Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-23 / 8. szám
■ >,vV H *y. H '*• vf \*A i*! JA<?*W \'í MAGYAR H1KAJD0 A FURULYA írta: FAZEKAS JÁNOS A magyar nép zenei életében — a történelmi adatok tanúsága szerint is — hosszú évszázadokon át jelentős helyet foglaltak el a különböző hangszerek. Már a honfoglalást követő első századok oklevelei is több olyan személy- és helynevet őriznek, amelyek nyilván az akkoriban használatos hangszerekkel és használóikkal voltak összefüggésben. Legkorábbi közülük a Kürtös és a Sipos név, majd egyre gyakrabban találkozunk a Gaydos, Dudás, Dobos, Trombitás, Hegedűs StV. Fazeka* János nevekkel is. Ebből arra következtetünk, hogy a hangszerek is szaporodtak és fejlődött a zenekultúra, nemcsak a királyi udvarban, hanem az ország más területein is. Egy 1390 körüli időből származó szójegyzék már számos magyar hangszemevet sorol fel. A közismert sipszerű hangszer, a furulya, Magyarországon is népszerű volt. Ősi használatát a XII. század első évtizedeiből ismert Sipos személynév is igazolni látszik. Bár pontosan nem tudjuk, hogy az akkori sipnak nevezett hangszer azonos volt-e a mai furulyával, annyi bizonyos, hogy a népnyelvben a sip, mint például a fűzfasip a furulyával azonos ajaksipot is jelent. Itt-ott a furulya megjelölésére a sip elnevezést is használják. Betlehemes játékaink pásztorai, hol sipot, hol meg furulyát emlegetnek. Apor Péter a XVIII. század első felében Erdélyről Írott, néprajzi szempontból figyelmet érdemlő verses emlékirataiban ezt mondja: „Hegedű, cimbalom, duda készen lévén, Furulyát is gyakran azok közé tévén.” Az utóbbi évtizedekben végzett kutatásaink során már nem tudunk nyomára bukkanni, hogy a furulyát valamilyen hangszeregyüttesben használták volna. Emlékezet szerint szólóhangszer volt, és régebben a parasztok meg a pásztorok egyformán használták. Sőt állítólag gróf Széchenyi István szokott fújni egy hosszú, mélyhangu furulyát a döblingi magányában. Az utóbbi hatvan-nyolcvan évben azonban már csak a pásztorok használták, akik nemcsak kezeléséhez, de előkészítéséhez is kitűnően értettek. A századforduló táján még visszhangzottak az erdők, mezők a furulyaszótól. Különösen a juhászok kedvelték ezt a hangszert. Nem egy idős juhász eldicsekedett vele, hogy furulyáját uriasszonyok is hallgatták az erdőn. Az is előfordult, hogy egyik-másik leány azért ment feleségül valamelyik pásztorlegényhez, mert az szépen tudott furulyázni. A furulyát szerető pásztornak három-négy hangszere is volt. Közülük legalább egyet a legelőre is magával vitt. Egyik-másik pásztor hangszerének tokot is készített. A Dunántúlon a siprészt bőrsapkával védték a por és a piszok ellen. A pásztorok a furulyát hol a tarisznyában, hol a szűr ujjábán tartották, ha hosszabb volt: kézben vitték. Amikor csendes lett a nyáj, szépen legelt, vagy pihent a delelőn: előkerült a furulya. Ha a pásztorok összetalálkoztak: megnézték egymás hangszerét, néha el is cserélték. Amikor valamelyik utszéli csárdában összejöttek és a hangulat tetőfokra hágott, duda, vagy két-három cigánymuzsikus híján furulyaszóra táncoltak. A furulyázás és a furulyakészités tudománya apáról fiúra, idősebb pásztorról a fiatalra, gyakran a tizenegynéhány éves bojtárra öröklődött. A fiatal bojtár, aki nap mint nap az idősebb bojtárokkal, a gazdával, a számadóval együtt, vagy a közelükben őrizte a rábízott nyájat, nemcsak az öregebbek ténykedését, a nyáj őrzésének, gondozásának mindennapos módját figyelhette meg, hanem a szórakozásukat, a furulyázást, vagy a furulyakészités műveletét is. Megtanulta a furulyán játszott dallamokat, elleste a fuvás és az ujjrakás fortélyait, a furulyához szükséges bodzafaágak kiválasztásának, megmunkálásának titkait. Egy-egy öreg pásztor erre és még sok másra külön is tanitgatta a fiatalokat. A tanulás mindig valamely dallam eljátszásának gyakorlásával kezdődött. A furulya legkedveltebb anyaga a bodzafa, amely az ország bármely részén megtalálható. A megfelelő hosszúságú és vastagságú ágat levágták és néhány hétig, egy fél évig, esetleg egy évig is a héjában száradni hagyták. Ezután megtisztították héjától és kitolták