Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-23 / 51. szám
WAU YAK HÍRADÓ 13. OLDAL KÉRDÉS — „Öt éve váltunk el, a férjem rögtön megnősült, már gyermekeik is vannak. Velem maradt a kislányunk, most tizenegy éves. Az apja jó ideig nem volt rá kiváncsi, de úgy látszik: nem akarta lejáratni magát a baráti köre előtt és kezdte látogatni. Azóta nem birok a gyerekkel. Hiába foglalkoztam vele mindig szeretettel, barátian, hiába neveltem modernül, semmibe sem vesz, nem érez velem. Tudom, az apjánál beszélik tele a fejét. Egy alkalommal az apja blátogatására itthagyott, de pár hét után szinte idegösszeroppanással könyörögte vissza magát: nem tudta elviselni, hogy a másik anyuka csak a s^ját gyermekeit szeretgeti, őt meg sem puszilja, imádott apukájához goromba. Harmincegy éves koromban évek óta élek egyedül, idegfeszültség, aggódás és bánat között. Pedig már két éve ismerem azt az embert, akinek minden vágya, hogy összekössük az életünket. Fel akartam késziteni a kislányom a változásra, meghívtam jövendőbelimet, s ő mindent megtett, hogy megnyerje. A kislány durván elutasította. Akkor derült ki, hogy az apja már évek óta azt mondja neki, hogy van valakim. Biztatta, csak „rúgja ki” az ilyen idegent, én köteles vagyok a gyermekem akarata szerint élni, a lakást is miatta Ítélte meg a bíróság. A gyermek elfogadta az apja ty házasságát, de az enyémről hallani sem akar és megint azzal fenyeget, hogy itthagy. Megpróbáltam szakítani a barátommal, dehát élet ez? A lányom zsarnoki módon számonkéri minden percemet, mintha az apja kémet épített volna be az otthonomba. Mi lesz ebből? Volt férjem kitűnően keres, sokkal többet tud nyiytani, mint én, a lányát pedig önzővé, érdekeltté tette, engem fog eldobni. És mégsem akarok lemondani róla, inkább végleg a szerelemről, ha csak egy kis ragaszkodást éreznék benne...” VÁLASZ — Családi drámájuk szereplőinek alapos ismerete nélkül nehéz épkézláb tanácsot adni. Kislánya hatéves volt, amikor elment az apja és úgy látszik ezt a megrázkódtatást nem herverte ki. Apja első közeledésére fellobbant gyermeki ragaszkodása, s talán az sem olyan biztos, hogy a jólkereső és kiegyensúlyozott családi életet élő apa csupa bosszúból édesgeti magához a lányát: annak ellenére, hogy egy ideig nem törődött vele. Alighanem kötődik is a gyerekhez és megtalálta az utat a kis szivéhez, pedig ez a gyerek bonyolult lehet, tele ellentétes indulatokkal, szenvedélyes érzelmi igényekkel. Szereti az apját, de hajlandó lett volna rajta osztozkodni, ha végre egy teljes családban, apa és anya egyformán szeretett gyermeke lehetett volna. Azért omlott össze, mert apja második családjában sem találta ezt meg, csalódás volt számára, hogy az asszony a féltestvéreket előnybe helyezte, őt nem csókolgatta, mint a többit. Az Ön leveléből nem okvetlenül a gyerek ridegségére következtetek: minden önzése mellett féltékeny ragaszkodást látok benne édesanyja iránt, kit öntudatlanul is egyetlen érzelmi bázisának tekint. Az anyján nem hajlandó osztozni, s mikor az apja-nyujtotta családi kör nem váltotta be az elképzeléseit, önnél kért menedéket. De retteg attól, hogy az anyja is alapíthat uj családot, ahol neki újra nem lesz megfelelő helye. Érdekelt? Bizonyára az is, az egyetlenkék sokszor ilyenek, különösen, ha az elvált szülők konkurenciája még anyagi licitálással is felveri gyermeki szeretetük árfolyamát. De most elsősorban, öntudatlanul is, az érzelmi hátvédért küzd, gyűlölködik és komiszkodik kétségbeesetten. Azt hiszem. És ha nem tévedek — akkor talán a pedagógusok, az iskola-pszichológus bevonásával kellene volt féijével közösen megállapítani: hogyan segítsenek a gyereknek, mert igy tönkremegy. Annak nem látom értelmét, hogy egy életen át berendezkedjék a kislány érzelmi zsarolására. Ha