Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-22 / 39. szám
. ÍA&ÍO <> 8. OLDAL Két világ, három szó (Washington.) — Rikító színű és élénk szövegű táblákkal, de szemmelláthatóan nyomott hangulatban ballag le és fel a Fehér Ház előtt egy tűntető csoport. Nincs rikkantás, nincs ökölrázás, senki nem kuijant a járókelők felé. Csak viszik a táblákat és egymáshoz sem szólnak; mint akik vagy ügyükben, vagy annak esélyeiben nem nagyon hisznek. Az élen járó tüntetők táblája a legnagyobb, e szöveggel: „There’s no Panama Canal; there’s a U.S.Canal in Panamai” Nem is rossz; nem mindennap produkálnak ilyen jó mellbevágósat a Madison Avenue mottó-faragói... jól is illenék mellé egy cigaretta-hirdetésük: „We’d rather fight than switch!” Csak akkor romlik el az ember szájize, ha egy pillanatra elképzeli a jelige egy megfordított változatát. Mondjuk: a Lincoln-emlékű és a Capitol között elterülő Potomac Basin nem amerikai, hanem jugoszláv birtok a mi fővárosunk szivében, mert 1903-ban bérbe adni kényszerültünk a Medencét bizonyos kinos okokból az akkori Obrenovics-dinasztiának. Jó, jó: minden hasonlat sántít — de ez is egész szépen eldöcög a „jingo”-nacionalisták meseországán keresztül odáig, ahol a történelem és a jog rideg valósága kezdődik. Sőt az az előnye is megvan, hogy utal a puskaporos hordókkal mindig teli Balkánra, ami különösen stilszerű, mert robbanás veszedelmének értelmében a mi Balkánunk: Latin-Amerika... Ha kételkednem szabad abban, hogy a nyájas olvasó már hetekkel ezelőtt elsietett a legközelebbi közkönyvtárba és felütötte az 1903. évi Panama-paktum teljes szövegét, úgy hadd idézzem annak három szavát — ez igazán nem sok, mégis bőven elég. Nem is szükséges kitérnünk azokra a dicstelen módszerekre, amelyekkel Theodore Roosevelt létre hozta, azaz létre erőszakolta az egyezményt s amelyek miatt aztán élete végéig mosakodnia kellett. Csupán a III. cikkelyből kell idéznünk ennyit: „...if it were...” — vagyis: mintha, de csak mintha, szuverénitása lenne ott az Egyesült Államoknak a csatornára és körzetére nézve kibérelt jogok gyakorlásában. Ha „mintha”, akkor ugyebár — nincs; csak mintha lenne. Jó formula. Kifejezi azt, hogy a gyakorlás a kikötött időre nem korlátozott ugyan, de csupán bérleten nyugszik. Azt hinné az ember, hogy az annak idején mint film-bonviván rokonszenves és intelligens Ronald Reagan, aki éppen elég szövegkönyvet olvasott, könnyen megérti és villámgyorsan memorizálja legalább ezt a kis részt. Nem igy van. Korát meghazudtoló fürgeséggel gazella gyanánt szökellt annak a menetnek az élére, amelyen keresztül újból és utoljára megpróbálhat elnöki, de legalábbis szenátori jelöltséget nyerni mindkét pártbeli és pártonkivüli konzervatívok megszervezésén keresztül. Utóvégre egy Joe McCarthy éppen elég messze eljutott onnan, hogy a demokraták „elvesztették Kinát” — amely soha nem volt az övék. Reagan nem borotválatlan, hangja nem borízű, és Panama sokkal közelebb van... Melankolikusan mutatott rá a minap Joseph Harsch, hogy „ezeknek az embereknek az uj Panama-egyez-•jNTfi kí w ííiVfsi ff MAGYAR HÍRADÓ mény aláaknázására irányuló működése újabb példája annak, miképpen képes szolgálni a politikai jobboldal a kommunista érdekeket — természetesen a legkonzervatívabb szándék mellett.” A szó reális értelmében népszavazás következik ezen a földrészen. Kimenetelétől függ, hogy mik vagyunk mi tulajdonképpen: „Yankee Imperialists”, mint odalenn folyton visszhangzik, vagy „Good Neighbors”, mint idefenn folyton állítjuk? „A Panama-csatornán áthaladó hajózásnak múlt évben teljes 70 százaléka volt a miénk!”, harsogta a minap Reagan. Nem tette persze hozzá, hogy az a 70 százalék a mi teljes hajózási szükségletünknek csak 17 százaléka volt. A Panama-csatorna katonai és kereskedelmi hajózási értéke ma már csekély. (Pontos adat közlése céljából most hívtam fel a haditengerészeti minisztériumot; percek alatt tudtam meg, hogy hadihajózásunk céljaira 1974-ben 12 Ízben, 1975-ben 22 ízben, 1976-ban 17 ízben használták a Csatornát — és egyetlen esetben sem volt a hajó csekély 2500 tonnásnál nagyobb.) Mi az uj egyezmény lényege? Semmiféle „szuverénitást” nem ad fel az Egyesült Államok; sohasem kaptunk, sohasem adtak nekünk „felségjogot”; Panama a maga teljes egészében független köztársaság. (Folytatás a 9. oldalon) FÓKUSZ KÖVES ÚTON A PARADICSOM FELÉ TDUANA, Mexikó — Még csak pirkad a hajnal Otey Mesában, és amikor végre a nap eggyé olvad a Csendes-óceán vizével, a háború ismét elkezdődik. Ez a harc soha nem lankad a mexikói-amerikai határon. Nincs békekötés, nincsenek fehér zászlók. Az egyik oldalon