Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-04 / 32. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL KÉRDÉS — „Szerelmi házasságunkból kél iker flunk született. Nagyon boldogok voltunk, de tavaly óta kétségbeesetten tapasztalom férjem elhidegülését. Sokat magasztalja egyik kolléganőjét, bár — állítólag — nincs közöttük semmi, csak sajnálja azt a „magányos, csalódott fiatal teremtést’. Tőlem hónapok óta elhúzódik. Gyakran jön későn haza (azt mondja, túlórázik), vagy elvonul a szobájába. A külön pénzt azonban nem látjuk, sőt a mostani magasabb fizetéséből is kevesebbet ad haza, mint tavaly. A rossz légkört a gyerekek is érzik: este gyakran reklamálják az apjukat, s ha az egyik sirni kezd, a másik is rázendít, nem tudnak elaludni. Én már nem sírok, elfáradtam. Talán nem is szeretem már, nem is gyűlölöm, csak nyugságunk lenne. Kértem, döntse el, a családja kell-e, vagy a nő? A szemembe nevet. Neki semmi bqja — mondja, — döntsön, akinek igy nem jó. Szeretném elkerülni a teljes lelki összeomlást, de hol a kivezető ut?” VÁLASZ — Levele szerint mintha még azt sem bánná a férje, ha a válást ön kezdeményezné. Lehet, hogy már Ön is elidegenedett tőle, de valami tehetetlenség, vagy csodavárás mégis hozzá köti...Vagy talán jó ösztöne? Mozdulatlansága azonban nem viszi előre. Szembe kell néznie a kérdéssel: mit remélhet? Maradt-e még befolyása a férjére? Véglegesnek kell-e elfogadnia, hogy neki már nem kell a felesége és a gyerekek? Lehetséges-e, hogy teljesen megváltozott, közömbössé vált? Vagy: csak átmeneti krízisről van szó, — amilyen más házasságban is előfordul, — és tekintettel a gyerekekre és az együtt töltött szép évekre, meg kellene próbálnia türelmesen és okosan áthidalni, s az egészet járványos betegségként kezelni, ami egy idő után elmúlik, de lehet, hogy addigra már Ön is rájön, hogy az ilyen élet már el van rontva, és ha már pár évi házasságuk után igy alakult, nincs rá remény, hogy a későbbi időkben ez nem állhat fenn újra. Ezen Önnek kell gondolkoznia, hisz mégiscsak Ön ismeri őt a legjobban. De nagyon sokáig már ne gondolkodjék, mert végképp tönkre mennek az idegei és a gyermekek nyugalma. Próbáljon minél előbb tiszta vizet önteni a pohárba. Ha félje nem hajlandó a legrövidebb időn belül változtani a helyzeten egyszerűen ha időbe nem megy haza ne engedje be, és utána meg adja be a vállást. *** KÉRDÉS — Huszonnégy éves vagyok, sohasem voltam házas. Beleszerettem egy 42 éves, kétgyermekes, elvált asszonyba és el akarom venni feleségül. Miután ő 42 és én 24 éves vagyok, életkorunk átlaga 33, vagyis ideális kor a házasságra. Mi a véleménye? VÁLASZ — Átlag életkoruk valóban 33, alkalmas kor megházasodni. Azonban a matematikája sántít. Hogy egy példával éljek: a 80 éves nagyapának és a 8 eves unokának átlag életkora 44 év, a legszebb férfi kor. De hát melyikük az a férfi? A statisztika és a slatis/tikai átlag olyan, mint a modern fürdőruha, mindent megmutat, csak a lényeget takarja. Gondolja meg kétszer is, mielőtt 42 éves nagyszereimét elveszi feleségül és azután nézzen magához való után. *** KÉRDÉS — Házasságom furcsa történetét szeretném elmondani és egyben tanácsát kikérni. Évekkel ezelőtt két évi házasélet után meggondolatlanul és elhamarkodva elváltunk. Aztán hamarosan kibékültünk, összeköltöztünk és azóta boldogan élünk. Boldogságunkhoz hozzájárul a házasságon kivül született gyermekünk és most várjuk a másodikat. Nagy öröm, azonban feleségemet zavarja ez a furcsa helyzet és folyton emlegeti a házasságot. Én azonban hallani sem akarok a házasságról. Ha akkor egy semmiségért képes volt elválni tőlem, most hogyan vehetném el? Mi a véleménye? VÁLASZ — Tanácskérő levele arra vall, hogy engedne már a negyvennyolcból, csak egy kis biztatást vár. Megmagyarázhatatlan makacskodás! Békességben, szépen élnek, tegye hát félre az érthetetlen önérzetet és esküdjenek újra össze. A makacskodásról meg annyit: most még csak múló szomorúságot okoz vele feleségének, de