Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-07-03 / 27. szám
26 Hírek a magyar népi demokráciából „Kém énem magamat öregnek, még csak 100 éves vagyok“ Száz hosszú esztendő! Mennyi látás, mennyi tapasztalás a mindig munkás életében, mint amilyen Zsellér János bácsié is volt. Mindig a más keze-lába, mindig parancsszóra ébredt, parancsszóra tért nyugovóra. Nehéz, nagyon- nehéz élet, annak is mindig a legnehezebbike. S amikor itthon már semmi reménye nem maradt, kivándorolt Amerikába. Eljutott Ausztráliába, onnan egy hajón Afrikába került. A sorsnak itt is mostohagyermekét a honvágy csak visszahozta —- a szolgasorsba. 1945-ben,' amikor a nemzet kezéről is leesett a bilincs, Zsellér bácsinak is emberibb lett az élete. Igazában csak 1949 óta, mióta a zsámbéki Rákosi termelőszövetkezet tagja. Borjúnevelő: választás után hozzákerülnek a kisborjúk, s esztendős korukig az ő keze alatt maradnak. Ma is tizenhat 7—12 hónapos borjú van gondozásában, s úgy hallgatnak rá, jobban értik szavát, mint sok gyermek a szüleiét. Június 20-án töltötte be századik életévét. Ebből az alkalomból példamutató jó munkája eredményeképpen kormányunk igen magas kitüntetésben részesítette. A „Szocialista Munkáért“ érdemérmet és 2500 forint pénzjutalmat kapott. Dobi István, az elnöki tanács elnöke nyújtotta át a kitüntetést, a parlamentben. De a kitüntetés nem olyan egyszerű körülmények között történt ám. Bizony nem. Amikor hírét vette Zsellér bácsi a kitüntetésnek és annak, hogy szombaton egy órakor lesz, kétségbeesetten tiltakozott: mi lesz . akkor az ő kisborjúival? Nem lehet azokat csak úgy otthagyni, éppen délben,' amikor enniük kell. Megüzente, hogy csak félháromra tud megjelenni az ünnepségen. Sebaj. Dobi István megértette Zsellér bácsi óhajtását: jó, legyen. Elvégre a munka parancsol, megvárja ő Zsellér bácsit. így is történt. A kitüntetés után Dobi István a saját szobájában vendégelte meg az öreget. Elbeszélgettek erről is, arról is, leginkább a hosszú élet titkáról esett szó. És arról, hogy miként lehet száz esztendőt megérni, úgy, hogy még a foga sem fáj az embernek? ■— Dolgozni kell kérem szépen, munkától egészséges az ember. Mértékadó életet élni és dolgozni. Ez a titka mindennek — felelte Zsellér bácsi. Aztán szó esett még egyről-másról, a szövetkezetről, a vezetőkről, jól bánnak-e ott áz öregekkel? Zsellér bácsi nem panaszkodott, csak arra, hogy minduntalan azt akarják: hagyja ott a borjukat és könynyebb munkára osztják be. — Azt mondják öreg vagyok. Nem érzem én magamat öregnek, még csak 100 éves vagyok ... Az óra mutatója lassan előre ballagott s úgy négy óra táján az öreg célzást tett, hogy bizony a borjúk. Dobi István megértette, hogy Zsellér bácsi mit akar. Neki mennie kell, várják öt a kis bocik. Fölállt, kimentek az erkélyre, megnézték a mi gyönyörű fővárosunkat. Zsellér bá-
