Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-11 / 33. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ STMABSVARIUS NYOMDOKAIN Irta: SIMA FERENC ,,A hegedűkészités nem mesterség, amelyett meg lehet tanulni, hanem művészet, amelyre születni kell!” Nem kisebb szakmai tekintély, mint maga Stradivari Antonio, az idén 240 esztendeje meghalt, minden idők legnagyobb hegedűkészitője mondotta ezt halálos ágyán fiainak Franceskónak és Omobobónak, akik apjuk tehetségét örökölve maguk is dicsőséges hegedűkészitőművészek lettek. A nagy mester, Stradivárius Ferenc nyomdokába lépett a kanadai Glammis község alkotásra ihlető csendes magányában, agglegényként élő, 55 éves, harmadik generációs magyar Theodore Dezséri is, akinek nagyszülei a múlt század végén vándoroltak ki szerencséjüket megpróbálni a Somogy-megyei Csertőről, azután szépen itt is maradtak. Sándor fiuk már angol lányt vett feleségül és fiuk, Theodor nevelését főleg az anyja végezte, igy hát megérthető Dezséri Theodor elangolosodása, ami abban nyilvánul meg, hogy a magyarul megkezdett mondatait néhány szó után már angolul folytatja. — Miért nem nősült meg, mint még ma is daliás ember? —kérdem tőle legelőször. Az én szerelmem a hegedűkészités és ebben minden vágyam teljesülését, minden örömet megtalálom — felei határozottan. — A művészetnek ebben az ágában teljesen járatlan vagyok, — mondom. — Legyen olyan szives és világosítsa meg előttem, amennyire hamarjában lehet. Magashomloku, ezüstbe vegyülten dushaju fejével mosolyogva bólint és ezeket mondja: — A hegedűkészités a többi művészethez hasonlóan szilárd alapokon nyugszik. Legfontosabb teendő a megfelelő fa kiválasztása. Én jávorfát használok, amely minden bizonnyal legjobb erre a célra. Ebből lesz a hegedűm teste. A hegedű tetejét viszont lucfenyőből készitem. Ez lesz a hangszer rezonanciáját fokozó alap. A hátát pedig keményfából dolgozom ki, mert arról verődik vissza legtökéletesebben a hang. Az alkotó elemeket természetesen kézzel faragom ki és olyan vastagságúra alakítom, amely a kívánatos hangot elő tudja állítani. A XVI. század nagy olasz hegedűkészitő művészei, Stadivarius, Amatis és Goanmario máig is felülmúlhatatlanok, sőt utolérhetetlenek, akárcsak a festészetben ugyanannak az időnek nagy olasz hármasa: Leonardo da Vinci, Michelangelo és Raphael. Napjaink hegedűkészitői is az említett klasszikus elődök nyomdokain haladnak és igyekeznek követni az ő, tökéletességig kidolgozott technikájukat. A továbbiakban Dezséri Theodor elmondja, hogy 21 éves korában, 1943-ban készítette az első hegedűjét. Az alapismereteket szakkönyvből merítette, tovább már a kézügyesség és az ösztön, egyszóval a rátermettség játszotta a vezető szerepet. A hegedűm oldalait megfelelő vékonyságúra csiszoltam. Gőzzel meghajlítottam őket — mondja — és a testhez erősitettem. Ahogy ma is dolgozom. Azután behelyezem a végdarabokat és a nyakat tartó részt. Most a hurtartó következik, majd a nyak kialakítása, amely rendkívül aprólékos munka. A hegedűnek formája hagyományos kialakulása először a XV. században Gáspár de Sala készítette igy. Azóta minden hegedűkészitő a csavart alakú nyakat készítette. — De a hangszer többi része vajon kaphat-e más formát? — érdeklődöm. — A hegedű mai formája — feleli — általános, és tudományosan bizonyítottan nem lehet tovább fejleszteni. Többen megpróbálták, persze, sikertelenül. Én teljes méretű hegedűket készítek, ha növelném a méretét, akkor brácsa lenne, ha kisebbre venném, akkor háromnegyedes, vagy feles tanuló hegedű. Feltűnt nekem, hogy Dezséri Theodor, amikor a hegedűiről beszél — angolul —, mindig a „fiddle” szót használja, ami az angol szótár szerint hegedűt jelent, de a hangszer általánosan használt, közismert angol neve: „violin”. Megkérdezem Dezséri mestert, hogy miért használja alkotásaira a kevésbé elterjedt „fiddle” nevet. — Azért — feleli, mert én ,,fiddle”-ket készítek, nem pedig ,,violin”-okat. — Hát van különbség a kettő között? És az miben áll? — A különbség az, hogy a „fiddle” acélhuru, én ezeket készitem, mert a country-zene játszásához ezt szokás használni. Az acélhurok nagyobb hangerőt adnak. A koncerttermekben bélhuru „violin”-okat használnak, mert melegebb, kifejezőbb erejű hangot tudnak képezni vele. A jó pap is, a jó iró is holtig tanul. Ezzel is okosabb lettem. CSALÁDI SAROK Házasságon