később ez lehet a békétlenség, a veszekedés elindítója. Ha tényleg szereti feleségét és kisfiát és boldog, hogy jön a második gyermek egy percig se várjon a házasságkötéssel. Aszály Nyomasztó levegő. Nincsen eső A felhőtlen ég száraz zsírjában sül a mező. Hetek óta egy fűszál se rebben ebben a százkilométeres kiszáradt csendben. Ne legyen az, hogy reaktiv repülőgépről üres kalászokat h^jigáfjon hátra a megvadult nyár. Sokasodjatok, és ontsatok, ontsatok teremtő harmatot szikár felhőkkel vitázó öntözőgépek! Hidas Antal „ÉLÉNKEBB KÜLPOLITIKA, TÖBB ÖNBIZALOM” (Folytatás a 8. oldalról) önbizalom jelei a rezsim részéről”, egy olyan gazdasági helyzetben, amely bár számos problémával küzd, jobb annál, mint ami a szomszéd kommunista országokban van. Ausztria volt ,,a logikus első pont” ezekben az utazásokban, írja a tudósitó: „nemzedékekre megy vissza a magyar-osztrák kapcsolat”. Németország meglátogatása azért volt logikus, mert most érkezett csak el a második világháborúból származó gyűlölködés „aránylag nyugalmi pontja, a viszony rendezésének ideje, a nemrégen helyreállított Bonn-Budapest diplomáciai kapcsolatokon belül.” A pápa meglátogatása különösen jelentőségteljes, mert valósággal korszakot zár le; uj bíboros került a magyar főpapi kar élére, „uj és kölcsönösen elfogadható alapra igyekeznek a magyar főpapi kar élére,” uj és kölcsönösen elfogadható alapra igyekeznek helyezni a viszonyt.” A kitartó magyar katolikus társadalom várja, hogy ezen az utón sorrakerüljenek azok a panaszai, amik még mindig zavarják a vallási élet normális menetét. „A kelet-európai országok közt Magyarországnak van a leghosszabb ideje változatlanul működő kormánya, javuló gazdasági helyzetben és — kommunista arányokhoz képest — liberálisnak mondható rendszerben.” Nagyobb nemzetiségi csoportok sincsenek itt, kivándorlási problémák tehát nem állnak fenn, mint másutt, „és az is megemlítendő, hogy szerencsésen megmenekültek az olyan természeti katasztrófáktól, az országokban a földrengés és árvizek által okozott óriási károk még hosszú ideig nem pótolhatók be, el is tekintve a szörnyű emberi tragédiáktól, a tömeg-pusztulástól.” Lascelles igy fejezi be cikkét: „A magyarok szemmel láthatólag meg vannak elégedve teljesítményeikkel. Privát beszélgetésekben egyenesen leszólják kelet-európai szomszédaikat, szövetségeseiket, ebben a tekintetben. Ugyanekkor azonban jól tudják, hogy fontos dolog mérsékletesnek lenni a szovjet-hálózatban. Jól emlékeznek az 1956-os orosz benyomulásra; ügyelnek arra, hogy ne nagyon lépjenek ki a sorból — és figyelmeztetik a látogatókat, hogy ne vigyék túlzásba a nyilvános dicséretet...” DERŰS SAROK — Ki az a mérges bácsi, aki minden reggel berohan az ebédlőbe, veszi a kalapját, lehörpinti a kávéját, és: „Megint elkéstem!” kiáltással elrohan? — Az édesapád, kisfiam! ••• A múzeumban záróra előtt vannak. Az egyik teremőr bácsi dohog magában: — Mindig van valaki, aki utolsónak megy el! ••• Az újdonsült autósok sétakocsikáznak. A féty vezet. Egyszerre azonban nyöszörögni kezd: — Nem tudom megállítani az autót! Felesége rögtön intézkedik: — Legalább valami olcsónak menj neki! ••• Telt lelátók az izgalmas labdarugó-mérkőzésen. Egyszer a hátvéd rosszul találja el a labdát, s az bombaerővel vágódik az egyik nézőhöz. Amig az tapogatja fejét, felesége odasziszegi: — Ez vagy te. Hetvenezren ülnek a tribünön, s a labda pont téged talál kupán. ••• Az üdülőhelyen szobát akar bérelni egy család. A tulajdonos szerint ez lehetséges, s közli az árat is. — És hol az istálló? — kérdi az üdülővendég. — Miféle istálló? — A lónak, amelyik megfizeti a maga által kért összeget. ••• (Bürokrácia. „Ez a talált tárgyak osztálya? Én a cirkusz igazgatója vagyok. Nem adták le elvesztett elefántunkat?” „Milyen a színe?”) ••• Egy ember elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az orvos megvizsgálja, aztán igy szól: — Kérem magának az a baja, hogy szűk az arcbőre. Ha a szemét behunyja, a szája kinyílik.
