Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-22 / 30. szám

magyar híradó 11. OLDAL KÉRDÉS — Négy hónapja özvegy vagyok. Hat héttel ezelőtt buszkirándulásra mentem. Miközben a buszmegállóban várakoztam, egy igen jólöltözött és jóvágásu úriemberrel találkoztam. Meghívott egy kávéra és mielőtt a busz elindult, elkérte a elmemet. Azt mondta, hogy gyakran ellátogat ebbe a városba, s szeretne velem legközelebb is találkozni. Nem sokkal ezután fel is hivott. Elvitt vacsorázni és igen jól éreztem magam. Azóta is minden este felhiv távolról és minden hétvégén ellátogat hozzám. El akar venni feleségül, én azonban egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy férjhez akarok menni hozzá. Mindenekelőtt az zavar, hogy idáig négyszer nősült már ez a férfi, s mind a négyszer elvált. Azt is mondta, hogy nincs pénze, mert a legutóbbi felesége elvitte minden pénzét. Hatvankét éves. Valahogy van egy olyan érzésem (ötvennyolc éves vagyok), hogy jobban körül kell szimatolnom, mielőtt egy ilyen házasságba beleugornék. A gyerekeim nem örülnének a házasságnak. VÁLASZ — Mindenről irt, beleértve a férfi anyagi helyzetét, csupán arról nem, hogy szereti-e az illetőt? Ne is haragudjon, de esetleg annak is van valamelyes fontossága annak eldöntésében, hogy féijhez menjen-e valakihez, vagy sem. Mindenesetre ahogy ir, abból nem tűnik ki, hogy megbolondulna a nagy szerelemtől. Ha viszont úgy lenne, akkor valóban érdemes egy kicsit körülnéznie, érdemes-e egy olyan házasságba beugorni, amely körül már most ennyi gyanúval van tele? *** KÉRDÉS — Titkárnő vagyok, néhány évvel ezelőtt férjhez mentem, de a házasságunk nem sikerült. Hogy megmentsen, adoptáltam egy kislányt, ami csak rontott a helyzete. Elváltunk. Nemrégiben találkoz­tam egy 50 éves férfivel (én 40 vagyok), aki feleségül venne, de azt mondja, nem akar egy 4 éves kislánynak az apja lenni. A kislány aranyos teremtés, én szeretem is, de annyira mégsem szeretem, hogy a boldogságomról le tudnék mondani miatta. Kérem, ne gondolja rólam, hogy én egy szörnyű anya vagyok, de az igazság az, hogy időm sincs sok a kislánnyal foglalkozni, s arra is rájöttem, hogy nem vagyok anyának való. A férfit, akit nemrég ismertem meg, szeretem. Mit tegyek a lányommal? VÁLASZ - Kedves „nem anyának való”! Legalább őszinte, amit a javára irok. A gyermek még fiatal, talán egy kis szerencsével olyan szülőket is találhat, akik gyermekszeretők. Beszélje meg az ügyet az ügyvédjével. *** KÉRDÉS — Tizenhét éves fiú vagyok és komoly problémával küzdők. Az apám 51 éves, nemrég vált el anyámtól, de mióta elváltak, mintha kicserélődött volna. Apám elköltözött egy apartmentbe és legnagyobb meglepetésemre, teljesen megváltozott. A hqját megnövesztette, a nyakában gyöngyöt hord, furcsa ruhákat visel, egyszóval nem úgy néz ki, mintha az én apám lenne. A környéken élő magánosok 20—30 évesek, s az apán azt hiszi, hogy ő is közéjük passzol. Mit gondolhatnak róla a többiek? olyan nevetséges. Hogyan figyelmeztessem, hogy bolondot csinál magából? VÁLASZ — Sehogyan se. Minden bogara ellenére is ő az Ön édesapja, s joga van megváltoztatni életstílusát. Ne bíráskodjék! REPÜLŐ RÍMEK Kövér kacsák röppentek fel a lapokban, — van egy pufók: Írják, hogy a világűrben testek röpködnek; az UFO-k! UFO-t látott egy pilóta meg egy éles szemű mormon, ki kecskéit legeltette fenn egy magas komor ormon. Ök állítják, hogy az UFO, alakjára nézve tányér. (Nem állok jót a mormonért s a pilóta kapitány ér’...) Ahány ország, annyi UFO, kerek, lapos, keszeg, vaskos, egyik puha, mint a rizskoch, másik kemény, mint egy vas kos... Előttem is elrepült egy repülőtest tegnap éjjel. — Csak nem UFO? — érdeklődtem tudományos szenvedéllyel. Kucsma volt a fején, szinte ki sem látszott a kucsmából. — Nemecseknek hívnak — mondta —, most rúgtak ki a kocsmából!... Szilágyi György GÖRBE TÜKÖR GYÓGYMÓD Hosszú szünet után futottam össze Oszkár barátommal, s alig ismertem rá: Meg is mondtam neki: — Hallod-e, te Oszkár, amikor legutóbb láttalak, csak árnyéka voltál önmagadnak. Sápadt, beesett volt az arcod, karikás