Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-03-23 / 12. szám
MAGVAK UiKAUG 18. OLDAL Mátyás király visegrádi palotája írta: HALMI DEZSŐ Ki e romkertet, a kiásott palota épen maradt, vagy Schulek János és Héjj Miklós régészek útmutatása alapján rekonstruált falmaradványokat akaija tanulmányozni, annak nem kell hegyet másznia — mint a fellegvár esetében — mert Mátyás király nyári palotájának, visegrádi romjai, a városban találhatók, a műuttól párhuzamos területen. A palota 600 méter hosszú volt, azonban csak 100—120 méteres terület van feltárva. Családiházak, kertek és más magánjellegű tulajdon fekszik a még ki nem ásott romok felett. Egyelőre a lakáshiány, pénzkérdés akadályozzák a további rendszeres ásatások folytatását és a régészet a már felszínen lévő romtárgyak karbantartására, rekonstruálására, rendszerezésére szorítkozik. Ismét Balás Ferenc, régész barátom vezet, ki a palota romjait régi ismerősként mutatja be nekem. Középen fekszik a kastély kápolnája, alapfalai tökéletesen követhetők, támpilléres hajóval és egy nyolcszög, három felső oldalával záródó szentéllyel. A kápolna padlótéglái különféle alakúra kiképzettek, kapuormában egykor a Visegrádi Madonna, vörösmárványból készült timpenonjával. (Ma a Salamon tornya múzeumában őrzik.) A második szinten lévő díszudvarhoz ülőfülkés folyosó vezet, melynek végén egy keskeny ajtón keresztül lehet az udvarba belépni. Ha valaki át tudja érezni a történelem nemzetformáló erejét, az ezt a küszöböt nem lépheti át megilletődés nélkül. Ugyanott lépni az udvarba, hol nagy, magyar királyunk, Mátyás illette lábával a régi köveket, palástja, bő ruhájának szélei, hajtásai érintették a keskeny bejárat oldalait. Előtte haladt a király személyi titkára, kinek megjelenése jelezte Mátyás érkezését és a várakozó főnemesek-, főpapok-, tudósok, idegen urak felálltak az udvart körbefutó, párkányos, kő ülőhelyekről, (mindenki kényelmére, ezek a kőpadok párnákkal voltak borítva ) hogy üdvözölhessék az uralkodót. Az udvart csillagboltozatos folyosó vette körül, melynek a hegyfelöli oldala, a rekonstruálás után, három-három, tökéletesen helyreállitott, alkóvszeríí kiképzést mutat. Közöttük és balról az első kiképzés mellett látható egy-egy ajtó, melyeken keresztül a személyzet, vagy bizalmas ember közelíthette meg az udvart. A király érkezése nem volt naponta pontos időhöz kötve s ezért a tanácskozásra, vagy szórakozásra egybegyűlt meghívottaknak, nem egyszer várakozniok kellett. Azonban ez az idő kellemesen telt el, a király gondoskodott kedvtelésükről. Az udvar közepén állt egy nyolcszögletű, vörösmárványból épített kút. Ennek három oldala majdcsak épen megmaradt. Szőlő, gyümölcs, növényi levelek, ágak és egy középen elhelyezett baldahin alatt, két hátsó lábán álló oroszlán kiképzéssel. Ez egy támadó helyzetben ábrázolt oroszlán, farka kettős ágban végződik (levegőbe csapva, mint mikor támad), jobb mancsában kardot, vagy korbácsot tart, mig bal karmaival az áldozat megragadására készül, nyitott szája pedig üvöltő alakot mutat. A király személyére, vagy a Hunyadi-házra ez a motívum nem vonatkozhat, mert a címerek elmaradhatatlan madara, a holjó, itt nem látható. Mátyás címerében is szerepel (budai várpalotából) két oroszlán, az oroszlánoknak a farkai ugyan, szintén kettős ágban végződnek és fejükön látható a királyi korona, igy ezek a király személyi szimbólumai.— Szerintem ez az oroszlán ábrázolás az egész magyar nemzetet jelképezi, kifejezve az erőt, mely mindenkiben félelmet kell ébresszen, ki Magyarországot, bármelyik „Égtáj” felől akarná megtámadni. A magyar nemzet az oroszlán emlékét a sumir-mahgar-magyar őseitől örökölte, kik az erőt, tudást, a nemzet isteni származását akarták ezzel jelképezni. De téljünk vissza a kúthoz. Oláh Miklós, ki apródként nevelkedett Mátyás udvarában, a mohácsi csatavesztés után, külföldön irta meg emlékezéseit. Ebben tudósit a vörösmárvány szökőkutról, melyből ünnepek, vigadások, tanácskozások alkalmával bor folyt. A kút egy csőrendszerrel volt összekötve, melynek a palotán kívüli szájnyílása a hegyoldalban, magasan volt elhelyezve, hol hordóból öntötték bele a bort és lent az udvarban a jelenlévők, viz helyett poharazgatták a nemes italt. A történészek mindaddig nem akartak hitelt adni Oláh leírásának, mig az ásatások alatt a kút darabjait meg nem találták. Ma ez is a vármúzeumban van. Feltehető, hogy