Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-16 / 7. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL A MULT VISSZAJÁR... VESZPRÉMI EMLÉKEK... írta: MAKÁR JÁNOS Boda József hitoktató s én egy alkalommal meghívtuk a Protestáns Irodalmi Társaságot egy irodalmiest tartására Veszprémbe. Nagy szenzáció volt ez akkor a püspöki városban, egyszerre három protestáns püspök fordult meg ott: dr. Kapi Béla evangélikus, dr. Balthazár Dezső és dr. Ravasz László református püspökök. Mondanom sem kell, hogy a város és a környék szine-java megjelent a Színházban rendezett esten, élen dr. Kenessey Pongrácz főispán, dr. Horváth Lajos alispán, dr. Szalóky Dénes főszolgabíró, a megye, járás és város tisztviselői, a veszprémi és környékbeli reformátusok. Az este nagyvonalú, impozáns és irodalmi értékű volt ezekkel a kiváló előadókkal. Ha a névre jól emlékszem, Gaál Sándor királydijas Dalárdája is szerepelt nagy sikerrel. Gaál kiváló karnagy s egyben dalszerző is volt, egyik dalára még most is visszaemlékszem: „Búzavirág kékszemednek imádója lettem...” Mindegyik püspök előadása kiváló volt: a halkszavu, finom lelkű, mély gondolatokat is hallgatóságához közelhozó Ravasz Lászlóé éppúgy, mint az érchangu, puritán jellemű, gyönyörű, magyar emberpéldányé, dr. Balthazár Dezsőé. Oly szép, hatalmas, derék, erős ember volt, de nemcsak testben lélekben és szellemben is, hogy róla' kellett volna megmintázni a magyar ember szobrát! A Protestáns Irodalmi Társaság estjének hangja sokáig visszhangzott az ősi városban. Dr. Ravasz László később is megfordult Veszprémben s tartott Istentiszteletet a református templomban. Tavaszfelé ’járt az idő, gyönyörű, napsütéses, enyhe vasárnap délelőtt volt. A püspök autón érkezett. Nagy sürgés-forgás volt a parókián, ünnepélyes fogadtatás, előkelőségek, presbiterek, papok. A fényes csoportban némán és szerényen meghúzódtam én is, a kis segédlelkész. Ravasz püspök a szalonból a lelkészi irodába ment Demjén Márton tb. esperessel, s én követtem őket, mint az árnyék. A püspök az Istentisztelet rendje felől érdeklődve, váratlanul megkérdezte: Mondja, nagytiszteletű uram, a templom be van fűtve? Mire Demjén Márton nagy alázatosan megjegyezte: Főtiszteletű püspök ur az egyházfival kinyittattam a templom összes ablakait, hogy az Isten szép tavaszi napja melegítse be. Ravasz püspök a válaszon szelíden elmosolyogta magát. Az öreg pap gondoskodott azonban arról, hogy a szószékben villanymelegitő legyen. ★ ★ ★ Demjén Márton, egy alacsony termetű, kopaszodó fejű, őszhaju, 75 felé járó ember volt. Valamikor fiatal lelkész korában úgy látszik pályázott Iszkaszentgyörgyre lelkésznek, de nem választották meg. Egy este családi körben a következő jelenetnek voltam fültanuja. Az öregur kedélyesen odakocogott felesége elé: Mamácska, JU.zkaszentgyörgy megüresedett, ha akaija megpályázom. ,j1(, Mire a jólelkű, egyszerű, sok gyermeket felnevelt papné igy válaszolt: Ugyan, mit gondol már maga? Ha akkor nem sikerült, most biztos nem! Egymásba karolva mentek a hálószobába. ★ ★ ★- Az öreg pap nagyon zsugori, takarékos ember volt. Olyan szolgálatot, melyért stóla járt nem engedett át. Télviz idején, fagyban, síkosságban ment és temetett. Minden vasárnap reggel 7 órakor már tartotta az Istentiszteletet a raboknak a fegyházban. Nagyon kemény, hideg tél volt, az utak jegesek, szinte járhatatlanok, de ő ment: leereszkedett a Jeruzsálem hegyről a völgybe, majd felkapaszkodott sok lépcsőn át a Csekőbolthoz, s onnan az emelkedő járdán a Várba, a fegyházba. Istenkisértés volt idős embernek ezt az utat megtenni. Odaálltam elé és ezt mondtam: Nagy tiszteletű uram, engedje át nékem az istentiszteletet a raboknál, lássa be, hogy ilyen télben nem önnek való a síkos utón járás. Én elvégzem, s nem fogadok el érte semmit! A kisöreg elém állt, fürkészve nézett a szemembe, s kérdezete: Valóban semmit, öcsémuram? Semmit, nagytiszteletű uram! No, akkor megengedem, hogy a jövő vasárnaptól kezdve maga menjen. Két elpusztult élet (Folytatás a 12. oldalról) Három hónap múlva ugyanezt tette feleségével és önmagával. A kutya megölése után eltelt kritikus három hónap alatt Cecilia szüleihez, a környező emberekhez, ügyvédhez, s végül a rendőrséghez fordult kétségbeesetten segitségért. Többnyire őszinte részvétre de rendszerint közönyre, meg nem értésre, — süket fülekre talált. Cecilia az egyik helybeli kórházban ismerkedett meg