Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-29 / 40. szám
8 OLDAL MAG YAK H1KAÜÖ HONNAN JÖTTÜNK? KIK VAGYUNK? (A REHABILITÁLT EMBERTAN) írta: KUTASI KOVÁCS LAJOS A második világháború poklában sok valóságos érték devalválódott, eszmék züllöttek jelszavakká. Elég, ha arra utalok, hogy a harmincas évek végén s a háború alatt milyen hamis csengése lett a „keresztény” szónak! Nem hitbéli meggyőződést jelentett, nem arra utalt, hogy a magát „kereszténynek” valló úgy szereti felebarátját, mint önmagát, hanem egyszerűen csak azt fitogtatta, hogy az illető — nem zsidó. Borzongatóan torz karikatúrája lett a kereszténységnek, amikor üzletek kirakatában ilyen táblák kerültek: „keresztény kereskedő”, vagy „keresztény cipész”, sőt némelykor még olyasmit is olvashatott az ember, hogy „őskeresztény szabómester” — a megszövegező nyilván nem tudta, hogy az ős-keresztények többsége — zsidó volt. Némely tudomány se járt jobban. Az embertant, az antropológiát kontárok és propagandisták mosták össze és szennyezték be a náci „fajelmélettel”. Ez a frazológia alkotta meg a „magasabb rendű” és az „alacsonyabb rendű” emberfajták hamis kategóriáit. A „magasabb rendű” faj természetesen a szőke-kékszemű „germán” volt (nem mintha maga Hitler prototípusa lett volna az efféle germánnak!), az „alacsonyabb rendű” mindenki más: a zsidó, a néger, a szláv és a „peremnépnek” nevezett — magyar is. A „fajelmélet” jogcíme alatt véghezvitt szörnyű gaztettek után az igazi, tudományos embertannal szemben is ellenszenv nyilvánult meg, a „faj” és a „rassz” rosszcsengésű szóvá vált s még használatát is kerülték. Az elmúlt évtizedek azonban rehabilitálták az embertant, hisz nyilvánvaló, hogy az emberré válás során különböző emberfajták alakultak ki, bizonyos fizikai, biológiai és pszichikai sajátosságokkal. Ha ezek nem is determinálják az emberfajták és egyének sorsát, nem kétséges, hogy befolyásolják. A magyar antropológia alapjait Bartucz József tette le, aki alapvető kutató munkával a magyarság embertani képletét is igyekezett megrajzolni. Életművét tanítványai folytatják — ám épp az említett problémák hosszú időre megakadályozták a magyar embertani kutatásokat, illetve az eredmények összegezését. 1975-ben, hatvankét éves korában meghalt Dr. Fehér Miklós antropológus. Az alföldi tanító fia Budapesten és Bécsben folytatta tanulmányait, majd a pesti egyetemen lett adjunktus. Mint igazi tudós szembeszállt a nácizmus sarlatán „fajelméletével” s csak véletlenen múlt, hogy a német megszállás alatt meg nem gyilkolták. A háború után a magyar Embertani Intézetben dolgozott. Élete és munkássága céljául tűzte ki, hogy az élő magyarság etnikai-antropologiai eredményeit összegezi. Évtizedeket szentelt az adatok gyűjtésére. Pontosan látta, hogy az átalakuló ipari társadalomban a lakosság helyhez kötöttsége megszűnik, tehát az utolsó lehetőség, hogy a történeti-földrajz és atnológia segítségével a honfoglalás óta meglévő zártabb magyar településeket felméije. A vizsgálatok választ adnak nemcsak a honfoglaló törzsek elhelyezkedésére, hanem arra a kérdésre is, hogy az egyes honfoglaló törzsek milyen antropológiai elemekből tevődtek össze s ezeket az elemeket miképpen őrizte meg a magyarság — napjainkig? Fehér Miklós a történelmi Magyarország minden szögletét megvizsgálta: az Alföldet, a Dunántúlt, Észak-Magyarországot és Székelyföldet, összesen kétszáznegyvennyolcezer (248 ezer!) felnőtt és százezer gyermek, összesen tehát 348 ezer magyar adatait gyűjtötte össze! Ilyen óriási embertani felmérés még egyetlen népről se készült. A legnagyobb munkát ezen a téren az amerikai Dupertius Haddon és kutató-csoportja végezte: kétkötetes monográfiában tízezer ir felmérési adatait adta közre. Magyarországon Bartucz és munkatársai alig háromezer magyar ember embertani adatait dolgozták fel. Fehér Miklós roppant anyaga lehetővé tette például a magyarság etno-genetikai vércsoportvizsgálatainak alapján a tanulságok összegezését. (Folytatás all. oldalon) MARGÓ NE ERŐLTESSÜK A HADSEREGET A SZAKSZERVEZETBE A múlt évben az amerikai haditengerészek és a szakszervezetbe tartozó dán katonák közös NATO-hadgyakorlatát át kellett tenni egy másik időpontra, mivel a dán katonáknak időközben tulórázási fizetési vitája támadt. Ez az eset dramatizálja azt a helyzetet, ami kialakulhatna, ha az amerikai katonaságot szakszervezetbe kényszeritenék. Ezáltal a