Magyar Hírek, 1955 (8. évfolyam, 4-8. szám)

1955-01-22 / 4. szám

tárgyi és szellemi néprajzát, a jezsuita gyarmat termelési módszereit és gazdaságpolitikáját. A XVIII. század negyvenes-ötvenes éveiben az egész világon élénk propaganda folyt a jezsuiták gyarmatosító módszerei ellen: a spanyol és a portugál udvar féltékeny volt a rend hatalmára és készült már arra, hogy_kiűzze a jezsuitákat Amerikából. Éder a felkeveredett politikai szenvedélyek viharában is megőrizte tárgyilagosságát. Nincs tanulmányálban egyetlen olyan mondat sem, amelyet a jezsuita ellenpropaganda fel tudott volna használni, ellenben előszavában ezt állapítja meg:

„Semminő gyarmati rendszer nem nevezhető hasznosnak a gyarmat lakói túlnyomó többsége szempontjából. Minden gyarmatosító saját érdekeit védi gyarmatain és nem törődik semmilyen, a sajátjától különböző érdekkel. E tekintetben tapasztalataim szerint teljesen mindegy, hogy mely hatalom, vagy mely testület a gyarmatosító, mert a gyarmatiak ók számára a hatalmak különbözősége legfeljebb csekély és formai különbséget jelent. A gyarmat-rendszer központi hibája az, hogy gyarmatok rendszere, ezen a hibán pedig csak az segít, ha a gyarmatok megszűnnek gyarmatok lenni.“

A jezsuita cenzúra hoszzú ideig nem engedte Éder művét megjelenni. Csak 1790-ben, csaknem negyven évvel Éder halála után érkezett meg a „nihil obstat“ — akkor, amikor a jezsuita rend lemondott a paraguayi restauráció minden reményéről. Műve Kreyl Antal, a budai egyetem nagynevű filozófia-professzorának gondozásában jelent meg, Budán, 1791-ben. Címe: Descriptio provinciáé Moxitorom in regno Peruano, „A perui moxa-indiánok tartományának leírása“.

másik magyar koronatanú Henke Tádé. Magyar bányászcsalád gyermeke volt, 1683-ban született. Jezsuiták pártfogásával tanult és 1701-ben belépett a rendbe. Tehetséges volt, a jezsuiták nagy reményeket fűztek hozzá: továbbtanulásra Rómába, Párizsba és Salamaneába küldték. 1719-ben Paraguayba került és 1722-ben a misionesi rendtartomány provinciálisává nevezték ki. Harminc évig állt ezen a poszton. „Misionesi működésem három évtizede alatt“ — írja említett jelentésében — „a rend paraguayi bevételeit meghúszszorozta, kegyetlen rabszolgaságot honosított meg a régi patriarchális gazdálkodás helyett; utóbb már mintegy kétezer rend tag kb. hétszázezer rabszolgát tartott. Ezért nem viselhettem tovább ezt a hivatalt: megszöktem Misionesból és a laplatai spanyol alkirály védelme alá helyeztem magamat. Biztos hitem, hogy helyemben minden jó keresztény ezt tette volna“. (Salvador Manquez, az Asunciónba bevonuló spanyol csapatokat kísérő tartományfőnök hiteles megállapítása szerint 1755-ben a jezsuita gyarmatokon 2260 szerzetes 717 000 rabszolgát dolgoztatott.)

19