a kút Giovanni Delmata műve. A folyosó felett orsós korlátos terasz húzódik, a Duna felé eső részen. Alatta fekszik a még feltáratlan, támfalas, XIV. századbeli díszudvar. A fentebb leirt, ,,boros”-kuttal díszített diszudvartól balra, termek alapfalai láthatók, melyeknek a harmadik szinten lévő részei hatalmas, boltozott termeket mutatnak, ezek a királyi lakosztályt sejttetik. A negyedik szinten háromszög alakú udvar volt, hol teljesen épen látható, a falhoz épített, téglalap alakú, baldahinos, vörösmárvány kút. A baldahint öt, alul hengeres, a középen hatszögletre kiképzett, mig felsőrészében faragott oszlop tartja, melyek fekvő oroszlánok hátán állanak. (Ismét az oroszlán motívum.) A tetőrész gótikus faragott kiképzéssel, oldalain növényi faragásokba foglalt, nyolc címer és arckép látható. A baldahin legfelső része pedig szaggatott, mór kiképzést mutat. Ez a kút a magyar reneszánsz mesterműve. (Már Nagy Lajos korában is volt itt egy címeres kút, azonban ennek csak töredékei maradtak meg.) Nekidőltem az egyik oszlopnak és messze a Dunában fürdött tekintetem, gondolataim pedig messze elkalandoztak a múltba — Láttam Károly Róbertét, amint a palota építkezését ellenőrzi, melynek alapjait 1320-ban ő rakatta le. Láttam 1330-ban Zách Felicián felbőszült arcát, mikor ebédközben ront a királyi családra és a hagyomány szerint, Klára lányán esett, a királyné testvére, Kázmér lengyel herceg által elkövetett becstelenséget akaija megtorolni. Kardjával Erzsébet királyné négy ujját levágta, a királyi őrség pedig Záchot a helyszínen felkoncolta. A két királyi herceg, Lajos és Endre, Cselényi palástja mögött kerestek menedéket. (Arany János, Zács Klára c. balladájában örökíti meg a tragikus eseményt.) Zsigmond király 1412-ben helyreállittatja az omladozó palotát, mellyel Nagy Lajos nem sokat törődött. Látom a palota nyüzsgő életét Mátyás idejében. Ö 1456—89 között gótikus és reneszánsz stílusban uj épületekkel bővitette.— Aztán a palotát janicsárok rohanják meg, mindenütt lángnyelvek törnek elő és csak korom, hamu, kőtörmelék marad a török dulás után. Barátom megérinti karomat, összerezzenek. Eltűnik a mult, a magyar történelem sok száz éve és mi fájó szívvel, de gazdag emlékekkel búcsúzunk, Mátyás palotájának, visegrádi romjaitól. Megérted ezt? Megérted ezt? Az Úrnak minden lélekre szüksége van, mintha az egész mindenség teérted alkotott volna. Hiába burkol körül a világ ezer-egy szállal, az ég egyetlen láthatatlan sugara áthatol a szíveden és te villámsújtottan érzed, hogy nem vagy a magadé, azért teremtettél, hogy mint kicsi része az egésznek, te is tökéletesebbé formáljad azt. Nem futhatsz meg felelősséged elől nem rejtőzhetsz el önmagad vágyaiba, minden munkádat, a legegyszerűbbet is alkotásnak vedd s úgy szorítsd szívedhez, mint aki biztos abban, hogy elfogadja az Úr, mondván: — Te is segítettél világomat szebbé tenni! Nagy Mód a A telkibányai Szent Grál (Folytatás a 9. oldalról) kompozucuós feszültséget, hanem a tartalmi mondanivalónak is. Jézus két kezének, lábainak és megnyitott oldalának sebeiből — forrásvízhez hasonlóan — sugárban ömlik a megváltó vér ebbe a kehelybe. A Telkibányai Mesternek ez a sajátos ábrázolása — a középkor végén széles körben elterjedt legendának — a Szent Grálnak egyik távoleső, egyénien értelmezett, mondhatnánk magyaros változata. A kelta — mások szerint sémita — a motívumokat ötvöző eredetében angol-keresztény XII—XIII. századi legenda a Szent Grálban azt a kelyhet tiszteli, amelyet az Ur az utolsó vacsorán használt, s amelyben — a legendás hagyomány szerint —, Arimatiai József a kereszten függő Jézus vérét összegyűjtötte. A Telkibányai Mester Grál-edénye egy kicsiny, egyszerű, későgótikus misekehely, amely szerénységével, akár ennek a középkori bányavároskának templomfelszereléséhez is tartozhatott. És amint a kései Parsifál-legendában a Szent Grált egy magas szírire épült vár templomában őrizték, ennek a festménynek Grál-edényét valaha a telkibányai gótikus szentély zárta magába. A vér-csoda naponta valósult meg benne. A kis bányaváros lakói — szegények és gazdagok, aggok és fiatalok, erősek és gyengék — naponta nézhettek mélyére áhítattal és erőt meríthettek a mindennapi Élethez, reményt a dicsőséges Feltámadáshoz. Farkas Attila Példázat LEHAJTOTT FŐ Néha akkor érintjük homlokunkkal a csillagot, amikor lehajtjuk fejünk. Vihar Béla Halmi Dezső