a szemed, reszketett a kezed. Most meg, mintha kicseréltek volna. Vidám vagy, kiegyen­súlyozott, majd kicsattansz az egészségtől. Áruld el, minek köszönhető ez a csodálatos átalakulás? — Kitűnő megfigyelő vagy — dicsért meg Oszkár. — Nemcsak te látsz más embernek, én is annak érzem magam. Ahogy mondtad: mintha kicseréltek volna. Mi több, meggyőződéssel vallom, hogy szép az élet. Amikor legutóbb láttál, valóban a mélyponton voltam. Olyannyira elment a kedvem, hogy én is majdnem utána mentem. Most viszont élvezem & élet minden percét. — Hát ennek őszintén örülök. De még mindig nem kaptam választ a kérdésemre. Minek köszönhető ez a csodával határos átváltozás? Ez a nyugodt, kiegyensúlyozott magatartás, ez a kitűnő kedélyálla­pot? Hiszen nem is olyan régen még marékszám szedted az idegcsillapitókat, a legcsekélyebb eredmény nélkül. — Nos, éppen erről van szó. Attól nyugodtam meg, hogy leszoktam a nyugtátokról. _ ? — Emlékezhetsz, milyen borzalmas viszonyok között dolgoztam. Elviselhetetlen főnök, lehetetlen munkatársak, kibírhatatlan beosztottak. Nem volt tőlük egy nyugodt percem. Nyolc óra hosszat felváltva idegesítettek. Ezért nyeltem számolatlanul a nyug­tátokat. — S most? Uj főnököd, uj munkatársaid vannak? — Dehogyis. A személyi állomány változatlan, csak időközben rájöttem valamire. Arra, hogy nem nekem kell szednem a nyugtátokat, hanem a tisztelt kollégáknak. Amint valamelyikük idegesíteni kezd, rögtön megkínálom egy nyugtatóval. Ennyi az egész. Neked is melegen ajánlom a módszeremet. Hiszen elég rossz bőrben vagy, sápadt, beesett az arcod, karikás a szemed, reszket a kezed. A vak is látja, hogy nincsenek rendben az idegeid... — Eredj a pokolba, nincs szükségem a rész­vétedre! Jó, jó, kapd be gyorsan ezt a Váliumot mert kezdesz idegesíteni... Böcz Sándor MÉG EGYSZER A BOSZORKÁNYOKRÓL (Folytatás a 10. oldalról) „mivel azok csakugyan a boszorkányok repülőutjaira szolgálnak”. Halálakor a boszorkány átruházza másokra a varázserejét és hatalmát. Aki halála órájában elsőként fogja meg a kezét, arra hagyja az ördöngösségét. Boszorkányperekben ezt a vádlottak védekezésül hangoztatták, arra hivatkozva, hogy ők nem akarva jutottak a boszorkányhatalomhoz. Nem találtam azonban nyomát, hogy ezt tekintetbe véve a bíróság egyetlen boszorkánysággal vádlottat is felmentett volna. Ha távollevőre akarta hagyni hatalmát a haldokló boszorkány, akkor írásban végrendelkezett, szeretője, az ördög nevében és valamelyik boszor­kánytársára bízta a végrendelkezés eljuttatását a kiszemeltnek, őrá bízva az örökös beavatást, betanítást is a boszorkánytudományokba. Ebből az az első, hogy az ujoneboszorkánynak meg kell tagadni az istent, Isten nevét többé nem szabad kiejtenie és keresztet vetni is tilos, egyben vállalnia kell, hogy hű szeretője lesz az ördögnek, aki el fog járni hozzá pásztorórákra. Azokon válik majd valódi boszorkán­nyá, attól fogva a tekintete halálthozó lesz és aki vele beszél, az hamarosan elszárad. A boszorkányperekkel elég későn hagytak fel a hatóságok. Legtovább Németországban tartottak, ahol 1787-ben égették el az utolsó boszorkányt. Magyarország felvilágosultabbnak bizonyult a mű­veltségükre oly büszke németeknél, mert óhazánk a boszorkányégetéssel már 55 évvel korábban, 1732-ben végleg felhagyott. Szégyen ide, szégyen oda, bizony az utolsó magyarországi boszorkányégetés éppen az én szülővárosomban, Szentesen ment végbe. Kánvási Borbálának hívták az utolsó „hiteles” magyar boszorkányt, aki nem is tett semmi különösebb rosszat, csak éppen teherbe esett hajadonként, de hogy kitől, azt semmiképpen se volt hajlandó megvalllani. Ráfogták hát, hogy az ördög szeretője és attól terhes. Szeméremtestén a bírák megtalálták azt a kis szeplőt, amit az „ördög pecsétjének” nyilvánítottak és ez elég bizonyíték volt rá, hogy máglyára vessék. A köznép ma is sokat ad még az „igéző szemekre”, amelyek nemcsak kisdedeket, de felnőtteket is képesek megverni és elbűvölten belevinni másként nem akart szerelmi viszonyba. Modem emberek is akadnak, akik hisznek ilyesmiben.

Next

/
Thumbnails
Contents