Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-05 / 19. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL LONDONI LEVEL tu»: KUTASI KOVÁCS LAJOS Tavaszkor mindig van munka a kertben. Különösen a londoni tavaszban. Itt ugyanis a tél csak szimbolikus, tessék-lássék — a Golf-áramlat jóvoltából —, a tavasz korán kezdődik. Egyszercsak kipattannak a rügyek, kidugják a fejüket a tavaszi virágok. Nem valamiféle örökös napfénybe fürdő ez a londoni tavasz, inkább borongós, esős, néha még hószállingózással is. Szeszélyes és hűvös. Ám a kert hamar tudomást vesz róla s élni kezd a rövid téli álom után. Felásom a kertet, lenyesem a felesleges ágakat, a fává terebélyesedett orgona bokorról s az almafákról, megritkitom a sást és a bokrokat. Feleségem különösen lelkes kertész, ő adja az utasításokat; mit is kell csinálnom. Persze ő is kiveszi a részét a munkából, sőt, ha ideje van, Ildikó lányom is. Legyen méltó a kert a — tavaszhoz. A kerítésen túl, a parkban összegyűlik jókora kupac száraz ág s csakúgy, mint ősszel, amikor a hervadt leveleket sőpöijük össze, tüzet gyújtunk. Száll fel a füst, megáll kezemben az ásó, szünetet tartok s nézem a tüzet, ahogy a lángok éhesen eszik a pattogó ágakat. Sok minden felvillan bennem, támaszkodok az ásóra, eszem ágában sincs tovább ásni. Nézem a tüzet. Mindig szerettem a tüzbe nézni. Nyilván egyféle ősemberi élmény él bennem s mindannyiunkban. A tűz misztériuma. Hisz emberi létünk egyik legfontosabb élménye lehetett a tűz! Nem véletlen, hogy az ős-vallásokban sok volt a tűzimádó, hogy az isteneknek szánt ajándékot is tűzben égették el. Tűznél folytak le a legnagyobb és legtitokzatosabb rítusok. Tűz körül táncoltak a vadászok és a harcosok. Igen, a tűznek misztériuma van — bólint rá az ős-emlékezet. Ám én most nem az ősi barlangi tüzekre gondolok. Nem is azokra a térben és időben távoli pusztai tüzekre, melyek körül őseim ülhettek a csillagos ég alatt. Eszembe jut egy régi nyár. Legjobb barátommal, Jóskával s két szép pesti lánnyal — hogy hívták őket? — veszprémi Tekeres-völgyben, meg a csatári dombon kalandoztunk. Alakonyatkor tüzet raktunk a Séd-parton, szalonnát pirítottunk parázson. Jóska gitárt pengetett s azokat a dalokat énekeltük, melyeknek zenéjét ő irta, szövegét pedig én. Fülelek. Hallom a dalt, a fűzfák susogását és a patak csobogását. Az izzó parázsba néztünk négyen, fiatalok. Rég elhamvadt az a parázs és elfutott az idő. Nem vagyunk már fiatalok— S egy másik tűz jut az eszembe. Háború után, Németországban, a Harz-hegységben fadöntő voltam. Tél volt, térdig érő hó, gyanta illatú fenyvesek. Délben a tűz köré telepedtünk, parázson pirítottuk a sárga kukorica-kenyeret s arról folyt a szó: Mit csinálunk majd, ha elhagyjuk Európát, átmegyünk a tengerentúlra s kezdődik az uj élet? Ez a tűz is rég elhamvadt. Áthajóztam a tengeren, megjártam az Újvilágot s vissza jöttem Európába. Vajon tudnák-e még fát dönteni? Karomban van-e még, izmaimban a régi, gyakorlott mozdulat, mellyel a baltát forgattam? Megint egy másik tűz. Brazíliában. Az őserdő mélyén. Édes, fűszeres illatok, pipaszó, hogy elriasszuk a moszkitókat. Az őserdő sejtelmes, zsongással átszőtt csendje. Kalandok, indiánok monoton éneke, a lezúduló vízesés zúgása, fekete kígyó a kék lagúnában. Ismeretlenbe vivő őserdei csapások, melyek végén az örök titok — Eldorádó. Elhamvadt az őserdei tábortűz is. Majd ismét egy emlék tüze lobban fel. Gyerekeim hordják, gyűjtik össze, a száraz ágakat. Egon barátom szép háza, enyhén lejtős kert. Távol, pálmafák között a kis tó csillogó tükre. Vidáman lobog a tűz, majd sejtelmesen izzik a parázs. Csendesen koppannak a szavak. A Balatonról beszélgetünk. — Emlékszel, Budataván... — S Almádiban, a ,,Zsák”-ban... Hol az a nyár? Hol van Budatava