Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-31 / 14. szám
14. OLDAL MAßYAK HÍRADÓ A KÁLVÁRIA Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Gödöllftn, ahol gyermekkoromban nyaraltunk, az egyik árnyékos, ősrégi fákkal szegélyezett utón az Erzsébet királynőről elnevezett Erzsébetparkban van egy régi, omladozó, kövekből álló csigalépcső, mely kőkorláttal vezet egy kőemelvényre. Kálváriának hivják. Már akkoriban is olyan régi volt, hogy mindenki megszokta, senki se tudta, hogy keletkezett, ki építette és miért? Naponta elha- Zachar Hona ladtak mellette anélkül, hogy tudomásul vették volna létezését. De nekem, gyermeknek, aki pedig alig ismertem a Bibliát és legkevésbé sem voltam vallásos, mégis valahogyan megdobbant a szivem, valahányszor elmentem a Kálvária mellett. Valami sejtelmem támadt, amiről pedig nem volt semmiféle tudomásom. Valami megrémített — valami összeszoritotta a szivemet. Valahogyan az az érzésem támadt, hogy valamikor nekem kell felhaladnom azon az elhagyatott, omladozó csigalépcsőn, amitől annyira féltem és megborzongtam, mert nagyon fájt még rágondolni lesznek megbántva, üldözve, megkeserítve. Az első keresztények, akik a legnagyobbat, legemelkedettebbet nyújtották az emberiségnek, kerültek a legkeservesebb Kálváriára, hiszen legyilkolták, elpusztították csaknem valamennyit. Sokszor csodálkozunk rajta, hogy mégis olyan bátran kiálltak. Nem mintha nem féltek volna a haláltól. Senki sem szeret meggyilkolva lenni. De mert még az életüknél is nagyobbra becsülték az üdvözülést és minden áldozatra készek voltak azért, hogy haláluk után Krisztushoz kerülhessenek, az ő szent közelébe. Munkácsy Mihály, a hírneves magyar festő, akinek nevét nemcsak egész Európa, de még Amerika is ismerte, hiszen egy itteni dúsgazdag milliomos vette meg a ,,Krisztus Pilátus előtt” cimű képét és a még hatalmasabb alkotást, a „Kálváriát,” életéből két évet szentelt ennek a képnek a megfestésére. Pedig akkor már súlyos beteg volt — orvosi kezelés alatt állt AZ EMBER ÉS TUDOMÁNY is. Pedig igy van ez valamennyiünkkel ebben az életben. Eljutunk egy pontra, amikor elindulunk a Kálváriákon. Mert hiszen Krisztus megmondta, amikor még a földön járt, hogy vegyük váltunkra a keresztünket és úgy kövessük őt. Azt mondják, vannak gonosz 'emberek, érzéketlenek, akik nem törődnek senkivel csak a maguk hasznát keresik és mégse kerülnek sose bajba, minden nagyobb viszontagság nélkül, szerencsésen élik le az életüket. Mig azok, akik egy emelkedett, nagy eszméért küzdenek, folyton bajba kerülnek, elgáncsolja őket az egész világ. Jerry Falwell evangélista mondja, hogy azok, akik nem hangoztatják, hogy valamit tudnak, amit más nem tud, vagy hogy valamivel törődnek, amivel más nem törődik, sokszor háborítatlanul haladhatnak ezen a világon. Csak azok, akik kiállnak valami vagy valaki mellett és főképpen Krisztus mellett, akik létezését hirdetik és életük kockázatával munkálkodnak azon, hogy az emberek kövessék őt, HETI NAPTÁR ÁPRILIS ' KOS HAVA 3— VIRÁGVASÁRNAP: AMBRUS 4— HÉTFŐ: KERÉNY 5— KEDD: VINCE 6— SZERDA: VILMOS 7— CSÜTÖRTÖK: ÁRPÁD 8— NAGYPÉNTEK: DÉNES 9— SZOMBAT: DÖMÖTÖR TEGNAP-MA-HOLNAP TEGNAP, vagyis valamikor régen, csaknem kereken 150 évvel ezelőtt történt, hogy a görögországi Navarinónál az egyesült angol-francia-orosz hajóhad legyőzte az egyiptomi-török hajóhadat. Gyorsfutárral küldte meg a jó hirt uralkodójának az angol admirális, őfelsége azonban igy nyilatkozott: ,,A csatát sajnálatosan megnyertük.” Az történt ugyanis, hogy mire a hajók összecsaptak, az ellenfelek kormányai megegyezlek egymással. Csakhát honnan tudhatta volna ezt az angol admirális? Vagyis régen nem léteztek még azok az eszközök, amelyek olyan gyorsan viszik