Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-07 / 15. szám
magyar híradó 9. OTjPAL EMLÉKEK SZÁRNYÁN... „TETÖ-NÓTA” Irta: MÁRER GYÖRGY A (őriénél néni vidám, noha derűs napokai idéz. Csak néhány ember tudta pontosan, hogy mi történt, néhány cinkostárs, akik egy éjjel összeálltak, felpakollák a Füleki Laci bandáját és a kaszinó épületének egyik második emeleti ablakán át kilopakod'ak az Újvilág vendéglő tetejére, amely egy emelettel lejjebb volt. Lehelen már vagy 11 óra éjszaka, a városka már mélyen aludt, másnap uj munkára kellett kelni, kinek korábban, kinek későbben, aszerint, hogy milyen munkát húzott ki magának a sors kalapjából. Hogy kik voltak az éjszaka holdkórosai, akik meredek tetők élén mászkáltak zenei kísérettel, már csak homályosán emlékszem. De biztosan ott volt Börzsönyi Jenő, az öles termetű mulatós kedvű patikussegéd, azután Emödy Pisla, aki a hires Keleti Akadémiára járt Bécsben, no meg persze Bárok Imre műegyetemi hallgató, aki a háztetőn tulajdonképpen házigazdának volt szünidőre jött haza, de ezúttal vendéget is hozott magával, Gerevich Aladár miskolci vivómeslerl, a későbbi világbajnok édesapját. Több tagja emlékezetem szerint nem igen volt a zenés expedíciónak amely éjnek évadján, amikor már mindenki másodszor fordult meg a párnáján, halk zümmögéssel buzdította Füleki Lacit, hogy aszonygya: „Szakadozott rongy vonódat mit sajnálod, gyere, cigány, húzd le nekem a nótám... „és Laci prímás húzta, csendesen, ahogy rendelték, csak a kontrás hangsúlyozta ki a taktust meg a bőgő brumniogott bele a dallamba jóváhagyóan. Csak akkor kellett felemelni a hangot egy kissé, nem túl hangosra, mert ma már beleütközött volna a csendzavarásról alkotott hatósági felfogásba, de azért megadva a hangsúlyt az elkeseredett önvallomáshoz, unisono az egész banda, még a pikulás és a brácsás is, amint Jenő barátunk kis visszahúzó pisszegéssel dirigálta, hogy „Templomjáró sohsem voltam, sohasem volt kenyerem az imádság, még ma éjjel eszeveszett táncot járok, hogy a búmat, bánatomat ne lássák...” Kinek szólt az éjjeli zene? Ma már nem biztos, de valószínű, hogy Jucinak, az élesnyelvű patikus kisasszonynak, aki az utca másik oldalán lévő gyógyszertár épületében aludta az igazak álmát, lehetőleg nyitott ablak mellett, nemcsak, mert a kánikulai éjszakák forróságát mérsékelte a beáramló hűs szellő, de azért is, mert sohasem lehetett előre tudni, nem hozza-e magával a szellő valahonnan egy pontosan ide címzett szerenád édes-bus melódiáit. Mindennek lehet már vagy 64—65 éve, annyi bizonyos, hogy a világháború még nem ütött ki. Magam még fiatal diákgyerek voltam, tetőkön még bizonyára nem mászkáltam éjnek idején és igy csak másnap másodkézből tudtam megy, mi történt kis városkánkban az éjszaka. Rajtam kívül bizonyára sokan mások is, akik az utcán tárgyalták meg egymással, hivatalba menet a különleges eseményt. Tisztes polgári családok bakfis lányainak viszont valószínűleg Szvoboda Sanyi házhoz járó zongoraíanitó újságolta el, persze minél jobban kiszínezett részletekkel, az éjszakai kalandot, én pedig a patika előtti pádon értesültem a történtekről, közvetlenül az érdekeltek szájából, akik össze-összekuncogva beszélték meg az éjszaka történlek fontosabb mozzanatait. Úgy mesélték, rejtélyesen, hogy egye'-mást azért homályban hagyjanak, mint a „krimi” regények Írói, hogy ezzel is feszítsék az érdeklődést . így azután lassankint az egész város egyre többet tudott meg az éjszakai kalandból, mondhatnám, mindent. Csak éppen egy dolog maradi titokban, talán örökre és csak a négy főkolompos tudott róla, no meg természetesen Füleki Laci és a bandája. És ez a titok csak akkor pattant ki, illetve akkor sem tulajdonított a dolognak egyetlen kívülálló sem figyelmet és fontosságot, amikor későbbi bálok éjféli szünetében, vacsora alatt, amikor a banda kis fülbehuzós zenére hangolta hangszereit és a „Négyek” közül valamelyik odaszólt a prímásnak: „Húzzátok el, de érzéssel, hogy akkor húztátok: A „tető-nótát”! Hogy lettem erre a szóra figyelmes, már nem emlékszem és azt sem tudom, hogy jutott ez most, két emberöltő után