Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-04-17 / 16. szám

Hírek a magyar népi demokráciából

21

Uavom ialálkozás

Hodek József Kossuth-díjas termelőszövetkezeti elnökkel

A harmadik találkozással kell kezdenem.

A termelőszövetkezetek dolgozóinak március 27-i országos tanácskozásán egyszercsak az ő nevét hallottam az elnök szájából: „Hodek íózsefnek, a kisbér-battyánpusztai Virágzó termelőszövetkezet elinökének hozzászólása következik“.

Már láttam is mosolygós, hunyorgó szemét, mellén érdemrend és a vadonatúj bronzkoszorú parányi csillogása, szemében az életöröm szikrái.

— Engem saját tapasztalataim győztek meg arról, hogy az emberekkel nagyon lelkiismeretesen kell bánni — kezdi mondókáját. — A szövetkezeti elnöknek tisztában kell lennie azzal, hogyan bánjon az emberekkel, külön-külön minden embernek ismernie kell a természetét.. . az a vezető, aki nem ezt teszi, nem tud jó eredményt elérni.

Arany szavak! Ezekre csak igent lehet mondani. Legfeljebb azon mosolygok, hogy láttam én ezt a Hodek Józsefet, ezt a csupaerő embert kevésbbé magabiztosan is álldogálni egy lapos dűlőben, kapával a kezében.

De ez egy régebbi történet, első találkozásunk emlékét idézi.

*

Gyalogosan baktattam Kisbérről Battyánpuszta felé. Egy szembejövő kocsiról ekkép igazított el a gyeplőt tartó fiatalasszony: „menjen csak egyenesen, míg balról egy nyílegyenes nyárfasort talál, ott forduljon be, az a Virágzó.“

Megtaláltam a nyárfasort, be is fordultam rajta, de néhány lépés után letértem az útról. Két embert láttam a nyárfasorral szomszédos földeken. Hangos szóval osztozkodtak, illetve csak a fiatalabb, egy suttyó legényke hangoskodott, a másik meg méltóságteljesen, szelíden rákongatott, mint a harang a tűzvészre.

Egy laposas részen álltak, amit nemrégiben eső önthetett el. Utána a forróság'megszívta a földet, úgy hogy az táblára repedezett, kemény lett mint a palakő.

— Az is bolond, aki itt kapál. — sommázta a véleményét a legényke.

— Akár, ha kőbe vágnád — helyeselt a társa.

— Gazember legyen a nevem, ha még egy kapavágást csinálok ma.

— Ami igaz, az igaz — hallottam tovább a harangkondítást — döglesztő ez a forróság. hűsülj egyet a kocsiszínben, addig én kapálok helyetted.

— Maga?

A legényke megréstelte magát, de már eldobta a súlykot, ilyenkor nem lehet visszakozni.

— Hát akkor jó munkát kívánok — rántott egyet hetykén a nadrágszíján és meztelen talpával elporzott a tanyaközpont irányában.

Ekkor léptem a színre, az elnök felől érdeklődtem.

— Én lennék az — nyújtotta ke