Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-29 / 40. szám
9. T(HXSKU' AZ ELSÜLLYEDT VELENCE írta: KLAMÁR GYULA A világháború után, amint lehetett, első utam Velencébe vezetett. Nem volt könnyű utazás. A vonat először Nagykanizsára vitt, onnan Murakereszturon, Cillyn, Laibachon, Tiesten keresztül, végig ; a tengerpart mentén haladva érte el vonatunk Velencét, a Mussolini által épitett 7 kilométer hosszú töltésen át, egészen Canale Grande-ig. Magyaroknak Velencébe menni egy kicsit mindig kötelesség is volt — azért választottam én is első külföldi utamul a lagunavárost, Klamár Gyula melyet el sem tudtam képzelni magamnak, akárhogy is erőltettem fantáziámat. Valóban nem is lehet; a pályaudvar előtti kis tér után egy körutnyi széles ut, amelyben a tenger vize hullámzik...Fekete gondolák a vizen, aztán a Márkus-tér, rajta a templom, mintha egy nagy színpadra színes diszletfalat állítottak volna. Jobbra-balra kávéházak, köztük a ,, Florian”tulajdonképpen az ő kedvéért keltem útra, hiszen olyan sokat jelentett a bőrfoteles, apró termekből álló kávéház a magyaroknak; itt ültek nyaranta a magyar irodalom nagy alakjai, itt születtek versek, regény-témák, színdarabok frappáns felvonásai, a , Florian” hozzátartozott a magyar irodalomhoz. Azért mesélem el részletesen a kereken harminc évvel ezelőtti élményeket, mert a napokban ismét ott álltam a Márkus-téren, pontosan az óratorony alatt, kedves eszpresszóm, az „American” előtt és azt magyarázták szélesen gesztikulálva —már ahogy szokták— olasz újságírók, városi emberek, idegenforgalmi hivatalnokok, hogy aki mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt járt itt, nem ezt a képet látta. Azaz nagyjából ezt és mégsem ezt, mert az utóbbi évtizedekben Velence lesüllyedt, mégpedig nem is kis mértékben. Az előttünk álló Campanile például 1961 óta mintegy 13-14 centimétert süllyedt és nem kevesebbet a Dóm sem. Gondoljuk el: a teret évente mintegy húsz alkalommal elönti a tenger vize, ilyenkor csak pallókon lehet rajta közlekedni. Hát a Doge palota? —bizony az sem maradt a régi helyén, általában semmisem. A Rialtó környéke 5-7 millimétert süllyedt le 15 év alatt a tenger fenekét boritó homokba, a Lido is megy lefelé, évente mintegy egy centivel, csak azok látják ezt pontosan, akiknek évről-évre dolguk van a utánaigazitással, a hajóhidakat, az átjárókat kell az uj vizszinthez pásszitani... Az elsüllyedés csak az egyik veszedelem, amely Velencét fenyegeti. A másik nem kevésbé súlyos, a környezet elmocskolódása, a levegő szennyezettsége. Egy tudományos kutatás megállapította, hogy kénbaktériumok támadták meg a Doge palota falait, talapzatát és azzal fenyegetik a világnak ezt a műremekét, hogy előbb utóbb elpusztítják, elrágják, szétmállasztják. Ez a veszély nem hogy csökkenne, de napról-napra emelkedik; a „Marghera” nevű ipari zóna termi ezeket a falánk baktériumokat és bocsájtja a tenger vizébe milliárd és milliárd számra. Ezek fenyegetik a lagunaváros egzisztenciáját és benne a lakosokét. Az egész terület légvonalban nincs messzebb a Márkus-tértől öt kilométerre, és az ipari terület az utóbbi öt hónapban alaposa; megnövekedett. Megőrült az emberiség? —legalább is Velence közelében, hogy tudatosan elpusztítják a modern világnak ezt a csodáját? Hiába minden tiltakozás, a lakosok nem tehetnek egyebet, minthogy kitérnek az útból, azaz elköltöznek Velencéből. Gianni Pellicani helyettes polgármester szerint az elmúlt esztendők során mintegy 80 ezer velencei polgár hagyta el a várost és költözött szilárd földre, és ma is naponta 100-150-re tehető az elköltözők száma. „A tenger királynője” számára elérkezett az utolsó óra. S úgy látszik ez a tény felébresztette