Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-15 / 29. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója XXIX. XXXVI. FEJEZET MR. GEY. TOKAJI BOR. Mr. Gey magas, egyenes tartásu, kiválóan elligens arcú, a szó legnemesebb értelmében ember volt. Munkáját lelkiismeretes pontossággal esitette. Az étkezéseknél tiszta galléral, manzsetal és rendes mhában jelent meg. Egy ,,jó reggelt, ss Spelletich”-en kívül nem szólt hozzám soha nmit. Atyámmal sem beszélt, ha ez nem szólította g, ki ebéd alatt igenis hajlandó lett volna bővebb salgásba bocsátkozni a nagy műveltségű fiatal berrel, kit hamar kiismert. Mr. Grey megsejtve /ám elveit — hideg tartózkodással teljesen megnyerbizalmát. Ősszel, amint beállt a tanulás ideje, nagy variassággal elbúcsúzott. A tél folyamán két küldemény derítette fel /hangú napjainkat. Egyik jó nagyanyámtól jött: ási láda volt, tele gyönyörű ruhákkal Lenke és a gam számára. Garibaldi blúzok, zuafkák és ogástalanul készített, szép szőrme és szövet ruhák, ttő közülük meg van örökítve akkori fényképeién. (Még tiz év múlva is szerepeltek itthon, az egyik nt utazóruha.) A másik küldemény egy akó tokaji r volt Gaál Alajostól, kinek szivjósága mindenben gnyilvánult. Mikor a bor megérkezett, siettünk azt :gekbe fejteni. Ez alkalommal hősies bátorsággal »tolgattam az édes nedűt, mely még a fajnain is tett. Végre apám megkérdezte „hányadik már a bár?” Én tovább recitáltam Petőfit, de a 'yasztott mennyiséget nagyítva, igy feletem: „Csak idik”. „Nos — folytatta apám — egyszer csak azt om, hogy becsülettel működik — célozva a bor eree. — De miután kis kupa volt és csak három, nem ott meg. Ezzel be volt fejezve az én borivásom ínikája, azóta sem iszom bort soha, hacsak beteg m vagyok, vagy valami ünnepi alkalommal a forma dvéért, ha koccintani kell. Az édes musttal frissen gy főzve teszek csak kivételt. Badacsonyban szőlőnk n, de borát sohasem kóstoltam meg. Ha kérdezik ért, azt felelem, hogy orromat őrzöm a pirosságtól, gy hogy csakis rüdesheimi vagy tokaji az, amit ‘ginnék. XXXVII. FEJEZET 1863. TAVASZ. NYÁR. PROTESTÁNS KERESZTELŐK Skultéty meghalt, - Perczel elutazott. Kossuth /elei, a birtokügy lebonyolítása után mind kábban jöttek. A jó Gaál újságjai és levelei, Ámon, ajthényi látogatásai tették csak elviselhetővé az etet. Amerikai szomszédaink apámat csak «szántották, főleg hittérilésiérleteik tették látogasaikat undorítóvá. Egy ilyen alkalommal atyám relmét vesztette és rátette kalapját a hittérítő fejére, nek az még füleit is betakarta. Wiszont Mr. Porter tlapját apám tette fel, kinek fejlett koponyája lévén - . csak a tetején állt meg. Aztán megkérdezte: „Well, r. Porter, mit szólna a cseréhez: így vagyunk mi a illással, a kegyedé jó önnek, az enyém pedig jó :kem.” Ezzel az ügyet egyszersmindenkorra tárgyalva, többé nem engedte szóbahozni. De azontúl is mindig elmentünk megnézni az ente megismétlődő kereszteléseket, mi érdekes látványosságot nyújtott. Mint hajdan a Jordán vizében, úgy kereszteltek itt a csermely egy-egy szélesebb medrében, többnyire szeptember vége felé, mikor a viz már jó csípős volt. A szegény lelkész, bár köpenye vele volt, oly kék és zöld lett mire a 9-10 proselytával végzett, mint az éretlen szilva. Nem tudom érdekelni fogja-e azokat, kik ezt olvassák, de a történelmi hűség kedvéért feljegyezem a részleteket. A lelkész a vizben állva minden egyes megtérthez egy-egy megható beszédet intézett. Majd a szokásos egyházi formák után, kezét az illető dereka alá helyezte és őt lassan a hátára fektetve a víz alá merítette, de azonnal ismét kiemelte, nehogy egy fuldokló és tüsszögő jelenet levonjon valamint az ünnepélye jellegből. Ez igy a zöld fákkal benőtt patak szélén elég festői és megható jelenet. Erre következett a hálaadó ima, elénekelték a zsoltárokat és a tömeg szétoszlott. Pár hétre rá - néha egészen fagyos vizben - megismétlődött az előadás más szereplőkkel.A máskülönben oly gyakorlati farmerek ezt sohasem unták meg. Az oly egyszerű és felvilágosodott amerikaiakban csodálatos az ily nagyfokú hitbuzgalom megnyilvánulása. A kutatás a nagy Ismeretlenben - jobban mondva a mélységes vallási meggyőződés az, mely a hittérítők sikere szerint az egyik, vagy a másik szektához vonza őket. Nem maradnak el itt-ott a kellemetlen, vagy a mulatságos intermezzők sem, melyeket nem jegyzek ide. Alkalmilag