Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-04 / 32. szám
MAGYAR HÍRADÓ 3. OLDAL LONDONI LEVÉL Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Az angol királynő, II. Erzsébet uralkodásának ezüst-jubileuma nem csupán „országos ügy”, hanem minden angolnak a magánügye is. A szigetország, a tegnapi impérium fényével ünnepel, disszemlével, flotta-parádéval, ünnepélyes felvonulással. Ám az angoloknak ez sem elég. Minden városrész, minden utca, minden egyes angol ki akarja venni részét a jubileumból. Így történt a mi utcánkban is, Finchley-ben a Village Road-on. Igaz. a Village Road kivételes helyet foglal el a londoni utcák között, márpedig a „Bob hercegből” tudjuk, hogy „Londonban, hej, van számos utca...” Nem hosszú utca, mindössze ötven ház van benne, sőt pontosabban — mint majd kiderül — még annyi se. Ám a neve már utal arra — Village —, hogy ez a kis utca, a maga cottage-stilusu házaival valóságos kis külön „falucska”. Tény, hogy valamiféle ekszluzivitás alakult ki itt. Jól megnézik, ki költözik be az utcába, ha történetesen egy-egy ház, nagyritkán gazdát cserél. Mert némely házban már a harmadik nemzedéke él ugyanannak a családnak. Tárgyilagosan meg kell vallanom, hogy a Village Road nem tartozik az öreg London öreg utcái közé. A századforduló táján épült az első, legrégibb ház, majd a század első évtizedében a többi. Frank Z. Stratton tervezte az összes házat, hasonló cottage stílusban, de nem egyformákat. Az utca enyhén kanyarodik, majd térré szélesül anélkül, hogy ez a rész, angol módra külön nevet — Place, Square vagy akár Circus — nevet kapott volna. Tágas tér, szép fákkal, hagyományosan nyírt angol pázsittal. Az utca mögött dúsan fásitott park, melyet a csörgedező kispatakról „River-side”-nak neveznek, mintha legalábbis folyó lenne, pedig a gyerekek, már az ügyesebbje, átugorják. A Village Road tradicionális utca. A téren ízléses, nem hivalkodó emlékoszlopon örökítették meg a tervező épitész emlékét s erre kerültek fel a Village Road egykori lakóinak a neve, akik az első és a második világháborúban elestek. A legmagasabb rangú egy őrnagy volt, a legalacsonyabb sergeant. A Village Road is megrendezte a maga ezüst-jubileumi ünnepét. Részt vett ebben az utca minden lakója. A házakat angol nemzeti szinü szalagokkal díszítették s minden ház ablakába kikerült a királynő vagy a királyi pár képe. Az utca asszonyai hozzá járultak a téren megrendezett büféhez s persze, elsősorban a gyerekeknek vidám műsor volt, zsákfutással, lepényevéssel, póni lovaglással. A legérdekesebb volt az a fénykép kiállítás, mely a Village Road életét örökítette meg a század első éveitől. A Village Road lakói gyakran rendeztek mindenféle partykat s mindegyikről készült néhány fénykép. Agg dámákká öregedett hölgyeket fiatal lányként láthatni a képeken s a Village Road 7-ben lakó kitűnő öreg színész ifjúként szaval... Természetesen, minden háznak megvan a maga története. A második világháború idején, amikor a németek bombázták Londont, ide is hullott bomba — bár nem hiszem, hogy bármiféle „hadi fontossága” lett volna a Village Road-nak —, s éppen Sandy barátunk háza kapott találatot. Régi fénykép mutatja a sérült házat s az újjáépítést. Gondos összeállításból megtudhatni azt is, melyik házban mikor, ki lakott s melyik, mikor cserélt gazdát? Kiderült, hogy Tamás és Ildikó házának már kilenc tulajdonos volt: ők a tizedikek. Ez azonban kivételes eset, a többi ház legfeljebbb kétszer-háromszor cserélt gazdát. Talányos régészeti leletek is fűződnek