elkeseredett férfiak, nők és gyermekek ezrei, akik születésük óta csak a nyomorúságot ismerik. Meg vannak róla győződve, hogy a sikeres élethez egyetlen lehetőségük az, ha „Amerikába”, az Ígéret földjére kerülnek. A másik oldalon sötét, zöld egyenruhában vár a 40-50 főből álló határőrség, és igy védelmezi a 17 mérföld hosszú határszakaszt. Reménytelenül többen vannak a támadók, és gyakran fizikailag is bántalmazzák a határőröket. Az őrség tagjai igy is 3-4 ezer embert toloncolnak vissza naponta Mexikóba, akik Mexikóból, Közép-Amerika más országaiból próbálkoznak belopakodni az Egyesült Államokba. Ha a határőrök szerencsések, akkor a betolakodók felét elfogják, a többiek azonban átfurakodnak a határon, és hamarosan Los Angelesbe, vagy Chicagóba érkeznek, a jól megszervezett embercsempésző bandák segítségével. Az Egyesült Államokba illegálisan érkező külföldiek miatti vita egyre forrósodik. Nem sokkal ezelőtt Carter elnök azt ajánlotta, hogy teljes amnesztiát adjanak azoknak a külföldieknek, akik 1970. január l.-e előtt érkeztek az Egyesült Államok területére. A terv értelmében az illegális külföldiek, akik kevesebb, mint hét évvel ezelőtt, de nem később, mint 1977. január elseje előtt érkeztek az országba, itt maradhatnának és tovább dolgozhatnának. A Kongresszusnak kell jóváhagyni a tervet, mielőtt bármelyik része is érvényerőre emelkednék. Sok amerikai erélyesen tiltakozik az illegális külföldiek jelenléte ellen. Mások viszont azt állítják, hogy a külföldiek jelenléte igen jelentős mértékben javítja a gazdasági életet. Az U.S. Immigration and Naturalization Service jelentései szerint mintegy 6-8 millió illegális külföldi van az országban és ezek közül több mint 3,6 millió alkalmazásban volt 1976-ban. A becslések szerint minden évben egy-másfél millió az illegálisan bevándorlók száma. Ha ezt megpróbálják megakadályozni, akkor valami hasonlót akarnak elérni, mintha rostával a Mississippit vissza akarnák tartani. FELVONT SZEMÖLDÖKKEL VISSZAVONULÓBAN PANAMÁBÓL IS A valóságot nem lehet költőileg megszépíteni. Az Egyesült Államokat lassan a Panama-csatornáról is kiszorítja egy marxista diktátor, aki néhány ezerből álló katonai csoport élén áll. Amerika már kimenekült Délkelet-Ázsiából, elhagyta Koreát; amerikai hadihajók ritkán merészkednek a Földközi-tenger keleti térségébe; katonai támaszpontjainkat egymásután záijuk be az egész világon; az Egyesült Államok feladja a harcot Dél-Afrikában, és most a csatornánál is visszavonulni kényszerül. A szerződés értelmében az Egyesült Államok a csatornaövezetet és a csatornát is átadja és megkezdi katonai támaszpontjának felszámolását. Mivel Torrijos tábornok 22 évet adott nekünk a csomagolásra és eltávozásra, ezért megegyeztünk vele, hogy 50-60 millió dollárt fizetünk évente azért a „kiváltságért”, hogy lemondtunk a csatornáról. Cserébe a panamai diktátor kegyesen beleegyezett, hogy az Egyesült Államok katonai védelemben részesíti a csatornát, ha azt támadás érné. Ez ugyanaz a jog, amit már egy évszázaddal ezelőtt körvonalaztak az úgynevezett Monroe Doctrine-ban. Bármiként magyarázzuk is ezt az egyezményt, a valóság az, hogy azért adjuk fel a csatomaővezetet, mert az Egyesült Államok vezetőségének nincs többé látomása, dinamizmusa és akarata. így tehát nem vagyunk többé képesek fenntartani pozíciónkat a világon. Historikus HS-Z-E-M-L-eH Az acélkereskedelmi harcban az amerikai cégek a japán és európai riválisok ellen küzdenek és a harc egyre élesedik. Az United States Steel Corporation a Chicago-Gary területen 1000 irodai munkást bocsátott el. Arra is figyelmeztettek, hogy Illinois legnagyobb acélmalma, a South Works „abban a veszélyben forog, hogy be fog zárni”. Emiatt 8000 ember kerülne a munkanélküliek sorába. A vállalat a tisztességtelenül támogatott külföldi behozatalt” kárhoztatta a munkáselbocsátásokért. Arra sürgette az alkalmazottakat, hogy kormányakciókat követeljenek a külföldi acél behozatali arányának csökkentésére. A külföldről behozott acél aránya ebben az évben 26 százalékkal magasabb, mint 1976 egyes időszakaiban. Az American Iron and Steel institute megállapítása szerint az Egyesült Államok acélkereskedelmi deficitje 1977 első felében elérte az 1,8 billió dollárt. Az U.S. Steel vezetői amiatt panaszkodtak, hogy a South Works-re kivetett magas adók és a Chicago által megkövetelt környezetvédelmi intézkedések miatt súlyosan csökkent a jövedelem. Joseph V. Karaganis, egykor illinoisi társügyész ezt „gazdasági zsarolásnak nevezte”. Azt mondta, hogy a környezetvédelmi költségek „minimális hatást gyakorolnak az U.S. Steel költségstruktúrájára.” I
