Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-28 / 18. szám
. 7Aaro ar 14. OLDAL faiAJMS Vk'JiUjL* MAGYAR HÍRADÓ NÉHÁNY SZÓ A „HALLÓ” KUTYÁRÓL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zacbar Ilona Lépten-nyomon találkozunk vak emberrel az utcán, akit kutyája vezet. Szegény szerencsétlen élni se tudna e nélkül az állat nélkül. Azelőtt rendszerint farkaskutyákat képeztek ki erre a feladatra, ma azonban már mindenféle faj alkalmassá vált rá, hogy világtalan gazdáját otthon, sőt az utcán is vezesse, irányítsa, figyelmeztesse. Már arra is be tudják tanítani a kutyát, hogy süket egyént irányítson, figyelmeztessen, vészé-1 delemről értesítsen. Erre a feladatra is akármilyen kutya alkalmas. Egy érdekes cikk számol be egy esetről, melyik Texasban történt. Egy Linda Davis nevű fiatalasszony fülfájdalmakban szenvedett, mire az orvosok megállapították, hogy az ideg deformálódott, minek következtében a jövőben el fogja veszíteni hallását. Adtak neki tiz-tizenőt esztendőt addig minden rendben lesz, mondták, azontúl azonban fel kell készülnie a süketségre. A csapás azonban már néhány hét múlva bekövetkezett. A fiatalasszony, akinek kicsiny gyermeke volt és éppen útban volt a második, melynek érkezését várta, tökéletesen elveszítette a hallását. Némává vált a világ körülötte. Szegény érthető módon elkeseredett és úgy találta, hogy ilyen állapotban aligha tudja folytatni kötelességét gyermeke, családja iránt. Akkor az American Humain Association révén csodálatos módon segítséget kapott. Kiderült, hogy egy állategyesület azzal foglalkozik, hogy kutyákat képez ki arra, hogy egy ilyen süket egyén számára támaszul szolgáljanak igy a fiatalasszony a Banjo nevű tizennyolc hónapos ausztráliai farkaskutyában, mely szinte a fülévé vált, igazi segítőtársra talált. Az asszony számára az volt a legfontosabb, hogy Banjo figyelmeztesse, valahányszor kisfia, mely közben világrajött, sir, vagy ha másik gyermeke szólítja, kívánja. A kutya remekül bevált. Valahányszor a gyermekek sírtak vagy anyjukat hívták, a szelíd, pettyekkel borított fehér kutya odament az asszonyhoz és orrával hozzá dörzsölődve értésére HETI NAPTAR ÁPRILIS BIKA HAVA 1— VASÁRNAP: FÜLÖP 2— HÉTFŐ: ZSIGMOND 3— KEDD: IRMA 4— SZERDA: FLÓRIÁN 5— CSÜTÖRTÖK: GYÖRGYI 6— PÉNTEK: FRIDA 7— SZOMBAT: GIZELLA adta, hogy szükség van rá. Banjo arra is figyelmezteti, ha csengetnek, vagy ha kocsi közeledik kapujuk felé. Még arról is értesíti az asszonyt, ha a telefon szól. Ilyenkor egyszerűen odavezeti a készülékhez. Persze szegény asszony nem hallja, hogy ott mit mondanak, csak felveszi a kagylót és kijelenti, hogy ő bizony nem hall semmit és kéri az illetőt, szíveskedjék később felhívni, ha az ura itthon lesz. Dr. Sid Weber, a dallasi AHA igazgatója kifejtette, hogy milyen nagy szükség van az effajta kutyák kiképzésére, hiszen több, mint tizenhárom millió ember hall nagyott vagy éppenséggel süket ebben az országban. Első percre szinte fantasztikusnak tűnik, hogy TAVASZ-KÖSZÖNTŐ Gyöngéd rügyek ostroma támad; a tél ellen sereglenek, hadat üzentek a halálnak; s meleg nedvek keringenek, kinyiytóznak a gyökerek, mikor a fák tavaszra várnak. És szállnak vágyai a szélnek, dideregnek még a rögök, de ifjú áramok zenélnek, s a besüppedt hantok fölött tejfehér pára füstölög, mikor a föld tavaszra ébred. És belekortyolnak az égnek friss vizébe a madarak. — Átteleltek vagy visszatértek? — Fölharsog lázasan a had, s mig téli tollak hullanak, ujjongástól lüktet az ének. És fölhabozik, s remegve kékül felhők fölött, felhők alatt a levegő, ahogy keresztül pásztázza redőit a nap; s láng-sugarak villámlanak, mikor az ég tavaszra