Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-01-26 / 4. szám
I ^vr-jr^r yr yr -jr & tiASi>AM MAGYAR HÍKA1ÍÖ JAfUQ 3 9. OLDAL OLGA NÉNÍ írta: KLAMÁR GYULA Klamár Gyula Olga néni Budapesten él egy szerény budai lakásban és csak évente egyszer-kétszer látogat el Bécsbe „kapitalista” rokonaihoz, ahogyan unokaöccse családját nevezi, egy kis pihenésre, smúzra, kirakatnézésre a Kartnerstrassére és így tovább. Közelebb a nyolcvanhoz mint a hetvenhez, de még mindig élénk érdeklődéssel a világ dolgai iránt s ezek között is főleg a politika érdekli. Megingathatatlan támogatója a szocializmusnak — igaz, hogy senki sem akarja hitében, meggyőződésében , megingatni még akkor sem, ha olyan nyilvánvalóan ferde nézeteket vall ájtatos arccal, hogy „Pesten borravalót kell adni a kávéfőzőnek, ha valaki jó kávét akar...? Na de ilyet! Ezt még soha nem hallottam...” Vagy ha valaki meg meri kockáztatni, hogy nem kapott szalámit, akkor nyomban kész a csodálkozó megjegyzés: „Hogy nem kapott szalámit?” Minden üzlet zsúfolásig van szalámival!" Akik ismerik a szocializmus iránti gyöngéjét, nem is vitatkoznak Olga nénivel, úgyse lehet meggyőzni, meg aztán minek is? Olga néni különben kedves öreg hölgy, egyik cigarettát a másik után füstöli el, tulajdonképpen „Fecskét” szív, mert az ugyebár a világ legjobb cigarettája, de az átkos nyugaton csak amerikai és német cigarettát, persze unokaöccse jóvoltából, aki minden jóval elhalmozza a különös nagynénit, az viszont cserébe naponta leszidja azt az életformát, amelyből évente egy-két hónapra ő is kiveszi a részét. Olga néni rejtélye nem is olyan sűrű és sötét, mint azt az ember képzelné, Olga néni egyszerűen hálás, mert hetven éves korára sikerült magának tgy kis nyugdíjat kiharcolni. „Ah, nyugdíj! Ki hitte volna valaha?” — mondja áhitatos hangon. Egész életében, maszek pályán működött, keveset keresett, csak éppen csurrant-cseppent és nem is álmodott arról, hogy valaha neki is csekken fogják küldeni a pénzecskét, amiből majd kifizeti a lakbérét, a villanyt, gázt, megveheti a „Fecskét” és eljárhat a közeli eszpresszóba. Persze, csak pénzecskéről beszélhetünk, ha Olga néni nyugdíjáról esik szó, de őt ez a havonta pontosan érkező pár száz forint mindig ámulatba ejti. Olga néni a „kapitalista világban” mindent kritikus szemmel figyel és nyomban megteszi a megjegyzését, mégpedig nem is akármilyet. Aki egy kissé is járatos a marxizmus-leninizmusban, az nyomban tudja, hogy honnan származik a tudománya. Olga néni üres óráiban, merő hálából, marxista könyveket olvas, szorgalmasan képezi magát és így mindenre megfelelően tud válaszolni. Persze a „Népszabadságot” is járatja, tehát az eseményekkel is lépést tart. A régi időkből csupán egy arany órája maradt, azt őrizgeti féltékenyen, időnként meg-megcsillantva a kapitalista rokonság előtt a reményt, hogy az óra rájuk marad... Ennek fejében egy bécsi órásmesterrel minden alkalommal kipucoltatja, megolajoztatja, bizony sokszor arra is sor kerül, hogy javítani kell, a szerkezet már jó régi, talán ötvenesztendős is lehet. így él Olga néni „állami nyugdíjból”, amelyet nemrég hatvan forinttal felemeltek — levelében nem győzött érte hálát adni a kormányzatnak! —, de újabban betegeskedik. El kellett halasztani miatta a szokásos bécsi kirándulást, ám a gondos „kapitalisták” mindig szerét ejtik, hogy valaki meglátogassa és telerakja asztalát minden jóval. — Olvasta kérem a most megjelent szovjet alkotmányt? — fogadta érdeklődve legutóbbi látogatóját. — Hát azt Önnek is el kell olvasnia! — mondta ellentmondást nem tűrő hangon. — Példát vehet róla az egész világ, nekem elhiheti... — és részletesen ismertette bécsi látogatója előtt a szovjet alkotmányt, a hozzáfűzött sajtómagyarázatokkal egyetemben. A kávé elfogyasztása után így szólt vendégéhez: — Megtenne egy kis szívességet? Sajnos, az arany órám ismét elromlott, szeretném, ha magával vinné és átadná a rokonaimnak, ők tudják, hogy melyik óráshoz szoktam beadni. A látogató megjegyezte, hogy bizonyára sokáig kell majd nélkülöznie az órát, nem lenne jobb Budapesten megjavíttatni? Az utcácskában látott is egy bizalomgerjesztő órásboltot... Olga néni arca megdermedt, hangja