Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)

1977-03-03 / 10. szám

16. OLDAL MAGV AK HÍRADÓ FARSANG AZ ÓHAZÁBAN KARNEVÁL KAPOSVÁROTT KAPOSVÁR, Somogy megye — Vasárnap délelőtt 10 óra tájban cseperészni, majd ömleni kezdett az eső Kaposvár csendes utcáin. Kihalt a város: üres a muzeum, kong a mozi, néptelen a képtár (csak a szinház zárt ajtaja mögött próbálnak már), a Kapos Szálló presszójá­ban összetalálkoznak az utolsó bálozók a reggeli kávéért betérő­vel. Ez a vasárnap már a nyugalomé. Ha a farsangnak nincs is vége, a kaposvári farsangi napoknak vége már. Mozgalmas volt. Három napig három kikiál­tócsoport hivta mulatni a város lakóit, hirdette a jókedv hatal­mát. Programm volt bőven: Csokonainak, az egykori, kapos­vári vig farsangról irt Dorottyá­jáért szobrot állítottak; az ország minden részéből elhívott színját­szók adtak műsort, karikatúra­­kiállítás nyílt, s csak aztán jött a karnevál. Azt az izgatott készü­lődést! Karnevál Kaposvárott! Hivatalnokok és diákok, kato­nák és sportolók álltak össze sikeréért. Díszes hintó kellett a karnevál hercegének és Doroty­­tyának, a somogyaszalódi juhász Laci szamarát vették bérbe a bolond királynak... Jobbról jön a herceg, balról a király. Melyik elébe menjünk? Lássuk a bolondot. Jön is már a vadonatúj városrészből, a ron­­gyospk seregével, perecet oszto­gató udvari népével. Ének szól, gitárok zengenek; nyílnak az ablakok, csapódnak a kapuk, rohannak a gyerekek, méterről méterre nő a kiséret, egy betonfalhoz érkezve könnyet ejtenek a hajdan itt állt Vén Diófa kocsmáért — kaposvári fehér ökörként emlegeti — de a király vigasztalóan említi, hogy messze még a szeszvilág vége: könyvtár vagy mozi nincs az uj negyedben, ivó már igen... A főtéren találkoznak össze a fényes udvari kísérettel érkező herceggel. Hányán állják körül a reflektorokkal kivilágositott al­kalmi játékteret? Van, aki már két órával ezelőtt kiállt a járdaszélre, csak jó helye legyen. Itt vannak a helybeliek és a környékről vendégségbe érkezők a mai hat bálra: megnézik a játékot, a felvonulók pompás jelmezét, a magyar, a német, a cigánytáncot járó csoportokat, aztán indulnak átöltözni, vagy egyenesen a bálba. A Dorottya Szállóban — hercegi környezet — tournedost Monte Carlo módra kap vacsorára a vendég, az ifjúsági központban, a rongyosok vigalmán, zsiros ke­nyeret, hagymával, a Kapósban sváb disznótorost. És ott a katonák bátyus bálja, ott a cigánybál, vagy a városközpont­tól jónéhány kilométernyire a kaposfüredi álarcosbálja! Minden ház zsúfolt, a piros bugyelláris históriáját is tömött nézőtér neveti végig a színház­ban — „túlságosan beütött nekünk ez a darab” —, sóhajt egy pénztáros, a sokadik jegyet kérőt is elutasítva. Morognak a Dorottyában, túl hosszú a pesti művészek műsora, a bárban az BUDAPEST — Most van a vadászszezon. Az ország több mint 27 ezer vadásza ezekben a hetekben egyetlen lehetőséget sem mulaszt el, hogy hódoljon kedvenc szórakozásának. Márci­us 1-ig fácánkakasra, őzsutára, szarvastehénre és boijura szabad lőni, és most van az ideje az élőnyul-befogásnak is. Szinte mindenütt lehet va­dászni. Az erdős területeken és a síkságokon is. Szarvast inkább az erdős területeken lelhetnek a vadászok. Az apróvad minde­nütt megtalálható, de az utóbbi 