Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-05-23 / 21. szám

szakmája, azt mondja "nekem jó"...- De azt tán csak nem mondtam, hogy az életem nem változott ?- Hát azt nem.- No, még szerencse. Hét akkor Írjon csak még valamit hozzá.- Kezdjük ott, hogy a múltban harminc év alatt ötvenezer árát gyalogoltam, hogy a gyárba beérjek, meg hazajöjjek. Naponta nyolc órát. Kiszámíthatja, ha nem hiszi. Most Ikarusz-buszon járok. Hát ez egy.- Van hat gyerekem, négy menyem, két vöm, tizennégy unokám. A gyerekeim között van egy mérnök, egy tanító, két sztahanovista, egy katonatiszt. Az unokáim közül kilenc iskolába jár, négy óvodába, egy még szopik. A családban nincs munkanélküli.- Folytatom. Ezen a hengersoron dolgozom, mióta csak az eszemet tudom. Figyeljen jól:1931”fcfll 35“ig csak egy műszak dolgozott. Egyik héten az egyik csoport jött be,másik héten a másik. Es leszállították a bért.Csak éppen nem küldtek el. És annak is örülni kellett, mert a gyárkapu előtt szuronyos csendörök álltak... Otthon a hat gyerek.

Az asszony az erdőre járt fát lopni. De nem is ez az igazi különbség. Engem a felszabadulásig nein érdekelt, hogy mit gyártunk. Akár reszelt istennyilát. Az urak dolga, mit csinálnak vele. Most? Nézze meg ezeket a hengersorokat.

Itt készültek a hidlemezek. A Szabadság-hidó, a Lánchidé, a Margit-hidé, a Sztálin-hidé, a Petőfi-hidé, a Tisza-hidaké. Mind. Amikor a kis unokám átmegy a hídon a gimnáziumba, azon a lemezen megy át...Megérti ezt?- De azért még most sem értem, hogy miért nem jó magának az üzemi konyha?- No, mert a doktorok kitalálták,hogy valami hiba van a gyomromban. Azt mondta az üzemorvos, hogy megvan ez már vagy húsz éve. De annakidején én csak egy gyomorbajt ismertem - az éhséget.

A többivel nem sokát törődtem,De most szűrővizsgálaton a doktor- 5 -