Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-07-03 / 27. szám
Hírek a magyar népi demokráciából 2? esi, valamit nagyon mondani akait, ■valami köszönésfélét, de hangja elcsuklott, nagyszemű könnycseppek gurultak alá barázdás orcáján ... — Régen a magajnfajta emb'.ri semmibe se vették — mondta azlo.n. Dobi István aki, maga is kétkezi munkásember volt, megértette, hogy a könnyek mögött mennyi régi panasz, mennyi új öröm rejtezik .. . Juli József (Szabad Föld) „Új magyar reneszánsz kapujába jutottunk A délutáni eső alaposan megpaskolta a századosúti festő- meg szobrásztelep művészi gondozatlanságban, szeszélyességben burjánzó bokrait. Talán csak azért, hogy a madarakkal versenyt csiripelő gyerekek szebb, illatosabb csokrokat szedhessenek ' magúnak vasárnapra. A műterem ajtaját éppen most nyitja ki az idős Medgyesy Ferencz. — Szellőztetek már egy cseppet... megszorult idebenn a levegő — mondja, miközben betessékel a szobrokkal zsúfolt műterembe. — Ugye, hogy megszorult negyvenhárom év alatt? — kérdez rám hirtelen. Nem tudom mire vélni a mondást. Ügy látszik, az lesz a legokosabb, ha hallgatok. — Mert azóta lakom itt jóbanrosszban. Én lennék itt a művésztelep korelnöke, ha a nagy munkáktól ráérnénk ilyesmivel is törődni. — Hogyan történt az ideköltözködés? — tudok már magam is kérdezősködni. — Hosázú sorja van annak. Még 1910-ben történt, hogy amikor a szobrászok nem bírták már tovább azt a keserves állapotot, hogy műterem hijján pincébe, bolthelyiségbe, negyedik és ötödik emeletre szorulva kínlódjanak — a művészet szent nevében felmentek hát Budapest polgármesteréhez, hogy segítsen rajtuk. A polgármester, hogy ne sokat vesződjünk a helykereséssel, mindjárt kijelölt a Kerepesi-út mentén egy volt- káposztáskertet... — Jobb helyet már nem is választhattak volna a művészet hajlékául — szólok közbe. — Bizony, káposztáskertből lett ez a művésztelep. De csak úgy ideiglenesen, hogy majd egy szebb helyen jobbat és nagyobbat kapunk.' Igen, de ez a „majd“ ugyan kitolódott a közbejött tizennégyes világháború miatt. A háború után meg örültünk, hogy éltünk, nemhogy még válogassunk a helyünket illetőleg. Még ezt sem tudtuk fizetni, hisz sokáig nem volt miből. A város főügyésze már meg is ígérte,, hogy kilakoltat bennünket. A polgármester azután könyörületből elfogadott műtárgyakat