az eszembe. Talán arra gondoltam, hogy az ember születik, él, felszedi maga körül a dolgok és történetek színes hulladékjait azután egyszer váratlanul eszébe jut egy-egy ilyen emlék és már mesélné is érdekelt feleknek, ha volnának még ilyenek, de legtöbbször már nincsenek, különösen az BOR £S KENYÉR elsötétül minden álom kihűlt az utolsó vacsora terme — bor és kenyér: nyomok a getszemáni éjszakába Simándi Ágnes ’’Szóból ért az ember”, vqjon a honatya is? (Folytatás a 8. oldalról) nekik főként az ország egyetemes érdekét kell szem előtt tartaniuk. — Az állampolgárok szerint a kongresszus tagjainak több tájékoztatást kell nyújtaniuk tevékenységükről, és ehelyett inkább megpróbálják elrejteni a dolgokat a hírközlő szervek elől. — A Kongresszus tagjai meg azt mondják, hogy több pénzre van szükségük ahhoz, hogy gyakran hazalátogassanak, tevékenykedjenek a területükön levő irodákban és több újságot küldjenek szél. Minden összefoglalva, az amerikaiak többet akarnak találkozni képviselőikkel saját területükön; a képviselők pedig több időt és pénzt szeretnének kapni ahhoz, hogy ezt tehessék. HOWARD HUGHES NEW YORK, N.Y. — Az elmúlt 20 esztendő alatt Hughes számos csodálóra tett szert s még több volt azoknak a száma, akik kiváncsi érdeklő déssel tekintettek feléje. A misztikumot saját maga teremtette maga körül ez a világ szeme elől elbújó milliárdos, aki a világ egyik legbrilliánsabb üzlet embere volt. időknek ilyen távlatában. Annyi bizonyos, hogy az emberiség csak a nagy, közérdekű eseményekről értesül általános érvénnyel, iskolából, ujsából, rádióból, televízióból, könyvtárakból, esetleg szóbeszédből, de vannak emellett kis egyéni dolgok is, szűkkörűek, amelyek nem okoznak földrengést, lavinát vagy történelmet, csak néhány ember hamiskás összekuncogását a patika előtti pádon és vacsora alatt egy külön rendelési a prímásnak, hogy játssza el a „tetőnótát”. Azután mindenki meghal, aki tudta, hogy ez melyik nótát is jelenti: A négy cinkos, a csipősnyelvü patikus lány, Füleki Laci és a bandája, csak a titokzatos szó lebeg iovábbra is az elmúlás felett, árván értelmetlenül, idejétmúltam senki sem veszi hasznát többé, itt marad, mint valamely elsárgult családi fénykép az egyik fiókban, amelyet többé már nem húz ki senki, hiszen a családnak már egyetlen tagja sem él... jöhet azután a tudatlan utókor, amely véletlenül megtalálja és betűzgeti, akár egykor a kései tudósok az egyiptomi hieroglifákat. Hány ilyen tető-nóta hal utána azoknak, akik huzatták és akik húzták, a múlandó boldogsának hány ilyen gazdátlanná vált emléke kerül szemétdombra egyszer, amikor már nincs senki, aki felidézné. Ha csak nem az ilyen íródeák, mint én, aki annak idején szintén csak véletlenül jött rá, hogy melyik is volt az a „tető-nóta”. Vagyonát 2,5 billióra saccolták, s ennek alapján a világ leggazdagabb emberének számított. Az elmúlt áprilisban bekövetkezett halála után derült ki, hogy Hughes nem volt billiomos, hanem csak milliomos. Vagyona 168 millió dollár volt. A könyvének Írója szerint ez a dúsgazdag és sokak által irigyelt férfi egy kicsinyke kis nappaliban, félig meztelenül üldögélt a televizó előtt és levesen, fagylalton kívül más nem evett. A televízión csak a régi mozikat nézte s annak ellenére, hogy irtózott a baktériumoktól, tele volt baktériummal a szája, mert rossz fogait nem volt hajlandó megcsináltatni. Nem tudjuk, hogy Hughest példaként állitsuk-e a nagyközönség elé, aki az egyszerű élet megtestesítője volt milliomos létére, vagy egy olyan embert lássunk benne, aki se pénzét, se hírnevét nem tudta élvezni? Várkonyi Ádám SZILÁNKOK A fénynek nincs mindig ereje, de az erőnek mindig fénye van. *** Jobb cammogva célba érni, mint lihegve kergetni a célt. ***-O/ Emlékeink élesednek, ha tompul az emlékezés. *** Az oktalan kétségbeesés felesleges, az indokolt hiábavaló. *** A gyémántot csiszolni és nem fényesíteni kell. *** A nagyok nem tartják észben, hogy volt köztük Góliát. *** A szellem akkor is világit, ha nem áraszt meleget. *** Az illetlen viselkedés a leggyávább lázadás. *** A csend csupán visszafojtott halálorditás.
