Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-29 / 40. szám
10. OLDAL magyar híradó A GYÓGYÍTÁS LEENDŐ APOSTOLAI Irta: HALASZ PETER Halász Péter diákéletük e Az ember gyakran pillant vissza hajdani diákéveire nosztalgikus sóhajjal: — Azok voltak a szép idők! De elolvasva a CHIC AGO TRIBUNE cimű amerikai lap mellékletének azt a cikkét, amely arról szól, hogy milyen foggal, körömmel, milyen elszántan és kiméletlenül küzdenek a legkiválóbb eredményű és képesítésű amerikai diákok azért, hogy bejussanak valamelyik orvostudományi egyetem tanszékére, valószínűtlennek látszik, hogy ezek a diákok — felnőtt korukban — nosztalgiával gondolnának vissza korszakára, akár orvos lesz belőlük, akár nem. Itt van például Steven Rosenfeld esete, aki valóságos „diák-szupersztár” volt a középiskolában, majd később az amerikai college első éveiben is, a legkiválóbb eredménnyel végezte a Harvard egyetemen a kvantum-mechanika és a vektor calculus roppant nehéz tárgyait, de ennek ellenére, amikor beküldte kérvényeit az orvosi egyetemre, hogy egészen biztosra menjen: ajánló leveleket hamisított. Hogy erre adta a fejét, jól jellemzi ezeknek a diákoknak a lelkiállapotát, mert hiszen nálánál jobb akadémiai teljesítményről senki sem adhatott számot felvételi kérelmében és mégsem bizott abban, hogy fölveszik. Ma az a helyzet, hogy Steven Rosenfeld valószínűleg a Harvard egyetem orvostanhallgatója volna, ha nem hamisítja azokat a leveleket. Fölvették ugyanis, de évközben az egyetemi hatóságok rájöttek arra, hogy Rosenfeld hamisítást követett el és eltávolították az egyetemről. Az Egyesült Államoknak 114 orvosi egyeteme van, minden esztendőben 13.500 jelentkezőt vesznek fel, — becslés szerint 43 ezer jelentkező közül. Igen kitűnő minősítésű kérvényezők sem jutnak be. Az úgynevezett „pre-medical” iskolában a verseny tehát oly éles a diákok között, hogy a szó szoros értelmében semmitől sem riadnak vissza. Az egyetemi könyvtár ritka orvostudományi köteteiből, amelyek elolvasása egy-egy nehéz vizsga előtt életbevágóan fontos, kitépik az oldalakat, hogy a másik ne olvashassa el. Nem hajlandók egymást segíteni, egykori barátok ellenségek lesznek, évfolyamtársak elkeseredett dühvei figyelik egymás teljesítményét, féltékenyek egymásra és mindent megtesznek, hogy nehezítsék egymás munkáját. Itt van például Linda Patrick esete, aki úgynevezett pre-medical diák volt még két évvel ezelőtt a kaliforniai egyetemen. Ma már minden vágya az, hogy elfelejtse diákköri emlékeit. Linda Patrick mondja a következőket: — Középiskolás korom óta orvos akartam lenni és szin-jeles bizonyitványom volt a college-ben is. De megdöbbentett az a semmitől vissza nem riadó harc, ami a diákok között folyik. A legfontosabb könyvtári könyvek lapjait kitépik, de ami betetőzte mindezt: a második college-év végén ellopták összes könyveimet és jegyzeteimet. Egy pillanatra asztalomon hagytam, amig elmentem, hogy kihegyezzem a ceruzámat. Mire visszatértem, minden eltűnt. Ez egy héttel a vizsgák előtt történt. Másnap megkérdeztem két évfolyamtársamat, hogy kölcsön adnák-e a jegyzeteiket, hogy kimásoljam belőlük a legfontosabbakat, de visszautasították a kérésemet. Mindketten azt válaszolták, hogy valamennyien harcban • állunk a jegyekért, mindenkinek meg kell küzdenie saját eredményéért, Linda levizsgázott ugyan, de nem tért vissza az egyetemre. Mig egy évtizeddel ezelőtt a jelentkezőknek körülbelül a fele felvételt nyert az amerikai orvosi egyetemekre, ma mindössze körülbelül az egyharmada — helyhiány miatt. Egy legutóbbi hivatalos vizsgálat megállapította, hogy a visszautasitottaknak 75 százaléka alkalmas lett volna arra, hogy felvételt nyeljen és be is került volna, hogy ha elegendő hely van az egyetemeken. A felvételnél két körülmény esik latba: a jelölt osztályzatainak átlagszínvonala és a felvételi vizsga. A felvételi vizsga eredménye azonban kevesebbet számit, mint a jegyek átlaga. A jelentkezők, hogy nagyobb reménnyel folyamodjanak felvételért — nemcsak egy, két vagy három orvosi egyetemre nyújtják be kérvényüket, de közülük igen sokan tizennyolcra. Annyira, amennyit csak birnak anyagilag. Minden felvételi kérelemhez ugyanis 15-25 dollár közötti összegről kell csekket mellékelni, függően attól, hogy melyik egyetem felvételére pályáznak. Mindehhez hozzá kell adni a felvételi vizsga diját (35 dollárt), különböző okmányok másolatainak elkészítését, postaköltségeket, telefonhívásokat és az utazást, ha meghívják személyes beszélgetésre, s kiszámítható, hogy egy diák, aki orvosi egyetemre aspirál, elkölthet ezer dollárt is — az esetek nagy részében hiába. A legelszomoritóbb azonban, hogy milyen sokat jelent az, ha a szülő vagyonos, vagy jó befolyással rendelkezik. Akkor, amikor egy orvosi egyetemnek ezrével kell elutasítania a felvételekre alkalmas diákokat is, ajánló levél egy