Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-16 / 7. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ NÉHÁNY SZÓ AZ ÖNFELÁLDOZÁSRÓL írta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Megható, ha olyan cselekedetről hallunk, mely nagy áldozatot követelt valaki részéről, melyet az illető szeretteiért, embertársaiért hozott. Hányszor megesik, hogy valaki életét kockáztatja azért, hogy megmentsen valakit, akit talán nem is ismer. Dugonits Titusz, amidőn a török már a bástya tornyáról készült lerántani a magyar lobogót, hogy a török lófarkat kitűzze helyébe, képtelen lévén ezt megakadályozni, lerántotta ellenfelét magával a Dohnányiné mélységbe, hogy szörnyet haljon Zaphar ona vele. Ismerek valakit, aki sohase ment féijhez, mert megbénult édesanyját ápolta. De nem panaszkodott, sőt azt mondta, hogy ha most kellene döntenie, ugyanúgy cselekedne. Herczeg Ferenc egyik meséjében egy kis királyfi himlőbe esett és csak egy csoda mentette meg az életét. Az arca azonban himlőhelyes, rut maradt és egyik szemét is elveszítette. Az édesanyja, aki világszép asszony volt, kétségbeesésében mindent elkövetett, hogy fián segítsen. Valami varázslóhoz fordult, aki megkérdezte tőle, hajlandó lenne-e magára venni a csúf forradásokat, odaadni ragyogó szép szemét azért, hogy fia arca éppen olyan legyen, mint régen? Az anya magára vállalta ezt az áldozatot, arcának borzalmas eltorzulását, csakhogy fiát megmentse. Erre valamilyen rettenes odúban hüllők és más szörnyetegek csípték, marták, szemét kivájták, hogy pont olyan visszataszító legyen, mint a fia. De az asszony állta a gyötrelmet. És hálásan, megkönnyebbülten lélekzett fel, amikor fiát sima arccal, csillogó szemekkel meglátta. Felmerül a kérdés, ki képes ilyen nagy áldozatra? Első percre azt hinnénk, azok, akiknek lelke tele van rajongással, szenvedélyes hevülettel, úgyhogy fel tudnak erre a magaslatra emelkedni. De ez nincsen egészen igy. Csodálatosképpen éppen azok, akiktől legkevésbé várná az ember, képesek a legnagyobb áldozatra anélkül, hogy azt fennen hangoztatnák, anélkül, hogy afelett nagy hevületve esnének. Csendben, némán, szinte észrevétlenül cselekszenek, HETI NAPTÁR Február HALAK HAVA 19— VASÁRNAP: ZSUZSANNA 20— HÉTFŐ: ÁLMOS 21— KEDD: ELEONÓRA 22— SZERDA: GERZSON 23— CSÜTÖRTÖK: ALFRED 24— PÉNTEK: MÁTYÁS 25— SZOMBAT: GÉZA mert ez a csodálatos, önzetlenségre való hajlam velük született tulajdonság. Az emberi önfeláldozásra gyönyörű példát tár elénk Dickens a „THE TALE OF TWO CITIES” című könyvében, ahol egy részeges fiatal angol ügyvéd és egy reá a megtévesztésig hasonlitó fiatal francia főnemes szerelmes egy Lucy nevű leánykába. Lucy az arisztokratát választja, aki Londonban telepszik le az ő kedvéért, eltitkolva származását, hogy mint egyszerű ember uj életet kezdjen és két keze munkájával tartsa el a feleségét. A fiatal ügyvéd, aki halálosan szereti a leányt, de reménytelen alkoholista lévén, még az ő kedvéért se bírta abbahagyni az ivást, most végképpen a borba és a pálinkába temeti bánatát. Ekkor kitör a francia forradalom. Letartóztatják és guillotinra juttatják az arisztokratákat és mivel Lucy félje éppen hazalátogatott valamilyen hivatalos ügyben, elfogják és halálraitélik. Lucy, aki első gyermekét váija, félje iránti aggodalmában az ügyvédet kéri meg, hogy segítsen rajta. Hiszen annyiszor felajánlotta neki a múltban, EMBEREK ÉS ESETEK Téli emlék Ahogy sűrűsödött a hóesés, Szabó bácsi egyre hallgatagabb lett. Bütykös ujjai közt lazán hintáit a gyeplő, a szekér igy is simán haladt a puha havon. Tudtam, ő Ítéletnapig se panaszkodna, de engem nem hagyott békén a lelkiismeret. Három napra befogadott a házába, megsajnálta t az eltávozáson lődörgő kiskatonát, s a vasárnapid asztal mellől állt fel, hogy befogjon és kocsival rövidítse meg utamat visszafelé Kőszegre. Hajnalban kellett jelentkeznem az alakulatnál, s akkor tájt és azon a környéken nem volt tanácsos lejárt paranccsal tábori csendőrökkel találkozni. De ekkora szívességet már mégsem fogadhattam el. — Álljunk meg, Szabó bácsi, elég lesz innen is hazamennie. Majd elboldogulok valahogy... Még ő restelkedett: — Az országúton csak