Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-09-15 / 18. szám
2. A Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával bemutatásra került Kacs óh Pongrác»: János vitéz e. daljátéka. Rendezte: Békés András. A címszerepet: Osxvald Gyula. Iluskát Andor Éva alakította. Jelenet a 2. {elvonásból a. A régi sztállnvárosl építők ünnepi találkozót tartottak Sztállnvárosban. A szovjet hadsereg hazánkba látogató művészegyüttese ünnepi műsort adott a Jubiláló építőknek a ■ztállnvárosl Vidám Park szabadtéri szln-4. A martonvásárl Beethoven hangversenysorozat megnyitó hangversenyén Hans Swarowsky bécsi karmester vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart. Közreműködött Kovács Dénes hegedűművész 5. A nyári hónapokban minden szombat és vasárnap este nagysikerű szabadtéri hangversenyeket rendeztek a Halászbástyán I. A Csepel Vas- és Fémművek kultúrcsoportjának zenekara és operaegyüttese tartott előadást a csepeli szabadtéri színpadon T. Hangverseny a Károlyi-kertben. Az Állami Hangversenyzenekart Német Gyula vezényelte S. Haydn halálának 1M. évfordulója alkalmából ünnepségeket rendeztek a Fertőd! kastélyban, ahol a mester három évtizeden át élt ét dolgozott S. A feneketlen tó egykori elhanyagolt környékét lokizatosan parkosították, rendezték, z szabadtéri színpaddal gazdagították. Előadás a Bartók Béla színpadon A színházak, hang- A versenytermek nyáron bezárják kapuikat. A téli színházi évadnak vége, de a szlnházkultúra éz a zenei élet nyáron sem szünetek A szórakozásnak, s a szellemi életnek erről a formájáról a strandszezonban sem mond le a közönség. Budapesten s az ország különböző helyein tömegesen látogatják a szabadtéri előadásokat Ezekről a nyári színházi estékről mutatunk be néhány képet 1. A Magyar Állami Operaház margltsíigett szabadtéri színpadán mutatta be Csajkovszkij -A Hattyúk tava« című négyfelvonásos balettjét Rendezte: Harangozó Gyula. Díszlet: Oláh Gusztáv óz Fülöp Zoltán. Vezényelt: Kenessey Jenő .'v V az Aránylódról, tegnapról és máról Kedves Zsuzsika, remélem, a nyarait jól töltötte azon a szép tengerparton. Köszönöm lapját, jólesett, hogy — mint Írja — »könyvtelenül« is gondolt öreg barátjára. A könyvtelenséget egyébként ugyanannyira hiszem el magának, mint azt, hogy annál a tengerpartnál szebbet nem látott... Hát a Balaton a tihanyi hegy fokról? Közlöm, hogy a Balaton változatlan maradt, de a kilátás megszépült. Eddig csak az apátsági templom bal oldaláról lehetett lelátni a tóra — nemszeretem, ha »magyar tengernek« nevezik, mert olyan más, mint a tengeri —, most a monostor jobb oldalán is, az egykori apátsági uradalmi istállók helyén megnyílt a »Rege«, az ország legmodernebb kávézója. » Rimini«: hallottam olaszok, franciáik, angolok ajkáról a híresen szépséges olasz öblöt emlegetni. Lehet, hogy Rimini még tündöklőbb, de biztos, hogy ott a hegyoldalban nem laknak sárgarigók... Nem kellene megindokolnom, ugye Zsuzsanna, miért írok könyveslevélben a Balatonról és aranymálinkókról, de ha akarja, tekintse bevezetésnek egy balatoni könyvhöz, amelyben a költői próza ötvözetében megtalálja a tavat, a tihanyi hegyfokot, a regéket, az ámulatot és a mesebeli madarakat. A címe is roppantul balatonos: »Aranyhid.