Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-19 / 21. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL 3dji *i ' tanácsadó ( KÉRDÉS — Úgy érzem elrontottam az életemet, de nőst talán megváltozna minden, ha hallgatnék arra a erfire, aki szintén elvált, mint én és arra kér, hogy költözzem oda hozzá a 12 éves kislányommal együtt. Az első házasságom nagyon szerencsétlen volt, a férjem állandóan ivott. Ez a férfi nem iszik, csak nagyon ideges és idegességében káromkodik és mindenért engemet okol, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ő szeretné. Az ideges dührohama ha elmúlt, akkor bocsánatot kér és mindent elkövet, hogy megbékítsen. Azt is tudom róla, hogy több neje volt. Nagyon félek, hogyha hozzáköltözöm, idegileg én is tönkre megyek, vagy otthagyom, mint a többi nő. Tanácstalannak érzem magamat és arra kérem, hogy minél előbb válaszoljon. VALASZ — Ha nem lenne egy 12 éves kislánya, akkor azt mondanám, hogy rontsa el mégegyszer az életét és költözzön oda a férfihez. A mondottak alapján a férfi senkivel sem tud huzamosabb ideig együtt élni és hiába jó, megmérgezné és szerencsétlenné tenné Önt és a kislányát. Megítélésem szerint éppen eleget szenvedett ahhoz, hogy egy szebb és nyugodtabb élete legyen. Emellett a férfi mellett nem lesz: azért azt tanácsolom, hogy szakítson vele minnél előbb. *** Mosi két olyan levelet közlünk, amelyek irói nem várnak választ. Csak tapasztalataikat akarják közölni mások okulására. ..Kedves Benedek Mária! Tizenhatéves voltam, mikor elkezdtem a szexuális életet. Akivel elkezdtem, az lett később, azaz három év múlva a férjem. S hogy nem lettem a három év alatt terhes, azt bizony nem magamnak, hanem a srácnak (hadd itjam igy) köszönhetem. Én is úgy nőttem fel, hogy nem hallottam a szülőktől semmiféle felvilágosítást. Férjhez menésem előtt sok könyvet olvastam, ami ezzel kapcsolatos, de nem a szüleimtől kaptam őket. Azt még ideírnám: az édesanyám egy év után tudott a szexuális kapcsolatról, de akkor se mondott semmit, csak félt elengedni bárhová is. Mi hatéves házasok vagyunk, és van egy 3 és fél éves lányom és egy egyéves fiam, akikkel úgy tervezem, hogy mint barátok fogjuk megbeszélni a problémáinkat. Persze, lesznek majd nekik is titkaik, de a főbb dolgokat remélem, meg tudom beszélni velük. Nem szeretnék.úgy viselkedni, hogy ha kiderül a kapcsolat, akkor mindenfélével ijesztgetem őket az előző felvilágosítás helyett. A gyereknek, akár fiú. akár lány, szüksége van a szülők őszinteségére" *** kedves Benedek Mária! Az én leányom négy gyereket nevel, köztük egy elsőéves orvostanhallgatót, akinek még nem volt ..kapcsolata". Mikor náluk voltam', egy este leült az ágyam szélére és nagyon okosan mondta el véleményét a mai fiatalok életéről.,, Nézd, nagymama, én becsülöm magamat annyira, s az eljövendő férjemet, hogy tisztán akarok a házasságba menni.” Még hozzátette:,,Akik látnak, nem hiszem, hogy külsőm után ítélve azt gondolják, nem akadna’.’ (Nagyanyai elfogultság nélkül: nagyon szép leányka.) Abban a családban, ahol a légkör tiszta és nyílt, az ott felnövő fiatal leányokat nem kell félteni.” FÉRFIKOR? Jön-megy az év — nem számítok semmit Hová lett az ifjú diadal? A férfikor medvebarlangjában birkózom a magány dúvadjával Jön-megy az év — hasztalan sóhiútok, Szinte nyomtalan szalad tovább, A Balaton nélkülem hullámzik, S nélkülem nyitnak az iskolák. Szügyig-hajszolt ifjúkorom, hol vagy? Hittem, ő a nagy élet maga. Eső hull kuporgó némaságba, Hova hulltak dalok, jelszavak? Avagy csak én nem hallom már őket, A lelkesítőket, a dicsőket? Menetelek vissza éjszaka Macskakövek szép álmaiba. A férfikor...Dübörög a barlang, Medve-gépek barna-robaja Csap az álmon túli tartományok mesgyéire, s megfutnak az álmok — Csanády János DUPLA, VAGY SEMMI (Folytatás a 10. oldalról) verődtek a társadalommal szembeszálló rohamcsapatokba és miért látszottak elkövetni mindent annak a társadalomnak aláaknázására, és megbuktatására, amelytől mindent megkaptak? Újszerű élmény volt ez, minthogy a magamfajta messziről jött ember akkor még nem eszmélt rá arra a paradox igazságra, hogy minél többet