az illetékesek lelkiismeretét. A város vezetői szerint a közeljövőben megkezdődik a mentés és erre a célra rendelkezésre állnak az első nagyobb összegek. Előbb restaurálni kell a restaurálandókat; aztán hozzá kell látni a kifolyók és befolyók vizének tisztításához, mert csak ennek a réven lehet a végromlástól megmenteni a történelmi épületeket, amelyek ellenálltak századok hullámveréseinek, de —két-három évtized ipari szennyeződésének képtelenek ellenállni. S meg kell javítani a süllyedő és düledező privát lakóházakat is, hogy ne meneküljenek belőle a lakók...Egy elsüllyedt Velencét nem lehet többé a vízből kimenteni, de meg lehet akadályozni a város elsüllyedését. A „Florian” és a vele szemben lévő „Quadri” terraszáról állítólag már nem ugyanazt a képet látom, mint harminc évvel ezelőtt. Kisebbek lettek az épületek, ha csak milliméterrel is...de hát évszázadokra kell előrelátni a ma emberének! Tehát most kell megmenteni Velencét az eljövendő idők számára. NE ERŐLTESSÜK A HADSEREGET A SZAKSZERVEZETBE (Folytatás a 8. oldalról) lehetetlen a katonák szakszervezeti tagsága, mert a szakszervezet olyan panaszok orvoslására lenne hivatott, amelyek a katonai küldetések ellenállhatatlan tartozékai. Például egy rendszeres légijárat mechanikusa nyolc órás munkaidő után hazamehet. De a Légierőnél, miközben a lökhajtásos gépet irányitó pilóta a légtérben védelmezi az országot, nem mehet haza a nyolc óra letelte után, hanem csak küldetésének befejezésekor. Vagy figyeljük meg azt az esetet, amikor valakit egy eldugott radarberendezéshez irányítanak, és az illető amiatt panaszkodna, hogy ilyen istenhátamögötti helyen kell szolgálatot teljesítenie. Ezen nem lehet változtatni, mert a radarkészüléknek titkos és félreeső helyeken kell lenniük. Gyakran spártai feltételek között kell a katonáknak szolgálatot teljesíteni, és emiatt nincs panaszra okuk. A szakszervezet közreműködése teljesen lehetetlenné tenné a szigorú katonai körülmények fenntartását, és ez károsan hatna a nemzetbiztonsági szempontokra. Spektator D'bl'hRtilúB-D'kA + R'kAi'B Az a jó utitárs, aki éles kanyarban az ellenkező oldalra dől. ■ Nehéz az olyannal vitatkozni, aki vakon hiszi, amit vall. Lehetetlen az olyannal — aki maga sem hiszi. Végtére az győz, aki erősebb utódokat nevel. ■ Aki, míg küzd — nincs megalázva. ■ Bújj vissza a bárány bőrébe, farkas, ha csakugyan ijesztgetni akarsz. Farkasnak mi már úgy jobban ismerünk. ■ Ritkán igaz, amit gyakran bizonygatnak. * ■ Az író bizonyítványa a mű, és nem a kritika. A kritika — a kritikus bizonyítványa. ■ Annál könnyebben élhet az ember — minél kevesebbre becsüli magát. SZEPTEMBER Édes, édes most a nap, bor van benn, vagy méz? első csókban nyár és ősz kéken összenéz. Mámoros a levegő, lenge tánc a fény, senki sincs, ki ellenáll, hősebb legyek én? S v^jon hősebb, aki sir? jobb-e, aki fáj? melyik hűség igazibb? s már felel a táj... Gesztenyéken rőt levél s második virág, zsenge bimbók és avar,... bolond a világ? Te is becsapod szivem, súlyod, bánatod? mind ledobtad, mit a sors orvul rád rakott, s úgy perdülsz most, mint a lomb, mit a szél kavar — álfjak? fussak? melyik több? honnan e zavar? Uj virágzás és gyümölcs vegyül itt, mohó, kecskerágó, bodza is mind csupa bogyó, s mire kóró lesz a zöld csipkerózsaág, virít mqjd a csirkenye, kihívó virág, gúnyos, piros üzenet, mire jön a tél, csattogó fehér fogától senki sincs, ki fél! Háry János minden fa, dicsekvő legény, messze van még tél és fagy, hencegjen szegény... Te is hősködj ma szivem, hidd, a vágy, a nyár örökké tart, jó kaland, s mindig útra vár. S feledd, feledd, hogy a vég mindig siri hó, ahol annyi vágy után megpihenni jó. Hajnal Anna l i
