Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-15 / 38. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL LONDONÉ KiSTÜKÖR írta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Biztosan pontosan kimutatják majd, hogy az idei nyáron hány millió külföldi turista kereste fel az angol fővárost? Egyelőre csak azt tudom, hogy a város szivében, a Regent Street-en, az Oxford-Street-en, a Piccadilly-n vagy a Trafalgar Square környékén, no meg a „sétáló utcává” lett Leicester Square-n alig lehet még gyalog is járni. Úgy tűnik, a királynő ezüst-jubileuma még külön is vonzza a külföldieket. Ami feltűnt, hogy az ibériai Kutasi Kovács diktatúrák eltűnte óta milyen sok a spanyol és a portugál turista. Akadnak természetesen a világ minden tájáról — Magyarországról is elég szép számmal. Londonban most, a nagy áruházakban valósággal bábeli a nyelvzavar. Igaz, van mit megbámulni. Az Oxford-Street-en a Selfridges, a legendás nagy áruház valóságos Shakespeare-kori falucskát épített fel. Korabeli ruhába öltözött mesteremberek, iparosok sürögnek-forognak ebben a faluban. Az áruház kirakatában pedig a legismertebb Shakespeare-drámák és színművek hősei láthatók: életnagyságai bábuk, korhű és drága ruhákba öltöztetve. Ott a „lenni vagy nem lenni” felett töprengő dán királyfi Hamlet Ophéliával; a testi-lelki szörnyeteg, III. Richárd; a kövér, kedélyes eszem-iszom Falstaff; a „Szentiváni-éji álom” mese-alakjai; Antonius és Cleopátra; a halhatatlan szerelmesek, Rómeó és Julia; a sötétarcu velencei mór és a fehérbőrű Desdemona... ■ ■■ A múzeumokban elképesztően nagy a forgalom. Amióta, az elmúlt években az ir terrotisták több véres bomba-merényletet követtek el Londonban, a múzeumokban minden belépőnek megvizsgálják a csomagját, akta-táskáját, retiküljét. Nehogy pokolgépet csempésszen be, jámbor turistának álcázva magát valami gazember. Természetes és ésszerű ez az elővigyázatosság. Amikor múzeumba megyek, már természetes mozdulattal nyitom ki és mutatom az aktatáskámat. A British Múzeumban kedves meglepetés ért. Amikor a fehérkesztyfls őr belenézett az aktatáskámba s megállápitotta, hogy nincs benne semmi tilos dolog, nemcsak a táskát adta vissza, kezét is nyújtotta. Kezet fogtunk, bocsánatot kért és jó mutatást kívánt. Hány emberrel fog kezet naponta? Hánytól kér bocsánatot és kíván jó mutatást? Nyilván se ő, se más nem számolja. Ám ebben a kis, pillanatokig tartó szertartásban volt valami utólérhetetlen kedvesség, udvariasság. Tanulhatnak belőle sokan; londoniak is, külföldiek is. ■ ■■ A British Múzeumot egyébként nem lehet egyszerűen „megnézni”. -Sinclair Lewis irta igen találóan: „Aki tízszer megnéz egy dómot, az látott valamit...De aki végignézett száz dómot, az már nem látott semmit.” Vonatkozik ez a British Múzeumra is. Aki tízszer megnézte, az látott már valamit. De aki egyszer végigfutja London valamennyi múzeumát, az nem lát semmit! Vonatkozik ez a British Múzeumra is. De aki egyszer végigfutja London valamennyi múzeumát, az nem lát semmit! ■ ■■ A British Múzeumban engem legjobban az ókori kultúrák emlékei, az egyiptomi és mezopotámiai művészet monumentális alkotásai és a Távol-Kelet nagyszerű emlékei vonzanak. A „monumentális” meghatározás természetesen nem szükségszerűen az alkotások, szobrok, domborművek méreteire vonatkozik. Amennyire lenyűgöző valamelyik több méter magas egyiptomi kőfej, vagy nyolcméter magas Budha-szobor, épp annyira monumentálisnak hat valamelyik apró szobor vagy dombormű. Valahogy az merül fel az emberben, amikor ezeket a meghökkentő szobrokat szemléli, hogy vajon mit is „fejlődött” a művészet az egyiptomi „írnok” vagy a „Falu bírája”, a sumér Gudea-szobor, a kínai két és fél ezer éves Budha-szobor óta? A kérdésre ezúttal maga a British Muzeum ad HA TÁVOL VAN Ha távol van kit szeretek az aggodalom hömpölyög az éjben mint főn rohan visong házam körűi ébren fekszem s ha mély alvásba hullok lidércálom mellemre települ felébredek s torkomban ver szivem ha távol van kit szeretek s ha itt van mellettem is csak tehetetlenül nézek a sorsra megóvni kedvesem hol van