Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-31 / 14. szám
AAAG-YAk HÍRADÓ 15. OLDAL LEGYENEK-E NŐI PAPOK? Irta: NYITRAI KATALIN Ezt az írásomat, a címében foglalt kérdés körüli vitára való tekintettel, bibliai idézetekkel kell kezdenem. Az első kettő Pál apostol leveleiből való. Egyik a Timotheushoz Írott első levele 2. részének U.-12. versében igy hangzik: ,,Az asszony csendességben tanuljon, teljes engedelmességgel. Az asszonynak nem engedem meg, hogy tanítson a gyülekezetben”. Lényegileg ezt ismétli meg Pál apóstól a korinthusxi gyülekezethez Írott elős levele 14. részének „ ti . „ . Nyitrai Katalin 34. és 35. verseiben, eképpen: .,Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben, mert nem engedhető meg nekik, hogy beszéljenek ott. Illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.” Az asszonyok jogait eltaposó, egyenjogúságukról hallani sem akaró középkorban Pálapostolnak ezek a tételei gyakran voltak prédikációk témái a szószékeken. Korunkban viszont ezeket a bibliai tételeket minden keresztény vallás papja gondosan kikerüli prédikációban, vagy szent leckék olvasásakor és más alkalmu nyilvános idézések alkalmával, érezve, hogy Pál apostolnak ezek a tételei már régesrég nem időszerűek, és különben sem egyeztethetők össze logikusan a katolikus egyház szélesen kifejlesztett és mélybuzgalmu Mária-kultuszával. Ez van a fenti Pál-idézetekkel — külső, nyilvános használatra. Belső, hogy úgy mondjam szakmai használatát illetően azonban a római katolikus egyházfők, valahányszor szóba kerül a paphiányra tekintettel apácák, vagy más, szentéletű nők pappáiszentelésének kérdésére, a fenti Pál-idézetekre hivatkozva nemet mondanak, nyomatékül utalva János evangéliuma 10. részében a 35. vers egyik, zárójelek közé tett szavaira, miszerint ,,(az irás fel nem bontható)”. Egyszersmind utalnak ismét Pál-apostolnak egy másik tételére is, amely igy hangzik az ugyancsak Timotheushoz írott, második levele 3 részének 16. versében:” A teljes irás Istentől ihletett.” Pál ezzel magától az Istentől származtatja saját tilalmát a nőknek a gyülekezetbeli tevékenységére nézve. Ezek azok az alapok, amelyeken állva a Vatikán mindmáig mereven elzárkózik a nők pappászentelésének engedélyezésétől. A protestáns egyházak viszont, figyelembe véve az idők fordulását és a nők általánosan egyenjoguvá válását, főként a XX. században, nem ilyen merevek és különösen az evangélikus egyházban nem megy már fehér holló számba a papnő. Ennek a cikkemnek az ad most időszerűséget, ami nemrég zajlott le az Egyesült Államokban: a 3 milliónyi gyakorló egyháztagot számláló Episzkopális Egyház történelmében döntő fordulatot jelentő Konvent, vagyis: egyházvezetőségi naggyűlés. Itt is arról volt szó, hogy legyenek-e női papok. 1973-ben volt ugyanebben a kérdésben az első Konvent, amely — meghasonlásra, félig-meddig egyházi szakadásra vezetett, mert a döntő szavazáson a Konvent többsége, szintén Pál apostol tételére hivatkozva, úgy döntött, hogy az Egyháznak nem lehelnek női papjai. Ettől a döntéstől alapjaiban megrendült az Episzkopális Egyház, amelynek leszavazottjai, — a papság egyrésze és női hívők — elhatározták, hogy a Konventtől függetlenül fognak eljárni, és 11 diakónus nőt, hivatalos jóváhagyás nélkül pappá szenteltek. Az episzkopális püspökökből álló Egyházi Felsőház azonnal érvénytelenné nyilvánította a nők felszentelését. Az ezt követő három év azonban nyílt lázongásból állt az Episzkopális Egyházban, a női papok elleni döntés miatt. A felszentelt női papok ragaszkodtak papi mivoltukhoz és egyre több férfipap is támogatta ebben őket, szembefordulva az Egyház hivatalos vezetőkörével. Ez az izzó légkör tette szükségessé a közelmúltban a Konvent újbóli összehívását, a kérdés újbóli megvitatására. A végső szavazást megelőző vita összefoglalója volt a két Konvent közötti három éven át az Egyesült Államokban széliében folyt vitának. A nők pappá szentelése elleni legfőbb teológiai érv végülis azon a hitelven alapult, hogy az Episzkopális Egyház papjai az apostoli folytatólagosság részesei, és Krisztus apostolai mind férfiak voltak. — A mi Urunk maga is férfi volt, — mondta a nők papságának egyik főellenezője — férfiaknak kell tehát lenniök azoknak is, akik helyette