Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-01-12 / 2. szám
MMrlAK niftAUU ! =» * KÉRDÉS: Harminckét év után a féljem és én különváltunk, ö nehéz munkában dolgozott, nem ivott és hűséges volt hozzám. Én sürgettem az elkülönülést, mert túlságosan kemény volt három gyermekünk iránt. A gyermekeink most már mindnyájan egyetemista végzettséggel rendelkeznek és családosak. A féljem azt is visszautasította, hogy bárkivel kapcsolatunk legyen. Úgy éreztem, hogy hálóban vagyok és nem tudom tovább elviselni önző, elszigetelt életmódját, ő kiköltözött csinos otthonunkból és egy kis lakást bérelt az egyik bérházban. Körülbelül egy hónappal ezelőtt betoppantam hozzá, mivel áthivott, hogy nézzem meg a lakását. Mielőtt észlelhettem volna, egy nagyon kellemes helyzetben találtam magam és az éjszakára is ott maradtam. A reggelimet az ágyamban szolgálta fel és bevallotta, hogy az elkülönülés után kezdett engem igazán értékelni. Azt is mondta, hogy senkit nem tudna úgy szeretni, mint ahogy engem szeretett, és ha visszavenném őt, akkor minden tőle telhetőt megtenne a helyzet megváltoztatásáért, és hogy én boldog legyek. A következő hétvégen titokban kihajtottunk a városból, mint afféle fiatal szerelmesek. Azóta iszogat és vacsorázik velem és én szeretem őt. Jobb a helyzet, mint bármikor ezelőtt. Az emberek kezdik mondogatni, hogy milyen csodálatosan jól nézek ki azóta, amióta megszabadultam azoktól a „piruláktól”. Nem tudják, hogy szerelmes vagyok megint. Ha visszafogadom a férjemet, a barátaim és a családom azt fogja hinni, hogy elvesztettem az eszemet. Még mindig szégyelleném bevallani, hogy szoktam találkozni vele. Mit tenne ön az én helyzetemben? VÁLASZ: Visszafogadnám őt és megadnám neki a lehetőséget, hogy bebizonyítsa őszinteségét. És az utolsó dolognak tekinteném, hogy mit mondanak rólunk a barátaink vagy a családtagok. Próbálja hát ismét és ne törődjön azzal, amit mások mondhatnak. *** KÉRDÉS: Hatvannégy éves vagyok. A féljem hatvannyolc esztendős, és nem számit, bárhova megyünk, mindig utánanéz a nőknek, fiatalnak és öregnek egyaránt. A feje úgy néz ki, mint egy forgómasina. Pedig már 15 év óta impotens, ezért nem tudom megérteni, miért bámulászik. Nemcsak hogy nézi a nőket, hanem majdnem kiesik a szeme. Valamelyik nap mqjd valaki megveri emiatt, attól tartok. Amikor azt mondom neki, hogy mindenki észreveszi a bámulását, azt mondja, hogy irigy vagyok. Most azt szeretném tudni, hogy vqjon rossz dolog-e az, hogy a féljem a nők után néz? Vagy pedig én csinálok rosszat, amikor panaszkodom? VÁLASZ: Az a bámulászás, ahogy a félje teszi, nagyon durva dolog, ezért nem hibáztatom önt a panasza miatt. Azonban, szigorúan kétlem, hogy a panaszai ezzel véget is értek a félje miatt. Hópehely Egy darab mikroszkopikus örök-csönd, ezer-szimmetriájú sírvilág, fehér porszem a sötét végtelenből, forogva kap és küld energiát, tömege közt is páratlan egyéni, társat keres, miközben hullva száll, fényt sokszoroz, pedig sajátja semmi, holddal rokon magányú, furcsa táj, a pillanatnyi dal kristályba öntve, jövő, még ismeretlen formulákkal, múlás az újba, más dimenzió, aztán, mikor leért a durva földre és lenni még gyorsan köt önmagával, sebzett, zúzott, már nem pehely. A hó. Prsovai Emil SZERELEM FLANDRIÁBAN (Folytatás a 9. oldalról) Maser elég jól ismerte Hitler őrvezető állomáshelyeit ahhoz, hogy tudja, a Lőrét által említett helységek közelében állomásozott a 6. bajor gyalogos tartalékhadosztály, amelyhez a 16. számú bajor gyalogsági tartalékezred tartozott, s itt szolgált Hitler. 