erőm? Ha távol van kit szeretek a féltés betölti nappalom és éjszakám és nyirkos gomolygó felhőben élek ha távol van kit szeretek... Hajnal Gábor Derűs sarok — önnek örökölt betegsége van! — állapította meg többszöri vizsgálat után az orvos. — A honoráriumot kérem a titkárnőmmel elintézni. — Öröklött betegség? Kérem a számlát a szüleimnek elküldeni. Köztemető 232-es parcella, hetedik sir. ír ☆ ír — Tehát ön azt állítja, uram, hogy ellopták a kocsiját, és azt is tudja, hogy ki a tettes? — kérdi a rendőr a károsulttól. — Pontosan igy van, kérem, de ne siessen a letartóztatással, hadd fesse át az illető a kocsit. ír ír ír Az elefánt súlyosan megbetegszik az állatkertben. Két állatorvos operálja a behemót gyengélkedőt. A jól végzett munka után elteszik a bonckéseket, az elefántot összefoltozzák. Az egyik orvos mégis izgatottan kérdi: — Ezúttal nem felejtettük Jumbó gyomrában a műszereket, de vajon hova tűnt az asszistensnőnk?!... ír ☆ ☆ Két atya beszélget. — Rettenetes — mondja az egyik —, a fiam borzasztó gondokat okoz nekem. Iszik, dohányzik, állandóan lányok után jár. választ, a kitűnően megrendezett Rubens emlék-kiállitással. A nagy német-alföldi mester rajzaiból, vázlataiból, metszeteiből rendezett kiállítás talán többet mutat meg Rubens emberi és művészi nagyságából, mint hatalmas festményei. Ezeket a remekműveket csak megrendülve és áhítattal lehet szemlélni. A tehetség, a mesterségbeli tudás, a szellem bátor és határtalan szárnyalása minden egyes alkotás. MUy biztonság, figyelem és fegyelem! Páratlan a vonalak virtuozitása és biztonsága, az emberi test arányaival, a mozgás dinamikájával való fölényes játék, mely azonban nem öncélú, hanem egy magasabb értékrend kifejezése és megfogalmazása. Rubens után is feltehető kérdés: vajon mit „fejlődhetett” a művészet azóta? „Pihenj hát Ádám, ha ugyan szellemed, e nyugtalan erő pihenni hágy!” — mondja Lucifer, a fényhozó Madách remekművében, „Az Ember Tragédiájában”. S Ádámot, tudjuk már, nem hagyja pihenni a szellem, a nyugtalan erő. Erre vall minden ecser és toll-vonás, minden kivésett kő és márvány, erről vall a British Muzeum azoknak, akik elzarándokolnak, nem a mulékony istenek, hanem a halhatatlan emberi szellem templomába! — Na, én — szól a másik — e tekintetben boldog vagyok. Az én fiam csak tejet iszik, nem dohányzik, nők után sem fut, egy fillért sem költ. — Hogy lehet az? — Úgy, hogy az én fiam még csak kéthónapos. ír ír ír A filmgyárban jelentkezik egy fiatalember, és szerződést kér. — Jól van — mondja a rendező —, de kérdés, hogy el tudná-e ön játszani egy házasságszédelgő szerepét. — Már hogyne tudnám! Emiatt ültem két évet. KORRUPCIÓ MINDEN FRONTON (Folytatás a 8. oldalról) botrány. Ezáltal árulást követnek el az adófizetők ellen és megcsufolják az emberek jótékonysági érzéseit. Mindent összevéve, New Yorkban mintegy 950 kormány-alkalmazottat vádolnak azzal, hogy visszaélést követett el a welfare-rendszerrel szemben. A legtöbb visszaélő nő volt, a feketék soraiból. Mindegyik megpróbálta arcát eltakarni, amikor a televízió képernyője előtt voltak. Egy állampolgár azonban, helyettük is szégyenkezik. Most az a kérdés, hogyan lehetséges, hogy valaki visszaélést kövessen el? Ha az ember alaposabban megvizsgálja, rájön, hogy a welfare-visszaélések és a Watergate-összeesküvők között szoros kapcsolat áll fenn. Mindezek a kormány ellen követték el bűncselekményeiket, a kormány pedig maga a nép. Amikor valaki a kormányt megcsalja, akkor az állampolgárok szemébe köp ezáltal. Az Igazságügyminisztérium szerint a köztisztviselők által elkövetett visszaélések a múlt évben rekordot értek el. A Mitchell és Haldeman által elkövetett bűncselekmények azt mutatják, hogy ők a tisztségüket magántulajdonnak tekintették. Ezért egész bizonyosan elmondhatjuk, hogy kevés amerikai sirt akkor, amikor Mitchell és Haldeman végre börtönbe került. A Nixon körül valamikor szolgálatot tevő személyek közül Mitchell és Haldemann követte el a legsúlyosabb visszaélést. Mindketten közbizalmat élveztek és ezzel éltek vissza a legbotrányosabb formában. Nemes Béla
