Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-10-15 / 20. szám
Nagy ZoltAn, az Egyesült Államokból Európába érkezett lelkészcsoport egyik tagja, Magyarországról visszatérve az alábbi levélben Írta meg az óhazában szerzett élményeit: /J jagvaroTszágról Amerikába visszaérkezésem után egy _/' ' ' nagy egyházközség őszi szezont életének megindítást munkái vártak itthon. Ez minden időmet és energiámat lefoglalja, mégis szakítok időt arra, hogy egy pár szóban leírjam benyomásaimat, melyekkel boldogan tértem haza az óhazából. Jó volt otthon lenni ezen a nyáron. Tizenhét éves leányom Budapestre érlcezésünk napján boldogan kiáltott fel angolul, hogy "hiszen itt mindenki magyarul beszél/« Ezek voltak az utolsó angol szavak közöttünk. Két hétig csak magyarul akart beszélni velünk és rokonainkkal, akiket csak most ismert meg. E két hét alatt kellemesen lepett meg a magyar nép élni akarása, fejlődési vágya. Felkerestük a régen ismert helyeket. A Nemzeti Galéria kiállításai érdekeltek mindhármunkat. Itt örömmel gyönyörködtünk a régi és új magyar mesterek műveiben. A Szépművészeti Múzeum és vele szemben a Magyar Iparművészeti Kiállítás igazi élmény volt számunkra. A túlzsúfolt villamosokon az emberek öntudatos magatartása, előzékenysége jól esett. Az új lakónegyedek modern lakásaiban, ahol egyik fiatal rokonunk is lakik feleségével és két fiával, előrehaladást fedeztünk fel. Vidéken élveztük a magyar őszibarack különleges, jó ízét. A Duna—Tisza közti utazásunk felejthetetlen élmény volt számunkra. A magyar aratást elkéstük, de kárpótolt a magas, egészséges kukoricát ígérő földek nagy területe, a szőlőkertek bősége, a terhük alatt roskadozó gyümölcsfák tömege. Idestova két évtizedet töltöttünk távol ó' magyar földtől és annak népétől. Jó volt hazalátogatni. Egy pár év múlva meg fogjuk ismételni. A viszontlátásra, Nagy Zoltán lelkész tői és annak népétől. Jó volt hazalátogatni. Egy pár év múlva’ meg fogjuk ismételni. A viszontlátásra, Soltén lelkész KOTSY GYULA, Angliában, Worcesterben éld magyar honfitársunk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy Budapesten, az Ilka utca II. számú házban lakó kisleányát fényképezzük le és a felvételt közöljük a Magyar Hírekben. Nos, kérését szívesen teljesítettük. Fotóriporterünk nemcsak a barátságos Us lakás egyik zugában örökítette meg Marikát ás édesanyját, hanem az Iskola előtt la meglepte őket. Ugye, nagyot nőtt a kislány? Ea milyen azépen Irl LÁTNI, NÉZNI IS KELL... Álló egy hétig kergettem hiába. Egyszer Petőfibányára utazott, másszor meg valami Kecskemét melletti termelőszövetkezetet járt, alig lehetett kivárni. Végre, elutazása előtt egy nappal, sikerült összetalálkoznunk, pestlőrinci rokonainál. A vénasszonyok nyarában is már kellemesen bűvös szobában ültünk a kis családi házban. Vidékies, csöndes környezet lett volna, ha tiz percenként nem zúg el felettünk hatalmas dörgéssel egy-egy repülőgép: a szomszédban a Ferihegyi Közforgalmi Repülőtér, s a nagy utasszállító gépek leszálláshoz készülnek, vagy éppen indulnak... Felfelé mutatok: — Ilyennel megy? — Ingatja a fejét. — Nem. Vonattal, meg hajóval, öt éve, amikor utoljára Itt voltam, még repültem ... De most már