Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-26 / 22. szám
VISSZAFELÉ AZ IDŐBEN Irta: PAPP VARGA ÉVA 12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Ma valahogy eszembe jutott egy régi kép a múltból: Először voltam akkor Berlinben. Köztudomású, milyen nagy élet zajlott ott az úgynevezett békevilágban. „Ujasszony” voltam, magam is élveztem az Adlon-szálló fényes teadélutánjait, az Unter den Linden ragyogó korzóját, de ha ,,önállósithattam’‘ magam, inkább jártam a múzeumokat és a régi városrészek érdekes utcáit. Egy szép napos reggelen kirándultam Potsdamba, hogy VARGA ÉVA beszámolhassak azokról a kincsekről amelyekről Nagy Frigyes udvara hires volt. Akkor már budapesti lapokban Írogattam és csábított a téma. Olyan sok év után is élénken emlékszem, hogy milyen volt az arany és az ezüst-szoba. De nehogy azt higyjék kedves olvasóim, hogy az csak egy elnevezés volt, óh nem! Egyik is, másik is valóságos „terem” volt. Az elsőnek a falra erősített virággirlandjai tényleg aranyból voltak és ha az nem is volt tömör, csak aranyburkolat, de a szoba bútorzata, kezdve a szalónasztalkáktól a székekig, a képrámákig, mind szinarany volt. Ugyanígy az onnan nyitó ezüstszoba is valódi ezüst volt. Elmélkedhetnénk még manapság is azon, hogy ki érezhette jól magát abban a fagyos légkörben, de szerencsére Nagy Frigyesnek minden hangulatához volt megfelelő tartózkodási helye. Dicséretére jól esett hallanom a vezetőmtől, hogy a császár legszívesebben a könyvtárában időzött, amelynek bibliophil kincseit fokozta a rengeteg eredeti Voltaire-rajz, sőt karikatúra, melyeket a világhírű nagy francia rajzolt barátjának felséges képéről, jellemző a császárra, hogy azok a szatirikus beállítások mulattatták őfelségét... egy külön szekrényt töltöttek meg Voltairenek olyan alkotásai, melyekben annak a kornak erkölcsi kilengéseit gúnyolta a művész és mindezt szabadon. Csakis ezért a gesztusért tudtam megbocsájtani Frigyesnek az aranyszobát, no meg azért is mert éppen Voltaire hirdette a luxus jogosságát azzal, hogy az a szépművészetet fejleszti és felvirágoztatja a művelődést. Ebben sok igazság volt, amit egykori kedves falusi szomszédunk János bácsi úgy fejezett ki, hogy ha a gazdag építkezik, akkor „dógozhat” a kubikus. No hát itt volt munkája a „szegényembereknek”, mert nehogy azt tessenek hinni, hogy az aranyszobánál nem ment tovább őfelsége. A következő teremben a falakat beépített kagylók díszítették, melyekből, mint kikandikáló csigák: Különböző ékkövek világították. Az egyik sarokban óriási feldíszített karácsonyfa állott. A vezető mondta, hogy azt soha nem távolitják el: Már Vilmos császár is az alatt hallgatta Carusót. A magánlakosztályból csak egyetlen kis szobát mutattak, az volt a császár olvasó és pihenő...szobája. Ott megcsodáltam egy órát, amelynek burája rendkívül teijedelmes volt és benne két felnagyított műalak állott: Egy nő és egy férfi annyira egymáshoz hajolva, hogy a fejük eltakarta az óra számlapját. Az idő múlását csak időnkint felhangzó zene jelezte. Az üvegburára ez a felírás volt festve: „A szerelem és a barátság az idő múlását feledteti...” Nagy hatással volt rám akkor ez a romantikus megállapítás és a bennerejlő bölcsességet ma is elismerem. Ebben a hangulatban indultam kifelé, de még egy pillantást vetettem a mennyezet freskóira, mikor felfedeztem az ajtó felett egy közönséges tópatkót. A vezető elmondta, hogy ez egy régi ereklye. Frigyes császár a parkban találta, ő tetette a falra, mert szerencsét hoz. Később Vilmos császár is ragaszkodott hozzá. „Boldogok, akik hisznek...” Már szinte kábultan a sok fény és csillogástól, a Tudomásom szerint ők ketten sohasem voltak haragban, sőt mint alább majd kiderül, újabban már kezdenek barátságba kerülni is a gyermekszobákban, igy hát egyikük sem veszi rossz néven tőlem, hogy ebben az írásomban egy füst alatt foglalkozom mindkettőjükkel, amikor —, ha más szempontokból is —, de összeköti őket az időszerűség. Ha valakinek születésnapja van itt Amerikában, akkor öreg és fiatal vidáman énekli neki azt a dalt, amely úgy kezdődik, hogy „Happy birthday to you”. Most mi is születésnapot ünnepelünk. Méghozzá nem is akármilyet, nem is akárki születésnapját, ötven éve született meg a közismert és közkedvelt barátságos Medvebocs, akiből annak idején Karinthy Frigyes Mici-Mackót csinált, országos sikerrel. Az ötvenéves Mici-Mackó irigylésre méltó, hogy semmit sem öregedett. Ma is olyan eleven és friss, ma is úgy hat kedvessége fiatalra és öregre, mint ötven évvel ezelőtt, amikor megjelentek nyomtatásban első kalandjai. A Mici-Mackó történeteket talán a világ valamennyi országában ismerik a gyerekek