Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-23 / 51. szám
EGY RÉGI KARÁCSONYRÓL Irta: PAPP VARGA ÉVA Tíz éves lehettem akkoriban. Karácsonyi vakációra Nagymamáékhoz vittek és mivel az óriási hófúvás járhatatlanná tette az utat, ott maradtam szentestére is. Az ünnepet megelőző két napon szünetelt a hóesés. Ezt az időt használta fel Nagyapa arra, hogy a már előzőleg hasábokra vágott tüzelőfát behordja a lugasba, amely igy télen afféle raktár volt. Nagyapa óriásinak látszó csizmákban dolgozott és jó meleg báránybőr bekecse is volt, mégis érezhette az embertelen hideget, mert munka közben is be-beszólt a konyhába egy pohárka forralt borért... Én a lugassal szemben a jó meleg szobában ültem az ablakpárkányon. Olyan széles volt az, hogy egy nagy albummal kényelmesen elfértem rajta. Nézegettem a képeket, néha kifelé is bámultam és olyankor láttam az udvarunkon lévő szalma-tetejű ház „mohotkával” bélelt ablakait, amelyek mögött idegenek éltek. A hozzánk közel eső kis házban egy szobafestő lakott a családjával. Köztudomású volt, hogy nagyon szegények. Érthető is volt az, mert a szobafestés faluhelyen nem nagyon sokra értékelt munka volt. „Minek vóna az uj fal télire”, mondogatták a jámbor falusiak és igazuk is volt, mert még ma is emlékszem rá, hogy a színesre mázolt falakat valóságos térképpé változtatta a nedvességtől lemállott mész. Akkor még nem mondhattam azt, amit most merek állítani, hogy a kopott falak közt az élet derűje is gyorsabban kopik... A festő felesége minden hónapban egyforma panasszal jött be Nagymamáékhoz. Előadta siránkozva, hogy nem tudja fizetni az „árendát”. Ismeretlen szó volt ez a számomra, és mert amúgy is nehezen kiejthető neve volt az urának, elneveztem ,,Árendásné”-nak. Egyébként nem láttuk őket gyakran, különösen téli időben nem, amikor falun mindenki behúzódik a házába. Különösen igy volt az ünnep előtti napon, amikor minden házban sütöttek-főztek. A kémyényekből kiáradó füst elszintelenedett és elvegyült abban az örvénylő hóesésben, amely az este közeledtével ismét elkezdte a maga sajátságos tündértáncát. A túlfűtött szoba melege kissé meglazította az ablakokon a jégvirágokat és mig én bámultam azokat, itt-ott néhol már kesztül is láttam az ablaküvegen. Az erősen alkonyodó időben hirtelen észrevettem, hogy a lugas jégcsapokkal csipkézett eresze alól kinyúlik egy kéz... aztán lassan visszahúzódik... A szívverésem szinte elállt az ijedelemtől, de csak vártam...figyeltem tovább. A kéz újra kinyúlt, de akkor már azt is észrevettem, hogy két darab fát tart...elhajítja messzire, aztán újabb két darabért nyúl...Hirtelen kinyitottam az ablakot s erre egy alak kirohant a lugasból és futni kezdett elfelé onnan. Megismertem: „Árendásné” volt. Amint még utána néztem, láttam azt is, hogy az egyik kislánya hátrább az udvaron áll és a felszedett darabokat egy kosárban huzza a mama után...Rohantam ki a konyhába, kiabálva: „Nagymama!...Árendásék lopják a fánkat!...” Nagymama azonmód, ahogy a „bobájkát” szaggatta a gyúródeszkán, tésztás kézzel kiszaladt, miközben magára borította a berliner-kendőjét. Én szaladtam utána, de a szél szünet nélkül hordta a havat, szembe csapott, igy mire én odaértem a szalmás-házhoz, Nagymama mögött már bezáródott az ajtó. Szivdobogva kukucskáltam be az ablakon, de csak annyit láttam, hogy a petróleum-lámpa halványsárgán ég. Itt-ott sírással vegyes szóváltást hallottam, aztán kilépett Nagymama és — amit eddig soha nem tett — haragosan kiabált rám: „Szégyelld magad... hazudtál! ’' Igazam tudatában keservesen elsírtam magamat: „De Nagymama, nem...nem...nem hazudtam... igazat mondtam...Isten bizony...” Nagymama kissé enyhültén mondta: „Hát mondd úgy, hogy tévedtél... Az is lehet, hogy képzelődtél...de senkit sem láttál, érted?...” Szigorúan rámnézve folytatta: „Szaladj előre, mondd meg nagyapádnak, hogy készítsen egy üveg bort...Verőn ürítse ki a nagy füleskosarat...” Húsfélét, kenyeret, kalácsot, diós-mákos patkót raktunk a kosárba. Amikor megtelt, Nagymama ezt mondta: KARÁCSONY-SZIGET A karácsonyi ünnepek táján bizonyára több olvasónkban felvetődik a kérdés: hogyan került a „karácsony” szó a földrajzba, azaz miként született a Karácsony-sziget elnevezés? Feltehetőleg az is, hogy e szigeten kívül