Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-24 / 13. szám
16. OLDAL magyar híradó RÉGI MESTERSÉGEK A SZÍJGYÁRTÓ MESTER KISKUNHALAS, — Kengyelek, zablák, csatok, veretek, nyergek, hámok között egy különös nyelvi „lelet”. A fent sorolt tárgyak nagyobb része a régmúltból való. A nyelvi emlék — bármilyen furcsa is — vadonatúj. Tóth Abonyi Balázs kiskunhalasi szijgyártómester — Ez tehát az, ami csak sallang, csak disz, amire semmi szükség nincsen. — Nem egészen — mondja az idősebb Tóth Abonyi. — A célszerűség alakította ki Valamikor a lovat gyötfő ’ tegyek, böglyök ellen. Ahogyan a 16 mozgott, vele mozgott a sallang tehát a szíjgyártó is. Aztán engedélyt kapott, hogy otthon is dolgozhasson, hiszen szükség volt a munkájára, mert van azért még ló ma is a halasi határban. S e két embert kívánó másfél elfoglaltsága mellett egyre több időt szakított a búvárkodásra, gyűjtésre. És szenvedélyével beoltotta a fiát is, az ifjabb Balázst, aki tanárainak megdöb- ).l ■ ‘ /yvbenésére érettségi előtt állva azt mondta: szíjgyártó akar lenni. Munkája — munkájuk — fölbecsülhetetlen eredménye pedig a hagyománymentés és őrzés. Sallangos táskáikon, lakásba való használati tárgyaikon megakad a szem; helyük van a környezetét szépíteni törekvő ember' otthonában. Nem úgy sallangok, ahogy ma értelmezzük ezt a szót, hanem ahogyan eredeti formájukban voltak: célszerűek, hasznosak iá,' nem csak szépek. Antal Károly ÉLŐ MÚLT A két „mester”,apa bukkant rá, talán nem is egészen véletlenül. Esztendők óta gyűjti a mesterségével kapcsolatos tárgyakat. Elolvas minden fellelhető Írást, ami a lóval, a ló felszerszámozásával kapcsolatos. Kis műhelyének fala telistele tárgyakkal. A kengyelgyűjtemény darabjain végigtekinthető a fejlődés szinte a honfoglalástól máig. A csatok diszitése a különböző korok izlésváltozásáról és idegen népek lótartási szokásainak hatásáról beszél. A nyergek, a hámok is régi korok emlékét idézik. Az egyik sarokban egy különlegesen szép, gazdagon díszített hám. Vandontuj. Ebben a műhelyben készült, négyesfogat lovainak öltöztetésére. Készítője ugyancsak Tóth Abonyi Balázs, de nem azonos a gyűjtemény létrehozójával. Neve előtt az ifjú szó áll. Apa és fia birodalma ez a különös műhely, ez a kisebbfajta muzeum. Ahol minden szent, ami úgy szól a múltról, hogy abból a jelen is hasznot részel. És semmi sem szent, ami téves, még ha sok-sok idő szokása szentesítette is. Itt van az a bizonyos díszes hám, méteres sallangja remek mivű szijfonatból bújik elő. és fia a műhelyben. is, elhessegetve a legyeket. Olyan volt, mint egy legyező. Azaz: maga volt a legyező, egyáltalán nem felesleges disz, nem haszontalan cifraság. Pedig értelmező szótárunkban is az olvasható a sallang címszó alatt: „keskeny szíjakból font, csomózott, rojtos lelógó disz lószerszámon”. Más, rosszalló értelemben ahogyan a mai közbeszédben használjuk: „fölösleges cifraság, járulékos rész.” ősi mesterségének kutatásában, lám, ilyen nyelvi leletre bukkant Tóth Abonyi Balázs. Ki tudja ma már, hol futott más vágányra ez a szavunk? Minden bizonnyal ott, ahol a sallang kezdett sallanggá válni, azaz feledték eredeti rendeltetését, csak dísznek tekintve azt, ami pedig cifraságként is célszerűen szolgált. De mit szolgál ma ez a régi mesterség? Amit alig űz már néhány — jobbára idős — mester, megfogyatkozván munkájuk a lovak fogyatkozásával? Tóth Abonyi — az idősebb is — messze még az öreg kortól. Iparát régen föladta, állást vállalt — igaz a mesterségével nem hagyott fel — olyan testületnél, ahol van még ló, kell EMLÉKSZOBÁK AZ OSTFFY KASTÉLYBAN OSTFFY ASSZONYFA, Vas megye — A kemenesalja fölött nagyra nőtt várbástyaként Őrködik a Ság; a hegy is, a sik is Berzsenyi nemes veretű soraiban kapott először ragaszkodó szeretetet irodalmunkban. Ennek a tájnak északi szögletében, Vas megye celldömölki járásában fekszik Ostffyasszonyfa, ahol Petőfi 1839 nyarán négy hónapot töltött; a bucsuzást leszámítva jól érezte magát, kellemesen vakációzott a tizenhat éves diák, a zsengéit iró, induló költő. A nem hétköznapi nevű falu az Ostffy család ősi fészke volt, nevet is róluk kapott; az Osl nemzetségből származó famíliáról a XIII. század óta tudunk, 1272-ben kelt oklevél tudósit arról, hogy V. István birtokot adományozott Osl bán