Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-04 / 32. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ HARC A SZÉPSÉGÉRT Irta: NY1TRAI KATALIN Síí' 4 üfc.: Nyitrai Katalin „Tejben fürdik az én rózsám, ha felkel, törülközik bazsarózsa-levéllel...'’ így mondja a nóta. Tény és való, hogy akik vigyáztak a szépségükre, vagy pedig szebbek szerettek volna lenni, azok faluhelyen az én leánykoromban, ahogy minálunk a bakonyi Jásdon megfigyeltem: tejben mosakodtak. Nem voltak válogatósak, akiknek akármilyen tej megfelelt erre a célra, és voltak válogatósabbak, talán kényesebb arcbőrnek is, akik szépségadó mosakodáshoz kecske-, vagy birkatejet használtak, sőt olyanról is hallottam, aki a lótej vagyis kancatej szépítő hatásáról volt meggyőződve. Azt hiszem, van valami igazság a tejben mosakodás falusi szokásában. A falusi lányok sokat dolgoznak kinn a földeken, gyakran metsző maró szelekben is. És a szél kifújja, érdessé, repedezővé teszi az arcbőrt. Az ilyen bőrre pedig valóban orvosság a tej zsírtartalma, amely visszadja az arcbőr üdességét, ezzel az egész arc szépségét. Már Várpalotán, fiatalasszony koromban olvastam a Báthory Erzsébetről szóló regényt, aki mint hatalmas fejedelemasszony sok fiatal cselédet fogadott fel kastélyába, akiket aztán senki sem látott többé. Mert a fejedelem-asszony megölte őket és vérüket fürdőkádba eresztette, abban fürdött meg, hogy szép legyen, országa legszebb asszonya. Vérfürdőtől remélni a szépséget: zavarodott elmére vall és Báthory Erzsébetet annak is tartja a történelem. Iszonyattal tettem le a rémtetteiről Írott könyvet én is, mint azt hiszem, mindenki más is. A harc a szépségért faluhelyen az arcnak éjszakára uborkahéjba pakolásával is folyt. Jómagam nem használtam ezeket a falusi szépítő szereket, amelyek közé a Frank pótkávé piros csomagolópapiija is odatartozott. A lányok, fiatalasszonyok felfedezték, hogy ez a piros csomagoló papír alkalmas pirositásra, mert rosszul tartja a festéket. Ezért nagy becsben tartották ezt a papirt, sőt voltak, akik direkt csakis a papiijáért vették meg a pótkávét, hogy — kifesthessék a szájukat vele, csókra kívánatosabban pirosra. Mert rúzs akkor még nem volt a faluvilágban. Mindezek a szépségért folytatott harcok csakis a fiatalabbak szokásai voltak, lányokéi, menyecskéi, általában negyven, kivételesen nagynéha 50 éves korig. Általában az élet első felében, amikor a páváskodásnak természetes értelme van azok számára, akik tüzesvérűeknek születtek. Semmiként sincs azonban természetes értelme a páváskodni akarásnak az élet második felében, pláne gyakran már az élet vége felé. És megint: mit látunk? Az amerikai orvosok közül mindössze háromezer foglalkozik plasztikai sebészettel. A plasztikai sebészekre valóban nagy szükség van, hiszen rengeteg autóbaleset, égési seb, vagy más hasonló baj nyomán keletkezett forradást, sérülést, csúnya foltot kell eltávolítani annak érdekében, hogy a beteg jól érezze magát a társadalomban ne gondoljon állandóan a fogyatékosságára. A háromezer plasztikus sebész zöme azonban nem ezzel foglalkozik. Hanem kozmetikai operációkkal, természetesen nők számára. Mert a hölgyek között rengeteg páciens akad, sokaknak semmi sem számit, boldogan vállalják a fájdalmat és a még fájdalmasabb költséget, hogy a plasztikai sebész lenyisszentsen a szemmellátható éveikből tizet, vagy húszat. Mert a mai technikával az orvostudomány csodákra képes és néhány arcfelvarrás, bőrkihuzás, ránctalanitás után egy 70—80 éves nő se néz ki többnek, mint bármelyik középkorú. Ez a luxusoperáció életszükséglet olyanok számára, akik reggelente centiméterekkel mérik a fürdőszobatükör előtt, hogy mennyit nyúlt arcbőrük az elmúlt 24 óra alatt. Mert mindenkinek csak egy élete és egy arca van. Mindenki csak egyszer fiatal, úgyhogy érthető ha valaki, aki ezt is megengedheti magának, mindent elkövet az öregedés ellen... Az orvosok szerint sokaknál a plasztikai szépítő műtét lélektani kérdés. Uj életet akarnak kezdeni uj arccal, szebbel, mint az előző életükben volt. Sokan egy rossz házasság utáni uj korszak előtt csináltatják meg kozmetikai szépítő operációjukat, mert azt hiszik, hogy korábbi sikertelenségük fő oka szépségük fogyatékossága volt. Tudományos megfigyelés szerint a plasztikai, kozmetikai műtétek hosszú távra nyúló eredménye AZ ÓHAZAI HUMORISTA SZEMÉVEL -Amerika — Je, irókám, látlak téged már megint, korán reggelen, je, pilánka? Ah, pálinka, je. Én is jöttem le pálinkára, a rosseb egye meg, marhára fájt a bal oldalam az éjjel. Je. A szivem, gondolom. Öreg már. Hatvannégy éves. Még a Lösz Angelesz-i orvosok is azt mondták, hogy „old” a szivem, pedig azok nem hülyék, filmsztárokat