1917 nyarán alig 30 kilométernyire voltak Hitler szerelmi légyottjainak színhelyétől. Maser azonnal felkereste Loret-t. Egy beteg, elkeseredett embert talált, akinek nincs szakmája, a felesége elhagyta s hét gyermekével egyedül tengődik. „Saját bőrömön tapasztaltam, mit jelent egy boche fiának lenni” mondja Lőrét rezignáltan. Jean Lőrét természetesen megmutatta az okmányokat is, amelyektől Maser bizonyítékot remélt. A dokumentumok tanúsították, hogy Lőrét 1918. március 25-én született az Aisne melletti Seboncourt-ban Charlotte Lobjoie és egy ismeretlen apa gyermekeként. Lőrét annak idején bevonult a Soissons-ban állomásozó 67. gyalogezredhez, és harcolt a második világháborúban. „Bátran harcoltam, és mint francia, teljesítettem a kötelességemet”. De amikor az exőrmester 1940-ben visszatért szülőföldjére, St. Quentinbe, ott hatalmas meglepetés várta a német titkosszolgálat embereinek személyében, akik „igen udvariasan” arra kérték, hogy jöjjön velük Párizsba egy megbeszélésre. Párizsban a Lutetiába, az Abwehr franciaországi központjába vezették. Loret-t átadták egy „igen magas rangú német tisztnek, aki egy mások személy jelenlétében kihallgatott.” Kérdései újból és újból visszatértek ahhoz, mit tud származásáról, s arról, ki volt az apja. Végül antropológiai vizsgálatnak vetették alá. Megmérték fejkerületét, testmagasságát, megállapították vércsoportját. „Aztán minden magyarázat nélkül elengedték” — mesélte Lőrét. Ez volt az a pillanat, amikor fel kellett ismernie, hogy valami különös van az apja körül. Lőrét elhatározta, hogy bizonyosságot szerez, mégpedig az anyjától, akit hosszú keresés után Párizsban talált meg. Anyja — aki ekkor már iszákos volt — eleinte összevissza hazudozott, végül mégiscsak elmondta, hogy az apja német volt. Nevét azonban nem volt hajlandó elárulni. 1948-ban halálos betegen, azonban végül kimondta az apa nevét is. Lőrét pontosan emlékszik erre a pillanatra: „Egyre sürgető kérdéseimre anyám végül is bevallotta, hogy Hitler volt az apám. Először szörnyen megijedtem, később azonban büszkének éreztem magam, hogy az ő fia vagyok.” Maser annyira hihetőnek találta a történetet, hogy nekiállt beszerezni a hiányzó bizonyítékokat. Egy Lille melletti falu, Warvin csaknem minden lakója, aki megélte az első világháborút, emlékezett „Hitler menyasszonyára.” Még azt a parasztházat is meg tudták mutatni, ahol Charlotte és Adolf az éjszakát töltötte. Maser erre a tanúvallomásra építette fel azt az állítását, hogy itt, ebben a házban, 1917 júliusában fogant Hitler fia, Jean Lőrét. Maser bizonyítéknak tekintett egy Hitler által festett képet is; az olajfestmény egy fejkendős, telt keblű fiatal parasztlányt ábrázol, akiben Lőrét az anyját ismerte fel. A történész később beszélt Gerhard Engellel, Hitler egykori szárnysegédjével, aki elmondta, milyen izgatottan járta végig Franciaország megszállása után Hitler Észak-Franciaországot, Warvin lakosai elmondták: 1940-ben Hitler a faluba látogatott, és megkérdezte, mi történt azzal a lánnyal, aki 1917-ben az általa felismert házban lakott. Hitler egykor komornyikja, Heinz Linge mondja: „Hitler két személy felkutatásával bízta meg Himmlert Franciaországban. Később megtudtam, hogy Madame Loretről és a fiáról volt szó.” Maser most saját házába vitte Loret-t, azóta is éberen rejtegeti védencét a sajtó elől. A történész Lőrét külsejéről: „Ugyanúgy néz ki, mint Hitler röviddel halála előtt, csak nincs bajusza. 1,75 méter magas, akárcsak Hitler, súlya körülbelül 70 kiló, akárcsak Hitleré volt, vércsoportja szintén A, Rh-pozitív.” MOSOL Y A mucsai laphoz felháborodott ember ront be. — Ez mi, szerkesztő úr?! A maga lapjában ma a halálhírem jelent meg. Helyreigazítást követelek! — Nem jó, nem jó. Miért kell mindjárt helyreigazítani? Tudja mit? Holnap leadjuk a nevét a születések-rovatban. A régi hadseregnél az őrmester jogairól és kötelességeiről iskoláztatja a legénységet. Pontosan elmagyarázza, hogy egy legénynek mennyi kenyér, mennyi hús, mennyi bor dukál. — Aki nem kapja meg ezt a mennyiséget — mondja dörgő hangon —, annak joga van panaszra menni a kapitány úrhoz. Majd pillanatok múlva halkan hozzáteszi: — De én nem tanácsolom. ••• — Milyen rádiót parancsol? — Teljesen mindegy. Éjszakai csendháborításhoz lesz. ••• — Miért nősültél meg, barátom? — Kettesben könnyebb elviselni azokat a nehézségeket, amik nem is lennének, ha agglegény maradok. A vasútállomáson érdeklődik egy utas: — Bocsánat, önöknél pontos a vonat? — Erre mérget vehet! — Már megbocsásson, de most 12 óra 25 van és a 11 óra 42-es vonat még nem érkezett meg. Miért mondta az imént, hogy maguknál pontos a közlekedés? — Uram, azt hiszi, engem azért fizet a vasút, hogy rosszat mondjak róla?
