Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-10-13 / 42. szám
10. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ ISKOLA ÉS A VERÉS írta: SIMA FERENC Engem még — kortársaimmal együtt el-elnáspágoltak a tanítóink az iskolában, olykor ugyancsak kiadósán, ha rossz fát tettünk a tűzre. És ez akkor a legtermészetesebb velejárója volt az iskolai nevelésnek. Mire aztán nagyapákká őszültünk és kopaszodtunk, megértük többek között azt is, hogy az iskolai verés jogosultsága vitássá vált. Szabad-e verni az iskolában? Egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés, főleg azért, mert az utóbbi években folytatott kísérletezések ismét csődhöz vezettek. Ez nem is csoda. Minden, amit valaha a történelem folyamán nevelés címén próbáltak, kudarcba fulladt. Könnyű lenne ebből levonni olyan konzekvenciát, amely végső fokon szerencsére nem igaz, azt ugyanis, hogy az ember nevelhetetlen; pontosabban semmiféle dresszirozás nem képes az egyént a hajlamával ellentétes életstílusra kényszeríteni. Szerencse, hogy az ellenkezője sem igaz. Nem lehet embereket úgy felnőni hagyni, hogy vadon tenyésszenek és függetlenek legyenek minden társadalmi zabolától. Évszázadokon át vertek az iskolában és az eredmény rossz volt. Aztán az utolsó 20-30 évben a modern iskolák száműztek minden testi fenyitést, remélve, hogy ez egészségesebb uj generációhoz vezet. Ma már teljesen világos, hogy ez a kísérlet sem vált be. A kísérlet legfőbb szenvedő hősei éppen azok, akik a gyermeknevelést hivatásuknak tekintik, tehát a tanárok. Az elkeseredés nőttön nő közöttük, mert úgy érzik, hogy a szigorúan kötött szabályok, amik nem adnak nekik lehetőséget egy pillanatnyi adott helyzet — szerintük — legmegfelelőbb megoldáshoz: lehetetlenné teszik munkájukat. Az iskolai verés ugyanis elvileg kétségtelenül helytelen és meg kell akadályozni, hogy munkájukba belekeseredett nevelők, vagy éppen szadista beállitottságu tanitógépemberek püföléssel pótolják felkészületlenségüket. Csakhogy a testi fenyitéstől mentesített diák — éppen, mert még éretlen — alaposan visszaél ezzel a helyes teóriával. A hét folyamán két érdekes hirt olvastam ezzel kapcsolatban. Az egyik egy tanárról szólt, aki jogos felháborodásában megütötte egyik tanítványát, és ezért a bíróság, az enyhítő körülményeket figyelembe véve, jelentéktelen, inkább jelképes pénzbüntetésre Ítélte, azzal a szokásos záradékkal, hogy az összeg ennyi és ennyi börtönbüntetéssel helyettesíthető. / tanár tiltakozásképpen nem volt hajlandó fizetni, hanem inkább a börtönbüntetést választotta. A másik hir még cifrább. Ez egy torontói iskolában történtekről ad hirt. Ez esetben egy 16 éves diák verte meg tanárát, méghozzá annyira, hogy annak az arcát 16 kapoccsal kellett összevami. A tanár, Barry Donat 1 méter 96 centi magas, egy mázsát nyom és valaha, fiatalabb korában nehézsúlyú boxoló volt, később pedig sulylökőként Kanadát képviselte az olimpiai játékokon. A diák 1 méter 60 centi magas és súlyban nem érte el a 70 kilót. Tehát semmiképpen sem lehet azt állítani, hogy a tanár védtelenül, kiszolgáltatottan állt volna harcba és abban alul maradt, ö egyszerűen nem védekezett támadója ellen. Az inzultus után békésen elment a kórházba sebeit kezeltetni, majd bejelentette, hogy visszavonul a tanítástól és igy lemond napi 40 dollárt kitevő keresetéről. Ezek után időszerű igen határozottan feltenni a kérdést: szabad-e verni az iskolában. Mi a teendő azzal, aki a nevelő és a tanítvány viszonyát az ökölvívó mérkőzések színvonalára süllyeszti le? A kérdés feltétele azért indokolt, mert a torontói lapok elsőoldalas cikkekben foglalkoztak az esettel és azzal, hogy helyes volt-e a tanár magatartása, amivel állítólag ő provokálta ki a verekedést. Szenzációra éhes ifjú újságíró süvölvények csámcsogva számoltak be arról, hogy a tanár, előadásai során több alkalommal megsértette diákjai lelkületét, azt állitván, hogy ennek az iskolának a tanulói semmirekelők. Lehet, hogy a tanár valóban mondott ilyenfélét, bár erősen vitatható, hogy a nevelő, aki fizikai megtámadása esetében ekkora birkatürelemről tett tanúságot, ilyen sommásan mondott előzőén ítéletet iskolája