inkább átadom e tárgyat Sas Edének, ki a tréfát nálamnál jobban tudja kidomborítani. (folytatják) AZ UTAZÓ (Folytatás a 14. oldalról) s csak Erga Schedam, azaz külön engedéllyel lehet olvasni, ezúttal a hatalom elkésett: a könyvesboltokban nincsenek már bezúzható példányok, s Bölöni jogos (titkolt) büszkeséggel jegyzi fel: „azt hiszem, hatott a méreg, s a tiltással csak ingereltetik.” Méreg volt az Utazás: szabadság-áhítattal, demokráciamámorral ingerelte a zsarnokság bénult alattvalóit. Bölöni Farkas Sándor könyve bizonyította: van ország, ahol nem felkent királyok, töppedt agyú óhivatalnokok, eszmével-hittel kereskedő lakájok uralkodnak; lehetséges emberi közösség, amely nem ismeri a születés kiváltságait s előmenetelre tehetség és rátermettség ad jogot; létezik boidog társadalom, melyben alkotmányos joga mindenkinek független országa dolgában szabadon szólni. Méreg volt az Utazás: megkivántatta Magyarországon az emberekkel a szabadságot s demokráciát. Széchenyi István elragadtatással szólt a könyvről. • Akarata s kedve ellenére hires ember lesz; zajos csillogásuak körülötte a mindennapok. Francia- és angolországi utijegyzeteinek közzétételét várják tőle, s újabb műveket; Bölöni 1835-ben naplóirásba kezd, a következő év januárjában váratlanul megszakadnak feljegyzései. Erdély történetét : készül megírni; félbehagyja. Töredékes kéziratait ládafia, szekrény mélye rejti. Angliában jártakor bokszolni tanult, Kolozsvárott vivóiskola létrehozásán fáradozik; létrehivója az 1936-ban megjelent Vasárnapi Újságnak s ugyanebben az évben elvállalja az országos színházi bizottság titkári tisztségét. 1838-ban hivatalában előléptetik: írnokból fogalmazó lesz. Kolozsvártól New York messze van. Zötyögős határok, piperés utitársnők. Pest bécsi módija, utón, útfélen passzust követelő osztrák zsandárok: a Sorbonne világosan gondolkodó tanárai szabad szellemű diákjai, a júliusi forradalom hangoskodásai és pusztításai; háromórás sorban állás belépőjegyért, mert hallani akarja Paganini boszorkányos hegedűjátékát: Kolozsvártól New Yorkig növekvő súlyú élmények: a magas termetű, nagy sasorru, sápadt erdélyi beleszeret a szabadságba. Reménytelen szerelmét hazahozza: „Nincs fájdalmasabb s szerencsétlenebb helyzet mint midőn önkényű uralkodás alatt is valakinek lelkében a józan szabadság érzelme mégis felébredhet s kifejlődhetik, s fojtogatni kell keblébe a titkos szép lángot, — éspedig reménytelenül.” Bölöni Farkas Sándor látta a józan szabadság valósulását nem hitt csodákban. Európában: „Elbúsul a néző midőn azon rettentő pusztulásokat látja, melyek a szeptemberi revolutio szüleményei... Kolozsvárott: „E nemzet soha nem fog elémenni a rendes reform utján! Külső vagy belső megrázkódtatás, sanyargatás és Ínség kell, hogy felébredjen bűnös henyeségéből.” Lelkesített az Utazás: „Tengerre magyar!" — kiáltottak kortársai. Bölöni Farkas Sándor hallgatott: ő látta az óceánt. Szigethy Gábor „Elizabeth, a nő, akit legjobban szerettem” (Folytatás a 13. oldalról) kérni, s rám bámulnak hitetlenkedve: ez tényleg én vagyok? Némelyek igy jönnek hozzám: .Richard, szeretném, ha találkoznál a feleségemmel...!’ Kik lehetnek az ilyen emberek? Miért nem hagynak békében?” Amig más filmcsillag hízelgőnek, s nagy kitüntetésnek tartja a hírnevet, Burton számára ez fárasztó, unalmas. „Én mindig megmondtam az embereknek az igazat, úgy ahogy én éreztem. Én neveztem Winston Churchillt gyávának — mondja Burton —, s ő gyáva volt, ezt ma is mondom. Vigyázat, én Walesben születtem, walesi vagyok és nem angol. Churchill parancsára fegyveres brit katonaság tüzelt a walesi bányászokra. Több honfitársam életét vesztette abban a harcban. Churchill soha nem sütött el egy pisztolyt sem életében, de az ő parancsára megölt bányászok vére az ő kezén szárad. Miért nem próbált tárgyalni a bányászokkal, s megoldani a problémájukat, mielőtt fegyvereseket küldött ellenük? Ezért nevezem őt gyávának.” Visszatérve a jelen időre. Burton kijelenti: „Az öregségnek is megvannak a maga örömei. Boldogság, nyugodtság, megelégedettség, békesség. Legnagyobb ellenség? Az is van. Az idő múlása. — Tudom, hogy az időt nem lehet megállítani. S ami a legijesztőbben együtt jár az idő múlásával, az öregedéssel, nem a gyengüléstől való félelem, hanem a borzongás attól, hogy talán én leszek a következő — akit temetnek. (Los Angeles)