nem teszem le... Elviszem Csepregig, az már nem nagy ut, ott majd biztos akad egy teherautó, ami felveszi. Mire beértünk a községbe, már vaksin hunyorogtak a lámpák a főtéren. A bakon búcsúztunk el egymástól. — Köszönöm a jóságát... Ennyit mondtam csak, de az öreg hangját is alig hallottam: — Őrizze az Isten, más úgysem őrzi meg... Hamar eltűnt a hófüggöny mögött. Én meg ott maradtam az egyik lámpa alatt, hogy ha autó jön, már messziről lásson a sofőr. De nem jött semmi, még a távolból se sodort felém motorzajt a szél, csak néha egy-egy ember sietett el mellettem, gyanakvó pillantást vetve rám. S hiába topogtam, csápoltam kaijaimmal, a hosszú várakozásban csaknem jégszoborrá dermesztett a hideg. Mert az idő a kietlenségben is veszedelmesen rohant, ha más nem, hát a vastagodó sötét, s a tompa harangszó hogy mindenre kész lenne érte, kisélje hát el őt most Párizsba és segítsen megmenteni férjét. Az ügyvéd vállalkozik a feladatra. A megmentés azonban lehetetlennek bizonyul. Ekkor az egyetlen módot választja, ami lehetséges. Az őröket megvesztegetve belopakodik az arisztokrata börtöncellájába és megpróbálja rávenni, cseréljen vele ruhát és meneküljön el a feleségével, mig őt kivégzik helyette. Amikor a férfi tiltakozik az ellen, hogy ilyen áldozatot elfogadjon, valamilyen szerrel elkábitja és mialatt az szédülten esik össze, kicsempészi a börtönből, hogy elvigyék feleségéhez, aki már a kocsiban, utrakészen várja, hogy Angliába meneküljön vele. Ő maga pedig nemsokára ott áll a szekéren, mely dobpergés mellett vonul a guillotine-hoz. Mikor egy barátnőmmel beszélgettünk erről, azt mondtam neki, hogy a legmegrenditőbb ebben az, hogy ez a fiatalember ezt a felemelő tettet milyen egyszerűen, minden szenvedélyes felindulás nélkül hajtotta végre. Erre ő találóan azt felelte, hogy az igazi nagy és áldozatkész cselekedeteket mindig ilyen módon hajtják végre. Mert ebben a látszólagos züllött, iszákos emberben annyi önzetlenség és szeretet lakozott, hogy szinte természetesnek tartotta, hogy meghozza ezt az áldozatot. A legnagyobb áldozatot mégiscsak az Ur Jézus hozta meg, amikor meghalt azért, hogy mi üdvözölhessünk. Mielőtt keresztrefeszitették, ezt mondta tanítványainak: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”, mert barátainak nevezte azokat, akik azt cselekszik, amit ő parancsol nekik._______________ figyelmezteti rá. De hogyan is reménykedhettem abban, hogy ezen a rettegéssel teli, farkasfogu vasárnap estén egyszer csak elém gördül egy vidám teherautó: méltóztassék beszállni, forró tea a termoszban, nehogy holnap egy csontvázzal kevesebb induljon a Kőszeg melletti erdőépitéshez... Hiszen a front kigyóvonala már szinte a sarkunkig kúszott. Megborzongtam. Döntenem kellett, de mit választhattam? Becsukott kapuk, begombolkozott, riadt emberek — gyalogosan vágtam neki az útnak. Mig egy-egy kutya felém vakkantott, nem éreztem magam egyédül, a menet megmozgatta a véremet, s az jólesett. Csak amikor az utolsó kerítést is elhagytam, akkor zuhant rám túl hirtelen a torokszorító magány, amire pedig úgy vágyakoztam az elmúlt hónapok háborús zavargásában. De vissza már nem fordulhattam. Csizmám alatt egyhangúan ropogott a hó, s ahogy magasodott, furcsamód, mint a mocsár, egyre mélyebbre húzott. S a színe is fekete lett és aztán minden körülöttem. Az ut menti csupasz fák, amiket az előbb még láttam, csakhamar szintén a semmibe vesztek, s már tájékozódni sem tudtam. Mintha a metsző szél döfött volna szemen, világtalanul, tapogatózó léptekkel vonszoltam magam előre. Egyszer csak arcra buktam. Mint az orvul leteritett vad süppedtem bele a hókupacba, zilálva, reszketve próbáltam támaszt találni a sarkammal, hogy újra talpra állhassak, de nem sikerült. Kapaszkodni akartam a hóba, csakhogy szétporladt ujjaim között, valami ágacskát, fűcsomót kerestem, de nem akadt a kezembe. A sűrű pelyhek oly gyorsan betemettek, mintha tulajdon sirhalmom lettem volna, a fagy megbénította minden tagom, csak az agyam zakatolt kétségbeesetten. Eljött az óra? Talán jobb is igy... Még elvergődhetnék néhány lépést és akkor újabb torlasz vagy árok gáncsolna el; (Folytatás a 15. oldalon)