készül. És széllel, fákkal, friss rügyekkel együtt kitakarja szivét a jövendőnek szerelemmel, s hollók hadát rebbentve szét letöri a tél szégyenét, mikor tavaszra vár — az ember. Régvárt tavaszból érett nyárba kísérjék bő-termő idők a reménységből szabadságra, homályból fényre ébredőt; háza fölé már hű tetőt emel, s az ablakot kitárja — ki hontalan volt — a testvér-világra. Garai Gábor egy kutyát ilyesmire be lehessen tanítani. Viszont én nagyonis megértem, hogy ez lehetséges, mert saját kutyáimat figyelve, tapasztalom mennyire ébei némelyik, mennyire szinte nem is hallja, de egyenesei megérzi a zajt, valaki jöttét, főleg valam rendellenességet, veszedelmet. Legéberebb valameny nyi közül Sherie, egy fehér pudli mely annyira köze áll a szivemhez, hogy éjjel velem is alszik é mindenhová úgy követ, mint az árnyék. Általában a a tapasztalatom, hogy éppen ez a kutyafajta . leghűségesebb. Sok baj van azzal, hogy folytonosai nyimi kell egy pudlit, ennek fejében azonban annyi tud nyújtani, hogy nagyonis megéri ezt a fáradtságot Sherie különösen a villámlástól és a lövöldözéstől fél A mennydörgést nemcsak hallásával fogja fel, d valahogyan az ösztönével megérzi. Éjjel mélye alszom, mert a sok házimunkában kifáradok Amellett boldog vagyok, ha kikapcsolódhatom, mei ilyenkor nem kell aggódnom, bosszakodnom, rette* nem semmitől. Ha azonban valamilyen lövé elhangzik akár a város másik végében, vág megdördül az ég még jó messzire, Sherie mári kiugrik az ágyból, egy közeli sarokba szalad é mindkét mellső lábával elkezdi kaparni a padlót. Eri a kaparászásra egyszeriben felriadok és akkc világossá válik előttem, hogy valami baj van, hog veszedelemben vagyunk, csak ki kell találni, hog miben. Pedig senki se tanította erre — igy született * ilyenné vált. Ennek köszönhetem, hogy nyugodta alhatom és nem kell aggódnom, hogy alvásom ala bármi is meglephet. VASÁRNAPI GONDOLATOK A SZERETETRŐL Nemrég láttam egy megható dolgot. A Ferenci templomból jövet álltunk sokan a járda szélén, ván a zöld jelzést. Mellettem állt egy fiatal ember és k< fiatal lány. A fiú gyorsan lehajolt a földre és felvett ej kis virágot. Nyilván csokorból eshetett ki. Ped siethetett, mert látszott rajta, hogy idegesen váija zöld lámpát, mégis visszafutott a templom elől kőszoborhoz és gyorsan bedugta egyik víztartályába virágot. A két lány összenevetett: „Ilyen bolondot láttam még. Lekésik az átmenésről, csak, hogy ! tapossanak arra a kis virágra!” Ez a kis jellegtelen apróság (talán ez bolondság) nagy hatással volt rám a sok-st gondolatot kavart fel a lelkemben — melyek imm hosszú életem alatt felgyülemlettek bennem. Régen, régen volt — 42-ben vagy 43-ban - láttam egy fiatal leányt, aki télen, hidegben, levette meleg kabátját s ráborította egy vékony kabátkáb; didergő asszonyra. Akkor is azt mondták, akik láttj a jelenetet: „Szép a jótékonyság, de ez már őrük Agyonfázik, mig hazaér!” Láttam ugyanazon a télen szintén egy fiat lányt, aki a templomból kilépve meglátott e szerencsétlen, rongyos, vacogó családot. Apa, anya. és 10 éves közti gyerekek és egy 2 éves, sovány, sápac ótvaros fejű kisgyerek az anya kaiján. A lány elkértt szülőktől. Azok boldogan odaadták. A gyerek sirt, ő amikor érezte a leány meleg ölelését, otthon a jó mele szobát, meleg fürdőt és jó kis vacsorát, elcsendesede*) és hálás szeretettel, forrón átölelte megmentő) nyakát. Óh, meséli még ma is az, akit akkc mindenki bolondnak nevezett, amiért egy piszkos ótvaros gyereket bevitt a lakásába — azt az ölelésamig él, el nem felejti. És micsoda fájdalom voV. amikor mégis be kellett vinnie a kórházba és a ki- c: (Folytatás a 15. oldalon)