kívüli szexualitás Dr. Harry Taylor nyugalmazott lelkész szerint egyre több és több asszony él házasságon kívüli nemi életet. Taylor ezeket mondja: „Mind nagyobb és nagyobb számban keresek az emberek házassági problémáik megoldását a házasélete kívül, mielőtt megbékélnének egymással.” „A házassági problémák egyáltalán nem újak” — mondja Taylor, aki a Church of the Convent lelkésze volt 17 éven át, majd Cleveland legjobban ismert házassági tanácsadója lett. „Csak az új, hogy a családi kapcsolat elrendezése helyett az emberek — elsősorban az asszonyok — házasságon kívüli nemi életben keresik a megoldást.” Taylor különösen azon van megdöbbenve, hogy a tiltott nemi kapcsolat gyakran a család legjobb barátjával, vagy a férj legközelebbi ismerősével hozza össze az asszonyt. De vajon hogyan tudják eltitkolni nemi kapcsolatukat? Taylor így magyarázza meg a kérdést: „Legtöbbször nappal történik az eset vagy egy motelban, vagy pedig a lakásban, amíg a férj a munkahelyen van. Az okok is különbözők. Vagy a szexuális kielégülés hiánya, vagy kapcsolat, megértés és szeretethiány.” A házassági tanácsadó szerint nagy százalékban az járul hozzá a házasságon kívüli nemi kapcsolathoz, hogy a férj érzéketlen a feleséggel szemben. Legtöbbször a házassági problémák alapja az, hogy a férj és a feleség különböző érzékenységi fokon áll. A mélylelkű személy úgy találja, hogy a házastársa szellemileg és érzelmileg felszínesen viselkedik. Néha a távolság olyan nagy ezen a téren a két fél között, hogy még a házassági tanácsadó sem tud segíteni. El kell ismerni, hogy a házassági egyenetlenségeket nem lehet megoldani mindaddig, amíg a házastársak kölcsönösen nem készek a megbocsátásra. A megbocsátás persze nem felejtést jelent, hanem csupán azt, hogy fájdalomérzet nélkül emlékeznek a házastársak a múlt sérelmeire. Különösen azért keseredik el sok asszony, mert a férjük teljesen passszív szerepet játszik az otthonban. Sok eredményes, jól működő üzletember hátat fordít az otthonának, és passzívvá válik olyannyira, hogy a család vezetését teljesen a feleségre hárítja. Ezzel megszűnik a normális kapcsolat a házastársak között, és könnyen kialakul az úgynevezett házassági háromszög. UTIJEGYZETEK LONDONI NYÁR — Milyennek látja Londont? A kérdés váratlanul ért, és hirtelen azt válaszoltam: férfias városnak, ügy találtam később, válaszom helyes volt. Nemcsak azért, mert lépten-nyomon férfi divatüzletbe botlik a járókelő. Hanem, mert esősebb, szelesebb az idő, amellett az ételek is férfiasabbak. „Ha sokáig maradunk itt, akkor a sok esőtől megrozsdásodik a kardunk és összeomlik a birodalom!” Állítólag egy római légionista vezető jelentéséből való ez a mondat. Hogy a kard végül megrozsdásodott-e, arról nem tud a történelem, de a légiók majd ötszáz évig maradtak a szigeten. Az eső meg esik azóta is. Amikor Londonban repülőgépünk a betonpályára érkezett, zuhogott az eső. Az egyik utas megkérdezte: „Régóta esik?” „Nem” — mondta a vámos. — Egy hete”. Néhány nap múlva eloszlottak a felhők, néhány órára kisütött a nap. Az Evening Standard aznap a címoldalon közölte a szenzációt: „Azonosított fénylő test London fölött.” Szétkapkodták a lapot a gyanútlan járókelők. Mi lehet? Repülő csészealj? Üzenet idegen bolygóról? Csak a nap sütött ki, s megjelent fénylő korongja a didergő város fölött, ezt üdvözölte a lap kis fanyar humorral. Az időjárás fontossági sorrenben a sport követi. Ez utóbbiból már útközben Ízelítőt kaptunk, ahogy közeledett a gép Anglia felé, egyre gyakrabban tájékoztatták az utasokat a légikisasszonyok a wimbledoni teniszversenyek pillanatnyi állásáról. Minden bejelentést izgatott moraj fogadott. „Az idén bővelkedik nagyszerű eseményekben a nyár!” — hallottam töbször is. Kiváncsi voltam, hogy milyen eseményekben? Hát vegyük először a jubileumot, a királynő ünneplését, a felvonulásokat, parádékat. Azok befejeztével kezdődtek a teniszjátékok Wimbledonban. A teniszt a regatta követi, majd pedig a lóverseny. Hát valóban gazdag az idei angol nyár. Vasárnap és késő éjszaka is találni nyitott élelmiszerüzletet Londonban. A Fulham Roadon éjszaka 11 órakor vásároltam, három arab testvér tartotta nyitva üzletét. A vasárnapi nyitva tartás miatt több kereskedő panasszal élt, tisztességtelen konkurenciának tarva ezt az eljárást. Kiderült, hogy (Folytatás a 15. oldalon)