menni akar, ne könyörögjön, és ne tartsa vissza erőszakkal, vagy drámai jelenettel. Tisztázza vele, hogy szeretettel visszaváija, de ingázás nincs többé, különösen tanév közben. Ha a volt félje igazán szereti a gyereket és nem ostoba, a pedagógusok segítségével el elhet majd érni, hogy a gyermek érdekében fegyverszünetetet kössenek, és egyik se uszítsa a kislányt a másik ellen. Ha pedig ön úgy érzi, a kislány szempontjából is megfelelő az a társ, akihez az életét szeretné kötni, menjen hozzá feleségül. Kiegyensúlyozottan és boldogan talán a gyereknek még többet tud lelkileg is nyújtani, mint eddig. A gyerekeknek sohasem jó, ha szeretett apjuk és szeretett anyjuk elválik egymástól és le kell mondaniok a közös családi kör helyreállításáról. De — szüleik emberi magatartásától függően — azt idővel megérthetik, hogy ha „tökéletes” családjuk nincs is, apjuk és anyjuk ugyanazt akaiják: érezzék magukat otthon mindkettőjük családjában és legyen rendes ember belőlük. DERŰS SAROK Tanulság Pellengér állott egy kisvárosban, s a pellengéren egy ember izzadt szégyenletében. A mellén nagybetűs irás függött, mely arról tudósította a bámészkodókat, hogy az ember írások hamisításáért lakói ily rutul. — Mit vétett ez a szemcsétlen? — kérdezte egy arra vetődő paraszt a szomszédjától. — Olvassa el kend a cédulát a nyakában, mindjárt megtudja. — Örömest olvasnám, csak hát se Írni, se olvasni nem tanultam meg. — Tudja meg hát — mondta a megszólított —, hogy ez az ember hamis Írásokat készített. — Sose gongoltam volna — sóhajtott föl a paraszt —, hogy ekkora veszedelmmel jár, ha valaki megtanul imi meg olvasni. A munka nem nemesit Görösdi plébános ur békésen pipázott a parókia tornácán. Pipázásából könyörgő szavakra riadt fel, s egy piros pozsgás arcú, hatalmas testű legényt pillantott meg. — Csak egy garassal könyörüljön rajtam, tisztelendő ur hogy az Isten áldja meg! Galamblelkű ember volt a plébános, de elöntötte a méreg. — Hát nem restelled magad koldulni, hiszen erős vagy, mint egy bivaly. Menj inkább dolgozni, semmirekellő! Amaz siránkozó hangon válaszolt: — Ha a tisztelendő ur tudná, mennyire utálok dolgozni, nem szólna ilyen szigorúan hozzám! Profán imádság Profán imádságom az élet, mit szerteszórok elébed ezen a csendes téli éjen, mint — betlehemi csillagot. Köszönöm, hogy szépen ég a kazán, és megmerül a szivlapát a szénbe, s az égre vidám kedvvel száll a füst, s az üst forr jószagun a konyhán, lomhán görnyed udvarunkon a hó, mit mosolyogva toltak-huztak a kezek, a hóban járó boldog emberek. Köszönöm a postás barna hangját, amint mosolyogva hordja sok csomagját; és a fagyban kopogó sarkakat, falvakat, városokat, mit szikrázva védnek a csillagok. Aludjatok. Virraszt mindent a megfrissitő szél. Tél, tél, jégvirágod olvad mint a zsír; sir piros kezével boldogan a gyerek; szállnak a jószagu ruhák, mint a fellegek. Köszönöm, hogy ezer féle képpen, az emberek egymás szemébe nézve, boldog karácsonyt köszöntenek. Profán idmádságom az élet, mit szerteszórok elébed, mint egykor Betlehem mezejében a békét hirdető angyalok. Juhász Zsófia 1ÜH0I — Szegény kimúlt Betyárunkat ki akarom tömetni — mondja Kissné a férjének. — Hát persze. Mindig csak a kutya — dühöng a félj. Velem bezzeg nem csináltál ekkora hűhót... *** Giziké rohan a telefonhoz: — Igen, aranyom! — Mondd csak, drágám, honnan tudod, hogy én hívlak? — ó, aranyom, már hogyne tudnám, amikor te olyan édesen csengetsz... *** — Szóval, önökhöz betörtek? — Igen. — És az ön felesége egy férfit fedezett fel az ágy alatt? — Igen. — Talán a tolvajok közül való volt? — Nem, az én voltam... *** — Hova sietsz, öregem? — A feleségem vár a vacsorával. — Akkor még megihatunk valamit. Fél óra már nem számit. — Milyen fél óra? A tegnapi vacsorával vár...