elhalkult. — Hogyne, hogy aztán szovjet rugót tegyen bele!? >1 SZEMTANÚ JELENTÉSE (Folytatás a 8. oldalról) az Országgyűlés alelnöke és Púja Frigyes , külügyminiszter, akiknek vezetésével átsétáltunk a gépünktől nem messze várakozó magyar fogadóbizottsághoz, amelynek tagjai rangszerint sorakoztak fel. Az elsők között volt Lékai László bíboros érsek és Bartha Tibor református püspök, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Várkonyi Péter Budapest polgármestere, Bartha János külügyi főosztályvezető Prof. Bognár közgazdász, egyetemi tanár, a Világszövetség elnöke és Boldizsár Iván iró, akiket még Amerikában ismertünk meg. A kölcsönös bemutatkozások után a váróterem előtt sorakoztunk fel egyik oldalon az amerikai, a másik oldalon a magyar bizottság tagjai, közöttünk üres térség a kincsesládák számára. Miközben a zenekar a Rákóczi Indulót játszotta, leeresztették a kincsesládákat a repülőgép mellett parkoló páncélos autóra, amely a drága terhet a két bizottság közötti térségig hozta a diszőrség kíséretében. Amikor az autó előttünk megállt, felhangzott az amerikai, majd a magyar himnusz. Ez volt a Korona-átadási ünnepségek egyik legmeghatóbb mozzanata. Minden szem könnybelábadt. Körülbelül 500 főnyi meghívott közönség és vagy 200 tv-, rádió-, újságriporter volt tanúja e felemelő jelenetnek. Ezután delegációnkból leváltak a „koronaőrök”, Tom Gerth, Victor Covey és Joseph Columbus, akik vitték a kijelölt magyarokkal együtt az ereklyéket az Országházba, diszőrség és megfelelő biztonsági csoport kíséretében. A mi karavánunk meg elindult szállóhelyünkre, a Duna Intercontinentál Hotelbe. Bevonulásunknak a hosszú útvonalon nem sok tanúja volt, mert a magyar kormány el akart kerülni egy esetleges pro-amerikai tüntetést és megérkezésünk pontos idejét nem közölték az ország népével. Ezzel szemben a televízió a legjobb amerikai színvonalon közvetítette az ünnepségek minden mozzanatát, megérkezésünktől elutazásunkig. Csak az nem látta a Szent Korona visszatérését, aki nem akarta. Tehát több, mint tiz millió ember volt tanúja a történelmi eseményeknek Magyarországon és megszámlálhatatlan milliók külföldön, beleértve a szomszéd államokat is. Fáradtan, de emelkedett hangulatban vonultunk be kedvenc szállóhelyem, a Duna Intercontinentál előcsarnokába, ahol a nemzetközileg rangos szálloda teljes vezetősége, élén dr. Menyhárt Lajos vezérigazgatóval üdvözölte delegációnkat. Kijelölt szobáinkban már vártak bőröndjeink. Borotválkozás, ingváltás gyorsan, majd rohanás a felsőemeleti vendéglőbe, ahol a magyar Külügyminisztérium vendégelt meg bennünket pompás vacsorával. Aránylag korán tértünk nyugovóra egy zsúfolt, de felemelően szép nap emlékével. Közben megszületett az „első” Koronavicc. A repülőtéren hallottuk egy magasállásu kormányembertől. Kérdés: „Hogyan osztják fel a Koronaékszereket?” Válasz: „A Koronát Losonczi (az Elnöki Tanács elnöke) kapja, a jogar Kádár Jánosé lesz, a palást Lázár (miniszterelnök) tulajdonába megy.” „Na és mit kap a magyar nép?” „A magyar nép kapja az országalmát!” A magyar humornak nincsen páija, különösen az akasztófahumornak. Teijesztésük nem tilos. Állítólag Kádár János is élvez egy jó politikai viccet. Egyébként Kádárt egész idő alatt nem láttuk. (FOLYTATJUK) TÉLI DAL Zivatar, hóvihar, megjöttél, szép idő, jó idő, megszöktél A bokor csontváztenyér, a hold rosszul kelt kenyér, élesztőtlen, sápatag, a mező hósivatag. December, rossz ember, csontunk fáj, január, jaguár, ne ugrálj. Bármi bálái ver a tél, szegény jobbkéz mégis él, forró levest kanalaz, forralt bort is poharaz. Zivatar, hóvihar, távozzál, döngető csúf idő, változzál. Weöres Sándor dirib-darab Ha halat akarsz fogni, a horogra ne töltött káposztát tegyél, amit te szeretsz, hanem gilisztát, mit a hal szeret. _ •_ Egyes férjek külön üdülésük alatt azt teszik, amit a feleségük feltételez róluk. _ •_ Délibábot ritkábban látni, mint hallani. • * Ha a repülőgép viharba kerül, az utasok kezdenek hasonlítani utlevélképükre. _ •_ Karrieristák általában ökröket fognak szekerük elé. A legjobb, ha a szülő még olyan fiatal, hogy tudja, miben lelik kedvüket a gyerekei, s már elég idős ahhoz, hogy ebben megakadályozza őket. 1
