Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-02-10 / 7. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MENNYIRE MEGVÁLTOZOTT AZ IRODALOM IS Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Dohnányiné Zachar Ilona Az utolsó húsz esztendőben a művészet minden terén drasztikus változás állt be. Ez talán legkirijvébban a festészet és zene terén érzékelhető. Hogy nekem mit jelentenek a modern festmények, arról jobb nem is beszélni. Számomra csak mázolvány az olyasmi, amiről az ember nem tudhatja, hogy micsoda. Mintha a festő hinne benne, hogy meg tudja hipnotizálni a nézőközönséget és azok majd azt látják a művében, amit ő akarna, hogy lássanak. De legalább a festészet nem hangos. Csendben marad és ha nem akarunk odanézni, nem zavar bennünket. Viszont a zene más lapra tartozik. A rock’n’roll számomra még mindig olyan rettenetes élmény, hogy a hajam is égnek áll tőle. Szinte elképzelhetetlen, hogyan tudott az emberi Ízlés igy átalakulni. Azelőtt a dallam, a melódia uralta a muzsikát. Most még a harmóniát is kidobták belőle és csak a ritmusra és rettenetes disszonanciára helyezik a fősulyt. És úgy látszik, erre nevelni lehet a fiatalságot, mert azoknak lassanként már nem is lesz semmiféle érzékük a melódia és harmónia iránt, annyira ennek a dopeszerűen izgató rock muzsikának a rabjaivá válnak. így van ez az irodalomban is mindenütt ezen a világon. Mint ahogyan a szex, erkölcstelenség, szenny kezdi uralni a világot, úgy az irodalom is mindennek a visszatükröződése. Mindig nagyon szerettem olvasni. Felfogásom és meggyőződésem, hogy egy könyv a legjobb barátunk. De micsoda barát lehet egy mai könyv? Persze, még ma is vannak értékes irodalmi művek. A szekrényem tele van velük. Könyvklubok, mint a Christian Herald, kizárólagosan ilyen emelkedett tartalmú könyveket ajánlanak az olvasóközönségnek. De vannak olyan pornografikus fertelmek is, hogy az embernek egyenesen felfordul a gyomra. Sokszor az az érzésem, hogy az iró szánszándékkal akar minél pervezzebbnek, közönségesebbnek látszani azáltal, hogy mindenféle ocsmány kifejezést kever a szexuális jelenetek és érzések HETI NAPTÁR FEBRUÁR vízöntő hava 13— VASÁRNAP: ELLA 14— HÉTFŐ: VALENTIN 15— KEDD: KOLOS 16— SZERDA: JULIANNA 17— CSÜTÖRTÖK: ELEK 18— PÉNTEK: KONRÁD 19— SZOMBAT: ZSUZSANNA leírásába. Emlékszem, hogy mikor két évtizeddel ezelőtt a ,,Payton Place” című könyv megjelent és olyan bomba sikerré vált, óriási megbotránkozást is keltett. A szexuális jelenetek leirása, körülmények, érzések, melyek megvannak az emberekben, de melyekről azelőtt nem mert senki beszámolni, hemzsegtek a könyvben. Ha viszont a mai irodalmi termékekkel összehasonlítjuk, ez a mű úgyszólván hófehér ifjúsági regénynek látszik. A mai irodalomban alig van könyv, ahol egy tisztességes jellem lenne ecsetelve. Valamennyi léha, parázna, perverz, mindenféle bűnnek és aljasságnak engedő alak, akár nő, akár férfi. Mert, az iró magyarázata szerint ilyen az emberi természet és ők ezt akarják nyújtani minden szépitgetés nélkül — józanul, őszintén. Tóth Kuni ex Mária INDIÁN NÉPKÖLTÉSZET MESCALERO APACS Irta: TŐTH-KURUCZ MÁRIA A mescalero indiánok a navajók és a jicarillák közeli rokonai, tehát az athapascan nyelvet beszélik és a Dené nyelvcsaládhoz tartoznak. Jelenleg New Mexicóban élnek. 