Magyar Hírek, 1955 (8. évfolyam, 4-8. szám)

1955-02-19 / 8. szám

— Mikor a házhelyeket kijelölték, mindennap kijöttünk ide, a Berekaljára. Nyár volt, leültünk a fáik alá s néztük. Pedig csak szántóföld volt itt, semmi más. De hiszi, vagy nem, én már akkor láttam ezt a házat. Annyira hittem benne, hogy meglesz, ahogy ígérték.

Aztán nekiláttak. Mind a huszonnyolc család. Aprajanagyja dolgozott. A kőműves szakmunkások mellett ők voltak a segédmunkás-csapat. Akkor bizony még az erdőre, erre az ugrásnyira fekvő szépséges fenyvesre se volt idejük feltekinteni. Vasárnaponként eljött a sógor, a koma, a barát, s velük keverték a habarcsot, adogatták a téglát. Ha megálltak a sajátjukban valami miatt, mentek segíteni a szomszédnak. Láz hajtott itt mindenkit, ami ma csak a kimondott szóból süt elő: „házam“.

— Mit tanácsol? — kérdi az asszony. — Melyik legyen a háló, s melyik a kombinált szoba? Én ide gondoltam a hármasszékrényt...

S ehhez el kell képzelni a , ,szobát“, ami pillanatnyilag még mészragyás ládákkal, homokszitával, cementes zsákokkal van tele. S tudni kell, hogy a szekrényt is csak ezután vásárolják. Ügy tesz most is Andrekovicsné, mint mikor az üres telekre „odahitte“ a házat. Igaza van. A házuk áll, meglesz a hármasszekrény is. Derűlátás ez? Nem. Nagyon is biztos alapokon nyugosznak a tervek, s

igen bíznak egymásban is. Férj a feleségben és viszont.

— Gazdálkodni fogok — mondja az asszony —, nem akarok húsz évig tartozni. S nem támaszkodhatunk egyedül a férjem keresetére, akármilyen jól dolgozik is.

A kereset átlag havi kétezer forint. Abból, s majd a ház körül cseperedő jószágból le is törlesztik azt a kölcsönt húsz helyett — bízzunk! — tíz év alatt.

— Ott, látja — mutat ki az ablakon —, lugas lesz. Szőlővel futtatom.

Mikor újra kint állok portájuk bejáratánál, csodálkozva keresem a kopárságot, amit érkezésemkor látni véltem.

Nézem újra. A kopasz hegyoldal, lám, milyen nagyszerű szánkótelep a gyerekeknek. A gidres-gödrös föld szőlőtőkék majdani ágya. Hogy is mondta az asszony? — Tengersok virágot ültetek az ablakok alá! — Ez az agyagos föld a hó alatt, virágoságy. A szerteszét heverő csövek lejutnak majd a mélybe s vizet visznek Andrekovicsék fürdőszobájába.

Távolodva tőlük, még külön örülök annak az apróságnak is, hogy a háztulajdonos hengerész, ez a messzi Dunántúlról ideszármazott ember, diófákat készül ültetni új telepük jövendő útjainak két oldalára. — Attól lett diós ez a Győr! — mondta nevetve. — Én meg tisztelem a hagyományokat!

Palotás Márta