fiainak. Országos méltóságokat nem viseltek, amolyan vasi-soproni hatalmasságoknak számítottak, tucatnyi főispán került ki közülük; az utolsó, Ostffy Lajos is főispán volt, aki 1945 elején, a szovjet csapatok közeledtekor főbe lőtte magát. Vár állott Az Ostffyaknak a középkorban váruk állott a római katolikus templom körül, a XVII. században alaposan átépített templom volt a várkápolna. Magát a várat 1679-ben a Győrből kivezényelt császári csapatok lőtték rommá, aminek az volt az előzmények, hogy Ostffy Miklós védelmébe vette a protestáns hitelvei miatt üldözött Fekete István lelkészt és 300 embert rendelt a védelmére. Igaz, a „hős” védők a császáriak közeledtére megfutamodtak, azok meg bosszúból az üres erődítményt ágyuzták. Petőfi még láthatott valamit a romokból, ameddig el nem fogyott, köveiből építkeztek a falusiak; a költő megszemlélhette a várárkokat és a most is látható — a kiállításon fényképen megmutatotott — várkutat. Minderről azért is érdemes szólni, mert a magyar történelem iránt mindig érdeklődő Petőfi képzeletét akkoriban a hazai várak kötötték le; összeállította, éppen Ostffyaszszonyfán, a magyar várak jegyzékét, a fontosabbaknak feljegyezte a rövid történetét is. Az ott tartózkodó barát, a másodunokatestvér Orlay Petries Soma tudósit róla, hogy akkoriban magának is lovagvárat szeretett volna építeni. Ostffyasszonyfa Petőfi korábban is akkora lehetett, mint napjainkban; a századfordulón 1700, 1947-ben 2000 lakosú falu népessége csökken, ma 1275 lakosa van. Jellegzetes dunántúli település három nemesi kúriával, ugyanannyi templommal; hosszú házainak vakolt oromzata néz az utcára, bejáratuk az udvarból nyílik; 1839-ben Petőfi még sok szalmatetőt láthatott, most a cserép az általános. A két kilométernyire folyó Rába és a falut átszelő Lánka-patak partját éppen úgy füzesek kisérik, mint mikor ő járt oda fürödni és Orlay társaságában vadászni. Egy alkalommal egyszerre tüzeltek egy nyulra, aztán napokig civakodtak azon, hogy melyikük találta el a tapsifülest. Malomkő az udvaron Petőfi Aszódon befejezvén tanulmányait, 1838 szeptemberétől 1839 februáijáig a Selmecbányái evangélikus líceum poétikai (mai fogalmaink szerint a gimnázium második) osztályában tanult, ahol félévkor egy Richard Dániel nevű tanár magyar történelemről (’) megbuktatta: a tanárok valótlan vádaskodások alapján „more patrio megintették”, vagyis hazai szokás szerint megverték. A teljesen tönkrement apjától is a kitagadással felérő levelet kapott igy aztán odahagyva Selmecet, határozott cél nélkül Pestre indult. Innen április végén, május elején Salkovics Mihállyal Székesfehérvárra ment, aki talán lelkiismeretén enyhítendő vette magához. Ez a Petrovics családdal közeli rokonságban álló ember volt ugyanis az, aki elsősorban felelős az öreg Petrovics anyagi vesztéért, nem tudván visszafizetni a felelőtlen vállalkozásra kölcsönkért pénzt. Ő pár nap múltán tovább küldte Petőfit testvéréhez, az ostffyaszszonyfai Salkovics Péterhez, akihez május első napjaiban meg is érkezeit. Salkovics Péter jómódú ember, Vas megye első lagositó mérnöke, akinek bőven akadt munkája az örökké birtok-perekbe vesző nemesek között; földet is bérelt, egyesek szerint malma is volt, mérnöki munkájához hat-nyolc embert foglalkoztatott. Szlovák származású, rosszul beszélt magyarul, még a családhoz közel állók véleménye szerint is száraz, rideg ember. A ház, melyben Petőfi négy hónapot töltött, épségben megvan, de alaposan átépitették. Az oromzat, amelyen Petőfi-emléktábla van, változatlan, a kuriális stílusban épült tornácnak már nyoma sincs, a dór oszlopok közé falakat húztak. Az öreg vadgesztenyék most is valóságos kis ligetet alkotnak az udvarban. Az egyik alatt három hevenyészett téglalábon öreg malomkő; azt tartja a helyi hagyomány, hogy azon irta a verseit. Puruczki Béla Testvérvárosok PÉCS — Pécs és jugoszláv testvérvárosa, Eszék oktatásiművelődési együttműködésének keretében nagyszabású diákcserére került, illetve kerül sor. A Horvátországi Magyarok Szövetsége, valamint az eszéki tanács kulturális bizottsága és az eszéki Gyermekszinház meghívására mintegy százötven pécsi diák utazott kétnapos látogatásra a Dráva-parti városba. Pécs és Eszék között 1973-ban jött létre hivatalosan is a testvérvárosi kapcsolat.
