Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)

1977-11-17 / 47. szám

HAGYAK HÍRADÓ 5.0HJAL Névkártya kell a csomagokra GENF — A nemzetközi légi utasszállító szervezet elrendelte, hogy a nemzetközi légiforgalom utasai tartoznak pontos nevet és címet mutató kártyával ellátni csomagjaikat. Több mint 100 repülővállalat tagja a szervezet­nek, így a rendelet mondhatni világszerte mindenütt betartan­dó. A jelentés szerint az intéz­kedés oka az, hogy egyre több csomag kerül más helyre, mint ahova irányították — és gyakran nincs Vájtuk név, vagy cím. Emellett a pontos jelzés bizton­sági célokat is szolgál: a feladó a személyazonosság megjelölésével vállal felelősséget azért, hogy ne legyen fegyver, vagy más tiltott tárgy, vagy anyag a csomagban. A „MEDVE” TALPA ALATT Afganisztán „ KABUL, Afganisztán — Amikor a Moszkvában képzett kastonatisztek négy évvel ezelőtt megbuktatták Afganisztán ki­rályát, ' akkor pánikhullám vo­nult végig Irántól Washingto­nig. A fiatal baloldali tisztek azonnal kikiáltották a köztársa­ságot és annak elnökéül Muha­­mad Daud-ot választották, akit a nyugati sajtó „Vörös Herceg” névvel illetett. Az országot ugyanis teljesen orosz katonai támogatással látják el már 1950-es évek óta. Afganisztán lakóinak száma tizenhárom millió, akik nagyon nagy szegénységben élnek. Az ország a Szovjetunió, Irán és Pakisztán közé van beékelődve. A stratégisták attól félnek, hogy az oroszok először Afganisztánt veszik ellenőrzés alá, majd lázadásra ingerük az Iránban és Pakisztánban lakó Baluchi­­törzs tagjait. Később fokozato­san egy szovjetpárti folyosót teremtenek egészen az Indiai­óceánig. Amikor az uj afgán kor­mány Kabulban újból kijelen­tette területi igényeit és támo­gatni kezdte a Baluchi-rebelis­­tákat, akkor a balsejtelmek Vörös Hercege” még jobban megerősödtek. 1974-ben az ideges iráni sah légierő támogatást adott a pakisztániaknak, hogy leverjék a Baluchistán-provinciában ki­tört lázadást. Négy évvel később azonban az afganisztáni forra­dalom megmutatta igazi szinét, hogy nem vörös, hanem fehér. A múlt februárban az afgán köztársaság uj alkotmányt lép­tetett életbe, amely véget vetett a katonai uralomnak és az uj kabinet tagjai között egyetlen egy marxista tiszt sincsen. Afganisztánban forradalmi folyamat megy végbe, hasonló az Iráni vagy marokkói forrada­lomhoz. Kabulban nem király vezeti ezt a „fehér forradal­mat” hanem Muhammad Da­­ud, aki a királyi család egyik tagja. Ez a család 1747 óta tartja kezében a hatalmat. Daud elnök, aki nem használja többé hercegi cimét, katonai modernizálást hajt vég­re a török Atatürk és az iráni sah mintájára. Az a fő célja, hogy erős, modern és virágzó országot teremtsen és ugyanak­kor megőrizze az ország függet­lenségét. 100 MILLIÓS JÁTSZMA... BOSTON — Egy öregott­­hon-láncolat vezetője csődöt jelentett be 100 millió dolláros adóssággal. Azt mondta, hogy csaknem hét millió dollárt veszí­tett a nevadai kaszinókban, amikor megpróbálta túlságosan kimerített bankszámláit helyre­billenteni. Charles F. Brennick miltoni lakos közölte, hogy mintegy egy millió dollárt, vagy még ennél is többet veszített egy-egy időszak­ban Las Vegasban és Renóban, 1974 májusa és 1976 májusa között. Joseph W. Bartlett, a csődöt vizsgáló bíróság egyik megbízottja ezeket mondja: „Brennick valódi története az, hogy túl sok készpénzt szokott magával vinni, néha dollárok millióit. Én megkérdeztem Las Vegasban a kaszinó vezetőit: »Ez lehetséges volna?« Azt vála­szolták, hogy igen, és hogy mások is hasonló összegeket, vagy többet is el szoktak veszíteni.” Nagyobb kaszinók, mint a Caesars Palace, az MGM Grand és a Stardust, közölték, hogy „néhány ezer dollárt” veszített Brennick a játék idején. Leg­többször azért veszített, mert túlságosan sokat tett a fogadás­ra. Azt gondolta, hogy ha veszít, már úgyis mindegy, hiszen benne van a bajban nyakig. Az autó-biztonsági légzsák, amelyet pár éven belül minden autóra fel kell szerelni, így működik... Egy másodperc huszonötöd része alatt lapos felületből felfújt zsákká alakul, amely Összeütközéskor megóvja a vezetőt és az elöl ülő utast. Képünkön csak a vezetőre irányított légzsák lát­ható, előbb a villámgyors felfúvódásnál, azután a visszahú­zódásnál. Újból megnyílt a havannai USA- képviselet. Balról: a megnyitó ünnepségen bevonulnak a havannai diplomáciai körök meghívott tagjai. Jobbról: Lyle Lane, a képviselet vezetője. Holland terrorista rab áj merényletek középpontjában AMSZTERDAM — Maurits Caransa holland milliomos el­rablása és a rendőrséghez érkező újabb fenyegetések sora számos jel szerint arra mutat, hogy Knut Folkerts bebörtönzött ter­rorista kiszabadítása a cél. Folkerts német, aki a vád szerint terror-cselekmények elkövetésé­ben való részvétel céljából jött át Hollandiába elfogatása idején. Most az eddiginél sokkal jobban megerősített maastrichti fegy­­házba szállították át. Nyugat-Németország és Hollandia között rendkívüli mértékben megszigorították a határvizsgálatot. Egyes ponto­kon órákig kell várniuk az autó­soknak, amíg a vámhivatalig juthatnak. Még mindig elég nagy a szezonvégi turistaforga­lom, és így a helyzet kínossá vált, sok a panasz — és anyagi Knut Folkerts kárt is szenved a holland turiz­mus csoport-kirándulások elma­radása miatt. Ny ugat-Németországban minden külföldre induló, vagy onnan érkező repülőgépre rend­őri felügyeletet állítottak be. Legújabban két kis bomba rob­bant egy bírósági épületben Hamburgban és több nagyváros­ban fekete festékkel mázoltak be középületeket éjszakai tüntetők. Hirdetni fognak a mozikban NEW YORK - A közeljövő­ben a legtöbb amerikai moziban bevezetik a hirdetéseket; ezek néhány perces filmek lesznek, amelyeken a legkülönbözőbb' kereskedelmi cikkeket hirdetik. A hirdetőipar jelentései szerint vigyázni fognak a „jó ízlésre”. A hirdetés — ellentétben sok tv­­hirdetéssel — „nem fog kiabál­ni, nem lesz ellenszenve”. Az első turnust 1800 moziban kez­dik — és „remélik, hogy nem lesz kedvezőtlen” a hatás. Éppen azért vezetik be a kam­pányt, mert a moziknak általá­ban rosszul megy.

Next

/
Thumbnails
Contents