Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-01-23 / 4. szám

12

Hírtk a magyár népi demokráciából

tette hatalmába, mint a kapitányt. Sőt, büszkeség dagasztotta keblét: mégsem volt hiábavaló a fáradság. Ezek az ő emberei, akik tűzön-vízien át követik őt és az eszmét. Higgadtan, de erélyesen visszakövetelte az iratokat. Póka dühbe gurult, elvesztette a fejét, nem; törődött már a tömeggel. Úri becsületében érezte magát megsértve, hogy egy „gatyás paraszt“ rablással vádolja őt. Kiparancsolta Szántó Kovácsot és társait. A szobából kilépve Szántó Kovácsék összetalálkoztak a folyosóra lépő Nagy Sándor főkapitánnyal. Rövid szóváltás után a főkapitány le akarta őket tartóztatni. Ezt azonban már a földimunkások sem hagyták. Hiába torlaszolták el a rendőrök a bejáratot, az ezrekre menő tömeg benyomult a kapun.

Sortűz következett.

• Hiszen ez volt az úri Magyarország orvossága minden bajra. A tömeg megingott, egy földmunkás holtan esett össze, sokan súlyosan megsebesültek, de a megtorpanás csak egy pillanatig tartott. Lukács Mari napszámosasszony karót ragadott és áttörték a rendőrök sorfalát. Karók puffogtak, öklök csattantak. A földmunkások úgy érezték, apáik, nagyapáik keservét fizetik most vissza az urak gyűlölt pribékjeinek. A rendőrkapitány Váradról katonaságot kért. A váradi huszárok belevágtattak a tömegbe. Tüntetőket, járókelőket, asszonyokat és gyerekeket egyaránt letapostak és a menekülők közül 63 embert elfogtak. A huszárkapitány egy embert, aki megfenyegette őt, lófarkához köttetett és így hurcolta végig a városon. Amikor a procedúra végétért, ember

helyett már csak egy véres csonk 'hevert a porban.

Szántó Kovács Jánost 115 társával együtt letartóztatták. A polgári lapok rémhistóriákat firkáltak össze. Az Egyetértés című kormánylap azon panaszkodik, hogy a zendülők a pár nappal azelőtt rendbahozott park fáit', ültetvényeit kitépték és- a városházára zúduló kőzápor tönkretette a fényes közgyűlési termet s abban a király és a királyné arcképét széttépte. Íme, min siránkozik ez a lap! Egyetlen szava sincs ahhoz a nyomorhoz, amely az elkeseredett emberekből a megmozdulást kiváltotta. Csak azon siránkozik, hogy a gyönyörű park, melyben az úri közönség szokott defilirozni és a közgyűlési terem, ahol az urak kedélyes kvaterkázás közben, családi alapon intézgetik a város ügyeit — tönkrement.

1895. március 5-én kezdődött Szántó Kovács és társai pőrének tárgyalása. Az érdeklődés óriási volt. A külföld is felfigyelt.

A vádlottak padját Szántó Kovács János, mint utána annyi bátor harcosa a magyar munkásmozgalomnak, vádlói emelvénnyé változtatta. Egyik korabeli író igy jellemzi Szántó Kovács János tárgyaláson tanúsított magatartását:

„Mintha ma is látnám hatalmas alakját, kemény magyar koponyáját, tömött, fekete, állán kiborotvált szakállát, bátortekintetű szemeit. Higgadtan, komolyan, habozás nélkül válaszol a kérdésekre. Minden szavának súlya van. Tudja, hogy üldözői előtt áll, azokkal szemben, akik már előre elítélték, de akikkel szemben pillanatig sem riad vissza