Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-01-23 / 4. szám

Hírek a magyar népi demokráciából 13 attól, hogy ártatlanságát, a szocia­lizmus igazságait hirdesse.“ A magyar földesúri-burzsoá rend­szer megnyugodott. Szántó Kovács Jánost elnyelte a szegedi Csillag­­börtön. Bánffy belügyminiszter ugyan értekezletet hívott össze a vá­sárhelyi események miatt, de a hon­atyák és főispánok, földbirtokosok és gyárosok megegyeztek abban, hogy a „magyar nép józan szellemé­től idegen az ilyen lázadás“. A meg­oldás tehát: vaskézzel eljárni azok ellen, akik „ilyen tanításokkal mé­tely ezik meg a józan és tempós ma­gyar parasztságot.“ Tömlöc és csendőrszurony ural­kodtak továbbra is Magyarországon még több, mint ötven évig, leszá­mítva a Tanácsköztársaság rövid időszakát. A szabadság gondolata, Szántó Kovács János példája azon­ban kitörölhetetlenül élt a dolgozók szívében.- A láng lobot vetett, nélha pislákolt, die soha nem aludt ki, hogy azután a magyar nép fölszaba­dulása után felperzselje, elhamvassza az úri reményeket. Hódmezővásárhely határairól el­tűnt a nagybirtok. Földtelen parasz­tok és ivadékaik ma már nem ácso­­rognak a városháza előtt, hiába lesve munkára. Szántó Kovács János utódai földet, hazát nyertek. SZÁL AI GYÖRGY ROMAN KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN A magyar-román gazdasági együttműködési egyezménnyel kapcsolatos feladatok megtárgyalására január 17-én román kormányküldöttség érkezett Budapestre. A kormányküldöttség vezetője Mihail Florescu, a Román Nép­­köztársaság vegyipari minisztere, tagjai Mauriciu Novae, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és Gheorghe Covaciu, az Állami Tervbizottság alelnöke. BOLGÁR LÁB A SZÓFIAI MAGYAR INTÉZET MUNKÁJÁRÓL A „Vecserni Novini“ című bolgár lapban „Kulturális nevelőmunkával a bolgár és a magyar nép kapcsolatainak erősítése felé“ címmel B. Szobati­­nov, a szófiai járási néptanács kulturális és nevelés osztályának vezetője részletesen ismertette a szófiai Magyar Intézet munkáját. „A Magyar Inté­zet rendszeresen előadásokat és filmbemutatókat szervez a bolgár lakosság számára, amelyeken a magyar népi demokrácia fejlődését, elért eredményeit ismerteti. Ez az élő kapcsolat hatékonyan elősegíti a szocializmus útján haladó két nép életének kölcsönös megismerését, erősíti a két nép barátsá­gát és jelentősen hozzájárul a béke ügyéhez“ — állapítja meg a bolgár lap. KORSZERŰ EMELETES ÁRUHÁZ ÉPÜL SZEKSZÁRDON A megyei tanács végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy másfélmillió forintos költséggel korszerű, nagy emeletes áruházat létesít Szekszárd köz­pontban. Az építkezést január közepén megkezdték és júniusban már át is adják rendeltetésének az új áruházat,'

Next

/
Thumbnails
Contents