Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-12-19 / 51. szám

fíírek a magyar népi demokráciából

Horthy-rendőrtiszt és szociáldemokrata képviselő összjátéka

A parlamentben úgy megijedtek tőlünk, hogy Budapesten hatezer csendőrt és rendőrt mozgósítottak. A karhatalom elállta az országutat. Azután gépkocsin odaérkezett Esztergályos János szociáldemokrata képviselő és egy aranygalléros rendőrtiszt.

—■ Andrejka Károly főkapitányhelyettes volt az — mondja Halász Gáspár. — Odaléptek hozzánk és Esztergályos mézesmázos szónoklatba kezdett. Öntudatról, fegyelemről beszélt, meg arról, hogy küldöttséget kell választanunk, amely a miniszterrel tárgyal. És mi akkor nem vettük észre, hogy milyen alávaló módon becsapott. Tiltakoztunk, kiabáltunk, de végül mégis elérte amit akart: kétezer elszánt bányász helyett így 15 tagú, támogatást kolduló küldöttség ment a parlamentbe a rendőrség autóin. Késő délutánig csendőri felügyelet alatt dideregve vártuk a küldötteket, az országútmenti lucskos mezőn. Már sötéttel érkeztek viszsza, s azzal a hírrel, hogy Vass József népjóléti miniszter minden támogatást megígért. Velük jött Esztergályos, Kéthly Anna...

— És Peyer Károlyt el ne feledd Gazsikám — vág közbe Vasbányai. — Én amíg élek, el nem felejtem egyiküket sem. A miniszter persze kisujját sem

mozdította meg értünk, mi pe dig folytattuk a sztrájkot. Az egész kolónián nem lehetett volna egy zsák lisztet összeszedni. Hogy fájt hallgatni a gyermekek éhes sírását! De mégsem haltunk éhen. Emlékszel, Gazsi, milyen pompás íze volt annak a kenyérnek, amit az ország minden részéből a szegény bányásztestvérek küldtek nekünk?

A régi gárda helytáll

jHalász Gáspár elgondolkozva néz ki a mázsaház bepárásodott ablakán. Sokára szólal meg.

— Emlékszem. Sokat szenvedtünk a nyolchetes sztrájk alatt. Legyengültünk az éhségtől, a végén pedig kenyér helyett azzal szúrták ki a szemünket, hogy néhány lakásba bevezették a villanyvilágítást. Ugyanakkor sok-sok társunkat elbocsátották. De azért, Jani bátyám, mégis büszkék lehetünk arra, hogy nyolc hétig keményen álltuk a harcot.

Hallgatnak egy sort. Idős Vasbányai aztán köszörül egyet a torkán és megkísérli tréfával 1 eplezni elérzókenyülését.

— Hallod-e, Gazsikám, engem ne öregíts. Ha benne vagyunk is a régi történetben, én azért még szerepelni akarok a bányászok új történetében is. A szénfal mellett már nem tudok dolgozni, de annyira még vihetem, hogy így beszéljenek rólam: „Van ám Pilisen egy öreg má