kap az ifjú nemzedék, annál kevésbé méltányolja, minél több hull az ölébe, annál inkább pehelysúlyúnak érzi azt, ami az ölébe hullott és semmibeveszi, mondom, mint messziről- jött embert ez azért lepett meg, mert annyira ellentétben állt korábbi, életreszóló élményekkel, mert akkor még úgy láttam magam előtt a pesti utcák, terek ifjait, fiatal fiukat és leányokat, ahogyan utoljára 1956 októberében és novemberében láttam őket. Mindabból, amit ott láttam, merőben más következtetésre juthattam, arra, hogy ha az ifjúságtól levonják azt, ami számára a legértékesebb és amiről lemondani semmi körülmények között nem tud és nem akar, a szabadságot, akkor elkeseredettsége és tiltakozása olyan elemi erővel robban ki, hogy megrázkódtathat nemcsak egy országot, de akár egy egész földrészt is. S mit láttam akkor, 1966-ban Amerikában? Azt, hogy a legkorlátlarvabb szabadság birtokában lévő ifjúság, vagy annak az ifjúságnak legalábbis nem jelentéktelen hányada, elutasítóan helyezkedik szembe azzal az előtte járó nemzedékkel, apáinak generációjával, amely ezt a szabadságot, ha nem is megszerezte, de biztosította számára és a jelek szerint jól sáfárkodott vele. Nem találtam a magyarázatot és igy a ,,dupla-vagy-semmi” nagy játszmájában, negyvenegyedik életévemben és a 20. század 1966. esztendejében számtalan kérdőjelre nem találtam a választ. Dehát, ha visszapillantottam a közelebbi vagy távolabbi múltba, ugyan melyik kérdésre találtam választ? Amikor tizenegy éves voltam, nem töprengtem Európa különböző fejleményein, valószínű, hogy nem különösebben érdekeltek. Amikor a 1944-ben huszonkét-éves voltam, akkor már gondolkoztam is fölöttünk, érdekeltek is, de választ akkor sem találtam. Nehéz volt megérteni azt, hogy megtörténhetett mindaz, ami megtörtént, kultumemzetek határain belül, Európa szivében, lángra lobbantva egy olyan világot, amely még élénken emlékezhetett a világégéssel járó valamennyi borzalomra, hiszen az első világháború rémképei még aligha halványulhattak el emlékezetében és azután 1955, az a bizonyos harmincharmadik születésnap! Akkor vajon hogyan találhattam volna magyarázatot arra a szűkagyuságra és e szűk agyakon ülő vaskalaposságra, amellyel még mindig (immár két esztendővel a személyi kultusz — bűneinek leleplezése után) dogmák, doktrínák, rosszindulatú politikai áskálódások akadályozták a kibontakozás felé vezető utat. Tehát 1966-ból visszafelé pillantva sem találtam logikus magyarázatot a dupla-vagy-semmi kérdéseire, miért találtam volna 1966-ban? S ha már itt tartunk, miért találnék most, ötvenötödik életévemben 1977 hetvenhét kérdésére? De ezzel nem akarok előre sietni. Hiszen csak éppen most lettem ötvenöt és a század csak most lett hetvenhét. Egyelőre tehát hagyjuk békén egymást. Vagy talán inkább — engedélyezzünk még egy kis időt, mielőtt kérdőre vonnánk egymást. Annyit már mindenesetre megállapíthatok, hogy ez az én a 20. századdal folytatott dupla-vagy-semmijátszmám félig sikerültnek tekinthető. Félig azért, mert mig a számok szépen, egyenletesen, szimetrikusan duplázódnak, az elért eredmény azonban — legalábbis egyelőre: Semmi. MOSOLY Milánóban a zsúfolt villamoson egy férfi odafordul az előtte álló hölgyhöz, leveszi kalapját és meghajol: — Elnézést, asszonyom, a következő megállónál leszáll — a lábamról? *** Két kisbirtokos találkozik és panaszkodnak: — Baj van, ilyen alacsony lesz az idén a búza — mondja az egyik, és tizenöt centiméternyi magasságot mutat. — Az semmi — sopánkodik a másik —, az enyém olyan alacsony lesz, hogy a verébnek, ha egy szemhez akar jutni, le kell majd térdepelni. *** Kovács beállít egy hivatalba. Keresi az igazgatót, és alkalmazást kér. — Mihez ért? — Én kérem, mindenhez; olyan okos vagyok, hogy mindenben tudok önnek jó tanácsot adni. Alkalmazzon engem mint tanácsadót. Teltek a hetek, teltek a hónapok, de Kovács csak a fizetését vette fel, hasznát nemigen lehetett venni. Egyszer csak hivatja a főnök: — Ugye maga az a tanácsadó? Igenis, én. — Ide hallgasson: adjon nekem most egy jó tanácsot. — Mire vonatkozólag, kérem szépen? — Arra vonatkozólag, hogyan szabadulhatnék meg magától.