10—15 év alatt az őz egyre inkább kivonult szaporodó, de viszonylag gyengébb állat jó alkalmazkodó készséggel megta­lálta életterét a sik vidéken is. Ugyanakkor ma már van nálunk dámvad, sőt muflon is a Mátrá­ban, a Bükkben, a pilisi és a bör­zsönyi hegyekben. — Év eleje van, a mérlegek még nem készültek el — mondja dr. Báli István, a MAVAD vezérigazgatója —, de az ered­mények 1976-ban sem maradtak el az előző évhez képest. Évente általában nyolcezer külföldi vadász jön hozzánk. Vadászta­tásból 1975-ben az állami bevétel meghaladta az ötmillió dollárt. Ezen túl a vadásztársaságoktól, állami és erdőgazdaságoktól felvásárolt élő vadból 5 millió, étteremben kikapcsolták a hang­szórót, a nagyterem vendégeinek viszont el kell hagyniuk helyü­ket, ha már nem bírják tovább. A sváb bálban öreg néni jelentkezik, énekelni szeretne; koporsóról, temetésről szólna a dala. Vigabb nincs? Hogyne lenne. A rongyosbálban nem tart ki hajnalig az étel és az ital! — itt nincs raktár —, a bolond király éjfél után farmerban és pulóver­ben táncol, elege volt a királyságból. Az egyik teremben virslivégek, cigarettacsikkek, pa­­pirhalmok közepén somogyi ugróst penget három legény. Előbb néhányan ülik körül őket, ketten táncolnak. De nő a csoport és telt teremben szól már a Dunáról fuj a szél. Állt a bál, mulatott Kapos­vár. lőtt vadból 7 millió és a vadászattal közvetlenül össze nem függő, úgynevezett apró cikkekből (csiga, agancs, kutya) 2 millió dollár értéket exportál­tunk. A nyugati vadászokat nagyon vonzza Magyarország dús vadál­lománya, a hires vadászfegye­lem, amelyet a dollárral fizető vendégtől is megkövetelünk. — Mindezt túl népszerű a vadászok előtt, ahogy nálunk viszonylag nagy területen hábo­rítatlanul, sőt, korszerű vadtar­tás mellett él az állomány és fejlett a vadászetika — folytatja dr. Báli István. — A mi javunkra billenti a mérleget, hogy hazánk flórája dús, változatos, a nagy­vad számára remek trófeanevelő. — Nyugat-Európa országai­ban a mindent elnyomó technika ezeket a feltételeket is megsem­misíti, s a vadász csak vadasker­tekben vagy állatkertekben néz­het vadat. Nálunk a vadászterü­let és a vadállomány is nemzeti kincs, a vadásztársaságok a vadászati jogot kapták meg és ezért ezek biztosítják a korszerű vadvédelmet, az egyenletes fej­lesztést. v — Melyik országból milyen vadra jelentkeznek nálunk? — Nagyvadra az NSZK-ból, Ausztriából, Svájcból, Francia­­országból, Belgiumból, Spanyol­Szőllösi Ferenc ÓHAZAI RIPORT VADÁSZSZEZON: IÖ PÉNZT HOZNAK A VADAK országból. Apróvadra sorrend­ben az olasz, osztrák, NSZK-beli és francia vadászok következ­nek. Olaszországba és Francia­­országba exportálunk. — Annyi vadászt fogadunk, amennyi jelentkezik? — A hazai vadásztársasá­goknak 27 000 tagja van. Külföldről nyolcezer vadászven­déget fogadunk. A két szám mutatja az arányokat. A hazaiak előnyben vannak. A társaságok terv szerint jelzik a kilövésre szánt állományt, és mi a külföldi jelentkezéseket ezek alapján fogadjuk, illetve kötjük le. Lendvai Vera Madách-plakettek BALASSAGYARMAT — Balassagyarmaton, a Palóc Mú­zeumban szerdán ünnepséget rendeztek Madách Imre születé­sének 154. évfordulója alkalmá­ból. Megnyilt Farkas András festőművész hetvenkét tus- és szénrajzból álló kiállítása, ame­lyeket