állnak az oltárnál! A nők pappá szentelésének hívei azzal válaszoltak erre, hogy az apostolok férfi volta: csupán a Krisztus korában érvényben volt társadalmi és vallási szokásokat tükrözi, ma már az egész kulturvilágbah rég túlhaladott szempontokat. Az Episzkopális Egyháznak el kell vetnie azt, ami nem felel meg a kornak, mert az Egyház egyik legfőbb erőforrása mindig is az a képessége volt, hogy a változó időkkel együtt változzék. A vita lezárását a végső szavazás követte, melynek során a Konvent többsége mostmár megszavazta a nők pappá szentelésének a férfiakéval egyenlő jogosságát. A kisebbségbe szorultak, akik ellenezték a nők pappá szentelését, magukban továbbra is fenntartják különvéleményüket, aminek azonban immár semmi gyakorlati jentősége nincs, ezért nem is hangoskodnak többé. Az Episzkopális Egyházban helyreállt az éltető békesség és a Konvent határozatát rövid időn belül mintegy kétszáz uj női pap felszentelése követi. MOSONI TÖRTÉNETEK (Folytatás a 13. oldalról) Szeretnék én is valami ajándékot adni Pot a templom építéséhez — fordult Csöpke férjéhez. Ugyan mi volna az, amit adni tudnál? — Nézett kérdőn feleségére Pót. A juhnyájból választanék ki hét anyajuhot és huszonegy bárányt. Szívesen adnám, hiszen annyi emlék fűz az ezüst-fehér állatokhoz, felajánlás, áldozat, ajándék volna a templomnak. Jó van no, nem bánom, legyen, amint akarod. Szombaton délután Csöpke ismét kiment juhaihoz. A bacsó már várta a kiválasztott állatokkal. Egykos megktözöve feküdt a fűben. Csöpke intett, hajtsák el az állatokat, ő maga ottmaradt a kos mellet. Mikor már csend lett, megnyílt a nádas. Becse lépett a pallóra, felemelte a kost és bevitte a nádasba, Csöpke követte kedvesét. Nemsokára fehér füst jelezte az áldozat bemutatását. Szomorúan jött vissza az asszony, arca sápadt volt, lovára ugrott és elvágtatott. Másnap a lakosság ámulva látta a csodát, az ezüst-fehér színű bárányok, juhok fehér kövekké változtak. Ezeket építették be a templom falába. Sokan kétkedve fogadják majd ezeket a történeteket. Én egyrészt Héderváron, majd Lébényben hallottam a régi mondákat, amikor Gerencsér József gépkocsivezetőmmel, munkástoborzás közben, sok estét töltöttünk a községekben. Egy-két pohár bor megoldotta az öregek nyelvét. Mi hallgattuk, én talán szívesebben, mint Gerencsér — nyugodjék békébenki számtalanszor mondta: „Induljunk Kisgazdám, későre jár már az idő.” Ha még él valaki olyan a községben, aki ismert az 1942-43-as évekből, az még emlékezni fog nevemre. TEGNAP-MA-HOLNAP (Folytatás a 14. oldalról) lesz. Működésükben kevesebb lesz az üzemzavar, mert jobb lesz a technika, de az eszközöket akkor is emberek irányítják majd, csak több, automatát iktatnak be a közvetítő láncba. És HOLNAP is szükség lesz arra, hogy az ember kiváncsi legyen a hírekre, érdekelje őt közeli és távoli környezete és adjon meg szerezzen is híreket róla. D. M^jor Klára TÖRTÉNETEK HIRES EMBEREKRŐL Tikasztó nyáridon Nápolyban dolgozott Giotto. Anjou Róbert király meglátogatta a festőt, nézegette egy darabig a munkát, aztán megszólalt: — Giotto, én a te helyedben nem festenék, amikor ilyen hőség van. Giotto bólintott: — Felséged helyében én se festenék. *** Ifjúkorában Shaw színházi kritikus volt. Egyik bírálata után szerkesztője megdorgálta: — Hogyan Írhatott erről az unalmas bohózatról ilyen enyhe kri1 lkát? — Uram — felelte Shaw —, én személyesen ismerem a szerzőt: átkozottul erős fickó. S mint a bohózatából is világosan kitűnik: nem érti a tréfát! *** II. Szuleján török szultán 1566. augusztus 5-én fogta ostrom alá a Zrínyi Miklós és hős hadinépe áltál védelmezett Szigetvárat. A hatalmas túlerő azonban nem bírta bevenni a ,,kis sárfészket”, s augusztus derekán II. Szulejmán csapatvezéreinek tanácsára elhatározta, hogy várfeladásra szólító levelet intéz Zrínyihez. A kor szokása szerint a vár feladásának jelképe abban állott, hgy a védelmező vezér kiadja kardját az ostromlónak, s akkor szabad elvonulást biztosítanak számára. A szultán rövid, kemény üzenetet küldött Zrínyinek. A levélben ez állott: — Küld el kardodat, ha élni akarsz! A szigetvári hős hasonló rövidséggel válaszolt: — Magad jöjj a kardomért, ha halni akarsz! PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! I