el a hirt egyik helyről a másikra, mint ma. De MA, vagyis a mi korunkban, amikor már van táviró, újság, telefon, rádió, televízió, távközlési mesterséges hold, ma is előfordulhat, hogy műszaki hiba csúszik a közvetítő láncba (elromlik a távirógép, elázik a kábel, kiég a képcső, áramszünet van stb.), és a hir útja megszakad, nem tudjuk meg, mi történi — csak később, amikor már nem is olyan érdekes, nem is olyan fonbs. MINDIG továbbítottak híreket egymásnak az emberek, mert az életben sok fontos, vagy egyszerűen csak érdekes közölnivaló van. A hírközlés eszköze volt a fény, a füst, a hang, a sokféle szín. A találékony emberek legyőzték a távolságot is. TEGNAP, vagyis régen kezdte el közvetíteni a híreket a posta, a sajtó. Tegnap kapcsolták be a hírközlés szolgálatába a villamosságot is. A postán küldött levél, a naponta megjelenő újság, a táviró, a telefon, rádió tegnapi találmány. De MA, vagyis a mi korunkban találták fék azt, hogy a híreket nemcsak olvasni meg hallani, hanem a hírekben szereplő embereket, eseményeket látni is lehet: a televízió, a képtáviró, a távolba látó telefon szolgálja ezt. De oly nagy volt benne a lelkesedés, amikor az óriási vásznon dolgozott és megfestette az Ur Jézust a keresztfán, körülötte János apostollal és szeretteivel hogy szinte agyon dolgozta magát. A képre kerültek a romai katonák, majd a körülálló emberek, akik akkor már kezdtek ráeszmélni, hogy kit feszítettek keresztre és mély megilletődés, sőt riadalom és rettegés fogta el őket. Nagy munkával és választékossággal kereste ki modelljeit, akikről az alakjait mintázta, legfőképpen azt, akiről az Ur Jézust festette, aki halva csüngött a keresztfán. Mikor már elkészült a képpel és az utolsó ecsetvonásokat elvégezte, egyszerre ráébredt, hogy a Krisztusi arc nem felel meg az ő elgondolásának. Ez a Krisztus, akit a kép ábrázol, szinte ragyog az elragadtatástól, megdicsőüléstől, holott ő élethűen akaija megfesteni az alakjait és legelsősorban a megváltót. Erre egyszerűen letörölte az Ur Jézus arcát, hogy újból megfesse. De hol talál olyan egyénre, aki vértanukhoz méltó életében már megjárta a Kálvária útját? Hol talál olyasvalakire, aki vérrel, verejtékkel küzdi végig magát az életen, könnyel eszi kenyerét és fájdalommal látja, hogyan fordulnak el tőle még azok is, akiket kimondhatatlanul szeretett? Gondolkozott, de akárhogyan törte is a fejét nem talált senkire, aki megfelelt volna erre a célra. Akkor egyszercsak megtalálta a választ. Felugrott a létrára és elkezdett dolgozni vadul, gyorsan, reszkető, majd megszilárduló kézzel, elhatározottsággal — saját arcát festve a halott Jézus képére. TEGNAP a hírek lassabban leijednek és sokkal kevesebb emberhez juthattak el. MA több és jobb a hírközlő eszköz, és ezért a fontos, hírek gyorsan eljutnak mindenkihez, csak ahhoz nem, aki nem kapcsolja be a rádiót, a televíziót, nem veszi fel a telefonkagylót, nem olvassa el az újságot, nem bontja fel a neki címzett levelet — vagyis ahhoz, nem aki becsukjra a szemét, befogja a fülét, nem kiváncsi a hírekre. így azután az is előfordulhat, hogy valakit sajnálatos kár ér, mint annak idején őfelségét, az angol királyt. HOLNAP milyenek lesznek a hirközlő eszközök? Lesznek újak is (mint például a távolba látó telefon vagy a képernyőn megjelenő újság) s még jobban elteijednek, mint ma, hiszen az emberiség gazdagabb (Folytatás a 15. oldalon) HARANGSZÖ Nagyapámnak neve fenn volt a harangon, csengte, zengte, bongta kedves acélhangon. Amikor temették, akkor hangot váltott, azt hangozta, hogy neve legyen áldott. De az öreg harang nincs tornyában régen, ágyúvá öntötték háború hevében. Jönne már az idő, a jó Isten adná, hogy az ágyucsövet öntenék haranggá. Falu Tamás