Az ember tragédiájának illusztrálására készített. Illés Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese az ünnepség keretében nyújtotta át a Nógrád megyei Tanács Madách-emlék­­plakettjét, amelyet az idén a Szolnoki Szigligeti Szinház tár­sulatának, dr. Schneider Mik­lósnak, a Nógrád megyei Miklós­nak, a Palócföldi című megyei folyóirat szerkesztőjének Ítélték oda. Gólyák és táltoscsikók Gólyákat láttam a minap. Az első gólyapárt ebben az évben. Lám, itt van újra a tavasz, mormogtam magamban csende­sen, s mig elnéztem a tovaszálló gólyapárt, hazairamlottak gon­dolataim ... Otthon is enyhült már az idő szigora. Zubogva fut le köves, szűk medrében a sok kis patak: javában olvad a hó már fenn a Hargitán... Tavalyi kórókból, giz-gazokból, száraz levelekből rakott máglyácskák nehéz, keserű füstje száll a kertek fölött, s betölti a tavaszelői délutánokat... Eddig már földben a salátamag, a csűrök mögötti veteményeskert­ben, s ágakkal letakarva minden ágyás, hogy ne kaparhassák ki a tyúkok az elvetett magot... És felszáradt, eddig már bizonyára az utak szélin a sár, s az iskolából délben hazatartó gyer­meknépség lehorgonyoz a pia­con. Nagy kupacban a táskák, nyakba akasztható, színes isko­lás tarisznyák. És feledik a gyermekek (bizonyosan most is feledik!) a féltő, a tiltó szülői szót, s lekerülnek a lábakról az apró bakancsok. Kivékonyodott talpukat sértik az aprócska kavicsok, s bizsereg a hosszú tél alatt sápadt fehér színűvé lett talp a még hidegecske földön, — de ki tudna ellenállni, ugyan bizony ki, a nagy kisértésnek: a mezítlábas trappolás örömének? Városlakónak, ösztöneim már rég nem jelzik az évszakvál­­lozást, s rég nem veszem észre a napról napra csendesen kitelje­sedő, egyszerű csodákat. Mint hajdanán, ha megáradtak az apró patakok, és felszállt a kertekből a füst, nem érzi most a cipő börtönsulyát a lábam. Lám, gólyapárt kellett látnom, hogy észrevegyem: megérkezett, im­máron itt az uj tavasz! S hogy érezzem is ez érkezés csodás hangulatát, a kegyetlenül tova­lett gyermekkori tavaszelők dél­utánjaiba kell visszabotorkáljon az emlékezet. Oda a ház mögé, az öreg meggyfa alá, ahol a tétova-meleg napsütésben négy­öt, komolykáshallgatagon mun­kálkodó gyerek közt ott szorgos­kodom magam is: gyuijuk a félig szikkadt, sárga agyagot. Ki kardot, ki szekeret, ekét, kala­pácsot formáz. Én egy kiscsikót. Napfényt eszik, holdfényt iszik ez a csodás csikó, s a vacsoracsillag ragyog homlokán. És ott, a ház bütűjénél, a vén meggyfa alatt héthatárba szá­guld vélem csillaghomloku, tál­tos kiscsikóm, minden áldott délután. Amerre vágtatunk, álmélkodva gyűlnek csodájára, mind az emberek, s kérnek: gyúrnék, jó palából, nékik is ilyen gyönyörű kiscsikót! És én gyúrok, gyúrok mindenkinek csillaghomloku táltos csikót, amelyen mesés tájakra vágtat­hatnak valamennyien... Rég nem gyúrtam félig szikkadt sárga agyagból csikót. Talán már nem is tudnék, hiába próbálnám... Az öreg meggyfa is jó ideje kiszáradt, s arra sem emlékezem már, ki volt az a négy-öt komolykás-hallgatagon munkálkodó gyerek a régi ház mögött... Hazatérő gólyákat, fecskéket kell látnom, hogy észrevegyem: uj évszak érkezett... Székelyudvarhely, február hó... Molnár f ajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents