Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-15 / 38. szám
.7.4<or.Vf* 8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ AZ EMBER ÉS A TALÁLMÁNYAI írta: MÁRER GYÖRGY Egy pesti ismerősünket beutalták egy soproni szanatóriumba kezelésre. Ott volt egy hónapig, de csak akkor irt, amikor visszakerült Budapestre. Megokolta, miért. Mert „Sopronban nincs légiposta”. Manapság az ilyen kissé hihetetlenül hangzik, hogy valahol a világon egy ország egyik nagy vidéki városában ne legyen légiposta, holott a leveleknek repülőgépeken való továbbítása nem valami újkeletű dolog. Már 1918-ban elkezdődött (Budapest és Bécs is), tehát közel 60 éve. Igaz, hogy csak egy-egy világrész belső forgalmában, de a tengerentúli légi postaszállitásnak is most volt a félszázados jubileuma. Persze ez akkor még nem olyan technikai tökéletességgel folyt, mint manapság: a légiposta csak félig volt „légi”, a levelek az ut nagyobbik felét hajón tették meg Európából Amerika felé és csak az amerikai partok közelében vette át a postát egy kis repülőgép, amely a hajóról felszállt. Az első légiposta gép „anyahajója” a Leviathan volt, amelyről a Fire Islandtól 56 kilométerre felrepült egy kis egymotoros duplafedelű gép, amely Curtis Field-ig 104 kilométert tett meg 1 óra 15 perc alatt. Itt az időjárási viszonyok miatt meg kellett szakítania útját és csak kisvártatva tudott tovább szállni végcéljáig a New Jersey-i Hasbrouck Heightsig. A kis gépet Clarence Chamberlin, az egyik első sikeres óceánrepülő vezette. A gépnek a hajón körülbelül 30 méteres futópályát építettek a fedélzet fölé. Az indulás előtt Chamberlin közölte, hogy ő ugyan egyetlen tempót sem tud úszni, de ez senkit se izgasson, mert ő a postával nem úszni fog, hanem repülni. Megemlítésre méltó, hogy ez az első légiposta-küldemény 913 levélből állt. Az amerikai kormánynak a sikeres kezdet után az volt a terve, hogy minden óceánjáró hajót ilyen kisegítő repülőgépekkel szerel fel, hogy igy a tengerentúli posta útját 72 órával megrövidítse. Ebből azonban nem lett semmi, egy évvel később azonban már a francia Ile de France és a német Bremen óceánjárók felszereléséhez tartozott a katapult, amelynek segítségével a repülőgépeket kirepitették. Ma már, tudjuk, a légiposta döntő szerepet játszik a távolsági levéltovábbításban és bár jóval költségesebb, mint a vonaton vagy hajón való küldeményszállitás, a gyorsaságában rejlő haszon messze felülmúlja költségeit. Nem beszélve Columbusról aki első felfedező utján majdnem 10 hétig hányódott a tengeren, amig Spanyolországból a Bahama szigetekre jutott, Európa bizony hajón még jó sokáig többhetes távolságra volt Amerikától és csak a gyorsjáratú modern óceánjárók rövidítették meg az utat néhány napi utazásra. Amikor azután a repülőgépet beiktatták, illetve amikor a hajóknak tengerentúli postai szállító tevékenységét teljes egészében a repülőgépek vették át, a szállítás időtartama néhány órára zsugorodott össze, még akkor is, ha a szuperszonikus gépeket nem is vesszük figyelembe. Legalábbis igy kellene lennie, ha mindazok, akiknek kezén a levél, feladásától kezdve kikézbesítéséig, keresztülmegy, munkájukat (és jószándékukat) „szinkronizálnák” a nemes céllal, vagyis a posta korszerű meggyorsításával. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez nem minden esetben történik meg. Saját gyakorlatomból tudom, hogy a levelek Caracasból, Venezuela fővárosából, amely New Yorktól alig több, mint négyórás repülőtávolságra van, olykor 16—20 nap alatt érkeznek meg és Budapestre több levelünk közel három hétig kéjutazott a légben, amig célt nem ért. Hogy Sopronból, ahol nincs légiposta, meddig tartana a levél útja, erről már nem is beszélek. Az egésznek van egy nagyon szomorú tanulsága. Nevezetesen az, hogy a technika szédítő fejlődésével és a vele kapcsolatos munkaszervezés modernizálásával nem tart lépést az emberi kőtelességtudás. Hiába vannak a szédítő találmányok, amelyek nem fillérekbe kerülnek, ha nem használjuk ki