1862-ben Kit Carson, a hires vadnyugati ,,hős” felégette falvaikat, kivágatta barackosaikat s a „Könnyek Utján” a Bosque Rezervációba terelte őket. A hagyományaikhoz hű mescalerok a nevűket a mescal kaktusz után nyerték. Mescalero, azaz meszkál-készitőt jelent, (agávéből eijesztett alkoholos ital). Legszebb népi hagyományuk az eladó lánnyá avatás. A kislányt 12—14 éves korában egy négy napig tartó ceremónia keretében avatják eladóvá. A lány sátra elé széles levelű réti komócsint szórnak, mely a termékenység jele s a lány négy napig a sátorban tartózkodik aranyszínű szarvasbőr ruhájában. A negyedik hosszú napon a keresztanyja egy tálcához vezeti. Ezen a tálcán különféle bűbájos szerek vannak s a jelölt négyszer megkerüli a tálcát. Odakint táncot jár a nép, vigadozik s a sátorban pedig áldásra emelődik a sámán keze, hogy Nap-szimbólumos kezével megáldja a méz-szinű virágporral befestett arcú lányt. A sámán éneklő hangja szinte természetellenesen magas, hogy a Gotal-éneket énekli: Keleten a fekete pulyka kiterjesztette farktollait, gyönyörű farktollai végén a fehér hígnál Fiuk rohannak felénk a hajnalból sárga cipőjük napsugárból készült napsugár zuhatagban táncolnak. A szivárvány táncoló lányokat küld hozzánk, ingecskéjük aranysárga lebegés. Fölöttünk táncolnak a hajnal-lányok. Csakhogy az irodalom is, mint minden művészet ; múltban arra szolgált, hogy megszépítve, kisimítva szinte megdicsőitve sugározza vissza a természete eseményeket, jellemeket, helyzeteket. Mint ahogyan művészi fotográfus is kisimitja, kitörli a ráncokat hogy az arc szebb legyen, simább legyen, mégis ugyai az az arc marad és mindenki felismerheti, de nem kei megbotránkoznia rajta. De miért menjünk hát . másik végletbe? Miért zuhanjunk lefelé ahelyett, hog felfelé emelkednénk? A napokban öt könyvet vetter elő és egyik trágárabb volt, mint a másik. Csup pornográfia. Alig egy-két oldali olvasás utá valamennyit félredobtam. Szinte elképzelhetetleii hogy a közönség megvásárolja és elolvassa ezeket a Írásokat. De úgy látszik, már rá lettek nevelve erre < stílusra, hozzászoktak a sok piszokhoz. Milyen kár! / mai iró oly nemes hivatást teljesíthetne - hozzájárulhatna, hogy megváltozzon az emberi lélek hogy megfinomuljon, felemelkedjen. Ehelyett leránt ja, bemocskolja és letaszítja a mélységbe, hogy ot vergődjön az erkölcstelenség, szenny pocsványában - sokszor csodálkozom rajta, miért nem lép közbe ; Legfelsőbb Bíróság, mely a pornográfia ellen foglal álláspontot? Vagy csak az ellen tiltakozik olyat erélyesen, hogy a gyermekek imádkozhassanak a iskolákban? A hegyek oldalai zöldre változnak, a hegyek ormai sárgára változnak és a gyönyörű hegyeken ragyog a hígnál... ALKONYATI ZSOLOZSMA „ENYHE VILÁGOSSÁG...” Nem elömlő hígnál! fény vagy, mely föllebbenti a fátylat. Körülárkol minket az esti homály. Még innen a látás döbbenetén, ám túl is a vágyak mozdulatán fölsejlesz előttünk, „esteli fény”... Nem villanyfény, sem pőre neon, mely fölfedi külsőnk, leplezi belsőnk, hanem emberi arcú, szelíd nyugalom, a sötétből fénylő távoli jel, őrtűz, mely az éj mélyébe üzen, útjelző lámpa, sugárzó, csöndes Igazság, több-emberség tüze, béke reménye, halk szóval hivó, „enyhe világ”, holdfény, ki a buvó nap sugarát veri vissza: a Fényforrás visszfénye, — sugaradban látjuk végre magunkat. Melegedjék arcodnál a világ, amíg el nem jő a „nem alkonyodó nap”. Cselényi István Gábo:
