Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-12-25 / 52. szám

Hírek a magyar népi demokráciából

10

I IHÁSZ KÁLMÁN j '

(1821—1877)

Itthon „kisember“ volt. Boeskoros hajdúsági nemesek családjából származott, egész atyafiságában- a hajdúsámsoni református pap számított a legvagyonosabb embernek — huszonöt hold föld haszonélvezetével. Apja a vármegye kenyerét ette és hiva tali karrierje csúcspontján elérte az árvaszéki ülnöki rangot.

Fiát, Kálmánt, a debreceni kollégiumban nevelték — szegény nemesi ifjaknak kijáró alapítványi helyen a caetusban. Majd a pest-i egyetemre került jogásznak — de Pesten is több éhkoppot nyelt, mint tanult. 1843-ban végzett — és sok szerencsével tisztviselői állást kapott az éppen megnyílt Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban. „Akkor még fiatal csikó voltam s a pesti német színház kóristánéi után koslattam, gondolkodni. ugyan sehol, soha, senki nem tanított“ — írta később Ann Arborból Pulszky Ferencnek — „de éreztem (hogy tudtam voln’: az túlzás), melly súllyal nehezkedik az Országra Austria csődtömege és a magamszőrű, tudatlan s neveletlen, a kor niveaujától századokkal elmaradt tettes Karok .és Rendek talmi-patriarchalis kormányzása. Akkor még nem voltam könyvforgató ember, nem ismertem századunk mozgató nagy ideáit és nem tudtam arról, hogy már tűz lobog a Forradalom katlannya alatt — de negyvennyolczban pesti arszlánbol magyar férfivá nőttem.“ (1860 szeptember 18.)

A szabadságharcot végigküzdötte Damjanich seregében. Katonai érdemkeresztet kapott a parancsőrtiszti szolgálat megszervezéséért és az ő felügyelete alatt állott 1849 tavaszától kezdve a honvédség egész hírközlő apparátusa, a futár- és tábori postaszolgálat. Ihász főhadnagy, „a fiatalabbik Ihász“ nevét akkor ismerte meg az egész ország — és az egész későbbi emigráció, (ö volt a fiatalabbik, mert unokabátyja, Ihász János ezredes, az „öregebbik Ihász“, szintén országos nevű ember volt: ő látta el az adjutáns! szolgálatot Kossuth mellett.)

A világosi összeomlás után a honvédsereg menekvő roncsaival Törökországba került. „Az Ottomán Birodalom — ki már akkor is l’homme malade. (= beteg ember, az akkori európai hatalmi egyensúly legveszélyeztetettebb pontja) volt — korhadt apparátusa szívélyes, de olyannyira desorganisált vendégszeretettel fogadott minket és olyannyira kéntelenítettünk saját bőrünkön érzeni a körültünk dulló diplomatiai harcz hullámverésit, hogy — elmondhatom — az ottani emigratio volt a választóvíz, melly kiveté az embersalakot (jókora száztóliságban) (ma így mondanánkszázalékban) az aranyemberek köriből“ — írta a törökországi