egész ifjúságáról. Sokkal valószínűbb, hogy csak egyes diákokat pécézett ki megkorholásra, és hogy nem alaptalanul beszélt úgy, azt bizonyilja a 16 éves nyápic ifjú ököllel kifejezett ellenvéleménye. Ami egészen megdöbbentő, az a hivatalos és félhivatalos hatósági állásfoglalás. Véleményem szerint ugyanis ilyen esetben semmiféle más döntés nem születhetett volna, mint az azonnali kizárás az ország valamennyi iskolájából. Ezzel szemben mi KÖRKÉP 1VEM „ÖREG”, CSAK „HOSSZÚÉLETO”... A Szovjetunióbeli Georgiában, ahol az emberek szokatlanul magas életkort érnek el, senki sem beszél úgy ezekről az emberekről, mint „öregekről”. Az oroszok „hosszú életűek”-nek nevezik őket. Ez eléggé semleges kifejezés, amiből az amerikaiaknak is hasznuk származna. A mi országunk polgárai egyre magasabb életkort érnek el, ami nagy mértékben annak tulajdonítható, hogy száműzték a éhséget és gyermekbetegségeket, és ezáltal a világon az átlagos leghosszabb életkort érik el az emberek. A ma született amerikai gyermek arra számíthat, hogy legalább 71.3 évet él, ami 24.3 évvel hosszabb az 1900-ban született gyermekek életkoránál. Statisztikailag, a 94 éves kor elérésének az eshetősége nem változott, vagyis teljesen elhanyagolható. Az azonban drámai módon változott, hogy valakinek meglegyen a lehetősége a 65 éves kor elérésére. Ezt a századforduló táján csak minden 25. amerikai érte el, manapság pedig elérheti minden tizedik amerikai és a tendencia felfelé ivei. A 2000. esztendőben csaknem minden 5. ember 65 éves vagy ennél idősebb lesz. összlétszámúk eléri a 40 milliót, ami kétszerese New York állam, vagy Kalifornia lakossága számának 1970-ben. A mostani orvosfilozófia szerint az embereket életben kell tartani még akkor is, ha már nem életképesek. Szociális intézeteink inkább felügyelő, mint megelőző gondoskodást alkalmaznak. Közlekedési rendszerünk inkább felügyelő, mint a történt? Meghallgatták az apa véleményét, aki szerint az ő fia tökéletes jellemű, kiváló, jószándéku gyerek, és őt, az apát mélységesen felháborítja, hogy a tanár olyan csúnyán nyilatkozott a fiáról. Szerinte ez csak a tanár tudatlansága és nevelői alkalmatlanságát bizonyítja. Mire tehát az iskolaszék összeült, az újságokból már megkapta az első agymosást.Ugy érezhetett-e, hogy a közvélemény a diák pártján áll, tehát még azt is a tanár rovására írták, hogy súlyos testisértés címén nem tett feljelentést az őt összeverő diák ellen. „Biztosan érezte, hogy megérdemelte e verést,” — ez lett a vélemény. A tanár mellett csak az iskola több mint 240 diákja volt, akik aláírásukkal egy arra kérő levelet köröztek, hogy Barry Donat tanár tétjén vissza közéjük. Na de hát ezek csak „éretlen gyerekek”, vélekedett az iskolaszék, és világos, hogy az ítéletnél a , közvélemény rezdüléseit” is figyelembe kell venni. Eredmény: a tanárverő 16 éves fiú megrovásban részesült és vele ezzel minden el van intézve, mig az iskola és nevelői hivatás szegényebb lesz egy kiváló pedagógussal. További fejlemény, hogy most már nem csak az a kérdés: szabad-e verni a diákot? Hanem az is, hogy a diákoknak szabad-e verni a tanárokat? És lassan eljutunk oda, hogy a második kérdésre adandó válasz ugyanolyan bizonytalanná válik, mint az első. Valóban nem helyes a diákok rendszeres verése. De a mai szülők és diákok túlzott érzékenysége olyan torzul fordult fonákjára, hogy lassanként nem lesz tanár, aki be merne menni egy osztályba; vagy ha igen, úgy — akár szabályos ez, akár nem kénytelen lesz kutyakorbácsot és boxert is vinni magával, hogy védekezhessen a „derék, jóindulatú csemeték” ökölvívó támadásai ellen. magánjárművek, mind a tömegközlekedési eszközök felé orientálódik, pedig az idősek éppen ettől függenek. A külvárosi lakások lényegében kizárták az öregeket az életből. Általában véve az a felfogás alakult ki, hogy az idősek nem fontosak, nem tudnak jól küzdeni, és ha tartozunk is nekik valamivel, mégsem túl sok az. Most azonban változtatni kell a életelméleten. Az idősek nagyobb figyelmet igényelnek, mert mind többen és többen vannak, és magasabb kort érnek el. SZÁRMAZÁSI REJTÉLY — Csak tudnám, hogyan örökölhettem a mostohaapám alkoholizmusát?...
