Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-04-27 / 17. szám
10. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A NEGYVENEDIK ÉVFORDULÓ... írta: HALÁSZ PÉTER A menetelő katonák dübörgő léptei — nem is csak jelképesen, de majdnem ténylegesen — áthallatszottak Magyarországra is: 1938 márciusa volt, az „Anschluss” amikor Ausztria — „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” — hazatért a nagynémet birodalom kebelére. A német egységek Braunau-nál lépték át a határt, az Inn fölött vezető kis hidon masíroztak be Ausztriába és természetesen színpadiasán jelképes tartalma volt ennek is: Hitler Braunau-ban született. Váratlanul ez a fejlemény csak azokat érte, akik nem kisérték szoros figyelemmel az „Anschlusst” megelőző esztendők alakulását, akik nem vették észre, hogy mint kapnak egyre nagyobb bátorságra az osztrák nemzeti szocialisták, tagjai annak a pártnak, amely tUos volt ugyan Ausztriában, de amely az illegalitásban abban az arányban erősbödött és növekedett, ahogyan az Berlinnek kevére volt. Februárban azonban, amikor Hitler magához rendelte berchtesgadeni „sasfészkébe”, külügyminiszterével, Guido Schmidttel együtt Schuschnigg osztrák kancellárt, még azok is megsejtették a baljós idők közeledtét, akiknek a politikai meteorológia iránt nincs különösebb érzékük. Hitler foghegyről beszélt Schuschniggal, mig az kancellár úriak szólította Hitlert, Hitler következetesen „Schuschnigg urnák” az osztrák kancellárt. Úgy leckéztette meg, úgy oktatta ki, mint egy iskolásgyereket. „Ha akarok, mondotta, holnap reggel már Ausztriában vagyok. S ha nem hisz abban, hogy ez az osztrák nép kivánsága is, ám rendezzen népszavazást Ausztriában, tegye fel a kérdést: kit kívánnak kancellárnak, engem, vagy A „The Washington Post” nemrégen vezércikket közölt ezzel a címmel: „Az U.S. gazdagabbjai a jövedelemadó 94 százalékát fizetik.” Azután a vezércikk azt állítja, hogy napvilágra jött tények alapján kitűnt, hogy a szegények megint a gazdagokon élősködnek. A cikkíró elismeri, hogy a gazdagabbak nagyobb adókedvezményekben és levonásokban részesednek, mégis aránytalanul nagy az adóterhük. A közepes és alacsonyabb keresetűek, akiket csak nem régen terheltek meg a Social Security adó felemelésével, ezt a közleményt egy kicsit furcsának találják. A Social Security adót nem szokták beszámítani a jövedelemadóba, de ha igy lenne, akkor a cikkben közölt 94 százalék 30 ponttal lejjebb esne. Ezt a százalékarányt is lejjebb kellene szállítani, ha pontosan felmérnénk, hogy kinek mennyi a valóságos jövedelme. Az orvosi biztosítást a munkáltató fizeti és ez nincs beszámítva mint - adóztatható jövedelem. Azonban ennek fejében egy " riágyöh hiányos Blue Cross biztosítással rendelkezik a dolgozó. Ezzel szemben a felső vezetésben levők magát?” Hitlernek kemény, kíméletlen követelései voltak, az osztrák Nemzeti Szocialista Párt törvényesitése, a letartóztatott nemzeti szocialista politikusok három napon belüli szabadonbocsájtása, Seyss-Inquart, az osztrák nemzeti szocialista vezető felelős pozícióba helyezése és még sok egyéb ellentmondást nem tűrő követelés, amelyek teljesítése ellenében Hitler (valószínűleg gúnyos mosolyát elfojtva) garantálta Ausztria függetlenségét és szuverenitását. Ennek a „garanciának" egy hónapra sem volt érvénye. Most, a 40. évforduló alkalmából sokat vitatkoznak azon Ausztriában, történészek és kommentátorok, a kor tanúi, hogy vajon cselekedhetett volna-e Schuschnigg másként is? Vannak akik azt állítják, hogy az osztrákok többsége hajlandó lett volna fegyvert ragadni a megszállók ellen, mások azt mondják, az osztrák nép nagyrésze elégedetten fogadta a változást, az országban nagy volt a munkanélküliség, leveskonyhák táplálták a nincsteleneket, sok volt a szegény ember, kevesen azok, akiknek — legalábbis úgy hitték akkor — volt mit veszteniük. Hamar rá kellett eszmélniük arra, hogy tévedtek. Néhány hónappal az Anschluss után a munkanélküliség csakugyan megszűnt, megoldotta a 17 éves életkortól kötelező kényszermunka, a katonai behívások, a koncentrációs táborok, a tömeges kivégzések. A derűs Ausztria állig felfegyverzett militáns gyarmata lett a Harmadik Birodalomnak. A mérleg: csaknem fél millió osztrák katona-halott idegen földön, tömérdek „eltűnt”, fogságban felőrlődött, feltépett utak, rommá lőtt városok. Az 1955 