Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)
1953-08-08 / 32. szám
Hírek a magyar népi demokráciából 13 — Szőni kéne! — Szólj te! — Én? Ügy sem engedélyezi... Perjesi jött előre futólépésben: — Hadnagy elvtárs, kérem engedélyezze, hogy segítsünk ezeknek az elvtársaknak. • A HADNAGY LEGSZÍVESEBBEN MAGÁHOZ ÖLELTE VOLNA az izzadt, kipirult arcú, behemót fiatalembert, akinek szeméből néma könyörgés áradt. Melegség, jóérzés öntötte el, de szigorúságot öltött magára. — A század kimerült Perjesi elvtárs. Ha megállunk... — Hadnagy elvtárs jelentem: egyikünk sem fáradt! — Jó. Ha van önként jelentkező, engedélyezem. De van egy kikötésem: kaszálni én fogok! Eltávozhat. Perjesi tisztelgett, megfordult és futni kezdett. — Engedélyezte! Engedélyezte! tS a század — mintha csak vezényszóra történt volna — rajvonalban megindult Tömösék felé. # ...TERUS IGYEKEZETT, IGYEKEZETT,^ de délutánra mégis, messze elmaradt az öreg mögött. Két óra felé a gabona harmadrésze már a földön feküdt, de az asszony csak kis részét tudta kévébe kötni. Tömös András körül elmerült a világ. Már nem érzett fájdalmat, fáradtságot. Szíve úgy dörömbölt, mintha ki akarna ugrani mellkasából, de feje csodálatosan tiszta volt. Csak egyet látott, hallott, érzett: a búzát. Emlékezetében rég elfelejtett gyermekkori képek villantak fel. Mosolygott, de nem tudta mért mosolyog. Riasztó csattanással dördült az ég. — Apám! Vihar lesz! Ügy nézett körül az öreg, mint aki bódító, mély álomból ébred. És akkor megértett mindent. Hiábavaló volt az emberfeletti munka. A vihar érkeztéig nem bírják keresztbe rakni a gabonát. Hisz jórésze még lábon áll, a többi meg csak úgy szabadjára hever a földön. Egy pillanat alatt szinte megrokkant Tömös András. Átfogta menye vállát, jobbjával a kaszára támaszkodott. Testét súlyos, csukló férfizokogás rázta meg. De száraz, égő szeméből nem jött egyetlen könnycsepp sem. , Ekkor értek ki az erdőből a katonák.
