Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-18 / 34. szám
12.. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ .%■ ; . .. it, . • I ' i ... EGY BAKFIS NAPLÓJÁBÓL Irta: HALMI DEZSŐ Régi történetet takarnak a fakult, beszakadozott lapok. 1924-25 éveket írunk Trianon után, amikor a megszállt területek lakossága sehogy sem tudta elhinni az ezeréves Magyarország feldarabolását. Csodára, a magyarok visszatérésére vártak. — A kis naplót valahol a Bánát egyik városában Írták. A kuszáit sorok még nem egy kiforrott egyéniség, hanem egy fejlődő, de korai műveltséget eláruló, érett szellemet fednek, ezt mutatják a szétfolyó betűfonalak. Tehát igaz történet, csak a neveket változtattam meg. A főszereplő — nevezzük Kedveskének — még ma is él, itt Calif omiában. Űrnapjára készülődött a város. A körmenet útvonala, a liliomot- és gyertyát tartó, fehér ruhába öltözött, fejkoszorus lányok száma, a baldachin után való elhelyezkedésük, mind oly fontos meghatározni való, melyeket jóval az ünnep előtt meg kellett szervezni. Kedveske akkor 16 éves volt, ő a mozgató erő, ki mindent a legrészletesebben kidolgozott, igy a körmenet, az utcai oltárok előtt történt szertartások hiba nélkül, a legnagyobb rendben zajlottak le. Mint ilyenkor lenni szokott, a járdákat elállta a kiváncsi tömeg. Kedveske az első sornak azon a szélén ájtatoskodott, mely a járdához s igy az emberekhez a legközelebb esett. Fehér koszorúja alól kivillant az ébenfa színű hajtincs, nagy kék szemei alázatosan csüngtek a feszületen, a meleg nap még erősebb rózsákat festett amúgy is pirosas, kreol arcára és a leányos alak vonalai egy bájos keretet adtak egyéniségének. A nézelődők között sokan felfigyeltek a fehérbe öltözött, különösen szép leányra. Egy ur megindult az ácsorgók csoportjából, lassan ballagott a körmenettel, de úgy, hogy kedveskét egy pillanatra se tévessze szemelől. — Valami különös, az a bizonyos megnevezhetetlen érzés fogta meg Kedveskét, amit átérzünk, de megnevezni nem tudjuk. Érezte, hogy valaki állandóan kiséri szemeivel. Nem mert semerre sem vetni egy pillantást, remegett, mint a hajtásból menekülő őz. A menet a templomhoz érkezett, a sorok megbomlottak, a lányok elindultak hazafelé. Kedveske egy magas, robosztus alakú, erősen hajlott sasorru, vörösszőke hajú, barnára cserzett arcú férfivel találta magát szemben. (Nem értem hogyan lehet rögzíteni mindezt egy szempillantás alatt. Gondolom ez a női nem specialitása.) Az ismeretlen lágyan nézett Kedveskére, kereste bársonyos szemei tekintetét, de azokat csak egy pillanatra kaphatta meg, mert a lány arca lángvörös lett és elsietett. Otthon első dolga volt húgát, Virágot maga mellé vonni és elmondani neki a „nagy titkot”. Képzeld — kezdte — egy férfi állandóan nézett, nem vette le rólam a szemét, nagyon tetszhettem neki. Kissé kopottas öltözetében s jómegjelenésű volt és göndör haja valósággal koronát tett homlokára. Talán a jövő vasárnap is láthatjuk, majd megmutatom neked. Virág csak hallgatott s beleegyezett a haditervbe, miszerint a templomból majd kerülőuton jönnek haza. A Tizsa felé vették az irányt, elkerülve a Főutcát. Mikor a járásbíróság felé közeledtek, látták az idegen „lovagot”, több hivatalnokkal beszélgetett. Kedveske és Virág a parkban kerestek menedéket, egy bokor mögül lesték a történteket, várva a szabad utat. A férfi nemsokára távozott. — Otthon a kilincsen volt a kanál, már hűlt a kitálalt leves és a késésért járó szidás sem maradt el. Március eleje volt, Kedveske hóvirágot szedett a kertben. Gondtalanul dudolgatta kedves nótáját, a kellemes alt hangot elkapta a tavaszi szellő. Magányát Ilka nagynénje zavarta meg. „Egy újságot mondok Neked. Jóska fiam egy montenegrói irodavezetővel dolgozik, Mándity Mirkóval, nagyon megtetszettél neki és holnap megkéri a kezedet.” Kedveske arcából kifutott a vér, halvány lett, s csak állt szótlanul. Erre a 16 éves korában nem számított. Az egy időben sikeres színésznő, majd teljesen visszavonult Margaret Truman, a mély hallgatásból most ismét a nagy nyilvánosság elé lépett, ezútta' azonban mint írónő. „Bátor nők” címmel könyvet írt a múltbeli Amerika legendás női alakjairól, ugyanerről a témáról nyilatkozott az újságíróknak is. A beszélgetésnek sűrített magyar változatát közöljük az alábbiakban. — A „Bátor nők” címmel készült portrék közül ki az, akit a legbátrabbnak tart? — szegezték neki a kérdést. Margaret Truman válasza meglepő volt. Legbátrabbnak azt