befolyásos képviselőtől, vagy pedig jelentős adomány a szülőktől a college számára, döntő módon eshet latba. Egy volt diák legutóbb beperelte a chicagói orvostudományi egyetemet és a bíróság bekérte az iskolától a felvételekkel összefüggő Írott döntéseket. Ezekből kiderült, hogy az egyetem kilencvenegy fölvett orvostanhallgatója közül hetvenhétnek a családja 50-ezer dolláros adományt ajánlott fel a college-nak. A jó összeköttetés ugyancsak sorsdöntő (Folytatás all. oldalon) BUFFALO BILL írta; SIMA FERENC Gyermekkoromban kedvenc olvasmányom volt a Buffalo Biliről szóló ponyvaregény sorozat, amelynek füzeteit egyik nagynéném kölcsönözte ki nekem. Ő roppant lelkes híve volt Buffalo Bilinek, akit személyesen is látott világjáró cirkuszának óriási sátrában, amelyben bemutatták a szilaj csatákat az indiánokkal. Mitőlünk minden ponyvaregény száműzött volt, apám szerint az irodalom csakis a kemény táblás könyvekből állhat. így csak titokban olvashattam a Buffalo Biliről Sima Ferenc szóló ponyvaregény sorozatot, a padláson, vagy pedig az illetlen helyen, amelyet nem tudom, miért hívnak illemhelynek. így annyit tartózkodtam ott, hogy jó szüleim azt hitték, hasmenésem van. A ponyvairodalom füzetes történetei alapján úgy képzeltem el, hogy Buffalo Bill egyébbel sem foglalkozott, csakis csatározásokkal a fehér embereket megskalpolni akaró, vérszomjas indiánokkal. A valóságról csak itt, az óceánon túl sikerült tájékozódnom. Buffalo Bill már egészen fiatal korában híressé tette nevét. Mindössze 15 éves volt, amikor 1860-ban egymásután javította meg rekordjait a Transkontinentális lovasposta szolgálatában, amelynek egyik lovashírnöke volt. 17 éves korában katonai szolgálatra jelentkezett és 1865-ig, az amerikai polgárháború befejezéséig részt is vett néhány ütközetben. 20 esztendős volt mindössze, amikor már egész Nyugaton közismertté vált mint félelmet nem ismerő cserkész, aki biztonsággal továbbított fontos üzeneteket és vezetett át katonai expedíciókat a legveszélyesebb területeken is. Katonai expedíciók között Buffalo Bill mint bölényvadász kereste meg a kenyerét a vasúttársaság szolgálatában. A társaságnak 1700 vasútépítő munkás táplálékáról kellett gondoskodnia, amelynek legfontosabb része a hús volt. Mindössze 8 hónap leforgása alatt Buffalo Bill több mint 4000 bölényt lőtt le és szállított a vasúttársaságnak. Ettől kezdve ragadt rá a Buffalo Bill név, amely nem az eredeti neve volt. Egyre nagyobb lett az érdeklődés személye iránt. Színdarabot is írtak számára, amelyben természetesen övé volt a főszerep. Buffalo Bill neve különösen az ország keleti részében vált igen népszerűvé, ahol a lakosság hosszú időkön át a romantika hazájaként őrizte képzeletében a Nyugatot, a festői kinézésű indiánok és cowboyok földjét. Buffalo Bill maga is rájött, hogy a vadnyugati életmód milyen ellenállhatatlan érdeklődést vált ki az ország mindkét partvidékén. Ezért hozta létre a nem teljesen cirkusszerű népes társulatát, vadnyugati ízű cselekmények bemutatására. amelynek élén több mint harminc éven át járta az Egyesült Államok és Európa különböző vidékeit, így Magyarországot is. A több száz tagú társulat látványos előadásai ízig-vérig eredeti lovasmutatványokat, lasszóvetést, céllövészetet és a régi amerikai telepesek művészetig fejlesztett ügyeskedéseit csodáitatták meg a Vadnyugat iránt érdeklődő közönséggel. Buffalo Bill életében akkora hírnévre tett szert, hogy még ma, hatvan évvel a halála után is elismeréssel szólnak róla. Hatalmas gyakorlati érzékkel is rendelkezett, aki felfedezte a Vadnyugat feltáratlan értékeit és minden tőle telhetőt megtett a települések fejlesztése érdekében. Gyakorlatba ültetett ötleteiből még ma is sok látható. Mindent elkövetett, hogy elősegítse az újonnan érkezett pionírok érvényesülését. Halála után hálából múzeumot létesítettek. A Buffalo Múzeum közelében áll a kétszeres életnagyságú lovasszobra. A múzeumban összegyűjtögették a Buffalo Bill történeteket a legkülönbözőbb nyelveken, még magyarul is. Továbbá a róla készült festményeiket, amennyire azok beszerezhetők voltak, mert sokan nem voltak hajlandók megválni a birtokukban levő Buffalo Bill festménytől. Sokan vannak még, akik személyesen ismerték az 1917-ben elhunyt Buffalo Bilit. Mint embert, jószívűnek és segítőkésznek ismerték, az indiánokkal szemben is. Azok a ponyvaregények tehát, amelyekben Buffalo Bill írtja az indiánokat, elejétől végéig kitalált történetek, a fantáziája szüleményei. Angliában jó ismerték az igazi Buffalo Bilit, hiszen tizenegy alkalommal látogatott el Angliába. Londonban jelent meg a hitelesnek mondható életrajza, amelyből egy rokonszenves ember élményekben gazdag életét ismerjük meg. Az indiánokat is szerette, sőt, ha kellett védelmezte is, annak ellenére, hogy egyszer párviadalban valóban megölt egy indián törzsfőnököt.
