Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-25 / 35. szám
8. OfcBArb - MAU YAK HI KAIK) ANITA KERESZTESHADJÁRATA Irta: MÄRER GYÖRGY Anita Bryant egykori szépségkirálynő, énekesnő és évek óta egy narancsszörp gyártmány propagandistája, a közelmúltban, mint ismeretes, uj szerepet vállalt: kereszteshadjáratot inditott a homoszexuális férfiak és nők ellen. Fellépése kezdeti eredménynyel járt, sikerült leszavaztatnia Floridában azt a törvényt, amely tiltja, hogy a homoszexuálisokat hátrányos elbánásban részesítsék a lakáskiadásnál és a foglalkoztatásnál. A szavazás országszerte nagy fi- ****** ®Y®r9Y gyeimet keltett, valószínű, hogy sok más államban is szívesen követik Florida példáját, bár bizonyára nem mindenütt. A Gallup-iroda máris országos közvéleménykutatást rendezett és ennek eredménye az lett, hogy országszerte általában a lakosság 56 százalékának a felfogása szerint nem szabad hátrányban részesíteni a ,,gay”-eket és csak 33 százaléknak volt ellenkező véleménye, 11 százaléknak pedig nem volt kialakult nézete. A többség mindenféle állásra elfogadhatónak tartja őket (orvosi, katonai, eladói pályára) csak két kivételt tettek: a papi és elemi iskolai tanítói állásokat elzárnák előttük, az utóbbit 65:27 százalék arányban. A nagyobb városokban élők szavazatai kedvezőbbek rájuk nézve, mint a kisebbeké, az ország nyugati részén élők a legjobban pártolják őket, a déliek a legkevésbé, az 50 évnél idősebbek és a templomjárók szintén nem rokonszenveznek velük. Úgy gondolom, hogy Anita Bryant azzal, hogy nagy és túl hangos nyilvánosságot adott a kérdésnek, nem pontosan azt érte el, amit óhajtott. Mert bár Floridában egy időre legalábbis, győzelmet aratott, az egész zajos propagandával túlságosan felfokozta a kérdés nyilvánosságát és ezzel tulajdonképpen a gay-ek és lesbiánok malmára hajtotta a vizet, mert ők évek óta óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy magukra vonják a figyelmet. Sok fáradságot és pénzt áldoznak erre és most ime, ingyen hozzájutottak a legnagyobb nyilvánossághoz. Általában azt hiszem, hogy a kérdést nem ott kell kikezdeni, ahol eddig tették és ahol Anita is tette. Minden egészséges szellemű ember szemben áll a homoszexuálitás jelenségével. Először is azért, mert művelői elfordulnak a természet csodálatos és magasztos rendelésétől, nevezetesen attól, hogy egy szenvedélyes és ellenállhatatlan vágy utján eljussunk az emberi nem fenntartásához. Szembenálásunk másik oka, hogy még az elképzelése is undort kelt az egyneműek szerelmi aktusának. De ezek mellett az alapvető kérdések mellett a homoszexualitásban az a legvisszataszitóbb (legalábbis újabban és Amerikában), hogy a nagy nyilvánosság előtt igyekeznek kihangsúlyozni elferdülésüket, férfiak férfiakkal, nők nőkkel ölelkezve járnak, egymással gyengéden összehajolva táncolnak, csókolóznak, éldelegnek, szóval a nyílt terekre az emberek elé viszik ki szexuális enyelgéseiket. De e ponton se legyünk egyoldalúak rovásukra, mert az utóbbi években ugyanilyen nyilvános kitárulkozás tapasztalható a különneműek egymáshoz való, eddig szigorúan és szemérmesen magánügynek tartott érzelmi viszonyában. A gáncs ezért tehát nemcsak az egyneműek nyilvános viselkedését illeti, hanem ugyanúgy a különneműekét is. „Haladó” korunk egyik általános” vívmányával” állunk itt szemközt. Én ezt a kort legszívesebben a „kutyák korának” nevezném. Mindez azonban, úgy vélem, nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a munkából kizáija őket és szaporítsa velük a welfaren levők amúgy is túl nagy számát, sem arra, hogy megtagadja tőlük a tisztes hajlékhoz való jogot. Anita Bryantnak az a tetszetősen hangzó vezérjelszava, hogy óvjuk meg a homoszexuális tanítóktól gyermekeinket, érthető aggodalomról tanúskodó, de félig-meddig hamis jelszó, mert ugyanígy azoktól a mondjuk férfitanitóktól is meg kell óvni gyermekeinket, akik nem homoszexuálisak ugyan, de fajtalankodásra csábítják kislány tanítványaikat amire már számos példa volt. Szóval elméletileg minden tanító magában hordhatja a gyermekeinkre leselkedő veszélyt, ami — a végsőkig vive az okoskodásunkat — odavezethet a gyakorlatban, hogy az iskolákat általában be kellene zárni, aminek még az az előnye is meglenne, hogy bezárnák azt a helyet, ahol ugyan írni, olvasni, számolni nem mindig tanítják meg a növendékeket, annál inkább napjainknak a fentieknél kétségtelenül érdekesebb kötelező tantárgyára: a szex titkaira. Még csak azt akarom itt lejegyezni, hogy az emberiség legnagyobb nevelőinek egy része, a világ legnagyobb Írói, művészei, filozófusai között igen (Folytatás a 11. oldalon) FÓKUSZ AZ QREGKOR VAGY AZ EGÉSZSÉG SZÁMÍT? Az amerikaiak hosszabb ideig élnek, mint bármikor ezelőtt, és az idősebb amerikaiak egészségesebbek, mint korábban voltak. A statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy kevesebb idős amerikai dolgozik, mint a múltban. A Népszámlálási iroda nemrégi jelentése szerint az amerikaiak életideje az évszázad végére még magasabb lesz, és eléri a férfiaknál a 81 évet, a nőknél a 71.8 esztendőt. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy a szívbetegségek miatti elhalálozások aránya jelentősen csökken. Dr. Robert N. Butler, a National Institute of Aging igazgatóje ezeket mondja: „Amikor erre a munkaterületre mentem egy negyedszázaddal ezelőtt, az öregotthonokba felvett személyek átlagos életkora 70 év volt, most pedig 80 év. Ez azt jelenti, hogy 26 év alatt az öregotthonokba felvett személyek egészségi állapota egy évtizeddel későbbre tolta a felvételi korhatárt.” Butler azt is kimutatta, hogy a századforduló táján a 65 éven felüli amerikaiak 70 százaléka volt munkában. Manapság a 65 éven felülieknek mintegy 20 százaléka dolgozik. AZ 65 éven felüliek azonban mind nagyobb számban munkában akarnak maradni. Most is sok nyugdíjas dolgozik, csak nem jelenti be a keresetét, mivel a Social Security jövedelmet egészen a 72 éves korig csökkentik, ha a nyugdíjasnak külön keresete van. Butler azt is elismeri, hogy némelyi ember gyorsabban öregszik, mint a másik. A következő nyugdijbavonulást függővé kellene tenni a „Nyugdíjas tevékenységi mutatótól”, amint az öregek különböző képességeinek vizsgálata által lehetne megállapítani. Nemes Béla PERSPEKTÍVA AMERIKA KÖVETKEZŐ 100 ÉVE Kétszáz éves jubileum mögöttünk van, és az a hires jövő, amiről beszéltünk, itt van. Az Egyesült Államok már elkezdte második évét is a harmadik évszázadból, és azon gondolkozunk, hogy vajon ez az évszázad hova fog vinni bennünket. Milyen lesz a következő száz esztendő? Vagy, ahogy egyesek jósolják, lesz egyáltalán élet, vagy csak egy nagy termonukleáris forradás marad azon a helyen, ahol az emberiség valamikor létezett? Már elrepültünk a holdra, a beteg testrészek helyett műszerveket gyártottunk, a hangsebességnél gyorsabb repülőgépeken utazunk és miénk a színes tévé és m&bolygós közvetítő rendszer. De valahol a léggömb szivárogni kezd. Olyan háborúba keveredtünk, ami az országot megosztotta. A faji nyugtalanság és az egyenlőtlen lehetőségek félelme riaszt bennünket. Belesodródtunk a recesszióba és az inflációba egyidejűleg. Ragyogó uj városaink beszennyeződtek, és a bűnözés, valamint a bizonytalan erkölcsi mérték miatt országosan fáj a fejünk. Mielőtt azonban végképpen feladnánk a reményt, ismerjük el, hogy az ember képes a sokrétű problémákkal foglalkozni és azokra megoldást keresni. Csak az a fontos, hogy világméretű hálózatot épitsünk ki azoknak az embereknek, akik komolyan érdeklődnek az emberiség jövője iránt. A World Future Society szerint a holnap kérdéseinek megoldása nem a technológiai fejlődésben rejlik. Inkább „vissza a természethez”, a munkát igénylő mozgalomhoz, amely segíti az országok és alacsony jövedelmű csoportok fejlődését az ipari országokban, mint például amilyen az Egyesült Államok. A technológiával azonban számolnunk kell, mert itt van és mind jobban fejlődik. George Bugliarello, a (Folytatás a 11. oldalon^ iÜS-Z-E-M L-eB Túl sok fiatal férfi és nő van munka nélkül Amerikában és Nyugat-Európában. Összesen 1.8 millió munkanélküli fiatal él a Közöspiac országaiban. Az Egyesült Államokban 3.4 millió a számuk. Ezek a fiatalok járják az utcákat, munkahelyet keresve, bezsufolódnak a bárokba, kocsmákba és a játéktermekbe, és a szexről, a sportról, a kábítószerekről, a rablásokról és a gonosztettekről beszélnek. Mindez óriási pazarlása a munkának és az életnek. Egészséges és jól finanszírozott programokra van szükség, hogy megvédjék a fiatalokat az üres napoktól, amelyeken semmi mást nem tesznek, csak „rugdossák az autókerekeket és a csatornákba köpködnek.” A kongresszus törvényt fogadott el arra nézve, hogy 1.5 billió dollárt költ a fiatalok foglakoztatására. De még ennek a nagy összegnek a segítségével is csak 200 000 fiatal kerül munkába, kevesebb mint 6 százaléka a 16-24 éves munkanélkülieknek. Itt az ideje, hogy Carter elnök más javaslatait is elfogadják a fiatalkorúak munkábaállitására. Csak több közszolgálati költekezéssel, több beruházással, több munkaalkalom teremtésével és a vásárlóerő ösztönzésével lehet megkezdeni a probléma megoldását.