katonának kétféle hűséget és engedelmességet kellene fogadni, ami esetleg konfliktust okozhatna. Thomas N. Barnes, a légierő egyik tisztje ezeket mondja: „A szakszervezetbe tömörülésnek nincs helye a katonaságnál, mert itt egyáltalán nem lehetne hasznát venni. Egyenesen csapás lenne ránk nézve. Megosztaná a katonák függőviszonyát és tűrhetetlen helyzetet teremtene. Semmi sem lehet a parancsnok és beosztottjai között. A lojalitás a szolgálatnak és az országnak szól és senki másnak nem.” Barnes 28 év után a veteránok sorába került, és olyan tapasztalattal rendelkezik, amit figyelembe kell venni a kongresszus tagjainak, amikor az amerikai katonaság szakszervezesitésének a kérdésével foglalkoznak az év későbbi szakaszában. Különösen azért (Folytatás a 9. oldalon) FÓKUSZ A pekingi kapcsolatokról Kevés kockázat és kevés nyereség! Ez látszik a legésszerűbb összegezésnek Vance külügyminiszter kinai utazására vonatkozóan. Ez a látogatás „jó kezdet volt”, mint ahogy a Fehér Ház kimutatta, és ennek alapján elindulhatunk a Washington és Peking közötti diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása felé. Egyébként Vance látogatása elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a két ország közötti ajtót nyitvatartsuk és magasszintű kapcsolat létesüljön a Carter-adminisztráció és az uj kinai vezetőség között. Ilyen szempontból a külügyminiszter útja kétségtelenül hasznosnak bizonyult. Különösen vonatkozik ez a megállapítás a tajvani problémára. Semmi különös nem történt ugyan, mert a kínaiak továbbra is úgy tekintik Tajvant, mint Kina elidegeníthetetlen részét, amelyre vonatkozóan nem tudnak tárgyalni vagy nem adhatnak biztosítékokat egyetlen idegen országnak sem, beleértve az Egyesült Államokat is. A Pekinggel való kapcsolatok létesítése és a Taipei-jel való kapcsolatok fenntartása tulajdonképpen ugyanabban a stádiumban maradt, mint ahol a múltban volt. Talán éppen ez az a legjobb pozíció, amit Washington jelenleg magáénak tekinthet. Carter elnöknek az a nézete, hogy még nincs itt az ideje a Tajvannal való kapcsolatok megszakításának. IDŐSEK FIGYELMÉBE ! Tudnivalók a nyugdíj-juttatásról A nyugalomba vonult dolgozó nyugdija az éveken át elért átlagos keresetére alapozódik. Az évek száma összefüggésben van a születési esztendővel. Például ha valaki 1914-ben született, akkor annak 20 évet kellett dolgoznia. Az 1930-ban vagy később született személyeknek 35 éves munkaidőt kell felmutatniuk. Egy nemrég kiadott brosúra cime „Estimating Your Social Security Retirement Check”. Ez az 1977 júniusában megjelent füzet megmagyarázza, hogy az ember miként számíthatja ki Social Security jövedelmét a munkában töltött évek után. A füzetben lévő táblázat azt mutatja, hogy 1977 júliusában mennyi volt a havi nyugdijösszeg. A füzetben ezenkívül van egy olyan táblázat is, amely bemutatja, hogy mennyi munkaidő szükséges ahhoz, hogy valaki nyugdijat kaphasson. A füzetben (Folytatás a 13. oldalon) Hidegvérű gyilkosok nevetnek az amerikai birósági rendszer felett, amely bilincset rak a csuklójukra, aztán szabadonbocsájtja őket, hogy megint gyilkoljanak. Legalábbis Harry V. Peetrisnek, Los Angeles legfelső bírójának ez a véleménye, aki éppen mostanában látott egy négyszeres gyilkosságot elkövetett bűnözőt hangosan felnevetni, amikor kimondták felette az Ítéletet. Ennek alapján a bűnöző tudta, hogy hat éven belül óvadék ellenében már szabadlábra kerülhet. A bírónak az a meggyőződése, hogy amikor a gyilkos szabadlábra kerül, akkor megint gyilkolni fog. Az elitéit Robert Leroy Biehler kilenc év leforgása alatt négy embert ölt meg, mig végre kézrekeritették. Egyik áldozata egy 15 éves szemtanú volt, aki végignézte Biehler egyik gyilkosságát. A másik Biehler kokain-beszerzője volt. Ezenkívül még ölt a pénzért és a birósági tárgyalás alkalmával megfenyegette a tanukat is, hogy meggyilkolja őket. Peetris biró kijelentette, hogy Biehler hidegvérrel követte el emberöléseit, kizárva minden emberi érzést, akárcsak a hivatásos hóhérok cselekszik. A biró szerint ezekre az „állatoknál is rosszabb” lényekre megfelelő Ítélet csak a halálbüntetés lehet. Ezután következhetne egy olyan életfogytiglani büntetés kimondása, amely kizárja a szabadlábra helyezés lehetőségét. Kaliforniában már ezeket a büntetéseket alkalmazzák emberrablás esetében. Más esetekben azonban még nem léptették érvénybe. Kutasi Kovács Lajos