előnyeiket, hiába szorítják le a sok-sok millióba kerülő csoda repülőgépek, a kontinens reptávolságait rövid órákra, ha a hivatali bürokrácia és az emberi nemtörődömség visszatolják az időt és Amerika meg Európa újra olyan messzire kerülnek egymástól, ahol Columbus korában voltak. PERSPEKTÍVA A KÖVETKEZŐ HÁBORÚBAN SENKI NINCS BIZTONSÁGBAN Amióta a katonák egymásra lőnek, kezdve a parittyáktól az aknavetőkig, a legtöbb lövést elhibázták. A következő háborúban a legtöbb lövés — legalábbis a fontos célpontok ellen — célba talál. Napóleon idejében egy tonna ólmot használtak fel egy ember megölésére. A második világháborúban hét tonna hadianyagra volt szükség egyetlen egy ellenséges katonának az elpusztítására. 1986-ra azonban a pontosság már nem függ a távolságtól. A legtöbb bomba, ágyúgolyó és rakéta több mint 50 százalékos valószínűséggel célbatalál a legtávolabbi célpontokban is. Amióta a puskát feltalálták, a legnagyobb előrehaladást a pontosságban érték el. Ezáltal kicsiny célpontokat is, akármilyen sötétségben pontosan el lehet találni. Ami mozog, ami tüzel, az mind vasból készült, elnyeli a fényt, a hangot, a meleget, vagy elektromos hullámokat, elektromosságot használ vagy pedig pontosan kimutatható a térképen, és „láthatóvá” válik fegyvereken levő érzékelővel, amelyeknek többé a sötétség semmit sem jelent. A földi aknákat nagy távolságba is pontosan el lehet helyezni ágyúgolyók segítségével; az ellenséges aknákat pedig fel lehet robbantani rakétákról indított kisülésekkel. Az uj lövedékek bármilyen hagyományos fegyveren áthatolnak. Ezek csupán egy-két újabb fejlődést mutatnak be a katonai technológiában. A nukleáris fegyverektől eltérően, nincs bizonytalanság afelől, hogy ezeket használni fogják-e vagy nem egy következő háborúban. Senki nem hagyhatja számításon kívül ezek bevetését a következő fordulóban. (Folytatás a 10. oldalon) FELVONT SZEMÖLDÖKKEL KORRUPCIÓ MINDEN FRONTON öt évvel azután, hogy az istenek malma lassan őrölni kezdett, John Mitchell és H.R. Haldeman végre börtönbe került. Mindkettő a legminimálisabb biztonsági ellenőrzés alatt tölti börtönbüntetését, afféle vidéki klub-életformában. Mitchell alabamai uj otthonába bérelt lökhajtásos géppel utazott, Haldeman pedig autón tette meg az utat Los Angeles melletti pazar otthonából, a százmérföldnyi távolságban levő kaliforniai Lompocba. Időközben New York-ban 72 kormánytisztviselő kapta meg büntetését, mivel a welfare-kifizetések területén visszaéléseket követtek el. Néhány nappal korábban 332 hasonló csalási esetet lepleztek le. Ezúttal a visszaélésben benne volt a Human Resources Administration is. Ez a legszomorubb fajta (Folytatás a 9. oldalon) H S • Z • E • M • L • E H Amikor Jimmy Carter az elnökségért folyó kampányt folytatta, akkor azt mondotta, hogy külpolitikájában központi helyet kíván szentelni a világ népeinek emberi jogaiért vívott küzdelemnek, így hát nem lehetett meglepetés, amikor beiktatási beszédében ezt előtérbe hozta, és későbbi nyilatkozataiban is többször szólt a „világ polgáraihoz”. Ahhoz azonban, hogy valamilyen javulás következzék be a kormányok magatartásában népeik iránt, nagyon sok erőfeszítésre van szükség és végtelenül nehéz feladatnak látszik. A diktatórikus kormányok azért vonják meg az alapvető emberi jogokat alattvalóiktól, mert féltik hatalmukat. A washingtoni politikusoknak törődniük kell azzal, hogy segítséget nyújtsanak az emberi jogokért harcolóknak. Néha ezt siettetni lehet Ígéretekkel, nagyobb segítséggel, kedvező kereskedelmi feltételek biztosításával. Máskor meg azzal lehet elősegiteni, hogy nemzetközi szervezetekben ellenkező szavazással megszorítják az elnyomó rendszereket, és visszatartják az amerikai beruházások, kereskedelmi egyezmények vagy turizmus kiterjesztését. Ahhoz, hogy az emberi jogokat mindenki megnyerhesse, nem elég csak az elnöknek és a washingtoni politikusoknak harcot folytatniuk. Ehhez a magánszektoroknak és az egész társadalomnak is hozzá kell járulnia.
