Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-28 / 18. szám
MAGYAR híradó 15. OLDAL FERENC JÓZSEF ÉS KORA MIÉRT KELLETT BATTHÄNY LAKOSNAK MEGHALNIA Irta: DUMTSA GYÖRGY E század elején Tóth Bélának, az elsőrangú polihisztornak és újságírónak tollából Mendemondák címmel egy kitűnő könyv került ki, melyben a szerző történelmi legendákat, pletykát, szóbeszédet és ahogy a cim mondta, ,,mende-mondákat” irt meg. Mind olyan dolgokat mesélt el, melyekre nem volt dokumentáris bizonyíték, de nagyon valószínűen hagzottak. Egy aránylag igen rövid történet arról szólt, hogy gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök, testőrtisz korában, Bécsben egy főhercegnővel szerelmi kalandba keveredett és ez neki életébe került. Már akkor meglepett a nyíltság, mellyel Tóth Béla az esetet előadta s szóbahoztam a dolgot Hild Viktor történésszel, aki ugyan keveset irt, de rengeteg sokat tudott, és tőle hallottam a dolog részleteit. Hogy mi igaz belőlük és mi nem, nincs rá módom, hogy megállapítsam. Valószínűleg másnak sincs, annál kevésbé mert az emberek, ha találkára mentek, rendesen nem vittek magukkal közjegyzőt. Batthány Lajos 1840 körül a bécsi udvarnál mint testőrkapitány szolgált. Ebben az időben jött használatba a foszforos gyufa, ami világszenzáció lett, mert bármely szilárd felületben való dörzsölés következtében meggyuladt. Divat volt, hogy urak ezt a találmányt a zsebükben hordják. Batthány egy szép tavaszi estén szokása szerint a Kartnerstrasserea sétálni ment, mikor egy civilbe öltözött ur diszkréten odalépett hozzá és bemutatkozott, hogy neve ez és ez, bécsi rendőrkapitány, s azt az utasítást kapta, tudja meg Batthánytól, hogy akar-e egy romantikus kalandba belemenni. Batthány habozott. ,,Nem kell merénylettől vagy rablástól félni”, mondta a rendőrtiszt,” méltóságod jól láthatja, hogy a kocsit egyenruhás rendőrök veszik körül. „Tényleg, rövid távolságra ott állt egy fiáker, négy rendőr őrizetében. Batthányi és a rendőrkapitány beszálltak a kocsiba, melynek függönyei le voltak huzva. Rövid idő múltán egy csendes, sötét, majdnem külvárosi utcában régi ház elé érkeztek s kísérője Batthányt arra kérte, hogy menjen fel az első emeletre és ott a jobbkézt fekvő lakásba nyisson be. Követte az utasításokat és egy vaksötét szobában találta magát. Éppen az járt az eszében, hogy mégis csak bolond dolgo volt ebbe a kalandba belemenni, mikor egyszerre női test közelségét érezte és egy asszony szaggatott lélegzését hallotta. Hirtelen impulzusát követve, zsebéből kivett egy gyufát és uniformisának szűk nadrágján azt gyorsan végigrántva, meggyujtotta és a nő arcába világított. Zsófia főhercegnő, Ferencz József édesanyja teljesen meztelenül állt előtte. A spanyol etikett ilyen esetekre, tudtommal utasítást nem ad. Az asszony halkan elsikoltotta magát s eltűnt a szomszédos szobában. Batthány Lajos diszkréten távozott, hazement és várta fejleményeket. Nem történt semmi. Csak néhány hét múlva kapott figyelmeztetést, hogy jó lenne, ha szolgálaton kívüli viszonyba való helyezését kérné. Ez megtörtént és ő hazament nagy birtokára gazdálkodni. A többi történelem. Mint a főrendiház tagja, a Kossuth féle vívmányok leghathatósabb szószólója lett, dacára annak, hogy az uralkodóházhoz való ragaszkodása Kossuthal több Ízben ellentétbe hozta. Sok tekintetben Széchenyi István iskolájához tartozott, mert javítani, építeni, dolgozni és haladni akart. Forradalom és trónfosztás nem volt programjában. A negyvennyolcas szabadságharc vezető férfiai közül senki nem gondolkodott királyhűbben, alkotmányosabban és konzervatívabban mint ő. A Habsburg ház sorozatos gazságai és Kossuth Lajos intrazigens politikája között azonban mint miniszterelnök nem tudta tartani magát s már 1848 őszén beadta lemondását. A forradalom után ő lett volna a természetes vezérember az uj helyzet konszolidásására, a sebek begyógyitására, a nemzet és az uralkodó ház kibékitésére. De tudott egy titkot és Zsófia főhercegnő nem az az asszony volt, aki megértett vagy megbocsátott. Ezért kellett — Hild szerint — gróf Batthány Lajosnak meghalnia. A SZERETETRŐL (Folytatás a 14. oldalról) belekapaszkodott a nyakába, és sírva könyörgött: „Ne hagyjál itt!” És micsoda boldogság volt, két hét múlva hazavinni gyógyultan és egy évig etetni, felerősíteni, mig a szülők sorsa jobbra fordult. És ismerek egy idősebb, nem gazdag, de jómódú házaspárt, akik kihoztak a lelencházból egy négyéves kislányt. Azokat is bolondnak nevezte a baráti kör. „Megőrültetek? Nem vagytok fiatalok, betegesek vagytok