említette, akinek könyvét ajánlotta. A saját édesanyját, Betty Trumant, a volt elnök özvegyét, aki ma is a Truman család otthonában él, a Missouri állambeli Independent nevű városkában. Margaret Truman igy indokolta válaszát: — Miért tartom anyámat a legbátrabbnak? Mert kitartott apám mellett egy olyan szerepben, amelyet ő gyűlölt, és amely egyáltalán nem felelt meg egyéniségének, a politikus feleségének szerepében. Anyám, zárkózott és visszahúzódó természete ellenére megtett mindent, amit egy vezető politikus feleségétől elvárnak. Eveken át találkozott és elbeszélgetett idegenekkel, szerepelt a nyilvánosság előtt mint First Lady, noha ő a magányt áhította. — Miért jelent különleges bátorságot egy amerikai elnök családjának női tagjaitól a Fehér Házba való beköltözés? — hangzott a kérdés. — Bátorságot? Én nem nevezném annak. Inkább kitartásnak és kötelességteljesítésnek. Az elnöki család női tagjainak sokat kell kibírniuk. Ez viszont életerőt kíván. Többet, mint ha valaki a feleség és anya szerepét vállalja. Ezt onnan tudom, mert magam is feleség és anya vagyok. Mi azok közé tartozunk, akik sohasem érték be pusztán ezzel a szereppel. Az otthonnak való élés azért igényel igazi bátorságot, mert ez rendkívül egyhangú és ugyanakkor türelmet igénylő szerep. Én koncert-énekesnő voltam korábban. Ezt akkor hagytam abba, amikor a koncertek kezdtek kimenni a divatból. Ezután léptem a színpadra. Mindig láttam az otthon mellett valami más lehetőséget is. És olyan szerencsés voltam, hogy Mirko vasárnap délben vizitelt le a családnál. Kedveske anyjának kezetcsókolt, apját kézfogással üdvözölte, Kedveske és Virág előtt mélyen meghajolt. A két lány nem nyújtott kezet, csak pukedliztak. A társalgás és leánykérés német nyelven folyt. Mirko minden téren magas műveltséget árult el. Elmondta, hogy montenegrói származású, Angliában végezte iskoláit, tizenegy nyelven beszél. Kedveske alig szólt, el volt foglalva a jövő gondolataival. — Mi lesz, ha ez az ember a nagy érz” szájával megcsókol, ha karjaival átölel — talán is roppant —, ha a felesége kell legyek — gondolatait. A szülők Mirko modorával meg voltak élt Kérésére végleges választ nem adtak, de a kövei AClA/ vasárnapra meghivták ebédre. Kedveske apja elővette hosszuszáru pipáját, mely valami fontos dolognak volt a jele, beleült a mély fotelbe és kifakadt: „Pár év múlva, vagy hamarabb bejönnek magyar véreink, Kedveske mehet az urával férjem ezt nem ellenezte, csak rendben legyen a háztartás. — Különösebb terhet jelentett-e, hogy a Fehér Házban a házi kisasszony szerepét kellett betöltenie? — Nem. Az akkori körülmények jóval egyszerűbbek voltak és a Fehér Ház lakóira kevesebb nyomás nehezedett, mint manapság. — Vajon az új elnök feleségére, Mrs. Carterre nehezebb szerep vár-e? — Ugyanaz vár rá, mint az ország eddigi else asszonyaira. Az a kérdés, hogy Mrs. Carter hogyar reagál majd a vele szemben támasztott követeimé nyekre — hangzott a válasz. — És az elemi iskolás kislányuk? Milyen hatássa lehet rá a Fehér Házba való költözés? — vetődött fel í következő kérdés. — Attól függ, hogy az apja és anyja ésszerí emberek-e. Én annak tartom őket és biztosra vehető hogy kislányuk is hamarosan alkalmazkodik a meg változott körülményekhez. — Miért ró a fehér házbeli élet olyan különö terhet az elnök családtagjaira? — Miért ne? Utóvégre is ők az ország elsi emberei. Az első család. Ez felelősséggel jár. Ner' várhatják azt, hogy könnyű lesz az életük. So közülük nem készül fel erre. Ez azonban ner mentesíti őket attól, ami rájuk vár. A kérdésre, hogy kit tart az előző elnökö feleségei közül édesanyja után a legbátrabbnal Margaret Truman Ellen Rooseveltet, Franklin Roosi veit feleségét említette, aki szerinte jó adag bátorsáj gal rendelkezett. Az őt követő elnöki feleségekre azonban nem kívánt nyilatkozni, éspedig a követke/ megokolással: — Őszintén szólva, ami a jelent illeti, keveset figyelem van a First Lady-ken, mint az elnökökö; Ezt a mostani zavaros évek okozzák. Nekem kevesebb az érintkezésem manapság férfiakkal, mi nőkkel, akikkel kitűnően megvagyok ugyan, nél ebédelek is barátnőimmel, de ilyenkor felület dolgokról beszélgetünk. Ami komoly, azt inkái férfiakkal vitatom meg, elsősorban a férjemmel, al egyébként a legbátrabb férfinak tekintek, mert v mersze ahhoz, hogy egy magamfajta fejes, konc makacs nőt vegyen feleségül. (Folytatás a 13. oldalon) A LEGBÁTRABB FIRST írta: NYITRAI KATALIN • '•‘t. *'"V Nyitr?i Katalin
