Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-19 / 21. szám
8. OLDAL MAGYAR H1KAU0 SZIKLAY ANDOR: MAGYAR LÁBNYOMOK... (92.) New York, Budapest, Esztergom (Washington) — „Modern Hungarian Poetry” címmel e hetekben fog megjelenni 41 mai magyar költő válogatott verseinek angólnyelvű gyűjteménye a Columbia-egye térni nyomda kiadásában, Vajda Miklós .szerkesztésében. A fordítók ismert, sőt egyes esetekben (Robert Graves, Ted Hughes) nemzetközi hírű költők, akik az eredeti szövegek angol prózára áttett soraiból állítottak elő verset. Népi kis érdeklődéssel tórom, hogy mennyiben lesz alkalmazható az eredményre az ismert, cinikus olasz, „traduttore — traditore” („fordító — áruló”) meghatározás...hogy fordítást kapunk-e, vagy a szó egyik értelmében műfordítást: nem mű fordítását, hanem mű-lábnak megfelelő „Ersatz”-ot, szóval nem „literary translation”-t, hanem „artificial transliteration”-!. Ideális, manapság is, bizonyára sokan emlékeznek az „így irtok ti” pajzán „Műforditás”-fejezetére, ahol Karinthy egy Ady-versből indul ki („Jöttem a Gangesz partjairól...”); azt egy állítólagos német költő fordításában adja, amelyet később egy magyar fordító eredeti versnek néz, lefordítja magyarra; abból még később egy német ismét németnyelvű verset farag ...végül olyan magyar verzió keletkezik, amelyben a Gan'gész folyó a német Gang-ból folyosó és az később folyik só lett, és igy tovább, azzal a gyilkos humora végeredménnyel, hogy „A Herz-féle szalámiban/ /sokkal sűrűbb a só/ mint más hasonló terményekben/ hidd el, ó nyájas olvasó”. A megjelenendő kötet anyagából előttem fekszik néhány lefordított vers. A legrövidebbet, egy Zelk Zolfán-verset, visszafordítom az angol szövegből magyarra, tűnődve, hogy miféle szerzet áll igy elő — viszónyitva az általam nem ismert eredetihez. Azzal tessék hát összehasonlítani ezt, amelynek eredeti cime az angol „Alone”-hoz képest magyarul valószir.űleg „Egyedül”: Magányos délután. Áttörhetetlen napszak. És a napnyugta hűvössége? És az éj? Kinek nyit tytót a zilált szolga, Elárvult árnyad? Emlékeid rongyos hordájának. A kérdés az, hogy a magyar költő ebben felismerné-e azt, amit eredetileg papírra vetett és amit Dániel Hoffman amerikai költő (irodalomtanár a Pennsylvania-egyetemen) le-, át-, vagy kifordított. *** A „Harmadik Világ” irodalmi termékei iránt egyre fokozódó érdeklődést magyar fordítások sora is jelzi, sőt most már egy alapvető, hézagpótló munka is: „Az afrikai irodalom kialakulása és fejlődése napjainkig”. Keszthelyi Tibor — Okara, Jacinto, Tutuola, Modisane, Nicol és más jelentős afrikai irók és költők elismert fordítója — ebben a munkájában meglepetésemre egy noha nem éppen magyar, de magyar és amerikai vonatkozású lábnyommal szolgál, őt viszont az lepheti meg, hogy akiről szó van, az nem (mint'itta) „szenegáli” volt — ha csak leszármazására nézve nem, — hanem amerikai néger. A magyar érdekesség pedig budapesti látogatásaiban és azok hatásában található. Ira Aldridge-re utalok (1805— 67), akit „Black Roscius”-nak becéztek (a legnagyobb római színészről, Cicero barátjáról). Európában keresve kenyeret, öltözői szolgája lett Edmund Keane-nek, a legendás angol Shakespeareszinésznek, aki egy ízben félfüllel meghallotta, hogy Aldridge a folyosón Macbeth-ből szaval...Tanítani kezdte, lehetővé tette fellépését egyre fontosabb szerepekben; a fekete színész mihamar Európaszerte hires lett. Amiről nem tudtam, azt Keszthelyi közli: „1852-ben, 1853-ban és 1858-ban fellépett Budapesten Shakespeare-darabokban, mintegy viszonozva az első magyarok (Benyovszki, Magyar László) Afrikában tett látogatását. Fellépéseit magyar irók is megörökítették, igy Jókai ezt jegyezte emlékkönyvébe: .Miért kell szétszórva lennetek a világban, napsugaras hazának szülöttei, fekete arccal, fehér lélekkel?’ Amikor Jókai ,A jövő század regényé’-ben Severas-t megteremtette, bizonyára emlékében élt még e látogatás. Vas Gereben igy emlékezett meg Aldridge-ről: .Fényed tüzénél a fehér előítélet elpirul!’