mindketten, milyen fáradság lesz nektek vesződni a gyerekkel, amikor nyugodtan, békésen élhetnétek.” Óh, rideg, önző maguknak élő emberek! Tudjátok ti azt, micsoda boldogság jót tenni? Micsoda boldogság szeretetet adni és kapni? Nincs az a fejedelmi kastély, az a Mercedes autó, az a fényes ékszer, ami ehhez felér. Áldottak legyenek mindazok, akik szegény kis árva gyereket magukhoz vesznek, mert bármennyire nagyszerűek ma már ezek az intézmények, bármilyen szeretettel bánnak a nevelők a gyerekekkel, azoknak csak egy rész morzsa jut abból a szeretetből, amit ők egészen magukénak szeretnének érezni — ami pótolná az anya szeretetét. Szeretni, szeretni, szeretni mindenkit és mindent, amit Isten teremtett! Az embert, a hűséges kutya szemét, az éneklő madarat, fákat, virágokat. — Aki szeretni tud, bármily elhagyott, magányos férfi, vagy nő — nem lehet boldogtalan. Akinek módjában van, felnevel egy gyermeket, akinek nincs rá lehetősége, tart egy kis állatot, hacsak madarat is, aki csicseregve várja este, ha munkából hazajön, vagy egész nap szórakoztatja, ha már nyugdíjas. Mert nem minden lélek annyira emelkedett, hogy beteljék azzal az örömmel, hogy Isten vele van kis szobácskájábán is. Sokan, bármily mélyen vallásosak is, vágynak egy kis élőlény szeretetére is. És ezt a legszegényebb is megkaphatja. Amikor édesapám meghalt, a temetés után összeült a család, a jó barátok. „Szegény Árpád, mondogatták. „. mennyit dolgozott életében, mennyit keresett, és még csak ezer forint sincs bankban a családjának, mindenét elosztogatta. Fűnek-fának adott, mindenkinek, aki kért tőle. Sok jót tett, de hány szélhámos csapta be! „Nem baj!” — mondta életéiben sokszor. „Inkább adok kilencvenkilencnek, aki nem érdemli meg, minthogy egyszer üres kézzel bocsássák el valakit, aki valóban megérdemelte volna.” Én összetörtén, vacogva kuporogtam egy széken a sarokban. Kiáltani szerettem volna: Ne, ne beszéljetek igy! Pénzt nem hagyott ránk, de ránk hagyta a szivét és az ecsetjét és festünk anyám is én is, és abból megélünk. Addig még a körkép jövedelme segít, mig én keresni tudok. Többet ér nekem az, hogy ilyen volt, amilyen volt, hogy állandó tisztelettel gondolhatok rá. De nem jött ki hang a torkomból. — így is volt. Isten megsegített. És én azóta olyan nagyon szeretem a józantalanul is jó embereket, családokat, akik bármennyire szeretik övéiket, adnak a szegényebbeknek is. És Isten sokszor még aznap fizet mindent jótettért. Feszty Masa „És megint: finnugormagyarológiisok” (Folytatás a 13. oldalról) így mindhárom kutyafajtánk neve csak „alaki egyezés”, a véletlen játéka volna? Vagy soroljam fel tovább? Ál-ál /nem valódi, hamis/, ár»ár /valaminek az értéke, ára/, Isten-Is-ten, barana*baranya, bus.bus /nem vidám/, egLégi, egir=egér, ur-ur ka/pu/»kapu, tiz=.tiz, stb. Más nemzetek még hamisítás árán is elfogadják ősi örökségnek mindazt, ami őstörténetükben soha nem létezett, akarván dicsőségesebbé tenni múltúkat, emelni nemzetük értékét. Mi magyarok pedig eldobjuk azt, ami kézenfekvő bizonyíték nemzetünk ősi származására. Szerintem, ennek a Komóróczy-féle, sumir-finnugor-magyar vitának legjobb elintézési módja az volna, hogy a vitázó felek — minden „halszagu”, „délibábos” jelzők mellőzésével-tudományos igazságok alapján bizonyítsák állításaikat és fogadják el a megcáfolhatatlan tényeket. Csak Uyen módszerrel lehet megoldani nemzetünk kétségbe nem vonható származását és olyanok, kik csak a sértő szólamok, a „tudománytalanság” mánikusai, ne üssék bele az olyanba orrukat, amihez nem értenek. — Aki pedig nem akar a vitaasztalhoz leülni, az eleve elismerni a másik igazságát. Végül László Gy.prof.-nak köszönhetjük, hogy egy hidat vert az otthoni és a külföldön élő történészek között, amikor 1969 májusában, a Kossuth klubban ismertette hallgatóival a „kettős honfoglalás” című tanulmányát. László prof. megállapítását az otthoni finnugoristák minden további nélkül elfogadták anélkül, hogy észrevették volna a finnugor származási elmélet temetését. A „Kettős honfoglalás” ásta meg a vogul-osztják elmélet sírját. A nyugati tudósok, kutatók, mint Sayce, Oppert, Lenormant, Rawlinson megállapították, hogy a mezopotámiaisi kultúra, az ékírásos táblák szövegének megfejtése a magyar nyelv bírása nélkül majdcsak lehetetlen. Úgy vélem a magyar nemzetnek volna legnagyobb joga az emberiség őskulturájának kialakításáért jelentkezni. Hát miért nem tesszük? Irodalom: ősi Gyökér, Badiny Jós Ferenc: Mac-Gar a Magyar Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról. Dumtsa György