« Így nevezik ősidők óta a balatoni halászok és a hajósok a lenyugvó nap vagy a telihold széles, csodálatos »hidját« a tó tükrén. Lipták Gábor, a Balatonnak és vidékének tudós írója összegyűjtötte a tó legendáit, meséit, regéit, anekdotáit, hősi és népi történeteit és olyan szépen, érzékletesen és élvezetesen irta meg, hogy az olvasó úgy érzi: most ismerte meg igazán a Balatont. A mai magyar irodalom egy »nagy öreg«-ének — tudja, ez bizony anglicizmus: »great old man«, de nem rossz, hát használjuk... —•, Kárpáti Aurélnak gyűjteményes kötete jelent meg a múlt hónapban. »Tegnaptól máig« a könyv címe, és Kárpáti legigényesebb irodalmi tanulmányait hozza el újra az olvasóhoz. A szerző az élőszóban elmondja, hogy kerek ötven esztendővel ezelőtt kezdte ezt a könyvet imi, de nem azzal a céllal, hogy könyvet ír, hanem hogy cikkekben elmondja gondolatait holt és élő írókról, lángeszekről és vélt zsenikről, nagyokról és még nagyobbakról. »Első darabját, a Cholnoky Viktorról szóló fejezetet még 1906 tavaszán kezdtem papírra vetni — írja Kárpáti Aurél—, mig az utolsónak, a Pervomajszkijhoz írott levélnek kelte: 1960. április 4.« Egy nagy kritikus, Írónak, stílusművésznek és gondolkodóitok is jelentős, szembe néz életének fontos és szép irodalmi élményeivel. Nekem legjobban a Karinthyról szóló cikk tetszik. Ide iktatom magának, Zsuzsika, a végét: »Szállóigévé lett, felejthetetlen mondását mindenki emlegeti: ,Humorban nem ismerek tréfátl’ De még ma is csak kevesen ismerik fel a mókás paradoxon mögött rejtőző, halálos-komoly igazságot, amely arról árulkodik, hogy a humor ősforrása mindiQ a pesszimizmus legmélyebb rétegéből fakad. Arisztofanész csúfolódó kacaja véres tragédiákból táplálkozott. Végső soron Karinthy legharsányabb nevetése sem volt más, mint védekezés — a torkát szorongató sírás ellen. Madách bábjátékosának keserű vallomása illik hozzá: Mulattattam, de nem mulattam.« Érdemes volna rábírni Kárpáti Aurélt, hogy vizsgálja meg egy mai humoristánk müveit, érvényes-e még a fenti szép és mély igazság? Arra gondolok, hogy ugyancsak nemrégiben olvastam egyik legkiválóbb, legsikeresebb és ugyanakkor legmélyebb humoros írónak, Tabi Lászlónak a kötetét, az »Írott malaszt«-ot. Tabi a szűkszavú, szinte epigrammikus humor művelője, nem magyaráz, nem teszi idézőjelbe azt, amit nem gondol komolyan: szóval gondolkozásra készteti az olvasót nevetés közben. Szatírái néha keserűek, de alapállása az emberekhez és a társadalomhoz más, mint nagy, utolérhetetlen elődjének volt, mert mások az emberek és niás a társadalom is. De ennek elemzésére — mondom — egy Kárpáti Aurél tolla volna szükséges. Kolozsvári Grandpierre Emil legkedvesebb íróim közé tartozik. Nemcsak, azért, mert közeli, jó barátom, hanem — hogy is mondjam csak?... — ennék ellenére. A barátság az irodalomban, tudja Zsuzsika, nem mindig táplálja az írói elismerést... Kolozsvári Grandpierre-ben a stílus finom hidegségét, az érzelmeket palástoló szenvtelenség és a humanizmus érdekes harmóniáját csodálom és szeretem. Történetei fanyarok, amíg olvassa az ember őket, például most megjelent kötetét (»Egy szerepló visszatér«), de ha visszagondolunk rá — márpedig kell visszagondolni — a fanyarság lassan eltűnik, és megmarad az emberszeretet és a humor almaíze. Kóstolja meg, Zsuzsika. Végül néhány szót egy érdekes, különös könyvről, amelyről oldalakat tudnék imi és — ha majd maga is elolvasta — jólesően vitatkozni. Híres-neves építőművész, Granasztói Pál írta, »Vallomás és búcsú« a címe. Granasztói életének és művészetének útjait, tévútjait, keresztútjait és vargabetűit írja le benne. Kiderül, hogy íróművészként is megállja helyét: választékos a stílusa, szókimondó a vérmérséklete. ö is a tegnaptól a máig vezető utat írja le, vagy inkább írja meg, regényesen, de a dokumentum humánumok hitelességével. BOLDIZSÁR IVÁN Kárpáti Aurél (Novotta Ferenc felv.)