a daliás, jóképű Michaellal, ahol mint titkárnő dolgozott, a fiú pedig mint tisztviselő a felvételi irodán. Egymásba szerettek, s összeköltöztek a tengerpart egyik szép apartmentjében. Mikor Cecilia állapotos lett, szerelme otthagyta, de amikor megszületett a kis Tomi, — feleségül vette. Persze a ,,license”-szel, — a házassági engedéllyel nem jár együtt a mennyei boldogság is. Mike egyre jobban elhanyagolta munkáját, állásából elbocsájtották. Cecilia csekély kis pénzből letettek előlegre egy „Mobil home”-ra, — s oda költöztek. A sokszor látogatóban levő anyós, Cecilia édesanyja észrevette, hogy lányának szeme alatt duzzadó kék-zöld foltok vannak. Cecilia azt hazudta, lovagolni tanulok, s leestem egy lóról. Ha valamin vitatkoztak amikor Cecilia éppen a fürdőkádban volt, Mike addig nyomta a fejét a viz alá, amig kiszabadultán fuldokolva kijelentette; ,,sorry Mike you are right” — sajnálom Mike, — igazad van. Az évek folyamán többször is otthagyta férjét és szüleihez költözött, de Mike mindannyiszor visszacsalogatta. Egyizben CeciIiá!jszÜléinék lakásában egyedül találta különélő‘ féleségét. Csendeden, illedelmesen érdeklődött, hogy van Tomika, majd se szó, se beszéd, — két csattanós pofon után leteperte feleségét, s kegyetlen durvasággal megerőszakolta. Amikor Cecilia másnap ügyvédjét hívta és tanácsot kért ebben az ügyben, ő is vérfagyasztó nyugalommal jelentette ki, — ,,sorry” nincs a törvénynek olyan paragrafusa, amely nemi erőszakkal vádolná a férjet, szekszuális vágyának kielégítése miatt. Mike még ma is a törvényes féljed. Igyekszem majd segíteni a válás minél gyorsabb lebonyolításában. Később, amikor szülei biztatására, — Tomika érdekében, — visszaköltözött férjéhez, pár csendes hét után ismét kékre-zöldre verte Mike, majd ágyba penderítette és durván magáévá tette. A kihívott rendőr ismét csak azt hangoztatta, — sajnálom, egy férjet nem tartóztathatok le azzal a váddal, hogy megerőszakolta a feleségét. A következő nap aztán véget vetett teljesen Mike őrültségi rohamainak. A 23 hónapos Tomika a náluk vendégségben levő nagymamával ácsorog éppen a konyhában. Egyszerre csak Mike berúgja a veranda üvegajtaját, egyik kezében egy nehéz vascső, amivel hadonászik, miközben artikulátlan hangon kiabál. Cecilia és a nagymama a félelemtől eltorzult arccal, simák, bömbölnek. Az őijöngő leüti a nagymamát, aki összeesik. Másodpercek múlva a veranda ajtaján át menekülő Cecíliába ereszt több golyót, majd saját homlokába. Mindketten a veranda lépcsőjére, — egymás mellé rogynak. Dermedt, iszonyatos csend borul a kis házikóra. A magára maradt Tomika órákon át szédülten bolyong benn is, — kívül is a házikó körül. Nem tudja mi történt. Az utca szomszéd oldalán miért néznek olyan rémült szemekkel a bácsik és a nénik? Vajon belesnek az ablakok függönyén és akkor megtudják mi történt náluk .? Nem! Tomika még nem tudja, hogy az amerikai felnőtt társadalomnak, mélyen a köztudatba fúródott szálló igéje; — erkölcsi normája; „this is not my business” — semmi közöm hozzá — nem az én ügyem. Tomika még nem tudja ezt. órák múlva rendőrségi sziréna autó áll meg a házikó előtt. Az óvatos rendőrtiszt a hangosbeszélőn keresztül bömböli órákon át: „Mike semmi értelme az egésznek, felszólítalak, hogy add meg magad, s gyere ki! Tomikát közben elnyomja az álom. Az órák múlva megérkező nagypapa kaijaiban, — egy mentőautó viszi a közeli kórházba. A vizsgálatot végző orvos reményteljes biztatással mondja a nagyapának: „he is fine” — nagyon jól van, nem lesz semmi baja. Téli emlék (Folytatás a 14. oldalról) minek tetézni a gyötrelmeket? Itt most kellemes a csend, nincs se puskaropogás, se bombarobbanás, senki nem üvölti: „Kiköttetlek, te patkány!” Már nem is fagyos a hótakaró, szelíden ölel magához... Az arcomra hulló pelyhek anyám simogató tenyerét idézik... Csak a törvény teljesedik be rajtam: a test sorsa, hogy eggyé váljék a természettel... Aztán hirtelen, mintha parányi fényt láttam volna. Megemeltem kicsit a fejem: káprázat vagy egy vékonyja csillagsugár áttört a felhőkön? Lehetetlen... Bármily kicsiny is az, valahol a földön pislákol. Talán a következő faluban, talán egy közeli tanyán... A remény hónom alá nyúlt, s bár iszonyú erőfeszítés - árán, de mégiscsak talpra álltam. Fátyolos szemen^a //sötétbe meredt: semmi kéfség, a csilfogó pontocska egy helyben vibrál: Ahol pedig féfíy van, ott ember is. Ember... Németh Géza