és a már azóta felnőtt több nemzedék. Az első történeteket Clifford Mill irta fiának annak idején, és a gyereknek annyira tetszettek, hogy elvitte őket egy könyvkiadóhoz, aki kapva-kapott rajtuk. Mici-Mackó ma is jó . egészségnek örvend, kalandjai könyv és film formájában jelennek meg a világ különböző részein. A kedves medvebocs azonban nem az erdő mélyén nyalogatja a lépesmézet, nem a végtelen zöld erdőkben csetlik-botlik, hanem egy százemeletes New York-i felhőkarcoló egyik irodájában irányítják a sorsát. A Mici-Mackó történeteket a Trevor könyvkiadóvállalat hozza forgalomba, éppen olyan erkölcsi és anyagi sikerrel, mint ötven évvel ezelőtt Képzeletben mi is ott vagyunk Mici Mackó ötvenedik születésnapján és a fantáziánkban megjelenik a gyermekkor összes kedvence, a Donald kacsától Plútóig, hogy a világ sokmillió gyermekével és hozzánk hasonló felnőtt gyermekével együtt kórusban kívánjon még sok-sok hasonlóan sikeres évtizedet mindannyiónk régi kedvencének, Mici-Mackónak. Akivel az időszerűség folytán szintén foglalkoznunk kell itt, a szentbernáthegyi kutya, amellyel munkanélkülivé vált a világ egyetlen kifejezetten életmentő kutyafajtája. Valószínűleg kevesen vannak, akik nem ismernék ezt az okosfejű, nagyfülű, izmos, megtermett, rendkívül kellemes külsejű okos kutyafajtát. Sokan talán azt is tudják, hogy a svájci-olasz határon lévő Nagy Szent Bemát hágóban egy szerzetes kolostor nemesítette ki és tanította meg az életmentésre. A Nyugati Alpokból átvezető hágó kertbe menekültem, ahol a császárné aránylag szerény sírhelye van. Vajon hogy tudott megválni a sok kincstől, a pompától? Talán ő is elfogadta Voltaire tanítását, melyszerint az életből úgy kell eltávozni, mint egy vendégségből, megköszönve, amit kaptunk és nemcsak mindenkitől, hanem mindentől könnyen búcsúzni. Lehet az is, hogy ő nem hitt a patkó csodatételben, miután Vilmos harci-fogata annyira kisiklott. Talán szívesen menekült az egyetlen igazi köztársaságba, ahol az emberi egyenlőség elvei uralkodnak... 2467 méter magasan fekszik. Már a kelták és rómaiak is ismerték és használták, mivel a továbbjutáshoz megkerülni nem lehet. A középkorban itt vezettek át a legfontosabb európai útvonalak Róma felé. 1800-ban Napóleon ezen a hágón vezette át seregét Észak-Olaszországba. Kétszáz évvel ezelőtt a szerzetesek ezt a kutyát használták a tolvajok és rablók ellen a maguk védelmére. Az akkori alvilág is ismerte és használta ugyanis a hágót. Később betanították a szentbernáthegyi kutyákat, hogy hóviharos, zimarkós időben átvezessék az utazókat, katonákat a hágón keresztül. Majd a XIX. században kitanitották őket életmentésre is az elveszett, eltűnt hegyjárók felkutatására. A kutyának azt a képét sokan ismerik bizonyára, ahogy okos szemeivel néz ránk, és nyakában ott van a kis konyakos hordó, hogy életre támassza a havasok áldozatait. Ebben a szerepében terjedt el aztán egész Svájcban és az Alpokban. Először egy angol vitte át a Brit Szigetországba, és ő nevezte el először, származási helyéről, szentbernáthegyi kutyának. 1890-ben egy gazdag amerikai család ötezer dollárért vásárolt belőle egy párat és hozta át hajón az Uj Világba. Ez a pár lett az ,'merikai szentbernáthegyi kutyák őse. Itt azonban már először a gazdag emberek kutyája lett, főleg gyermekeik játszótársaként. De aztán elteijedt, egyre több embernek lett kedvence, habár még ma is 750 .ollárt adnak az amerikai kutyapiacon egy teljesen fajtiszta bernáthegyi kölyökkutyáért. De az életmentő szerepe, származása földjén, válságba került. Kari Braun Svájcban, Szent Bemát városkájában egy hires kutyatenyésztő, ő mondotta el, hogy az utolsó életmentő bernáthegyi kutya a közelmúltban hunyt el. A neve Berry volt és az olasz-svájci határon temették el. Utolsó életmentését Berry 1971-ben hajtotta végre. Kari Braun aztán igy folytatta beszámolóját: — Az életmentő kutyának ma már az Alpokban sincs többé piaca. Munkájukat ellátja a helikopter, a telefon és a rádió. Mivel nem használják többé a szentbernáthegyi kutyák a rendkívül kifinomult szimatoló képességüket, az időjárás viszontagságáival, hóviharaival szembeni ellenállásukat, fokozatosan el is tűnnek a fajtából ezek az értékes ösztönök. — Ma már a szentbemáthegyi csak egy nagy, barátságos házikutya. A technika elvette életmentő munkáját.________________________________________ BALESET (Folytatás all. oldalról) a szekrényajtóba, hogy... Félbeszakított: — Ne haradugj, de nem érdekel! Különben is már mennem kell! Szervusz! Mérgesen néztem utána. Olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben bevertem volna a fejét. Palásti László MICI MACKÓ ÉS A BERNÁTHEGYI Irta: SIMA FERENC