óta szabad és semleges Ausztria most a 40 esztendővel ezelőtti márciusra emlékezik, amelynek nagy tanulsága nemcsak az övé, de minden népéé a világnak. jó, adómentes orvosi biztosítást élveznek. Ugyanígy lehet folytatni a magánnyugdíjjal, életbiztosítással és az életfenntartási költségekkel is. A gazdagok mindenfajta jóban részesülnek, pénzt és szolgáltatásokat kapnak, amit soha nem számítanak be mint jövedelmet. A szegényebbek, mint pincérek és taxisofőrök már régóta megpróbálják nem bejelenteni borravalók összegét, de mégis van különbség a gazdagok és szegények között. A törvények olyanok, hogy könnyebben csalni lehet akkor, amikor az ember magasabb jövedelemmel rendelkezik. Úgy is felülvizsgálhatjuk az adóegyenlőség kérdését, hogy ki mit kap vissza a kormánytól az adójáért. Vajon az alacsonyabb jövedelmű emberek tényleg aránytalanul kevesebb terhet viselnek, mint a gazdagok? Az egyetlen nagyobb segítség, amit a dolgozók kapnak a kormánytól, a Social Security jövedelem, de ennek költségét 100 százalékban maguk a dolgozók fizetik. Valójában az a helyzet, hogy a magasabb jövedelműek sokkal többet kapnak a Social Security-ből, mint amennyit beletesznek. A welfare és a lakások azoknak a munkanélkülieknek jutnak, akik nem fizetnek adót, ezért nem lehet őket is beszámítani, amikor erről a kérdésről beszélünk. A munkanélküli jövedelem, amely után nincs adófizetési kötelezettség, sokkal többet nyújt azoknak a családoknak, amelyek 20,000 dolláron felül keresnek egy-egy esztendőben. A kormányprogramok legtöbbje, amelyeket a dolgozók megsegítésére vezettek be, a dolgozók által vannak pénzügyileg megalapozva. A gazdagabbak által fizetett adóösszeg jelentős mértékben a gazdagoknak nyújt támogatást. Ha kevesebbet akarnak fizetni, akkor járjon ezzel együtt az is, hogy kevesebb kedvezményt és támogatást akarjanak élvezni is. Az egyik ékes példája annak, hogy a gazdagabbak miként részesednek jobban a szövetségi segélyekből, az egyetemi hallgatóknak nyújtott támogatásból tűnik ki. Éppen a felső osztályhoz tartozók járnak ezekre az iskolákra legnagyobb százalékarányban. OLASZORSZÁGI RIPORT A RENDŐRSÉG NEM URA A HELYZETNEK Aldo Moro volt miniszterelnök elrablása néhány héttel azután történt, hogy hosszú vita folyt arról, ki vezesse az olasz rendőrséget és hogyan lehetne hatásosabbá tenni a rendőrség munkáját. Moro elrablása és testőreinek a meggyilkolása után mind az olaszok, mind a kívülállók felteszik a kérdést: Vajon tényleg elveszítette az olasz rendőrség a hatalmát? Van-e egyáltalán valamilyen módja annak, hogy az erőszakosságot letörjék? A látványos emberrablás és gyilkosságok csak a csúcspontját jelentik annak a terrorista láncolatnak, amely 1969 decemberében kezdődött el, amikor az egyik milánói bankban bombarobbanás által 16 személy vesztette el életét. Ebben az időben a jobb és bal oldali szélsőségek legalább 50 személyt gyilkoltak meg és az emberrablások által óriási váltságdíjakat követeltek. Az ideológiailag indított erőszakosságokkal egyidejűén emelkedtek az erőszakos cselekmények más téren is, és ezáltal elhatalmasodott az olaszok körében a bizonytalanság érzete. A szociológusok és más állampolgárok egyaránt aggódva nézik, hogy miként kezd szétesni hirtelen az ország struktúrája. Azok a turisták, akik Olaszországba látogatnak, meglepődve látják, hogy milyen sok rendőr van mindenfelé és sokféle egyenruhát viselnek. Az 56 milliós országban legalább 200,000 férfi és néhány nő tartozik a különféle rendőri csoportokhoz, tehát minden 280 emberre egy rendőr esik. A nemzetközi helyzethez viszonyítva ez elég jó aránynak tűnik. A kormány készségesen támogatja a rendőrséget pénzzel, kocsikkal, amelyek alaposan fel vannak fegyverezve, és el vannak látva rádiótelefonokkal. A rendőrségi komputerközpontban rengeteg adat van fölhalmozva a törvénysértésekkel és terrorizmussal kapcsolatban. Azonban a különböző törvényvégrehajtó testületek gyakran ellentétes célokat szolgálnak és egymással rivalizálnak. Nagyobb bűnesetekben a Carabinieri és a közbiztonsági rendőrség rendszerint különböző vizsgálatokat végez, néha egymástól is eltitkolva a bizonyítékokat. Szicíliában a mafiosi már nagyon régen megtanulta, hogyan kell ezt a két ügynökséget egymással szemben kijátszani és igy (Folytatás a 11. oldalon) KI VISELI A GAZDAGOK ADÓTERHÉT? írta: PÉTER IMRE