...” Túl ezen az exotikus kultur-emléken, a feketék jelenkori előhaladására nézve figyelemre méltó, mint Keszthelyi rámutat, hogy a modem magyar irodalomban és művészetben „vannak afrikai életjelek. Az afrikai művészet hatása Hevesy Iván elméleti munkáiban könnyedén tetten érhető. Kassák Lajost és Radnóti Miklóst egyes költeményeikben főként Blaise Cendrars közvetítésével ihlette meg az afrikai lira és a regék, mítoszok világa. József Attila szintén fordított poézisükből.” *** AZ ESEMÉNYEK NT OMÁBAN Mit hoz a ,,hat vezér” gazdasági,,vérszerződése”? A célokat kitűzték, a tervek keretei világosak, a részleteken már folyik a szorgos munka — de lesz-e eredmény, és mennyiben, és mikor? A „Hat Vezér” londoni csúcstalálkozója külsőségeiben biztatóan folyt le a megegyezések a legtöbb tekintetében nem maradtak várakozáson alul, sőt néhány pontban a vártnál jobbak. Azt azonban csak a közeli — és inkább a távolabbi — jövő fogja megmutatni, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Olaszország, Németország és Japán egyetértőén és kitartóan képes lesz-e az összes megjelölt frontokon masírozni. Nem egy vezető szakértő kétli, hogy ez sikerülni fog. A mi szempontunkból egy különleges siker már akkor előállt, amikor a tárgyaló csoport még semmiben sem egyezett meg. Jimmy Carter olyan nagy személyi népszerűségnek örvendett az első óráktól kezdve, hogy egy nem könnyen lelkesedő, Cartert gyakran kritizáló amerikai riporter (a Pilitzer-dijas Mary McGrory) igy fejezte be egyik cikket: „Úgy látszik, hogy Carter az egész világ elnöki székére pályázik — és úgy látszik, hogy sikerrel.” Az állítólag „hidegvérű” angol nép tömegek váratlanul gyorsan melegedtek fel a georgiai mogyorófarmer iránt; csak Kennedyt fogadták be igy. Katonai köröknek imponált az amerikai haditengerésztiszt, aki az ismeretlenségből egyedül elindult és két év alatt a Fehér Házba érkezett. Tudományos körök szakembernek kijáró rokonszenwel fogadták a nukleáris mérnököt, aki Rickover munkatársa volt. Az amerikai siker tehát „public relations” értelmében rendkívül nagy volt. Ez azonban csak mintegy érinti a lényeget, elősegítve a hangulatot; (Folytatás a 9. oldalon) Idestova három éve, immár századik darabjához közelálló rovatunk 4-ik cikkében, elmondtam, hogy belgrádi USA-nagykövetségi működésem idején hogyan bukkantam a dalmáciai Trogir-ban IV. Béla koronázási palástjának csuklyájára. Mitsem tudtam előzetesen az ékkövekben és igazgyöngyökben is értékes, történelmileg és lelkileg pedig magyarok számára felbecsülhetetlen értékű ereklyéről; a trogiri ódon templom sekrestyése hívta fel rá a figyelmemet. „Itt van, kérem, de már nagyon régen nem érdeklődött utána senki...lassan már nem is fogják tudni, hogy megvan még itt...el kellene küldeni Budapestre, ott megbecsülnék, kérem...” Csak úgy simogatta a díszesen hímzett, Szent György lovas alakját mutató csuklyát, amely a tatárjáráskor odemenekült magyar király néhány évvel előbbi horvát megkoronázásakor viselt palástján volt. (Pálinkás László firenzei tanártól tudtam meg egy-két évvel utóbb, hogy a csuklyáról szó van Gerevich Tibor „Magyarország románkori emlékei” c„ 1938-beli munkájában; később R.Eitelberger egy még 1884-ben Bécsben megjelent tanulmányában találtam rá utalást.) Nemrégiben alkalmam volt föltenni a kérdést az uj magyar bíboros prímásnak, Lékai László esztergomi érseknek: nem lenne-e követendő a trogiri öreg sekrestyés tanácsa? A főpap ugyanis külföldi magyar relikviákról szólt egy beszédében s abból úgy tűnt nekem, hogy IV. Béla csuklyájának hollétéről még nem értesült. Most érdekes és meleghangú válasz érkezett Dr. Lékaitól. „IV. Béla palástjának csuklyáját szívesen elhoztam volna Trogir-ból”, Írja, „de rá sem mertem gondolni, hogy elkérjem. Nálunk itt Esztergomban a Keresztény Múzeumban, a Bazilika kincstárában, a Bibliothékában is, őrzünk idegen eredetű műtárgyakat — de féltve őrizzük azokat. Vissza nem adnánk belőlük semmi pénzért...” Felmerül a kérdés: az Esztergomban lévő idegen eredetű műtárgyak közt nincs-e olyan, amely a magyarral oly sokban közös horvát történelem valamely érdekes időszakának ritka memento-ja, és cserébe lenne adható a trogiri ereklyéért? Az Egészségügyi, Nevelésügyi és Népjóléti Minisztérium jóváhagyott egy négy év óta szentesítésre váró törvényt, mely a testi hibában szenvedők jogait szabályozza. Az egészségügyi miniszter szerint a törvény szabályozása és alkalmazása egy kisebb „forradalmat” fog kiváltani az iskolákban, főiskolákon, mert az uj törvény szentesítése révén a nyomorékokat nem lehet többé megkülönböztetni azok épp úgy használhatják az iskolák felszereléseit, mint az egészséges diákok és valamennyi programnak részesei lehetnek. A szabályozás az 1973-ban készült Rehabilitation Act-et újítja fel. A szabályozás értelmében a fogyatékosok közé tartoznak az alkoholisták és a kábitószerélvezők is. Ez a dokumentáció 47 oldal terjedelmű, valamivel rövidebb és egyszerűbb, mint amit a Ford adminisztráció elé terjesztettek s mit az, nem fogadott el. Az uj jogszabályozás Amerika 35 millió nyomorékát próbálja beállítani az élet áramlásába. A program végrehajtásának költségvetését 300 millióra a pénzügyi szakemberek, de mások szavazták meg azt állítják, hogy több billióba fog kerülni.