és Almádi? Hol az a tűz? Megnőttek a gyerekek. Száll föl a füst, fogom az ásót, folytatom a tavaszi munkát a londoni kertben. Vajon erre a tűzre mjlyen tűznél fogok visszagondolni? (London) ANYÁM Öledben anyám csillagok ringatják a Mindenséget legkisebb fiad itt vagyok csalódtam de nem félek Fekete hajad hidrogén villanybura sose érte fekete hajad hófehér mint hulló nyirfalevélke Csodadoktora a Földnek igéij halhatatlanságot kicsi kertedbe betörnek szidalmak szitkozódások Téged védnek a virágok és újjászületsz tavasszal mig én álmaidra vigyázok mesebeli madarakkal MAJOR JÁNOS DERŰS SAROK Kovács elmegy az orvoshoz és elpanaszolja, hogy rosszul lát. Az orvos megvizsgálja, és semmiféle szembajt nem konstatál. — Nincs a maga szemének semmi baja — mondja —, honnan veszi azt, hogy nem lát jól? — Onnan, doktor ur, hogy azelőtt, ha egy szép nőt láttam, rögtön izgatott lettem, és most már egy fél éve nem vagyok izgatott. Anyja megkérdezi az ötéves Mancikát: — Mondd, kislányom, mit szólsz ahhoz, ha egy kistestvérkét hozna a gólya? A kislány végignéz mamájának immár félremagyarázhatatlan formáin, aztán igy szól: Kutasi Kovács Lajos — Mondhatom, te is jókor kérdezel. *** Sokáig feküdt betegen az öreg kereskedő, és amikor érezte, hogy halála közeledik, hívta a feleségét, és igy szólt: — Végrendeletet csinálok. A zöldségbolt legyen Jenő fiamé, a lakás meg legyen Sándor fiamé. Az asszony közbevág: — Hogy tehetsz ilyet, amikor tudod, hogy Sándor született kereskedő, Jenőnek semmi érzéke hozzá. — Jó — szólt az öreg —, hát legyen megfordítva. Az aranyórám legyen Sándoré, a gyűrűm pedig Jenőé. — Ugyan, papa — szólt rá megint az asszony —, tudod, hogy Jenőnek nincs órája, Sándornak pedig gyűrűje nincs. Az öreg erre felemelte a fejét, és dühösen kérdezte: — Ki hal meg tulajdonképpen, te vagy én? HUMORESZK NIKOTIN Idősebb házaspár a divatos vacsorázóhelyen. Divatosan vacsoráztak, most a félj dohányzik, az asszony meg noszogatja. — Gyújts rá, apikám! Gyújts rá, apikám! Apikám olyan, mint egy kis szürke egér. Anyikám olyan, mint sok nagy rózsaszín. A hamutartó olyan, mint egy régi török temető, a csikkek a sírkövek. Apikám szája kezd szedeijesedni, a keze reszket, de azért szívja. — Gyújts tá, apikám! Gyújts rá, apikám! Már látom, hogy a nikotin utján elkövetett emberölés kísérletével van dolgom, de utálom, ha tanúnak idéznek. Hát megpróbálok tapintatosan a sárkány és haragja közé állni. — Hehe — mondom könnyedén —tetszik tudni, hogy Amerikában a gyáros minden pakli cigaretta oldalára figyelmeztető szöveget nyomat és ebben felhívja a fogyasztó figyelmét a dohányzás ártalmaira? — Elég marha — mondja anyikám. — Gyújts rá, apikám! Apikám slukkol. Ha nagyüzemi gyárkémény lenne, feljelenthetném légpiszkitásért. Adott esetben viszont mégsem tárcsázhatom a központi ügyeletet, hogy jöjjenek gyorsan, mert itt valaki dohányzik. Nincs rémesebb, mint amikor a rendőr kiröhögi az embert. — Nem vagyunk tisztában — mondja anyikám. — Hát mit művel vele? — A legborzasztóbb dolgokat műveli, kérem. Elsősorban ugyebár a...ööö...glikogenézist gátolja és hipoglikémiát idéz elő. Ilyen esetekben aztán már nem is lehet kimutatni a ...izé...a plazma inzulintartalmának a növekedését. A nikotin hatása továbbá abban a fermentmechanizmusban érvényesül, amelynek lényege a...ööö... az uridildifoszfát-galaktóze glukózévá történő átalakítása. — Mit nem mond — szól anyikám. És akkor mi van? — Nem gondolt rá, hogy ez az ön férjével is előfordulhat? — Kizárt dolog. Ez vele sosem fordulhat elő. — Miért ne fordulhatna? — Mert a féljem nem tud franciául. Gyújts rá, apikám! Apikám füstöl és kezdi a színét váltani. Már nem kis szürke egér. Most már kis olajzöld egér. Folytatom a tudományos zárótüzet. (Folytatás a 11. oldalon)