is vizsgálnak, forgatás közben. Jól elbeszélgettünk a múltkor, nem, irókám? Egyetlen ember sem akadt ezen a világhíres, je, piacon, aki lefordította volna azt a papirost, én meg azt hittem, hogy maga ért angolul, mert szakállas. Nem zavarom?... Azóta már lefordítottam az értesítést, hetvenkét forintot fizettem érte, de nem érte meg, az volt benne, hogy a Lösz Angelesz-i testvérem kimúlt, és mindent a feleségére hagyott, én meg nem kaptam semmit se, je. ...Pedig szerettek. Amikor kint voltam, hatvannégyben, két hónapig. Je. Náluk. Meghívtak. Onnan való a cucc is, ami rajtam van, örök darabok, édesapám, ezt a ruhát már kétszer eladtam, de mindig újra visszavettem mert a bőrömön éreztem, hogy hiányzik. Meg ez a nyakkendő, je. Fogja a mágnes, Isten bizony, fémszálak vannak benne, és soha nem gyűrődik össze, még ha rajta alszom, akkor se. Je, irókám, nagy cég az az Amerika. Lösz Angeleszben laktam, a testvéreméknél, helyes kis házuk volt, körülbelül akkora, mint a Klauzál tér, húsz szoba, fürdőmedence, néger szobalány, néger sofőr, és néger szobrok az előtérben, de azokon turbán volt és a lépcsőt tartották, a fejükön mentem fel a szobámba esténként. Az ablakom egy hegyre nyílt, fehér házakra, műutakra, kunolás fürdőmedencékre. Meg Halivúdra, je. Tudod komám. Lösz Angelesz meg Halivúd egymás mellett van, úgy mint Budapest és Törökbálint, buszok viszik a turistákat Halivúdba, hej, iszonyú pénzeket keresnek vele, de megéri az ember csak kapkodja a fejét a fiigyárban. Képzeld nemcsak az orvos ördögien ügyes, szobrászművészhez hasonló kezétől függ, hanem attól is, hogy a páciensnek milyen a bőre, kora, súlya, étkezési és italozási szokásai. Általában azonban az arcbőrfelvarrások tartósságának ideje még nem több, mint öt év. Időnként azután a páciensnek vissza kell térnie a műtőasztalra egy kis autóstoppolás érdekében. Ma reggel én is a tükör elé álltam és elmondtam a kis gyermekverset: „Tükröm, tükröm, mondd meg gyorsan, ki a legszebb országomban?” „Te voltál a világ szépe, de már szebb a Hófehérke!” Hát ezen egy kicsit elszomorodtam és elhatároztam: annak ellenére, hogy véleményem szerint valóban én voltam a világ szépe, most már megmaradok emlékeim roncsaival és inkább elmerengek a hátralévő, remélhetőleg még számos évtized során a bölcsességem ellenállhatatlan varázsával, mintsem, hogy ötévenként drága pénzért stoppoltassam az arcomat. ígérem azonban, hogy ha időközben megkezdődik a televíziós telefonhasználat korszaka mégis felvarratom ráncaimat, hogy csodálatos régi szépségemmel bájoljak el mindenkit, aki felhív. Legyen az akár téves kapcsolás is. el, utazol a házak között egyszer csak megdördül az ég, villámok csapkodnak, jön a hurrikán, repülnek a tetők, összedőlnek a házak, pedig, haha, kamu az egész, alig mész tovább, már látod is, hogy a drótkötelek helyrerángatják a házfalakat, villámok eltűnnek, a szél megáll, és minden olyan lesz, mint volt, vagyis hibátlan, je. Aztán ott van az a hires utca, fekete márványból, rajta háromágú aranycsillagok, s a közepükön egy réztábla, valamelyik filmsztár nevével. De van olyan is, amelyik üres, mert még él, akinek szánták, hiába várják a többiek, hogy kimúljon...És a pagoda, je, hát az valami csuda. Előtte, a betonplaccban a filmsztárok keze nyoma meg a neve látható, ravasz dolog, csak Amerikában találnak ki ilyet, szóval megkeverik a betont, kiöntik, elsimítják, de még mielőtt megkötne, odatipeg a filmsztár, lehajol, kilátszik a segge, a tenyerét a betonba nyomja és odakarcolja a nevét, aztán megy is odébb, mielőtt beleragadna a betonba. Van is nálam egy fotó erről a térről, ez az, megvan, már azt hittem, elvesztettem, jobb oldalt állok én, középen az örökös, az a rossz kurva, vagyis a bátyám felesége, ez meg itt a bátyám, Isten nyugosztalja, nagyon nagy marha volt. És itt, komám, itt a pagoda. Nem jártam benne, mert siettünk haza, az örökös állandóan nyafogott, hogy ő már ezt húszszor látta és, hogy éhes... De a pagodában csodálatos dolgok vannak, halk zene, füstölők, kínai sárkányok, kopasz papok, és a közepén egy kút, alabástromból, százfelé szökell belőle a viz, és aki abban megmosakszik, megfiatalodik, meggyógyul, és még el is felejt egy csomó tetű dolgot... Jó lett volna, de sietnünk kellett, vissza, Lösz Angeleszbe. ...Aztán megebédeltünk, hogy mit arra, már nem emlékszem, meri rosszul lettem, szédültem, fulladoztam, leestem a székről, felvittek a szobámba, lefektettek, jött egy doktor, makogott valamit angolul, „eridj a francba”, mondtam a mennyezetei néztem, faburkolatos, volt, papagájminták voltak belevésve meg ismeretlen virágok. „Old” a szivem, mondta az örökös, amikor az (Folytatás a 13. oldalon)