nyugdíjas vagyok, van időm, hát inkább nézelődöm. — És itthon mit látott? — Mit mondjak magának, amit az ilyen magamfajta öreg amerikás, meg kanadás magyarok még el ne mondtak volna, ha hazalátogattak? ... És ha körül is néztek. Biztosan százszor Is hallotta, hogy mekkora a fejlődés itt, meg a csodálkozást, hogy ml minden épült. Mert így van. Mi mást mondhatnék? Talán azt, hogy Pest tiszta város lett... Ne nevessen, miért nem hiszi? Én elég sok nagyvárost láttam. Meg az emberek sem öltözködnek másutt különbül. Petőfibányán több lakásban is jártam... Azt hiszem, itt a bányászok keresnek legjobban... — A termelőszövetkezet? Látja, az is nehéz dolog, de érdekes. Türelem kell hozzá. Az öregebbek nehezen értik, hogy a kisparaszti gazdálkodásnak a huszadik században vége. Egy régi ismerős, parasztember, panaszkodni kezdett nekem. Mondom neki, nincs mit ennetek? Legyint: enni az van, kétmázsás disznót vágok én most is, de a föld, komám, a föld?! Még én magyaráztam neki, hogy ostoba, értelmetlen. mert így is övé az a föld, ha közös... De nehéz, tudom én, egy élet kialakult véleményét megváltoztatni. Bezzeg a fiataloktól nem hallottam Ilyen sirámokat, pedig fiatallal Is sokkal találkoztam. ök értik Is, természetes Is nekik, és elégedettek is a szövetkezettel, őket nem húzzák maradi nézetek, szokások. Hát így van ez, csak meg kell érteni az embereket. Én hatvanhat esztendős vagyok, nyugdíjas szerszámlakatos, látogatóban Kanadából Idehaza, de az alatt a hatvanhat esztendő alatt és különösen a harminchét alatt, amit odakttnn eltöltöttem, nagyon sok mindent próbáltam, tapasztaltam, megéltem, (gy aztán én megértem az öregeket is, meg a fiatalokat Is. — Ezt láttam hát Mert látni, de nézni is kell ám. Beszéltem én már sok társammal, aki járt Idehaza, s kérdeztem, mit látott. Olyanokról beszélek, akikben nincs rosszakarat, rosszindulat, csak éppen sosincs saját véleményük, mindig a másét veszik át. Némelyikkel megesik, hogy azt se hiszi, amit a saját szemével lát. Vagy csak ül nap mint nap a vendéglőasztalnál, eszi a paprikáscslrkét, de hogy ebben az országban ml épül, hogyan élnek az emberek, arról fogalma sincs. S így utazik vissza... A kertkapuban búcsúzunk. Felettünk egy leszálló gép húz el éppen, búgva, csillogva. Botos István fel sem tekint. 0 lent, a földön jár. Hogy alaposan körülnézhessen, S ez nagyon jó. B. P. Gábor Miklós és Gordon Zsuzsa a stockholmi repülőtéren Oslo — Stockholm — A magyar művészek ezen a nyáron is számos külföldi meghívásnak tettek eleget, s elmondhatjuk: úgy röpködtek a világ különböző tájai felé, akár a fecskék. Két népszerű színészünk, Gordon Zsuzsa és Gábor Miklós nemrég északról repült vissza hozzánk, közös filmjüknek, a »Budapesti tavasznak« oslói bemutatójáról. Adjuk át a szót Gordon Zsuzsának. — A legnagyobb norvég filmvállalat, a »Syncronu- Film« meghívásának tettünk eleget, amikor a »Budapesti tavasz« oslói bemutatóján személyesen is megjelentünk. A hűvös északon olyan meleg fogadtatásban részesültünk, amilyenre nem is számítottunk. Nagy plakátok hirdették bemutatkozásunkat, és Osló legnagyobb filmszínháza, a Scala tűzte műsorra a filmet. A közönség megértéssel fogadta a »Budapesti tavaszt« és a