más földrajzi táj viseli-e még a karácsony nevet. Az alábbiakban erre válaszolunk. — James Cook, a XVIII. század merész világjárója és fölfedezője 1777 decemberében már tizenhét hónapja volt távol hazájától, Angliától a Resolution (ejtsd: rezolusn — Eltökéltség) nevű 462 tonnás, háromárbocos korvettal (felderítő vitorlás) és kisebb társhajójával, a Discoveryvel (diszkoveri — Felfedezés). E harmadik és egyúttal utolsó nagy vállalkozása során már elhagyták a Csendes-óceánban levő Társaság-szigetek Bora-Bora nevű szigetét, s észak felé tartottak. Egy ideig nem láttak egyebet, mint eget és vizet. Az óceánnak ez a része akkor még ismeretlen volt. Néhány napi hajózás után szárazföldet vettek észre. Az úgy hatott rájuk, mintha lakatlan volna. Talaja, földje terméketlennek látszott, kókuszpálma is csak itt-ott nőtt rajta. Cook föltette, hogy a lakatlan szigetet szívesen keresik fel a teknősök, ezért elhatározta: néhány emberét a sziget földerítésére küldi. Cook feltevése helyesnek bizonyult: kiküldött legénysége számos halat és teknőst fogott. „Te fogod elvinni nekik! No, ne félj, kislányom...Verőn is elmegy veled...Azt akarom, hogy közelről lásd, mi a szegénység... Adj a Isten, hogy sose próbáld, de — tudd és emlékezz rá...Emlékezz arra, hogy fát és kenyeret itt az vesz el, akinek a gyereke éhezik és fázik...már pedig éhezni és fázni hagyni egy ártatlan lelket — Isten ellen való vétek...” Karácsony közeledtén erre gondolok, egy kis hir nyomán, amely szerint itt a környéken egyheti börtönt kapott egy ember, aki élelmiszert lopott egy Supermarket-ből és mint kiderült, tűzifát is halmozott fel a rozzant autójában. Börtönre Ítélték, mert az is kiviláglott, hogy egyszer már megbírságolták hasonló bűncselekmény miatt. Vajon elküldött-e a biró egy bírósági szolgát, vagy rendőrt, vagy detektívet annak kivizsgálására, hogy kinek-minek kellett az az étel, az a tűzifa? Vajon a szenteste melegében, varázsos hangulatban, gondolnak-e arra az ajándékaikkal játszó nagyobbacska gyerekek, hogy van, akinek nincs ajándéka, sőt van, akinek nincs bőséges vacsorája és talán meleg szobája sincs? Gondolnak-e erre a szülők És ha gondolnak, tesznek-e valamit a gondolat nyomán? Vagy csak vidám énekszóval ünnepük a Szentestét, amelynek igazi értelme nem önmagunkra, hanem másokra irányul, azokra, akik a szegénység sötétjében élnek?... A hajó utasai 1777 karácsonyát a szigeten töltötték, s ezért Cook azt Christmas Island-nak (Krisztmesz ájlend) — azaz Karácsony-szigetnek — nevezte el. A sziget angol fennhatóság alá került. Az angolok főleg guanó, azaz madártrágya kitermelésére használták a szigetet. E készletek kimerülése után kereskedelmi társaságoknak adták bérbe, s ezek főleg a Fidzsi-szigeteken élő őslakosságot telepítettek be. Az 1959. évi népszámlálás szerint a Karácsony-szigetnek csupán 420 lakosa volt, s valamennyien kókuszpálma-ültetvényeiken dolgoztak. A pálmák termése, a kókuszdió, remek üzletnek bizonyult. Belőle készítik a koprát. A kopra indiai szó — a kókuszdió belső, szárított táplálószövetének (endospermium) a neve. További feldolgozása után belőle készül az a kókuszzsir és -olaj, amelyet a gyógyszer-, a kozmetikai és az élelmiszeripar használ fel. A békés termelés közben ma katonai célokat is szolgál a Karácsony-sziget. A SEATO-nak, a Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezetének van rajta fontos légi támaszpontja. A nevében a békére, a család bensőséges ünnepére utaló szigeten az angolok a második világháború után hidrogénbombákkal végeztek kísérleteket. 1962-ben az angolok az amerikaiakkal együtt ugyancsak e tájon próbálták ki ezt a szörnyű fegyvert. A karácsony névhez még két földrajzi megnevezés kapcsolódik. Az egyik a Karácsony-öböl, amelyet szintén Cook kapitány nevezett el igy. Második útja alkalmával (1772-1775) Uj-Zélandot elhagyva délkeleti irányban hajózott, hogy újabb területeket kutasson át. Csendes-óceáni ütjük 38 napig tartott. December 18-án — nem sokkal éjfél után — szárazföldet vettek észre. Reggel, amint a párt mellett hajóztak, sivár vidék tárult a szemük elé: csupa terméketlen, fekete szikla. A tájat csak a hajó körül repkedő sirályok, kormoránok és egyéb vizimadarak tették élénkebbé. (Folytatás a 15. oldalon) VARGA ÉVA mi