a Village Road-hoz. Amikor a házak épültek, a fundamentum-ásásakor egyhelyütt egy tucat régi porcelán-pipa került elő a földből. A legrégibbiek a 17. század közepéről, a legújabbak a 18. század végéről valók — mint a British Museum régészei megállapították. Mert a pipák a múzeumban vannak, de az ünnepi alkalomra kikérlék őket. Mint említettem a Village Road-on minössze ötven ház sorakozik, illetve még annyi sem. Ugyanis a házak számozása a 27-es számnál megtörik s a 31-es következik. Nem értettem a dolgot. Miért hagyták ki a 28. 29 és 30-as számot? Vagy hová lettek a házak? Megkérdeztem az egyik hölgyet, aki őslakónak számit a Village Road-on. mert itt nőtt fel s most már tisztes korú dámának számit, a mellett egyik fő szervezője volt a „helytörténeti” kiállításnak: mi a magyarázat ? Finoman mosolyogva válaszolt: — Mystery! Titok! Olyan nagy titok, hogy senki se tudja. Persze, ezen nincs semmi csodálkozni váló. hiszen Angliában vagyunk. (London) SZILÁNKOK A lusta szívesen hivatkozik arra, hogy elkedvedvetlenitették. ••• Létrán felkapaszkodni nem szabad mohón, mert az alján találhatod magad. ••• Kis ember nagy hibája lehet, ha szóvá teszi nagy ember kis hibáját. ••• Pletykái azért veszélyesek, mert majdnem elhihetők. ••• Baj, ha az ember háza egy kődobásnyira van a játszótértől. ••• Látni rajta, hogy jelentéktelenségével szeretne jelentős lenni. ••• A sült galamb is csak akkor repül valakinek a szájába, ha megfelelő időben nyitja ki. ••• Sokszor szükséges rossznak mondják azt, ami egyre szükségesebb és kevésbé rossz. ••• A legélesebben csengő vekkeróra sem tudja olyan biztosan és gyorsan felkelteni az embert, mint a feleség, ha kutatni kezd férje zsebeiben. ••• Tökéletes számítógépet találtak fel. Ha hibázik, rá tudja kenni egy másik számítógépre. Kilencven esztendeje született Kassák L^jos, a magyar irodalom hallhatatlan alakja. Ez az archiv-felvétel az otthonában örökiti meg: 1962-ből, amikor hetvenöt éves volt KASSÁK LAJOS HOLDTÖLTE Középkorú ember vagyok, himnemű, szívós és akaratos. Nem láttam az angyalt, ki benézett hozzánk születésem óráján, nem volt fizetett pesztonkám, aki csodálatos dolgokat mesélt volna. Inas voltam, szolga, mesterember, csavargó és kéregető, jelenem hasonló a múltamhoz, s^ját erőmből tartom fent életemet, amely egy napszámostól és egy szolgálótól fogamzott. Szeretem a munkát és szeretem a megpróbáltatásokat. Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana riytam. A szürke köveknek, az illatos virágoknak és a rugalmas fémeknek is a testvérük vagyok. A lobogó tűz a bátyám és a hűvös, tiszta viz a hugocskám. Kedvesemről is szólhatnék, de ő meghalt, alig hogy találkoztunk, tizenhat éves volt és érintetlen a vad indulatoktól. Fegyvert még nem sütöttem el soha, gyerekeket nem neveltem föl egyet sem. Mire való vagyok hát? — kérdezem magamtól álmatlan éjszakáimban, miért, hogy nyitva a szemem és senki nem fordul be hozzám ezeken a tárt kapukon? Miért ez? És miért az? kérdezgetem magamtól untalan. Ha madár lennék, most a tenger felett szállnék, ha nem élnék, talán boldog is lennék, de igy csak élek és nyugtalan vagyok, mint aki nem tudja mit tegyen magával. Hét cserép muskátli van az ablakunkban, feleségem naponta megöntözi őket s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat. Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók, közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon éjszaka van. /Nem panaszkodom. Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve, elmondtam életemet.