film befejeztével lelkesen tapsoltak. Oslói barátaink szerint ez a legritkább esetben fordul elő. A norvég filmszakemberek mindent megtettek, hogy otthonosan érezzük magunkat, s azt hiszem elég, ha csak egy példát említek: szerettük volna megnézni a Porggy and Bess című filmet, de rövid oslói tartózkodásunk alatt erre az esti órákban nem volt lehetőség. Amidőn ezt a norvég mozik vezérigazgatója megtudta — aki maga nem is vehetett részt a mi bemutatónkon, mivel este későn érkezett meg Velencéből —, másnap délelőtt kettőnknek levetíttette a négyórás filmet. — Felejthetetlen marad számomra az oslói polgármester tiszteletünkre rendezett ebédje, amelyen üdvözölt bennünket — és a svéd—magyar követség másnapi kocktailpartyja, ahol sok neves norvég művészt ismerhettünk meg személyesen. Két és fél napi oslói tartózkodásunk során hajókirándulásra és városnézésre is meghívtak minket s bár az időjárás a pesti kánikula után »kicsit« hűvös volt (a háromfokos nyárban bizony jól esett a télikabát), Oslót, a »fehér éjszakák« gyönyörű kis városát és a kedves norvég embereket a szívembe zártam. — Ütünk másik állomásán, Stockholmban, egyik legérdekesebb élményem egy régi osztálytársnőmmel való találkozásom volt. Megtudta, hogy ott vagyok, de nem mert felkeresni. Félt, hogy kellemetlenségem lesz miatta: amiért »szóba állok« vele. Később mégis csak meglátogatott s alig akarta elhinni, hogy egyetlen hajamszála sem görbül meg, ha találkozásunk kiderül. Beszélgetésünk során meglepetten hallgatta, hogy férjemmel az idén nyáron beutaztuk Olaszországot, Svájcot, Franciaországot és Ausztriát. Kocsin. Kettesben. Csak úgy... Mert kedvünk volt utazni. Azt hiszem, ez a találkozás megváltoztatta osztálytársnőm véleményét a magyar viszonyokról. Gábor Miklós — Még szerencse, hogy Gordon Zsuzsa művészkollégám pestiesen szólva, »nem lőtt le mindent«, valamit nekem is hagyott — mondja Gábor Miklós vidáman. — Nos, hadd meséljem el, hogy az oslói bemutatkozásunkat egy sikeres második Is követte. Stockholmban az Álba Regiát mutattuk be meghívott közönség előtt. A film mélyen hatott a vendégekre, s sokan szóvá tették, hogy szívesen látnának több magyar filmet a svéd mozik vetítővásznán. A Svéd— Magyar Társaság helyiségében a »Két emelet boldogság« című filmmel szórakoztattuk a közönséget, utána pedig baráti körben Petőfi, Ady, József Attila, Kosztolányi, Heltai verseit szavaltuk. Tetszésük szerint választhattak, kis kívánság-műsor volt ez, s amilyen szeretettel tolmácsoltuk a verseket, éppen olyan szívesen is fogadták. Néhányan még könnyeztek is ... — Stockholmi utam különben arról is nevezetes, hogy megismerkedtem feleségem névrokonával, Ruttkay Évával. A hölgy, aki szintén nagyon bájos — kétesztendős és a sógorom kislánya. Sógorom ugyanis, néhány éve Stockholmban él, svéd lányt vett nőül, s így magam is rengeteg kedves svéd rokonnal gazdagodtam. Szép és hasznos volt ez az út, külföldi és magyar származású vendéglátóink mindenütt kedvesek és udvariasak voltak, s nagyon örülünk, hogy meghívásuknak eleget téve, nemcsak ml ismerkedtünk meg az északi városok szépségével és gazdagságával, hanem a magyar kultúrát is némileg közelebb vittük hozzájuk. — hernádi —