a belét, vagy ha még igy is szűk volt a belső nyílás, túl vastag volt a fája: egy erre a célra szolgáló fúróval kitágították a belső nyílást. Ezután következett a nehezebb, és nagyobb gyakorlatot kívánó munka: a nyelv előtti lyuk — „hódlyuk” a leggyakoribb elnevezése — kivágása, a nyelvnek nevezett dugó behelyezése, majd a dugó és a hódlyuk formálásával a megszólaltatás. Ha a félig kész Vidám pillanatok A fiatal jegyespár hazatér a nászútról. Amikor már a külváros házai között robog a vonat, a fiatal férj megkérdi: — Modd, drágám, tudod mi a különbség a taxi és a villamos között? — Nem tudom — válaszol az asszonyka. — Akkor jó — mondja a fiatal férj. — Akkor villamossal megyünk. • — Asszonyom — mondta az orvos —, csak akkor gyógyulhat meg, ha teljesen abbahagyja a zongorázást. Amikor elmegy, az asszisztensnő csodálkozva kérdezi: — Mi köze a páciens betegségének a zongorázáshoz? — Fölöttem lakik. Kovácsnak nagyon rosszul megy a sora, és végső kétségbeesésében elmegy egy jósnőhöz. A jósnő a következő tanácsot adja: Pakson lakik egy nagyon csúnya, szegény özvegyasszony, azt rövidesen nagy szerencse éri. Utazzon el tehát Paksra, és vegye el feleségül, mielőtt még a szerencse elérné. Kovács tényleg meg is kéri az özvegyasszony kezét, és az esküvő után izgatottan lesi, mi lesz a nagy szerencse. Mivel azonban a szerencse egyre késik, elmegy a jósnőhöz, és felelősségre vonja. A jósnő erre így szól Kovácshoz: — Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a feleségét nem érte szerencse. Nagyobb szerencsét nem is csinálhatott az a szegény, csúnya teremtés, mint amikor egy olyan rendes, tisztességes ember, mint maga, feleségül vette.-IBlack. miközben felesége egy cseréptálat vág a fejéhez, felsóhajt: — Hol vannak a régi szép idők, amikor még porcelán tányérokat vágtunk egymáshoz...! 13. OLDAL furulya szép, tiszta és átható hangot adott, sorkerülhetett a játszólyukak kifurására, vagy tüzes vassal kiégetésére. Volt olyan pásztor, aki furulyáit mindig egy meglévő minta után készítette, volt olyan akinek nem volt szüksége mintára: ujjaival mérte ki a furulyának való bodzaág hosszát, vastagságai, a hódlyuk távolságát a furulya felső végétől és a játszólyukak egymástól való távolságát. Amikor a furulya készítője mindezt elvégezte, sorkerült a hangolásra. Azokat a lyukakat, amelyeknek nyitásakor a furulya a kelleténél mélyebb hangot adott, késsel, vagy tűzzel vassal kitágította. Bár egyik-másik pásztornak mind a furulyakészitésben, mind a furulyázásban rendkívül nagy gyakorlata volt, mégis alig fordult elő olyan furulya, amely a hangsor egyes hangjait tisztán megszólaltatta volna. A jó furulyás azonban igy is viszonylag tisztán intonált, mert bizonyos fogásmódokkal, keresztfogásokkal módosította a hangzást. A MÉHEK ÚTJA Madaraidat kölcsön adtad, s házunkul, noha reng, a földet. Kérünk, teremtsd vissza tömörnek, énekesnek és fiatalnak. Tengerre magát ne cserélje, rángó vemhe habot ne hányjon. Elég bajunk volt a világon, több harag immár ne tetézze. Boldogan éljen, aki él még, örüljön fénynek és madárnak. — S aki nem él már? kit a házak romja alatt lep a sötétség? Szólj:,, Nyíljék a fekete kaptár! Méheim útján légy szabad már, s ott találj hüs kertet magadnak, hol legszebb rózsáim fakadnak. ’’ Rónay György Házi komputerek (Folytatás a 10. oldalról) — Többet is akarsz? Emlékszel arra a havas éjszakára, 1971. február 13-án, amikor Hartwelléknél voltunk és te felajánlottad Ginny Southemnek, hogy hazaviszed a kocsidon, mert az 6 autójának a kerekén nem volt hófogó gumi, egyébként 1970-es évjáratú zöld-fehér Thunderbird márkájú kocsit vezetett. — És ez miért volt baj? — Abban az időben nem is volt még hajtási jogosítványod. — Ez biztos? — A jogosítványt csak 1974. március 6-án szerezted meg. A^egnéztem a jogosítványomat: átkozott legyek, ha a nejemnek nem volt igaza. — Van még valami a memóriabankodban? — kérdeztem tőle. — Talán beszélhetnél arról az 1945-ös éjszakáról az Astoria Hotelben? — De hiszen akkor még a tengerészgyalogságnál voltam — tiltakoztam —, téged még nem is ismertelek. — Ez igaz, de 1952. szeptember 26-án elmesélted nekem!
